Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)
2005-11-22 / 272. szám
2005. NOVEMBER 22., KEDD HÍRSÁV Még idén kifizetik az uniós támogatást az uniós földalapú támogatás teljes összegét kifizeti még ebben az évben az agrártárca, s a nemzeti kiegészítés is a gazdákhoz . érkezik legkésőbb 2006. február 15-éig - közölte Gráf József miniszter az MSZP agrártagozatának budapesti ülésén. Azonosítót kapnak a diákok és a tanárok másfél millió diák és pedagógus kapja meg oktatási azonosító számát tartalmazó igazolását november 30- áig. Az oktatási azonosítóval a fantomdiákokat ki tudják szűrni, mivel néhány iskola kitalált személy után vette fel a diákok után járó normatív támogatást. A pedagógusok még 15 milliárdot kérnek A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETE (PSZ) további átcsoportosításokat kezdeményez a jövő évi költségvetésben a közoktatás számára - mondta Varga László elnök. Hangsúlyozta: a meglévő 15 milliárd forint mellé legalább ugyanennyi kellene, hogy ne legyenek működési problémák. Gyurcsány a kormány új földprogramjáról „A lényeg, hogy elsősorban azoké legyen a föld, akik azt megművelik” - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a parlamentben a kormány új földprogramjáról. Azért is földet kapnának az önkormányzatok, hogy a rászorulók gazdálkodhassanak rajta. Járai az SZDSZ frakcióülésén járt egyetértett Kuncze Gábor és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke abban, hogy mielőbb szükség van reformok végrehajtására. Járai szerint nem lehetetlen az euró 2010-es bevezetése, bár „egyre rosz- szabb irányba haladunk”. @ TOVÁBBI HÍREK: www.reggel.hu HAZAI TŰKOR HMHHM Sztrádaépítési kampány autópálya Az M5 Szegedig, az MO Vecsésig készül el az év végéig Az MO-^körgyűrű eddig megépült és tervezett szakaszai EUROPRESS-GRAFIIKA December 17-én átadásra kerülő szakaszok A választási hajrában 222 kilométer új autópályát és gyorsforgalmi utat adna át a kormány. A szakminiszter reményei szerint a választók „díjazzák” az építéseket. Bánky Bea- Dreissiger Ágnes „Tisztán látszik az ellenzék a kormány autópálya-építésekkel kapcsolatos eltérő filozófiája” - mondta Kóka János gazdasági miniszter arra autalva, hogy érzékeny vitaponttá válhat a választások közeledtével az autópálya-építések kérdése. A Fidesz egykori pénzügyminisztere, Varga Mihály szerint ugyanis a költségvetési hiány mielőbbi lefaragása érdekében lassítani kellene az ütemen, Kóka szerint viszont szélsebesen kell utakat építeni. „Oda megy a tőke, ott létesülnek új munkahelyek, ahol gyorsforgalmi utak húzódnak” - mondta a szaktárca vezetője. „Lehet, hogy a Fidesz afölött érzett lel- kiismeret-furdalását próbálja csökkentem, hogy mindössze 7 kilométernyi autópályát adtak át. Igaz, 68 kilométernyit kezdtek építeni kormányzásuk alatt. Mi viszont 511 kilométernyit adunk át, megduplázzuk a hálózat hosszát” - tette hozzá. A jövőre előirányzott 40 milliárd költségvetési forint kizárólag előkészítési munkálatokra lesz elég. A hosszú távú tervek szerint főként a délnyugati, a délkeleti, az északi és az északkeleti régiót fejlesztenék sugaras autópályák építésével egészen a határokig. 2007 és 2015 között ezek gyűrűs összeköttetésével az M8-as és az M9-es szakaszán kelet-nyugati irányú sztrádát építenének. Kóka János az Europressnek elismerte, hogy a választási hajrában átadott autópálya-szakaszok újabb voksokat hozhatnak. „Bízom benne, a választók ezt díjazzák. Ha azt mondják, hogy ez választási trükk, rajtam az is elfér” - mondta lapunknak. „Az idei év végéig fog eldőlni, hogy mely autópálya-építéseket fogják a költségvetésből és melyeket külső forrásból finanszírozni. Utóbbiakra a pénzt kötvénykibocsátásból teremtik meg; várhatóan 2 milliárd euró (500 milliárd forint) értékben kerülnek a piacra a papírok” - tudtuk meg a gazdasái tárca szóvivőjétől, Tóth Judittól. A gyors- forgalmiút-hálózat hossza az év elején 680 kilométer volt, az év végéig 775 kilométeres lesz. Jövő év közepére a kormány ígérete szerint a gyorsforgalmi utak hossza eléri a 904 kilométert, 2006- ban 266 kilométernyi, 2007- ben pedig 193 kilométernyi új szakaszt terveznek. Az autósok december 17-étől vehetik birtokba az MO-s gyűrűnek az M5-ÖS autópályát a 4-es az M6-OS AUTÓPÁLYA mindhárom szakaszát várhatóan a tervezettnél jóval később adják át Az MO-stól az érdi tet& ig tartó, mintegy 8 kilométernyi szelvény kialakítását még azért nem kezdhette meg a Vegyépszer Rt., mert néhány telektulajdonos nem fogadta el a kisajátításkor megállapított árat, és a közigazgatási hivatalhoz fordult. Nem készül el a március végi határidőre az érdi tetőt Dunaújvárossal főúttal összekötő szakaszát. Ekkor helyezik forgalomba a 4- es főút Vecsést és Üllőt elkerülő, 13 kilométer hosszú szalagját. Végéhez közelednek a munkálatok az M5-ÖS Kiskunfélegyháza és Szeged közötti 49 kilométeres részén is, ahol december 10- ére tervezik az ünnepélyes avatást. Akkor helyezik forgalomba az M43-as utat is, amely az M5- ös és a régi 5-ös között épült ki. „Szeged és a régió fejlődésének legfontosabb lépcsőfoka teljesült. Nemcsak a fővárossal leszünk összeköttetésben, hanem összekötő, 52 kilométeres szakasz, valamint az M6-ost és az M8-ast a 6-os úttal összekötő öt kilométer sem. A középső szakasz esetében azonban csak néhány hetes csúszással számol a beruházó M6 Duna Autópálya Koncessziós Rt. így egy ideig ez a pálya a semmiből a semmibe vezet majd. Az érdiek abban bíznak, hogy egy ideiglenes elkerülő út védi majd meg őket attól, hogy a forgalom rájuk zúduljon. az európai gazdasági vérkeringésbe is bekapcsolódunk” - mondta lapunknak Botka László, a város MSZP-s polgármestere. A Szeged és Röszke közötti szakaszt március 31-én tervezik felavatni. „A szerződés még az év végéig adott volna haladékot, de „szerencsések voltunk az időjárás miatt, s főként az építtetőknek köszönhető, hogy határidő előtt át tudjuk adni a szakaszt” -mondta lapunknak Garai Valéria, a pályakezelő Alföld Koncessziós Autópálya Rt. szóvivője. Az M5-ÖS autópálya új szakasza Luxusprofit épült az áram árába? A „luxusprofit” letörésére, a villanyáram árának tízszázalékos csökkentésére szólított fel a parlamentben napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor. A Fidesz elnöke hangsúlyozta, hogy 2002 óta 40 százalékkal nőtt a villamos energia ára. A hazai ár nem valós: az új uniós tagországok között Magyarországon a legdrágább az áram. „Próbáljunk meg minimális mértékben visszatérni a valóság talajára” - reagált a volt kormányfő szavaira Kóka János gazdasági miniszter. A tárcavezető egyenesen „nevetségesnek” tartotta a luxusprofit fogalmának politikába emelését. Kóka szerint mindez olyan, mintha arról beszélnének, töröljék el az árakat, és legyen minden ingyen. A miniszter kijelentette: „információi szerint” Orbán Viktor személyesen próbált külföldi be-, fektetőket lebeszélni arról, hogy részt vegyenek a „sikeresnek ígérkező” magyarországi privatizációban. ■ Tibay Gábor Ötezrest adna a rászorulóknak az MSZP „Gyermekenként ötezer forintos támogatást javasol a rászoruló családoknak még az idei évben az MSZP” - jelentette be Burány Sándor. Az MSZP kezdeményezi a költségvetési törvény módosítását, hogy a támogatás még decemberben eljuthasson az érintettekhez. A szocialisták frakcióvezető-helyettese elmondta, azoknak a családoknak szánják a pluszpénzt, akik az iskolakezdés előtt is részesülnek a gyermekenkénti ötezer forintos támogatásban. A folyósítást szeretnék minden évben rendszeressé tenni. Számításaik szerint ez legfeljebb ötmilliárd forintos többletkiadással járna. Harrach Péter, a Fidesz szociálpolitikusa szerint a „luxusbaloldalnak lelkiismeret-furdalása van”, ezért igyekszik egyszeri támogatással feledtetni három és féléves családellenes tevékenységét. A politikus közleményében úgy fogalmazott: változtatásra van szükség, mivel a Med- gyessy- és a Gyurcsány-kormány bünteti a gyerekeket, pénzt vonva el tőlük. ■ T. G. Csúszik az M6-os autópálya szakaszainak építése Václav Havel Budapesten Budapestre látogatott Václav Havel. A volt cseh államfő Göncz Árpád Magyarország korábbi köztársasági elnökével nyitotta meg „ Az emberi jogok a demokráciamozgalomban húsz évvel ezelőtt - Az emberi jogok ma” című konferenciát. A megbeszélésen többek között arról is szó esik, hogy milyen szerepet játszottak a kelet-közép-európai ellenzéki mozgalmak a szovjet világrendszer szétesésében. Václav Havel részt vett a Nemzetközi Helsinki Szövetség éves közgyűlésén is. A cseh exállamfő I sűrű programját az „Én váro- § som” című háromnapos feszti- 3 vál zárja, mely Európa legje- I lentősebb városait mutatja be. I Az író az A38 hajón képviseli Václav Havel és Göncz Árpád, a két exállamfő újra talákozott Budapesten Prágát. ■ Dávid Szonja Nyomoz a Fővárosi Főügyészség a köztelevíziónál Ismeretlen tettes ellen rendelt el hűtlen kezelés miatt nyomozást a Fővárosi Főügyészség (FF) a Magyar Televíziónál. Az FF döntésével egyúttal hatályon kívül helyezte az V. és XIII. kerületi ügyészségek döntéseit, mellyel elutasították Pós Péter, az MTV Közalapítvány egyik korábbi civil kurátorának beadványait. A volt társadalmi kurátor hónapokkal korábban három szerződéssel kapcsolatban tett feljelentést. A távirati iroda értesülései szerint az említett ügyek között az MTV vezetékestelefonrendszerének felülvizsgálatával kapcsolatos megállapodások, illetve két ügyvédi szerződés szerepelt. ■ T. G. Egyházak támogatása: Kuncze magyarázkodik? Pártja álláspontját tisztázandó huszonöt egyháznak küldött nyílt levelet Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke. Mint írja: „az elmúlt napokban számos félreértés, téves értelmezés látott napvilágot” a szabad demokraták egyház- finanszírozássál kapcsolatos elképzeléseiről. Javaslatuk szerint az egyházak hitéleti tevékenységét ne valamennyi adófizető, hanem a hívek erre a célra elkülönített adójából finanszírozzák. Mindez az egyházak függetlenségét szavatolja. Korábban a katolikus egyház keresztény- és katolikusellenesnek nevezte a Gusztos Péter ügyvivő által a múlt héten ismertetett elképzeléseket. A kijelentések nem csak a legnagyobb hazai egyház érzékenységét sértették. A korábban az SZDSZ-szel szimpatizáló, mára azonban már eltávolodó Hit Gyülekezete is „károsnak és elfogadhatatlannak” nevezte a liberális álláspontot. A történelmi keresztény egyházak képviselőihez hasonlóan Veres András püspök, a-Katoli- kus Püspöki Konferencia titkára sem kívánta kommentálni a pártelnök levelét. Mondván, nem kíván egy esetleges politikai provokáció részese lenni. ■ Tibay Gábor ■ Kuncze 25 egyháznak küldött levelet.