Nógrád Megyei Hírlap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-26 / 22. szám
2006. JANUÁR 25., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Fotókiállítás Salgótarján. Puskás Ákos salgótarjáni fotográfus, operatőr fotókiállításának megnyitóját rendezik meg a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban január 26- án, csütörtökön fél hattól. A kiállítást a Nógrád megyei fotóklub, valamint a könyvtár szervezi, amelyet Homoga József, a megyei fotóklub egyesület vezetője nyit meg. A kiállított alkotások március hatodikáig tekinthetők meg a könyvtár kis- galériájában. Kistérségi közösségfejlesztés Szanda. A Nógrád Megyei Köz- művelődési és Pedagógiai Intézet szervezésében január 26-án, csütörtökön 17 órakor tartják a kistérségi közösségfejlesztő műhely összejövetelét művelődési házban. A rendezvény szakmai vezetője B. Szolnoki Ildikó lesz. Költségvetésről az első fordulóban Pásztó. A város önkormányzati képviselő-testülete január 26- án 11 órakor a városháza tanácstermében tartja soros ülését. Előreláthatólag 11 napirendi pont szerepel a programban. A legfontosabb a város 2006. évi költségvetésének első fordulós tárgyalása. Az ülésen előterjesztés hangzik el a hasznosi víztározó és a Bercel-Pásztó ivó- vízvezeték önkormányzati tulajdonba, vagy üzemeltetésbe adásának kezdeményezésére. Szó lesz a városi területek rehabilitációjáról, a közintézmények akadálymentesítésének helyzetéről, feladatairól. A testület rendeletet alkot a fiatal házasok első lakáshoz juttatásának támogatásáról. Kiírják a pályázatot a Dózsa György Általános Iskola igazgatói tisztére. A100 EVES ILONKA NÉNI KÖSZÖNTÉSÉ Szécsény legidősebb embere a Benczúrfalván élő özvegy Szabó Istvánná, aki az 1992-ben elhunyt Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész felesége. Tegnapelőtt délután dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet, Szécsény város polgár- mestere a település lakossága és a maga nevében köszöntötte a 100. születés napját ünneplő Ilonka nénit. Bartusné dr. Sebestyén Erzsébet, a város címzetes főjegyzője a polgármesteri hivatal dolgozói nevében mondta el jókívánságait. Meglátogatta az ünnepeltet Borenszki Ervin, a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke is. Ilonka néni a 80 éves lánya, Ilona, fia és annak felesége, Lengyel András unokája társaságában köszönte meg a figyelmességet, a jókívánságokat. Versenyképes szakok Tarjánban (Folytatás az 1. oldalról) melyet ugyancsak Salgótarjánban szeretnének indítani. Dr. WachtlerIstván, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola rektorhelyettese elmondta, hogy gyakorlatilag intézményükön keresztül fog működni a gyulai főiskola által akkreditált szociális- munkás-képzés. Az újra átdolgozott képzés 6 plusz 1 fél éves lesz, keresztféléves indulással, várhatóan 2007 februárjában. Gondolkodnak a környezetgazdálkodási felsőfokú képzésben is, amely a regionális környezetvédelmi központtal közösen valósulhat meg. Dr. Wachtler István hozzátette: Balassagyarmaton az idegenforgalmi felsőfokú szakképzés - immár a második évfolyammal - jól működik (Szlovákiából is nagy az érdeklődés), így idén is meghirdetik. Kovácsáé Czene Csilla, Salgótarján alpolgármestere, a konzorcium titkára elmondta, hogy Demus Iván, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet képzési igazgatója, Balassagyarmat alpolgármestere (aki a konzorciumi ülésen nem tudott jelen lenni) a napokban az egri Eszterházy Károly Főiskolával tárgyalt arról, hogy a felsőoktatási tájékoztatóban több szakot is meghirdetnek salgótarjáni helyszínnel, s Eger az államilag finanszírozott létszámból is átenged 25-öt a nógrádi megye- székhelynek. Az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium támogatja a csecsemő- és gyermekgondozó-képzés alapfokának kidolgozását, amelyet Salgótarjánba telepítenének, az országban egyedüli képzőhelyként. Már biztossá vált, hogy indul az ifjúságsegítő akkreditált képzés, a csecsemő- és kisgyermekgondozó felsőfokú szakképzés, a médiatechnológus-képzés, s folytatódik az ELTE európai diplomát biztosító szociálismene- dzser-képzése is. A szociál- pedagógia szakindítási kérelme, melyet Eger nyújtott be, már a Magyar Akkreditációs Bizottság előtt van - ezt a képzést is Salgótarjánban szeretnék indítani. A konzorcium elfogadta az első negyedév munkatervét is. Kovácsné Czene Csilla elmondta, hogy a közeljövőben megtörténik a kapcsolatfelvétel a Besztercebányai Egyetemmel. Döntés született arról, hogy a pályázatokon való hatékonyabb részvétel érdekében létrehozzák a Salgótarján Felsőoktatásáért Alapítványt. Felveszik a kapcsolatot a Kereskedelmi és Iparkamara és a Vállalkozók Országos Szövetsége helyi szervezeteivel, végiggondolva az együttműködés lehetőségeit, s tájékoztató kiadvány jelentetnek meg a konzorcium közreműködésével indított új szakokról. Fázunk - s ők is fáznak Mihalik Júlia életünk lételeme a biztonság. Mindenkor szeretjük, vágyjuk megnyugtató puhaságát. így, télidőben különösen: zordon délutánokon, estéken szaporán behúzódunk hajlékunkba, csukott ajtók mögül, lámpafénynél, meleg takaró alól hallgatjuk az elemek hadakozását. Jólesően szinte tapintjuk a biztonság érzését. EGY ILYEN NAPLEMENTÉT KÖVETŐ KORAI NAPKELTÉN hamar félrepa- rancsoltam a függönyt, hadd lássam a fényt, még ha gyengécskét is. Szeretem az ablak szemével nézni a világnak ezt a csepp- jét: az udvart, a bukszusokat, a mogyoróbokrot, s rajta a madáretetőt a lármás kis repdesőkkel. Örökké éhesek ezek a csőröcs- kék, a cinkék, a tengelicék, zöldikék, pintyfélék, meggyvágók. Nagyon kedves társaság. ÁM A „KÉP" SARKÁBAN - JAJ - MOST IS OTT A MACSKA. Megyek ÍS, kapom a seprőt, ráijesztek madarász őkelmére, hagyja csak békén a napraforgót szemezgető csapatot. Most látom csak- , hogy a bokor alatt, ott, ahol a földre hullott mag fekete foltként látszik, az a kis szürke csomó egy gubbaszkodó kismadár. Hirtelen nem is tudom, miféle, de ez most nem fontos. Futok, hogy a macska előtt érjem. Gondoltam, behozom szegénykét, talán átfagyott az éhségtől. sicc! megállj csak! - ijesztem az egérfogónak valót. S nyúlnék a madárka után, mire az - mint egy kis fióka, mely repülni tanul - nagy nehezen repdesni kezd és felemelkedik. Előbb az aranyesőre, majd feljebb, az almafára. Megmenekült. Vagy mégsem? A szétrebbent cinkecsapat visszaszállingózik, esznek, esznek, majd1 egész nap. estére megjön A szél nagy dérrel-dúrral, kutya a vackára, ember, macska iszkol be a házba. Pattog a fa a tűzön, vacsora gőzölög. Már-már idilli a hangulat, cirógat a jó öreg biztonságérzet. S akkor eszembe jut az a piciny madárka, a felborzolt tollával, behúzott nyakával. Vajon él-e? Ha igen, hol fázik? Evett-e vagy éhségében legyengülve fordult le valahol az ágról? Látom magam előtt a cérnavékony lábacskákat a gyerekökölnyi testet is. Nekik mi volnánk a biztonság. Ha volnánk... Ha gondoskodnánk madaraink eleségéről. Térítési díjakról döntenek Bátonyterenye. Ülésezik a város gáltatást nyújtó intézmények képviselő-testülete január 26- térítési díját. Tárgyalnak a vál- án, csütörtökön 15 órakor a lalkozások támogatásával kap- kisterenyei házasságkötő te- csolatos tapasztalatokról, a vo- remben A képviselők többek natkozó rendelet módosításá- között megvitatják a luxusadó- ról, valamint a sportegyesükről szóló rendelettervezetet, s tek és civil szervezetek átme- megállapítják a szociális szol- neti támogatásáról is. Másfél év alatt milliárdok Ellátnák a határon túliakat is Az idei területfejlesztési pályázatokról, lehetőségekről tájékoztatta Dóra Ottó, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke a sajtó képviselőit. Az elnök hangsúlyozta: az idei pályázatok beadásának határideje nagyon rövid, február 15-e. Juhász A. Dóm Ottó beszélt arról, hogy az önkormányzati szereplők még mindig bizonytalanok saját lehetőségeiket illetően, viszont a megyei önkormányzat mindent megtesz az információáramlás érdekében. Idén a régióban több jogcímen több mint hárommilliárd forintot ítél majd oda a területfejlesztési tanács.- Három fő jogcím van. Az egyik a Terület- és Régiófejlesztési Célelőirányzat, ahová önkormányzatok, vállalatok, vállalkozók pályázhatnak. A vállalatok, vállalkozók munkahelyteremtésre, az önkormányzatok pedig intézményi beruházásokra. A munkahelyteremtésnél új elem, hogy nem kell ötéves foglalkoztatási kötelezettséget vállalni, lehet már kevesebbet is. Persze ezzel arányos a támogatás összege - mondta Dóra Ottó, majd a másik fontos jogcímről, az úgynevezett „kátyúpénz”-ről beszélt. - Egy forint önkormányzat saját erőhöz egy forint állami támogatást ad a tanács. Ezekből az összegekből nem építenek új utakat, de egy adott felületen új burkolatot kaphat az út. Tavaly nagyon sikeres volt ez a program, közel 30 településen valósult meg megyénkben útfejlesztés. Idén hasonló nagyságrendű forrás áll a régió rendelkezésére, mint tavaly, vagyis, körülbelül 800 millió forint - fogalmazott az elnök, majd a harmadik nagyobb jelentőségű „csomagról” beszélt, amely a települési hulladékkezeléssel kapcsolatos. - Erre a pályázati forrásra a megyénkből nagyon kevés pályázat szokott beérkezni, kettő-három. Bármire lehet pályázni, ami a települési hulladékgazdálkodással összefügg, mint például a szelektív hulladékgyűjtő szigetek kialakítása vagy hulladékszállító jármű beszerzése - tudatta az elnök, aki szót ejtett a megyei területfejlesztési tanácsról is, amely idén egymilliárd forintból gazdálkodik. - Ez közel 300 millióval több, mint tavaly. Új elem idén, hogy kormánydöntés alapján a pályázati rendszer külön alapot létesített a leghátrányosabb helyzetben lévő 46 kistérség számára. Ebből három Nógrád megyében található: a salgótarjáni, a szé- csényi és a bátonyterenyei. Vannak konkrét települések is, amelyek nincsenek benne az említett három kistérség egyikében se, de hátrányos helyzetben vannak, így nekik alanyi jogon jár a forrásból támogatás. Az említett három kistérségnek az egymiUiárdból 600 milliót meghaladó összeg jár. A maradék forrás mindenki számára nyitott. A pályázatok beadásának határideje 2006. február 15-e. Döntés március 31- éig várható, vagyis már késő tavasz- szal el lehet kezdeni a beruházásokat - mondta Dóra Ottó, majd az európai uniós pályázati lehetőségekről is beszélt, amelyek még nyitva vannak mindenki számára. Településfejlesztésre már eddig is sok nógrádi település nyert egyenként több tízmillió forintot - Jó esély van arra, hogy Salgótarján megyei jogú város a városközpont rehabilitációjának második ütemére körülbelül 300 millió forintos támogatást nyerjen. Ez a Múzeum tér rekonstrukcióját foglalná magába és egy közösségi tér kialakítását - tudatta a közgyűlés elnöke, aki megemlítette azt is, hogy Nógrád megye bekerült az első nyolc megye közé, a- mely az eddig elnyert uniós forrásokat illeti. A pályázatok száma a többi megyéhez viszonyítva nagyon kevés volt, de a hatékonyság elég jó, ugyanis a beadott pályázatok többsége nyert. Most már 20 milliárd fölött van az az összeg, amelyet az elmúlt másfél évben elnyertek a nógrádiak. - Ennek legalább a kétharmada még „nem épült be”, vagyis még hátra vannak az intézmény-felújítások, útépítések. A nyáron már látványosan fejlődhet a megye több települése is az elnyert uniós pénzekből - zárta szavait Dóra Ottó. (Folytatás az 1. oldalról) A feltételeink adottak, hiszen a megyei kórházban is több, Szlovákiából átjáró orvosunk van. Egyes osztályaink teljes kapacitással működnek. Van olyan osztály is, ahol még a folyosón is ágyak vannak. Néhány osztályunk kihasználtsága pedig körülbelül 30 százalékos - mondta a közgyűlés elnöke és hozzátette azt is, hogy a Nógrád megyei kórházak jól felszereltek, nagyon sok osztályon már olyan ellátásokat is kaphatnak a betegek, amelyekért régebben több száz kilométert kellett utazniuk. Föl kell pörgetni az ügyet, hiszen az esztergomi tapasztalatok is az mutatják, hogy a havi betegforgalom, amely Szlovákiából érkezik hozzájuk, az körülbelül egy osztálynyi mértékű. Ez több tízmilliós plusz- bevételt jelenthet - zárta szavait Dóra Ottó. Az ELTE által kihelyezett szociálismenedzser-képzés vizsgája volt a közelmúltban Salgótarjánban. Jó hír, hogy a képzés folytatódik, a felsőoktatási konzorcium lobbijának eredményeként. Az új képzési időszak három évről két évre csökken. A másoddiplomát adó képzésre február 10-éig lehet jelentkezni az NCSSZI Képzési Központjában. A vizsgán részt vesznek az EURODIR európai képviselői is Franciaországból, mivel a végzett hallgatók európai diplomát is szereznek. EURÓPAI DIPLOMÁT IS SZEREZNEK Mesemondásban versenyeznek Bátonyterenye. Területi mesemondóversenyt és rajzkiállítást rendez az Erkel Ferenc Általános és Alapfokú Művészeti Iskola január 26- án. A 2004-ben városi szinten megrendezett mesemondóversenyen az idén már a terület nyolc általános iskolájának alsó tagozatos gyermekei vesznek részt. A diákoknak egyúttal rajzpályázatot is hirdettek, a beérkezett munkákból pedig - „Magyar népmesék képzeletemben” címmel - kiállítást rendeznek az Erkel iskola galériájában. A tárlatot január 26-án 13 órakor az intézmény alsó tagozatának munkaközösség-vezetője, Lászlóné Hajnal Márta nyitja meg. AIII. területi mesemondóverseny 14 órakor veszi kezdetét az Ady Endre Művelődési Központban, ahol Vanya Gábor polgármester köszönti az érdeklődőket.