Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-12 / 86. szám

I 6 HM PANORÁMA 2006. ÁPRILIS 12., SZERDA mmmmm Elindult az első magyar versrádió a világhálón A KÖLTÉSZET napján a Ma­gyar Versmondók Egyesüle­te hosszas előkészítő munka után elindította Magyaror­szág első állandó versrádió­ját az interneten - jelentette be tegnap Lutter Imre, a rá­dió főszerkesztője. A temati­kus honlapon a látogató döntheti el, mely szerző mű­vét és mely előadót hallgatja meg. A versradio.hu egész nap elérhető. Várossá alapítását ünnepelte Debrecen DEBRECEN 313 éve szabad ki­rályi város, a helyiek ünnep­ségekkel, a városvezetés ki­tüntetésekkel emlékezett tegnap a jeles napra. Ebből az alkalomból átadták a díszpolgári címet is. Ezt a kitüntetést idén Bölcskey Gusztáv reformá­tus püspök és Miklósi Fe­renc, a megyei kamara elnö­ke kapja meg. Vihart kavart a Hejcén talált útlevél és telefon Nem volt alapos a kutatás AZ EGYIK ÁLDOZAT mobiltele­fonját és útlevelét találta meg vasárnap a január 19-én Magyarországon lezu­hant szlovák katonai repülő­gép katasztrófájának hely­színén a hejcei Borsó-he­gyen Ladányi Lajos, a Ma­gyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselője. A szlo­vák parlament védelmi bi­zottságán bemutatott tár­gyak felháborodást keltet­tek, mivel a helyszínt a szlo­vák vizsgálóbizottság „ala­posan” átkutatta, és „az utolsó csavarig” hazaszállí­tották a roncsokat. @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu MDF: lázongás Dávid Ibolya ellen választás A demokrata fórumban többen is bírálják a pártelnök stratégiáját Dávid Ibolya sajtótájékoztatót tart a választás éjszakáján. A Fidesszel való együttműködés MDF-es elutasítását immár az Európai Néppárt is bírálta. Egyre több bírálatot kap saját pártján belül Dávid Ibolya MDF-elnök, amiért kategorikusan elzárkózik a Fidesszel való együtt­működéstől. Europress-összeállítás Megosztotta az MDF-et Dávid Ibolya kijelentése, amely szerint nem lépnek vissza a Fidesz javá­ra az egyéni választókerületek­ben a második fordulóban. „Nem segítem hatalomra Orbán Vik­tort” - hangoztatja a pártelnök, pedig a hétfői nagygyűlésen a Fi­desz szinte minden szónoka az MDF-fel való összefogás történel­mi fontosságát hangsúlyozta. A demokrata fórumban azonban több olyan politikus van, aki sze­rint nem lenne szabad elzárkóz­ni a tárgyalásoktól a Fidesszel. Sőt vidéken egyesek vissza is lépnének a nagyobbik ellenzéki párt javára, hogy megakadályoz­zák a jelenlegi kormánykoalíció győzelmét. „Teljesen nyilvánvaló, hogy a párt vezetése asszisztál Gyur- csány Ferencnek” - jelentette ki Gémesi György, a Pest megye 4. számú választókerületében győ­zelemre álló MDF-es politikus, aki a Fidesz-KDNP támogatásá­val indult. A gödöllői polgármes­ter az egyetlen volt a demokrata fórum hétfői elnökségi ülésén, aki az ellen szavazott, hogy kép­viselőjelöltjeik ne lépjenek visz- sza a Fidesz javára. „Meg kell ad­ni a lehetőséget a párt képviselő- jelöltjeinek, hogy helyben kösse­nek megállapodást az esetleges visszalépésekről” - hangoztatta a politikus. Tegnap a másik lázadó Pocsay Gábor, az MDF Békés megyei 2. számú választókerületi képvise­lőjelöltje volt, aki az első helyen álló fideszes Tóth Imre támogatá­sára buzdította szavazóit. A volt gyulai polgármester tudomása szerint Békésben, de más megyé­ben is különböző egyeztetéseket folytatnak egymással az MDF képviselőjelöltjei. Bács-Kiskun megyében, a 10. számú bácsal­mási választókörzetben 6,6 szá­zalék szavazatot kapott Karsai Péter lapunknak úgy nyilatko­zott, hogy nem lép vissza. „Elfogadom a párt irányelveit, az országos elnökség ajánlásait illik tiszteletben tartani” - mond­ta lapunknak Ivády Gábor, aki ffeves megyében a 2-es számú pétervásárai körzetben indult az MDF színeiben, ahol Asztalos Dezsőné, az MSZP jelöltje vég­zett az első helyen. Ivádyt a Fi­desz eddig meg sem kereste, ő Újra országjárásba kezd a koalíció, összesen 110 helyre mennek el A VASÁRNAPI első forduló után - úgy tűnik - maximális se­bességre kapcsol a szocialista párt, ugyanis tegnap a szabad demokratákkal közösen or­szágjárásba kezdenek. Gyur- csány Ferenc miniszterelnök ezt már korábban megtette, ő kedden Pásztón kezdett Az MSZP egyébként mind a 110 választókerületbe ellátogat, ahol lesz második forduló. „A választási győzelmet nem bízzuk a véletlenre” - jelentette be kedden Hiller István szocia­lista pártelnök. Hozzátette: az SZDSZ-szel hétfőn kötött meg­állapodás arra is kiterjed, hogy a kampány további részé­ben liberálisok és szociálde­mokraták együtt kampányai­nak, ezért Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelölt­je és Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke több választókerületet is együtt keres fel, közösen összesen ötven helyre jut­hatnak el. HILLER ISTVÁN ELMONDTA, a program szerint naponta hét­nyolc települést keresnek fel az országjárás során, állítása sze­rint minden választókerület fontos, az is, ahol meggyőző fö­lénnyel vezet a koalíció jelöltje. „Nem fogunk harcolni, nem készülünk háborúra, mert a háború a rombolásról szól, mi meg építkezni akarunk” - hangsúlyozta a politikus. A vá­lasztókerületekben elfogják mondani, mi az, amit megva­lósítanának, mi az, ami sze­rintük előre viszi az ország és a nemzet ügyét A politikus hangsúlyozta: Magyarország a következő években annyi pénzt fordíthat az ország építé­sére, mint korábban soha. Szerdán Hiller István pártel­nök Bács-Kiskun megyébe láto­gat, és az ő programjain is részt vesznek majd szabad demokrata politikusok. pedig nem fog tárgyalást kezde­ményezni. Somogybán még nem döntöttek az esetleges visszalé­pésről. Herényi Károly frakcióve­zető lapunknak kifejtette: a helyi körülményeknek megfelelően döntenek majd a jelöltjeik. Közben Boross Péter volt mi­niszterelnök azt közölte: az MDF- nek a második fordulóban sem­mi szerepe nincs, az első forduló kialakult viszonyai eldöntötték, fájdalom, ezt a választást, a mér­kőzés elveszett. Szijjártó Péter (Fidesz) azt mondta, tegnap még nem érke­zett válasz a levelükre. Hozzátet­te: érzékelhető konfliktusok van­nak a visszalépésekkel kapcso­latban az MDF-ben. „Azzal ne­héz vitatkozni, ha valaki az or­szág sorsa helyett saját pártja sorsával akar foglalkozni” - han­goztatta tegnap a köztelevízióban Pokorni Zoltán. A Fidesz alelnö- ke szerint történelmi alapkérdés, hogy lesz-e kormányváltás, s má­sodlagos az, hogy ki milyen pozí­ciót tölt be. „Az Európai Néppártban nem értik, hogy az MDF miért nem fog össze a Fidesz-Magyar Polgá­ri Szövetséggel” - nyilatkozta a két párt viszályáról Antonió Ló- pez-Isturiz főtitkár. HIRDETÉS Komoly kamat Raiffeisen Akciós Lekötött Betét Mire számíthat, ha pénzét a Raiffeisen Akciós Lekötött Betétbe fekteti? Garan­tált és magas kamatra! Az évi 6,3%*-os kamat 3 hónapos betétlekötés esetén 5 millió forint felett érvényes. Bankfiókjainlc: Balassagyarmat, Rákóczi út 17. Salgótarján, Bem út 2-3. * 100 000 és 5 000 000 Ft közötti összeg lekötésekor az éves, akciós kamat 6%. Az akciós kamatok' visszavonásig érvényesek, és az újonnan adott betétlekötési megbízásokra vonatkoznak a betét első három hónap­jában. Az EBKM megegyezik az éves kamatlábbal. www.raiffeisen.hu 06-40-48-48-48 X Raiffeisen BANK VELÜNK KÖNNYEBB A fórum elnökét dicsérte tegnap Gyurcsány „Amikor a perc érdeke vitatko­zik a történelemmel, akkor el­dől, hogy kiből lesz percpoliti­kus, és kiből lesz államférfi, vagy mondjam úgy, hogy állam­asszony” - írta tegnap Gyur­csány Ferenc miniszterelnök az interneten elérhető naplójának hétfői bejegyzésében. A kor­mányfő az irományában azt is hozzátette: „Nemcsak azért bí­zom abban, hogy Dávid Ibolya nem fogja kiszolgálni a Fidesz hatalmi érdekeit, mert az elmúlt hónapokban meggyőződtem ar­ról, hogy az elnök asszony tekin­télyes, megfontolt és megbízha­tó gondolkodású politikus, ha­nem, mert itt ennél többről van szó.” ■ Sz. Sz. Megegyezés a jelöltek megkérdezése nélkül? Az SZDSZ-ben belső feszültsége­ket okozott az MSZP-vel kötött megállapodás. A párt vidéki je­löltjei több helyen azt kifogásol­ják, úgy döntöttek a sorsukról, hogy meg sem kér­dezték őket. Nem léptem vissza - írta közleményében Bartóki László, aki Békés megye 2. számú, gyulai központú kerületében indult. Hozzátette: a keddi sajtóhírekből és tudósításokból - némi megle­petéssel - értesült arról, hogy az MSZP és az SZDSZ országos ve­zetésének döntése nyomán ő visszalépett a soron következő választási fordulótól, holott ez nem igaz. Velkey Gábor, aki Bé­késcsabán indult az SZDSZ szí­neiben és ért el 12,14 százalékos, harmadik helyet jelentő ered­ményt, az MTI-nek elmondta: ed­dig semmilyen nyilatkozatot nem tett esetleges visszalépésével kap­csolatban. Nagy Bé­la, az SZDSZ Békés megyei elnöke egyet­ért a gyulai jelölt által kiadott közleménnyel. A politikus a me­gye 7. számú választókerületé­ben indult, és 15,05 százalékkal harmadik helyet szerzett. Ő egyébként 2002-ben is hasonló eredményt ért el, és az első for­duló után nem lépett vissza a ké­sőbbi győztes Karsai József szo­cialista képviselő javára. ■ D. Á. ■ Az SZDSZ-es jelölteknek sen­ki sem szólt.

Next

/
Thumbnails
Contents