Nógrád Megyei Hírlap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-03 / 29. szám
2 2006. FEBRUAR 3., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE „Magyar termőföld magyar kézen!” Balassagyarmat. Január 25-én Jakab István, a MAGOSZ elnöke ismertette agrárprogramját a magyarnándori művelődési házban összegyűlt nagyszámú gazda előtt. A MAGOSZ és a Fidesz-MPSZ megyei rendezvényén részt vett dr. Nagy Andor országgyűlési képviselő is. Jakab István és Nagy Andor a balassagyarmati agrárfórumon Szabó Andrea Az elnök kijelentette: ha a Fidesz-MPSZ kerül kormányra, megvalósul az általuk kidolgozott mezőgazdasági program. Legfőbb célkitűzésük az: a gazdák vegyék kezükbe saját sorsukat, hiszen az elmúlt négy évben egymást követték az agrárdemonstrációk, viták, rossz megállapodások, késve kifizetett támogatások - s mindez a jelenlegi kormány felkészületlenségét mutatja.- Egy éve mintegy három napig tüntettünk Budapesten. Akkor elhatároztuk: nem szerveződünk párttá, érdekképviseleti szerv maradunk, s azt a politikai erőt támogatjuk, amely elfogadja programunkat. Hódmezővásárhelyen e programot átnyújtottuk Orbán Viktor elnök úrnak. Tervezetünk lényege: a magyar gazda és a vidéki polgár jusson hozzá az uniós támogatásokhoz, pályázati lehetőségekhez és a magyar termőföld maradjon magyar kézen. Szülessen törvény a családi gazdaságok támogatásáról, történjék meg a birtokrendezés a gazdák igényei szerint - fejtegette Jakab István, aki hozzátette: csak szántóföldből mintegy 450 ezer hektárnyi területet kiárusított a jelenlegi kormányzat.- A piacvédelmet is meg kell valósítanunk a minőség ellenőrzésén keresztül, hogy a genetikailag módosított növények termelését megakadályozzuk, s ne olcsó tömegtermékeket, hanem tiszta élelmiszereket árusítsunk. A gazdák verseny- képességét meghatározóan befolyásoló intézményrendszerre van szükség, illetve tanácsadó szakértőkre, akik kutatási eredményeiket eljuttatják az érintettekhez. Programunk nem irányul senki ellen - a mezőgazdaságból, földből élők programja ez. Európai módon szeretnénk élni, felvéve a harcot a multinacionális terjeszkedés ellen. Az áprilisi választások tétje az többek között, hogy magyar tulajdonban maradnak-e a magyar földek - fejezte be beszámolóját a MAGOSZ elnöke. „A harmadik nyerő" Sz. A. Balassagyarmat, január 20-án mutatta be a Történelmi Szociáldemokrata Párt a 2006. évi országgyűlési képviselő-választásokon Nógrád megye három választási körzetében induló képviselőjelöltjeit. Bácskai Sándor országos elnök és Oláh Sándor, a párt megyei elnöke, valamint Sztanko- vánszki Tibor, a párt országos titkára elmondták: a nagy múltra visszatekintő politikai erő önállóan szeretné megmérettetni magát a választásokon, koalíciót egyik párttal sem kívánnak kötni. Kifejtették: az első nyolc politikai csoportosulás között szeretnének végezni a választási eredmények alapján. Országos és megyei listákat állítanak, egyéni programmal indulnak, s már mintegy 120 helyen van képviselőjelöltjük. Jelszavuk „a harmadik nyerő”, hiszen nem tartanák megfelelőnek, ha Magyarországon kétpólusú párt- rendszer jönne létre. Pártjuk 115 éve működik és sokszor volt a történelem viharai folytán elnyomatásban, üldöztetésben részük, emelték ki az elnökök. Programjukban a kisemberek, a kisnyugdíjasok, a bérből és Fizetésből élők oldalára állnak és legfőbb célkitűzésük a munkahelyteremtés.- Mivel még nem voltunk hatalmon, alkalmunk sem volt lejáratódni - szögezték le. Példaértékű számukra a nyugat-európai szociáldemokrácia, illetve a magyar és nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége: Kéthly Anna szellemi öröksége. A pásztói 2-es számú választó- körzetben a 40 éves műszerész, Fövényesi Árpád a jelölt, aki a bérből és fizetésből élők érdekeit kívánja képviselni. A szé- csényi 3-as számú körzet delegáltja Rostár János 33 éves munkanélküli, aki a kisnyugdíjasok, családanyák, szakszervezeti dolgozók mellé áll programjában. A balassagyarmati 4-es számú választókerület jelöltje a nyugállományú határőr alezredes Poppre Gusztáv, aki négygyermekes családapa, aki munkásszármazása folytán is a munka oldaláról történő összefogást tartja elsődlegesnek. Célegyenesben a hídépítés előkészülete Jó színvonalú a bíróságok munkája Szécsény. Célegyenesbe érkezet az Ipolyon Pöstény- pusztánál és Ráróspusztánál épülő hidak előkészületi munkája. A Központi Közlekedési Felügyelet Közúti Felügyelet hídügyi önálló csoportja kedden Szécsény- ben helyszíni szemlére, szakhatósági megkeresésre hívta össze az érintett személyeket. Sz. A. Balassagyarmat, január 27-én összbírói értekezletet tartottak a balassagyarmati székhelyű Nógrád Megyei Bíróságon, amelyen jelen voltak dr. Fazekas Sándor, az ÓIT tagja, dr. Szemán Feli- citasz, az OITH hivatalvezető-helyettese, dr. Mohácsy Zsuzsanna, a Fővárosi ítélőtábla elnökhelyettese, valamint a megye bírói kara és bírósági titkárai. A Nógrád Megyei Bíróság elnöke, dr. Halász Zsolt beszámolt az ügyforgalomról, a megye bíróságainak 2005 évben végzett tevékenységéről, a bírák teljesítményéről, a létszámhelyzetről, a bíróságok működésének anyagi, műszaki alapjairól, az új Informatikai rendszerekről, a múlt év bírósági eseményeiről. Dr. Csonkánédr. Varga Margit az ítélkezés időszerűségéről az oktatási terv megvalósulásáról, a titkárok és fogalmazók foglalkoztatásáról, a panaszügyek tapasztalatairól szólt. Dr. Hegedűs János, a bírói tanács elnöke a testület 2005. évi tevékenységéről és újra választásáról adott tájékoztatást. Dr. Fazekas Sándor, az ÓIT tagja, a munkateher-bizottság elnöke említést tett egy újszerű vizsgálatról, amely a bírák és bíróságok munkaterhének pontosabb mérésére ad lehetőséget, illetve új statisztikai szemlélet és módszerek kialakításához szolgálhat alapul. Három különböző megye (Pest, Bács-Kiskun, Nógrád) ügyforgalmának és az ügyek nehézségi fokának, bonyolultságának vizsgálata során azt lehetett megállapítani, hogy a megyék között nincs lényeges különbség a munkateher kérdésében. Egyes nagyobb, úgynevezett „mega ügyek” nem illeszthetők be a statisztikai rendszerekbe, azok csak egyedileg mérhetők és kezelhetők. Dr. Szemán Felicitász, az ÓIT Hivatalának hivatalvezető-helyettese érintette tájékoztatójában az ügyérkezés emelkedését, a bírósági költségvetés helyzetét, az informatikai fejlesztések volumenét és a bíróképző akadémia létrehozásának eddigi eredményeit. Az előző évhez képest öt százalékkal több ügy érkezett országosan a bíróságokhoz: összesen 1 250 000, ezen belül elsősorban a nem peres ügyek száma növekedett. A költségvetési előirányzat alig nőtt, így új beruházások ez évben nem indíthatók. 1998 óta nem volt ilyen kevés az erre fordítható összeg. Az informatika területén 2005- ben jelentős fejlesztések történtek, új lajstromprogramok működnek már a bíróságokon országos egységes rendszerben, megvannak a feltételei elektronikus beadványok előterjesztésének, és a bírák elektronikus aláírásának. A bíróképző akadémia működését várhatóan 2006 szeptemberében kezdi meg, ami az oktatási rendszer, a képzés formájának változásával, megújulásával jár. Végül a Fővárosi ítélőtábla elnökhelyettese szólt a táblabíróság működésének tapasztalatairól és elismerőleg nyilatkozott a megyei bíróság munkájának színvonaláról. Szenográdi Ferenc Szilágyi Géza, vezető főtanácsos elmondta, hogy a Szlovák Köztársaság Közlekedési Postaügyi és Távközlési Minisztériuma, valamint a Magyar Köztáraság Gazdasági Minisztériuma között 2005. október 18-án együttműködési megállapodás jött létre. A két ország között a sok-sok előkészítési tárgyalás a végéhez ért. Az építési engedélyezési tervhez szeretnék minél gyorsabban megkapni az érintett szakhatóságok hozzájárulását. Az engedéllyel rendelkező terv igen rövid határidővel európai uniós pályázatra került benyújtásra. Többen már korábban átadták a szakhatósági hozErdei iskola Ecseg. A település általános iskolájának 37 diákja és három pedagógusa egy erdei iskolai programon vesz részt a Pilis hegységnél lévő Klastrompusz- tán február végén. Nem ez az első ilyen jellegű kirándulás: az intézmény diákjai már korábban két alkalommal is részt vettek hasonló programokon. Ez alkalommal egy utazási iroda pályázatának köszönhetően élvezhetik a gyermekek az erdei iskola színes programját, úgy mint a néprajzi, irodalmi barangolást, a kirándulást egy geológiai tanösvényen, az erdészeti bemutatót, a növényismereti sétát, az egynapos esztergomi városnézést és a madárismereti programot. Az ötnapos erdei iskolát - amely február 27-től március 3- Ig tart - az általános iskola alapítványa, illetve Ecseg és Kozárd önkormányzatának képviselőtestülete is támogatta. zájárulásukat. Voltak, akik azt kedden készítették el, s voltak, akik úgy nyilatkoztak, hogy záros határidőn belül eljutatják azt a felügyelőségre. Abban mindenki egyetértett, hogy a hidak építése mindkét ország számára fontos. A tanácskozáson részt vett a budapesti Pont-Terv Mérnöki Tervező és Tanácsadó Rt. kereskedelmi igazgatója, Zsömöly Sándor, a híd tervezője. Mint mondta: a hidak tervezésénél figyelembe kell venni a legmagasabb vízállást. A szlovák féltől a legutóbb kapott adat magasabb vízállást adott meg a korábbinál, ezért áttervezték a hidat, 30 centiméterrel megemelték a pillérek magasságát. Ezt a rávezető utak tervezésénél is figyelembe vették. Pösténypusztánál a régi híd helyén épül az új híd, amely 83 méter hosszú lesz. A járművek részére két sávot alakítanak ki. Mind a két oldalon lesz a gyalogosok részére átkelőhely. A tervben szerepel a híd kivilágítása. A budapesti Reformút Kft. Mérnöki Tanácsadó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezető mérnöke, Tárczyné Párdányi Katalin az engedélyezés menetével kapcsolatosan a következőket mondta:- A határhidak esetében, mivel két ország hatóságaihoz engedélyezésre kell benyújtani azokat, a tervezés során a két ország előírásait össze kellett vetni, amennyiben eltérés mutatkozott az előírásokban, minden esetben a szigorúbb előírásokat kellett figyelembe venni, így gyakorlatilag két tervező, egy szlovák és egy magyar közös munkájának eredménye az a terv, amelyről a mai napon tárgyalunk. A rajzokon a feliratok két nyelven szerepelnek. Az írásos munkarészeket és a statikai számítást minden tervező a saját nyelvén, a saját országa előírásainak megfelelően készítette el. Az ily módon elkészült teljes hídra vonatkozó komplett terveket a saját ország hatóságaihoz mindkét fél külön-külön nyújtotta be engedélyezésre. A magyar oldalon lévő csatlakozó utak - tervezője Tárczyné Párdányi Katalin - engedélyezése folyamatban van. A hídtól 1255 méter hosszúságú út épül, a meglévő út helyén, s ez körforgalommal fog csatalakozni a szécsény-ipolytarnóci útra. Kovács József, Nógrádszakál polgármestere arról szólt, hogy az elmúlt években dr. Serfőző András országgyűlési képviselővel közösen, aki kezdeményezője, szorgalmazója volt a híd építésének számtalan megbeszélésen, előkészítő tárgyaláson vett részt. Mozizás találkozóval M. I. Szőke Kóla című film vetítése az Apolló moziban. A beszélgetés- Salgótarján. Közönségtalálkozó- re eljön a főszereplő Beleznay val folytatódik a február 5-i va- Endre, Bamóczky Ákos rendező sárnapi, este nyolckor kezdődő, és Novák Csaba forgatókönyvíró. EMLÉKPLAKETT-ÁTADÁS Feketéné Mikes Éva a salgótarjáni Gagarin Általános Iskola pedagógusa részére Arany Katedra-emlékpla- kettet adományozott Magyar Bálint oktatási miniszter. A díjat csütörtökön az intézményben ünnepélyes iskolagyűlés keretében Puszta Béla polgármester (jobbra) és Simon Tibor iskolaigazgató adta át.