Nógrád Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-27 / 23. szám
2 2006. JANUAR 27., PENTEK PÁSZTÓI NAPLÓ A kórháznak működnie kell! (Folytatás az 1. oldalról) rendszerben működő 125 ágyas aktív kórházát átadtuk. Pásztón ez a beruházás akkor 2 milliárd 5 millió 200 ezer forintba került. Akkor azt jósolták, hogy azok a bevételek, amelyek a betegforgalomból származnak, nem fogják fedezni a kiadásokat és az önkormányzatnak komoly pénzügyi nehézségei lehetnek azért, mert ki kell egészíteni saját forrásból a kórház működéséhez szükséges költségvetést. Büszkén és örömmel mondhatom, hogy a kórház igenis mindig szufficittel zárta az elmúlt éveket, ami nem kis szó a magyar egészségügy, a magyar kórházak jelen állapotában. Természetesen az önkormányzat a pénzügyi lehetőségeihez mérten próbálta támogatni a Margit Kórházat. Ha azt nézzük, hogy ennek az intézménynek az összköltségvetése egymilliárd forint nagyságrendű, akkor az a támogatás, amit az önkormányzatunk juttat részükre, azt hiszem, elhanyagolható. Nyilván többet is szerettünk volna adni, de az önkormányzatok pénzügyi helyzete sem rózsás - hangsúlyozta a polgármester.- Számunkra igen kedvező és örömteli időpont volt 2004. január 23-a is, amikor a régi Margit Kórház felújított épületét adtuk át, egy 421 millió forintos címzett támogatásból megvalósuló kórház-rekonstrukció befejezését követően. Az egészségügy reformjáról már beszéltem az előzőkben. Sokszor és sokan próbáltak kísérletet tenni, mindenesetre az elmúlt esztendőben elkészült az észak-magyarországi régió egészség- ügyi koncepciója, amely aztán sok örömre nemigen adott okot nekünk, pásztóiaknak. Ez többek között azt tartalmazta, hogy a pásztói kórház szülészeti, nőgyógyászati osztályán változások lesznek. Ez a koncepció mindenképpen egyféle mozgást eredményezett volna a pásztói kórház életében, hiszen a szülészeti, nőgyógyászati ellátást úgy határozta meg, hogy gyakorlatilag a megyei kórházba kellene áttelepíteni, és e helyett egy ortopéd sebészeti ellátás beindítását javasolták volna Pásztón a reumatológiai és rehabilitációs osztályra építve. Ezzel összefüggésben több alkalommal is sor került egyeztetésre az elmúlt esztendőben a három megyei kórházat tulajdonában tudható önkormányzat és az egészségügyi intézmények vezetői részéről. Itt a legésszerűbb egészség- ügyi ellátó rendszer kialakítását próbálták körvonalazni számunkra. Ezek nem tetszettek Pásztó város önkormányzati vezetésének, mert itt visszatükröződtek annak a bizonyos hosszú távú egészségügyi koncepciónak az alapjai, amelyek gyakorlatilag arról szóltak, hogy mit lehetne Salgótarján irányába, a megyei kórházba kiszervezni Pásztóról. Mi ezzel nem értettünk egyet, ám ezek a gondolatok aztán tovább fejlődtek egészen addig, hogy - egy megszerzett információ szerint - Pásztón 120 kórházi ágy fenntartása is felesleges lehet. Ez gyakorlatilag egyértelműen az aktív 125 ágynak majdnem teljes leépítését vonná maga után. Nem kívánok találgatásokba bocsátkozni, de bennem ez annak a víziónak a látszatát kelti, hogy ez az elképzelés, amely annak idején a régi Margit Kórházat egy 80-100 férőhelyes krónikus ápolási intézetté próbálta ledegradálni. Ez nyilvánvalóan számunkra teljes mértékben elfogadhatatlan és a pásztói kistérség 34 ezer lakójának egészségügyi ellátását veszélyeztetné. Pásztó város polgármestereként, de a többcélú kistérségi társulás elnökeként is egyértelműen azon a véleményen vagyok, hogy a kistérséghez tartozó 34 ezer ember kielégítő egészségügyi ellátásához a pásztói városi kórháznak változatlan formában kell működnie az elkövetkező időszakban is. Nem véletlen, hogy a döntési lehetőségeket Pásztó, mint tulajdonos önkormányzat, nem engedte ki a kezéből, holott a kórházak fenntartása gyakorlatilag megyei ön- kormányzati feladat lenne. Mi viszont nem szeretnénk, ha bármilyen döntés Pásztó kirekesztésével születhetne meg, az bármilyen formában veszélyeztetné a pásztói kistérségnek az egészségügyi ellátását. Ezért mi nem gondolkodunk arról, hogy bármelyik osztályt a közeljövőben valamely egészségügyi intézménynek átadnánk, és e helyett befogadnánk bármely más szakmát, hanem a meglévő kórházi osztályok a szülészet-nőgyógyászat, a belgyógyászat, a sebészet további fenntartását tartjuk indokoltnak. Sőt azon munkálkodunk, hogy a sajnálatos módon orvoshiány miatt bezárt gyermekosztályt az úgynevezett sürgősségi ellátás keretében valamilyen szinten újraindítsuk. Aztán azon is lehet gondolkodni, hogy miután a feltételek biztosítottak a rehabilitáció irányában, vagy az ortopéd sebészeti ellátás irányában is elmozduljon a kórház. De csakis akkor, ha ehhez a szakmai feltételek megteremthetők. A pásztói kistérséghez tartozó 34 ezer beteg egészségügyi ellátását, valamint a pásztói kórházban magát gyógyítani kívánó embereket lehet csak szem előtt tartani. Semmiféle pénzügyi, fiskális szemlélet és más egyéb szakmai köntösbe burkolt elképzelés, Pásztó város önkormányzati képviselő-testü- lete számára és számomra sem elfogadható - zárta helyzetelemzésének első részét Sisák Imre.- Mi a véleménye a várható elképzelésekről Bartus László intézményirányítási osztályvezetőnek?- Az egészségügy reformja az újkori önkormányzatiság megalakulásától terítéken van az országban. Jól tudjuk, hogy igazából nem fejeződött be, azt lehet mondani, hogy a folyamat elején tartunk még mindig. Ennek kapcsán sok elképzelés született a pásztói Margit Kórház vonatkozásában. Jól ismertek a tények, nemegyszer a bezárásról gondolkodtak, de a tulajdonos önkormányzat minden esetben kiállt az intézménye mellett. Azért, mert fontosnak tartja, hogy Pásztó és a kistérség betegei a legközelebbi elérési módon kapják meg a szükséges ellátást. Azt is tudjuk, hogy egy ekkora intézmény, függetlenül attól, hogy a Margit Kórház a maga egymilliárd forinton felüli költségvetésével a kis kórházakhoz tartozik, éppen ezért és ezzel együtt kell figyelemmel kísérni az intézmény rentábilis működését. Valószínűleg egyedülállóan a környéken, az országban most is és a múltban is azok közé az intézmények közé tartozik, ahol nem hiánnyal terveznek. Ennek érdekében természetesen megfelelő intézkedéseket tett a fenntartó önkormányzat. A tavalyi évben egy szakmai, pénzügyi átvilágítás történt az intézményben egy szakmailag igazán hozzáértő cég kivitelezésében. Ennek eredményeként az ő általuk javasolt intézkedéseknek is köszönhetően - amelyeket a kórház megtett- mondhatjuk, hogy a 2006-os költségvetetésénél nem kell félni egy finanszírozhatatlan deficittől. Tehát a mai nap is jól funkcionál az intézmény. Jól tudjuk, hogy a kórházak rangsorában előkelő helyen szerepel. A mai viszonyok között mindezt igen komoly eredményként kell értékelni- Mit tud mondani a kórház pénzügyi helyzetéről Dombos Jenő gazdasági igazgató?- A Margit Kórház úgy, mint a többi egészségügyi intézmény, 1993 óta teljesítményarányos finanszírozásban részesül. A 2000. évben átadott új épület működtetése nagyon kiszámíthatatlan, negatív pénzügyi helyzetet vetített előre. Sokan azt hitték, hogy a megemelkedő állandó költségeket nem fogják fedezni a bevételek. Szakértők is több tízmillió forint éves hiánnyal számoltak. Nos, azóta eltelt több mint öt esztendő... A kórház vezetése és munkatársai együtt gondolkodva egy olyan stratégiát alakították ki, amit nem csak a mátrix rendszer bevezetése, a költséghatékony működés, hanem a bevételek számottevő növelése is jellemzett. A számítás bejött, betegeink száma, az esetszámok évről évre jelentősen nőttek, kielégítő módon követte a költségek növekedését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által fizetett szolgáltatási díj is. A tényezők kedvező együtthatásaként költségvetésünk több mint kétszeresére nőtt. Az új, európai környezetben végzett jó szakmai munka, a családias légkör, a célirányos, bevételeket növelő fejlesztések kisvárosi kórházunkat méltán tették a kistérségen kívül is híressé, közkedvelt gyógyító hellyé. Bizonyítja ezt a közelmúltban végzett internetes országos közvélemény-kutatás is, ahol minden kérdésben a pásztói Margit Kórház magasan megelőzte a térségünkben működő többi gyógyító intézményt. A 2004. évtől azonban az egészségpolitika olyan degresszív finanszírozási rendszert vezetett be, ami már jelentősen hátráltatja a kiegyensúlyozott gyógyító tevékenységet, bemerevíti a struktúrát, meggátolja az elengedhetetlen fenntartási és fejlesztési tevékenységeket. A bevételeket a 2003. évi szinten tartja, miközben kötelező, törvényekben meghatározott kiadásokat ír elő számunkra. Mindezek ellenére - a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva - igyekszünk a kistérség egészségügyi ellátását a kiskórházi lehetőségek szerinti, elvárt magas színvonalon megszervezni. Mi több, évtizedes következetes munkával értük el, hogy folyamatosan emelkedő a betegszámunk. A tisztességes versenyszabályok betartásához ragaszkodunk - mondta a gazdasági igazgató.- Összefoglalva, Pásztó Város Ön- kormányzata és a pásztói kistérség a jelenlegi struktúrában képzeli el a Margit Kórház működtetését, ennek fejlesztésében partner, de semmilyen módon nem járul hozzá az ágyszámok csökkentéséhez, az orvosi szakmák más kórházba történő telepítéséhez - zárta a Margit Kórházról szóló gondolatokat Sisák Imre polgár- mester. rendkívül! szalonnás, bőrös sertéshús vásár. Miért ti e fizetne kevesebbet 3 Coop-nál