Nógrád Megyei Hírlap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-12 / 86. szám
2006. ÁPRILIS 12., SZERDA PANORÁMA Kraiass&h&imj. 5 Visszafogott értékelések a nyugati sajtóban Érthetetlen a kormánypártok első fordulós választási sikere, hiszen a magyar gazdaság az összeomlás határán bukdácsol - írja a Die Presse című konzervatív osztrák lap a magyar választásokról. Az újság szerint az igazi meglepetést a „neokonzerva- tív” MDF parlamentbe jutása jelzi. A cikkíró úgy vélekedik, még nincs eldőlve semmi, a Fidesz fordíthat az eredményen. A francia és a belga sajtó meglehetősen visszafogottan foglalkozik a magyarországi választásokkal. A brüsszeli Le Soir MSZP-SZDSZ-győzelmet valószínűsít a második fordulóban. A Le Monde azt írja: Gyurcsány és Orbán két teljesen különböző világképet jelenít meg. Előbbi kulcsszavai: fejlődés, modernizáció, külföldi befektetések. Utóbbi a demokratikus átalakulás emblematikus figurája, aki valaha a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult, de mára nacionalista felhangokkal adja elő populista programját, és az autójára is Nagy-Magyarországot ábrázoló matricát ragaszt. ■ Két, egymástól merőben eltérő világot képviselnek a jelöltek. A német sajtó szerint a szociál- liberális koalíció győzött a választásokon, de a végeredményre még két hetet kell várni. A Spiegel azt írja: míg Gyurcsány Ferenc a globalizáció számára szeretné megnyitni az országot, Orbán Viktor a nemzeti értékek védelmére építi gazdaságpolitikáját. A Frankfurter Allgemeine Zeitung Orbánt idézi, aki szerint még megfordítható a választási eredmény. A konzervatív lap meglepőnek tartja, hogy bejutott a parlamentbe az MDF. A Handelsblatt arra hívja fel a figyelmet, hogy bárki győz, vissza kell majd fognia a kiadásokat. A brit BBC beszámolója azt emeü ki, hogy a kormányzó szocialisták csupán szűk előnyre tettek szert a választások első fordulójában, és rámutat, hogy a parlamentbe került két kisebb párt komoly tényezőt jelenthet a következő kormány megalakításánál. A BBC megjegyzi, hogy bárki kerül is hatalomra, gazdasági reformokra kényszerül. Az amerikai CNN hírtelevízió azt hangsúlyozza, hogy még 170 parlamenti hely betöltetlen. ■ Cs. E. Prodi győzelmet jelentett Olaszország Politikai zűrzavar a láthatáron a választások után Az olasz ellenzék vezére tegnap kijelentette: megszerezte a jogot a kormányalakításra. Csák E. - Gyükeri M. A szenátusi választásokat is megnyerte a baloldali ellenzék Olaszországban - közölte a kétségek és az ellentmondások órái után az olasz hírtelevízió. Romano Prodi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy ő szerezte meg a jogot a kormányalakításra. A balközép uniót vezető politikusnak a külföldön élő olaszok szavazataival sikerült megfordítania a felsőházi választások eredményét. Az már korábban biztossá vált, hogy a parlament alsóházában Prodiék többségben vannak a Silvio Berlusconi miniszterelnök vezette Szabadságjogok Háza (CDi) szövetséggel szemben. A kiegyenlített helyzetben az elemzők elhúzódó politikai bizonytalanságra számítanak, egyes vélemények szerint nem zárható ki az újabb választás, vagy egy németországihoz hasonló nagykoalíció lehetősége sem. Ami kétségbevonhatatlan: a voksolás rendkívül szoros eredményt hozott. Az olasz választók 83.6 százaléka ment el szavazni. 49.7 százalék szavazott a jobboldalra az akóházban, 49,8 a baloldalra. Ez az egytized százaléknyi különbség azonban 30-40 mandátumbeli különbséget eredményezhet, mivel az új olasz választási törvény ilyen esetben automatikusan 55 százalékos mandátumtöbbséget ad a győztesnek. Ezért ítélhető meg a dolog úgy, legalábbis a baloldal szemszögéből, hogy a választást megnyerte. Ugyanakkor az olasz választási rendszer furcsasága az, hogy a képviselőházi és a szenátusi eredmény egyáltalán nem kötelezően esik egybe. Utóbbi esetében most 155/154 az állás. Bizonyos szavazókörökben vagy akár egész tartományokban a jobboldal a szavazatok újraszámlálására tart igényt. Sajtóértekezletén Romano Prodi igyekezett megnyugtatni az olaszokat, hogy a „célfotós győzelem” nem fogja lebénítani a parlamentet. A volt jogászprofesszor és párthívei tegnap már ünnepelni kezdték a győzelmet. Berlusconi fellebbez. Rendőrkézre került a szicíliai keresztapa 43 év bujkálás után valamennyi politikai erő együtt ünnepelte tegnap, hogy 43 évnyi bujkálás után letartóztatták a szicíliai maffia fejét. A Coiieonéban született Bemardo Provenzano (73) több mint a fél életét szökésben töltötte. Most is ebben a kis faluban találtak rá, amelyet Mario Puzo Keresztapa című regénye tett világszerte híressé. 1993-ban, amikor Salvatore „Toto”Rima kezén bilincs kattant, utódjaként őt nevezték ki a becslések szerint ötezer főt számláló Cosa Nostra élére. A maffiavezért 1999-ben távollétében életfogytiglani börtön- büntetésre ítélték számos gyilkosság - közte több vizsgálóbíró meggyilkolása - miatt. Provenzano akkor és most is híres volt arról, milyen tehetséggel rejtőzik üldözői elől. Miközben prosztatabántalmai- nak kezdése miatt többször járt Franciaországban, telefont soha nem használt. Barátaival írásban értekezett, kódolt jegyzeteit bizalmasai továbbították hozzájuk. A nyomozók szerint most is ezek a „pizzinok" vezettek a nyomára. Véres robbantás egy nagygyűlésen legalább negyvenen meghaltak a dél-pakisztáni Ka- racsiban egy vallási gyűlésen elkövetett robbantásban. A támadók a robbanószerkezetet egy emelvény alatt helyezték el. Vád alatt állnak a madridi terroristák EGY AL-KAIDÁHOZ köthető ÍSZ- lamista csoport követte el a Madridban két éve elkövetett terrortámadást, amely 191 ember halálát okozta - állapította a bíró. Spanyolországban huszonkilenc ember ellen emeltek vádat terrorakciókkal összefüggésben. A per, amelynek öt marokkói férfi a fővádlottja, legkorábban az év végén kezdődhet el. Százezrek tüntettek az Egyesült Államokban A tiltakozó hullámot az váltotta ki, hogy a szenátusban elakadt a bevándorlási szigort együttérzéssel párosító törvényjavaslat. A mintegy 11-12 millió illegális bevándorló helyzetét szabályozó jogszabály rendészeti kérdéssé fokozná le az amerikai társadalmat érintő problémát. Megérkezett a Vénuszhoz az első európai űrszonda a Vénusz expressz névre keresztelt eszközt tavaly november elején indították el a kazahsztáni Bajkonurból, és 400 millió kilométert tett meg az űrben, mielőtt ráállt bolygó körüli pályájára. Brüsszel is Pécset ajánlja fővárosnak Pécset, ESSENT és Isztambult ajánlja az Európai Bizottság zsűrije az Európa kulturális fővárosának 2010-ben. A baranyai megyeszékhely pályázatát egyhangúan fogadták el. Essen Görlitzet, a törökországi város pedig Kijevet ütötte ki. A döntést az uniós tagállamok novemberben hagyják jóvá. @ további hírek: www.reggel.hu Ariel Sáron már képtelen lesz kormányozni Julija ajánlata az államfőnek koalíció A narancsosok akarnak kormányt alakítani Újabb pengeváltások a grúz-orosz viszályban Hivatalosan is tartósan alkalmatlannak nyilvánították hivatala ellátására a január 4-i agyvérzése óta kómában levő Ariel Sáron kormányfőt. Az izraeli kabinet tagjai egyúttal az azóta ideiglenes kormányfőként tevékenykedő Ehud Olmertet ügyvezető miniszterelnökké nyilvánították. E változásnak tényleges hatásköre szempontjából nincs jelentősége. Óimért közölte, hogy elsődleges célja az új kormány megalakítása. Ő vette át már korábban a Sáron alapította Kadima (Előre) párt vezetését, amely a parlamenti választásokat, de mivel nem szerzett abszolút többséget, várhatóan koalíciós kabinet alakul majd. Ismét ő lenne a miniszterelnök Julija Tyimosenko exkormányfő felajánlotta Viktor Juscsenkó- nak, hogy támogatja őt a 2009. évi elnökválasztáson. Ez lesz a viszonzás azért, ha az államfő beleegyezik a Mi Ukrajnánk, a Tyimosenko-blokk és a Szocialista Párt kormánykoalíciójába. A bejelentés két héttel azután történt, hogy közölték az ukrajnai parlamenti választások hivatalos eredményeit. Hiába győzött fölényesen márciusban a Régiók pártja Viktor Janukoviccsal az élen, a Janukovicsot 2004 végén megbuktató „narancsos” forradalom pártjai a hatalom megtartása érdekében úgy döntöttek, együtt hoznak létre kormány- koalíciót. Julija Tyimosenko úgy fogalmazott, hogy elnöki ambíció hátráltatná a javasolt pártszövetség parlamenti tevékeftységét, és számára „a helyzet stabilizálása” a fontos. Tyimosenko ugyanakkor határozottan követeli magának a koalíciós kabinet miniszterelnöki posztját. Ebben támogatóra talált Borisz Bere- zovszkij dúsgazdag orosz oligarcha személyében is, aki úgy döntött: 23 millió dollárt szán az ugyancsak milliomos szőke hölgy törekvéseinek támogatására. Berezovszkij eszköztárának egyik fő eleme, hogy csalással vádolta meg Nagy-Britanniá- ban Tyimosenko két fő ellenfelét. ■ Csák E. Grúzia elképzelhetőnek tartja, hogy kilép a Független Államok Közösségéből - közölte a parlament elnöke. Hino Burdzsnadze azért háborodott fel, mert az orosz tiszti főorvos megtiltotta a grúz borok és borpárlatok bevitelét az országba. A hatóságok szerint az importkorlátozásra az áruk gyenge minősége miatt van szükség, ám inkább politikai ügyről van szó. Orosz részről rossz néven veszik, hogy a kaukázusi köztársaság számos jelét mutatta már annak: igyekszik kikerülni a szovjet utódállamok szövetségéből, s szeretné minél kisebbre csökkenteni függőségét Moszkvától. Az ellenzék már régóta szorgalmazza, hogy Grúzia a FÁK helyett a NATO-t válassza szövetségeséül, s követeli az orosz katonai támaszpont felszámolását. A két ország viszonya ismét feszült. Oroszország megtagadta a beutazó vízumot egy parlamenti küldöttségtől, míg a grúz törvényhozás egyik bizottsági elnöke narkósoknak nevezte az orosz békefenntartókat. Ami a borháborút illeti, csata folyik más frontokon is: a grúz tea, citrusfélék és ásványvizek helyett az orosz érdeklődés a közép-ázsiai partnerek felé fordul. ■ Csák E. ■ Grúzia fontolgatja: kilép a FÁK-ból.