Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)
2005-11-22 / 272. szám
4 2005. NOVEMBER 22., KEDD NÓGRÁD MEGYE Bátonyterenyén 400 millió forintból épült fel a megye második fedett tanuszodája (Folytatás az 1. oldaltól) Balassagyarmaton megújul - valamelyest - az úthálózat, mintegy 127 millió forintból. Emellett a Dr. Kenes- sey Albert Kórház és Rendelőintézet is bővült, megújult, közel kétmilliárdból. Ugyancsak Balassagyarmathoz kapcsolódó fejlesztés a buszpályaudvar rehabilitációja, amely várhatóan a 2007-es év elejére készül majd el, több mint 330 millióból. A salgótarjáni távolsági buszpályaudvar már 2006 őszére készen lesz: ez utóbbi esetében a beruházás összértéke 320 millió. Szécsény történelmi városmagjának rehabilitációja több mint egy- milliárd forintból valósulhat meg, ugyanúgy mint Bátonyterenye város- központjáé, amely szintén egymilliárdos tétel. Szintén Bátonyterenyéhez kapcsolódik a nemrég átadott uszoda, amely 400 millió forintból épült fel. A hollókői ófalu rekonstrukciós munkálatai is elkezdődhetnek, ugyanis 286 milliós támogatást kaptak rá. Az ipolytarnóci őslelet megvédésére 300 milliót „ítéltek” meg. Baglyasalján 150 férőhelyes idősek otthonát szeretne majd építeni a megyei önkormányzat, amely előreláthatólag közel 1,7 milliárd forintból valósulhat majd meg. A salgótarjáni sportcsarnok félmilliárdból, az uszoda százmillióból, a belváros pedig nyolcszázmillióból újul majd meg az elkövetkezendő évben, években. A felsorolás végére maradt a Salgótarjánban épülő elkerülő út, amely a maga 6,7 milliárdos értékével messze a legnagyobb volumenű most induló beruházás Nógrád megyében. Mindezek mellett érdemes még szót ejteni a munkahelyteremtéshez kapcsolódó, a terület- és régiófejlesztési célelőirányzatból megítélt támogatásokról, amelyek egy-egy cég esetében elérhetik akár a 300 millió forintot is. Munkahelyteremtésre évente milliárdos tételt biztosít a trfc, ezzel is elősegítve a megyében az új munkahelyek születését, illetve a régiek megtartását. A fentebb felsorolt összegek összesen 33 milliárd forintot tesznek ki és ebben csak a nagyobb beruházások vannak benne. Körülbelül másfél éve vagyunk egy nagy közösség, az Európai Unió tagjai. Az EU-ban számtalan lehetőség van arra, hogy fejlesztésekre, új beruházásokra, némi önerő felmutatásával támogatást szerezzünk. Elsősorban pályázatok révén. Jó pályázatíró szakemberekkel több milliárdos összegekhez is juthat a Nógrád Megyei Önkormányzat is. Gondolhatunk itt például a humán- infrastruktúra-fejlesztésre is. 2007- től a mostani EU-s pályázati lehetőségek a három-négyszeresére fognak nőni. Ez évi ezermilliárd forintos uniós támogatást jelent majd országunknak: ezek úgynevezett kis projektek, három-öt milliárdos nagyságrendűek lesznek. Települések, kistérségek összefogásával az összegek, egy jó pályázat beadásával lehívhatóak lesznek. S talán eljön azaz idő is, amikor Nógrádot nem a legelmaradottabb megyék közé sorolják majd, hanem mondjuk ismét a középmezőnybe... BALASSAGYARMAT Belső úthálózat fejlesztése 127 millió Ft Autóbusz-pályaudvar 330 millió Ft Kenessey Albert Kórház-R. 2 milliárd Ft BÁTONYTERENYE Szennyvízberuházás 5 milliárd Ft Városközpont-rekonstrukció 1 milliárd Ft Tanuszoda 400 millió Ft PÁSZTÓ Szennyvízberuházás 2,250 milliárd Ft SALGÓTARJÁN Szent Lázár Megyei Kórház 3,2 milliárd Ft Távolsági autóbusz-állomás 320 millió Ft Idősek otthona 1,7 milliárd Ft Városi sportcsarnok 500 millió Ft Tanuszoda 100 millió Ft Belváros-rekonstrukció 800 millió Ft Elkerülő út 6,7 milliárd Ft SZÉCSÉNY Történelmi belváros rekonstrukciója 1 milliárd Ft NÓGRÁD MEGYE Mátranovák-Mátraterenye szennyvízberuházás 2,235 milliárd Ft Kazár-Rákóczibánya belvízrendezés 1 milliárd Ft Hollókő ófalu-rekonstrukció 286 millió Ft Ipolytarnóci őslelet állagmegóvása 300 millió Ft 21-es főút sávbővítés 3,4 milliárd Ft Három ütemben összesen nyolcmilliárd forintból teljesen megújult és új eszközparkot kapott a megyei kórház Szécsény egymilliárdból újíthatta meg történelmi belvárosát és a Forgách-kastélyt Milliárdos beruházások megyeszerte