Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)

2005-11-18 / 269. szám

2005. NOVEMBER 18., PENTEK 3 NÓGRÁD MEGYE Hárfaduó hangversenyen Salgótarján. A Magyar Hárfaduó azaz Bélyei Adél és B. Gogolyák Mária ad hangversenyt novem­ber 21-én hétfőn 18 órától a Váczi Gyula Alapfokú Művé­szetoktatási Intézmény, Zeneis­kola hangversenytermében. Polgári körben Salgótarján. Döbrentei Kornél író, költő lesz a Szövetség a Vá­rosért Polgári Kör vendége no­vember 18-án pénteken a népjó­léti központban 17 órától tartan­dó összejövetelen. Parkolólezárás Salgótarján. A tehermentesítő út építéséhez kapcsolódóan 2005. november 17-től 2005. decem­ber 20-ig a sétány és a mellette lévő „földes” parkoló fakivágási és közműkiváltási munkálatok miatt lezárásra kerül. A kivite­lezők kérik a lakosság türelmét és megértését. Zöld Fülek Fülek. Ez év október 22-re tűz­ték ki a Zöld Fülek elnevezésű projekt megvalósítását a telepü­lésen. Húsz darab facsemetét és néhány bokor kiültetését kezd­ték el a közelmúltban a város­ban a papréti, valamint az Ifjú­ság utcai játszótér környékén. Centrumos látogatás Salgótarján. Kupa Mihály, a Centrum Párt elnöke érkezik a megyeszékhelyre november 18- án. Délelőtt a számviteli főisko­lán beszélget az igazgatóhelyet­tessel és a hallgatói önkormány­zat elnökével, majd 10.30 órától a JAMK-ban tart előadást a ma­gyar gazdaság jelenlegi helyze­téről. Délután 12.45 órától a párt politikai programját és a képvi­selőjelölteket mutatják be. „ígéretek időszakába léptünk" Egy országos túra első ál­lomásán vagyunk itt - nyilatkozta lapunknak Salgótarjánban Dobó Lász­ló, a Fidelitas országos al- elnöke. Mint mondta, a közelmúltban volt az ifjú­sági vitanap a parlament­ben a magyar fiatalok helyzetéről: hangot adott azon véleményüknek, amely szerint a kormány rosszul látja ezt a kérdést. Salgótarján. - A Fidelitas készí­tett egy új programcsomagot, amely az „Új nemzedék 2006.” címet viseli - mondta Dobó Lász­ló. - Ez olyan intézkedéseket ta­kar, amelyeket kormánypozíci­óba kerülve mindenképpen meg kell valósítani a fiatalok helyze­tének javítása érdekében. Ezért járjuk a vidéket, hogy minél szé­lesebb körben egyeztessünk a fiatalokkal és kikérjük vélemé­nyüket. Pindroch Szilárd, a Fidelitas megyei elnöke szerint a legna­gyobb probléma a fiatalok elván­dorlása, mert nincs perspektíva a városban. Fenyvesi Gábor váro­si elnök úgy fogalmazott: a me­gyében nincs olyan kitörési pont, amely előremutatna ebből a helyzetből, ezért van szükség változtatásra. Őrhegy út: beváltott ígéret A felújított útnak köszönhetően a polgármestert örömmel fogadták a lakók Schveiczer K. Salgótarján-Zagyvaróna. Nagy örömmel fogadták a zagyvaró­nai Őrhegy út lakói Salgótarján polgármesterét, Puszta Bélát az útszakasz ünnepélyes átadásán. Mint mondták, nem hittek a sze­müknek, amikor elkezdődtek a felújítás - évek óta megígért - munkálatai. Egy idős néni még Ausztriában élő rokonát is érte­sítette az „örömhírről”... Ennek megfelelően mindenki köszöne­tét mondott a városvezetőnek.- Az útfejlesztésekben jelen­tős elmaradásaink voltak, de az eltelt években komoly változáso­kat hajthattunk végre - mondta Puszta Béla, példaként említve a 21-es, valamint a tehermentesí­tő utat. A polgármester kifejtette, hogy a megyei jogú város 2005-ben 40 millió forintot fordít az önkor­mányzati utak kátyúzására, „de csupán ezzel nem oldható meg az otthonos és élhető feltételek biztosítása”. így idén 10 önkor­mányzati út komolyabb fejleszté­sét határozta el a városvezetés. A regionális területfejlesztési tanácstól nyolc út felújítására 75 millió forint, míg a Nógrád Me­gyei Területfejlesztési Tanácstól - a zagyvarónai Őrhegy és Ru­dolf! utakra - több mint 48 mil­lió forint pályázati támogatást nyert az önkormányzat. Ezen ösz- szegeket 138 millió forinttal egé­szítették ki. A felújítandó utak összesen nyolc kilométer hosszú­ságúak, felületük több mint 43 ezer négyzetméter. A munkála­tok legjelentősebb mértékben a város külső részeit érintik.- Köszönöm a zagyvarónaiak hitét és bizalmát, az Őrhegy út immár a közeledés rendelkezé­sére áll. Célunk, hogy belátható időn belül minden úton hasonló feltételek legyenek - zárta sza­vait Puszta Béla, majd a város­rész képviselője, Baglyasné Föl­di Nóra invitálására a lakókkal közösen sétát tett a megújult út­szakaszon. „Énekeljünk, ne civakodjunk!” Az immár egy éve működő Gabora-asztaltársaság cél­ja, hogy segítsen megőrizni Salgótarjánban a cigány­zene kultúráját. A következő nótaestre e hét szomba­ton, a tűzhelygyári Láng étteremben kerül sor. TNL Salgótarján. A cigányzene szinte kiveszett a helyi vendéglátóegy­ségek kínálatából, pedig a hazai vendégvárásnak fontos része volt és - a Gabora-asztaltársaság filo­zófiája szerint - lesz is. E hagyo­mány életben tartása érdekében támogató célú nótaesteket ren­deztek számos salgótarjáni ven­déglátóegységben, így például a Kulacs étteremben, legutóbb pe­dig a Salgó Hotel éttermében, de jártak már a füleki várban is. E hét végén a tűzhelygyári Láng étteremben folytatódik a sorozat, ahol Gabora Károly ci­gányzenekara szórakoztatja a vendégeket, s fellép a közkedvelt Bohács István nótaénekes is. A vacsorát különös gonddal válo­gatta össze Gecse István étterem- vezető, a tájjellegű borokat pe­dig az egyik életre hívó, Kakuk /ózse/biztosítja. A szervezők - így többek kö­zött , dr. Béres József, Kakuk lózsef, Nógrádi Béla - elsődle­ges szándéka, hogy a Gabora- zenekaron keresztül megőriz­zék a cigányzene salgótarjáni hagyományát, az estek szerve­zésével életben tartsák a zene­kart. Az „énekeljünk, ne civa­kodjunk” mottó jegyében invi­tálnak minden érdeklődőt, akiknek már esetleg elege van a napi politikából, s egy felhőt­len estet szeretnének eltölteni kiváló muzsikusok, népzenét szerető emberek és ragyogó ét­kek, italok társaságában. Asz­talfoglalás a 32/317-940-es számon. Férfiak egészségéért Helyben végzett szűrővizsgálatok - vérnyomás-, vér- cukor-, testzsírmérés, illetve életmód-tanácsadás - lehetőségét kínálta vendégeinek a salgótarjáni me­gyeházán tegnap megrendezett konferenciája első részében az ÁNTSZ Nógrád Megyei Intézete. A férfi­ak egészsége című, a nemzeti népegészségügyi prog­ram keretében tartott tanácskozás résztvevői közül többen éltek is ezekkel a lehetőségekkel. Salgótarján. A férfiak egészségi állapotára azért is kell kiemel­ten figyelni, mert körükben már ötven év alatt gyakoriak a szív- és érrendszeri betegségek. S ha általában e betegségcsoport te­kintetében a mostani helyzet marad fenn, 2020-ban évi hu­szonötmillió ember esik áldoza­tul ezeknek - hangzott el a ren­dezvényen. dr. Rács Ernő, bel­gyógyász-kardiológus főorvos előadásában egyebek mellett ar­ról szólt: a halálozási adatok is azt mutatják, hogy a magyar em­ber egészsége különösen veszé­lyeztetett. Átlagos háziorvosi praxisban négyszáz a magas vérnyomással, nyolcvan a magas vérzsírszinttel élő, százan cukor­betegség, százhatvanan mellka­si panaszok, infarktus, hatvanan pedig agyérbetegség miatt szo­rulnak segítségre. Beteg nemzet vagyunk - fo­galmazta meg a szakember, pél­dául, mert minden második em­bernek magas a koleszterin­szintje. Nőknél idősebb korban alakulhat ki az infarktus, a fér­fiaknál már fiatalabb korban fennáll ennek kockázata. Mi mindenre kell tekintettel lenni a teremtés koronájának - és a gyengébb nemhez tartozónak - ahhoz, hogy ne veszélyeztesse a betegség kialakulásának lehető­sége? A teendők kapcsán dr. Rács Ernő rámutatott a helyes életmód, a rendszeres szűrések, a dohányzás mellőzésének jelen­tőségére is. Dr. Péteri László, a Szent Lázár kórház osztályvezető főorvosa az Urológiai eredetű daganatos be­tegségek és megelőzésük lehető­ségei című előadásában a leg­gyakrabban előforduló elváltozá­sokra, ezek tüneteire, így arra is figyelmeztetett: hólyagdaganatot jelezhet a véres vizelet. A veseda­ganatokról szólva egyebek mel­lett elmondta: ma ezek nyolcvan százaléka eléri az ötéves túlélést, ami azt jelenti, hogy általában gyógyultnak akkor tekintenek egy daganatos beteget, ha öt év után, tünet- és panaszmentes, s áttétek, kiújulások sincsenek. A továbbiakban a dohányzás­sal összefüggő daganatos halálo­zás megyei helyzetéről Kato- náné Tórák Éva, az ÁNTSZ me­gyei intézetének osztályvezetője beszélt, az otthoni és munkahe­lyi balesetekről Tamási Gyula ve­zető mentőtiszt, a közúti balese­tek megelőzéséről Ponyi Béla rendőr alezredes előadását hall­gatták meg a jelenlévők. RÓLUNK SZÓL Egy „egészséges” kampány margójára Baráthi Ottó előrebocsátom, nem politikai kampányról, nem a még alig be­indult, máris egészségtelen vadhajtásait mutogató választások előtti nemtelen nekifeszülésről kívánok értekezni, sokkal in­kább egy nagyon is nemes célkitűzéshez, egy kiváltképp „egész­séges” kampányhoz kívánok néhány gondolattal hozzájárulni. Ez pedig nem más, mint a lapunkban mintegy hat héten át tar­tó, egészségünk megőrzését, s leginkább a betegségmegelőzést szolgáló program, amelynek keretében a minap például - és töb­bek között - bemutattuk az abban közreműködő, körzetükben háziorvosként hivatásukat teljesítő szakembereket is. egyikük éppen a nyáron találkozott Kos szigetén - ahogy bemu­tatkozó mondataiban megemlítette - Hippokratész szellemével. Az ókori orvostudomány atyjának nevezett görög tudós, a koszi orvosi iskola vezetője - ezt már én teszem hozzá - orvosi mun­kájának alapjává a mágikus, spekulatív orvoslás helyébe, a ta­pasztalást, a kutatási megfigyelést tette. Nagy jelentőséget tulaj­donított az egészség megőrzésében - többek között - a helyes életmódnak, miként a megbetegedésekben az egészségtelen életvitelnek. Talán éppen friss élményei hatására írt erről la­punkban tapasztalatokról és tényekről, az említett háziorvos is, amikor - november 15-i számunkban - a dohányzás és az alko­holizmus káros következményeire, negatív hatásaira, nem ritkán halálhoz vezető veszélyeire hívta fel a figyelmet, ecsetelte közért­hetően, szinte szépírói stílusban az odavezető utat, feszegette a társadalom felelősségét. Az utóbbira vonatkozó soraiból érdemes is idéznem azok számára, akik nem olvasták írását. „Értéktelen élelmiszereket, alkoholt és cigarettát, valamint különböző ajzó­szereket reklámoznak. Egyes politikai körök a szoft drogokat tűz­ték zászlajukra akkor, amikor a világ nyugati felén állásponto­kat vizsgálnak felül...” „Orvosunk” riasztó adatokat tesz közzé az alkoholizmus és dohányzás terjedéséről és von le követendő konklúziókat azokkal kapcsolatban. figyelmeztet: a káros következmények „olyan mérhetetlen erővel jelentkeznek, hogy lassan a nemzet létét veszélyeztetik.” Az ta­lán csak véletlen, e kitűnő szakcikk megjelenését követően tart­ják világszerte az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezé­sére a füstmenetes napot, illetve a „Ne gyújts rá!” világnapot. ló alkalom a dohányosok számára a leszokásra. Ha olvassák la­punkban a fentebb említett program keretében a következőkben megjelenő írásokat, bizonyára sokan tesznek egy lépést az egész­ségesebb életmód felé! Ellenőrizze KRESZ-tudását! A Nógrád Megyei Közle­kedési Felügyelet és a Nógrád Megyei Baleset­megelőzési Bizottság bal­eset-megelőzési szándék­kal kínál új lehetőséget a gépkocsivezetőknek arra, hogy elméleti tudásukat KRESZ-tesztlapok kitölté­sével ellenőrizhessék. S hogy tétje is legyen, ne­gyedévente sorsolást ren­deznek a hibapont nélkül válaszolók között, akik ér­tékes ajándékot kapnak. Hegedűs E. Salgótarján. - Gépjárművek idő­szakos műszaki vizsgája, első forgalomba helyezése miatt sok vezető fordul meg a felügyelet­nél, s gyakorta kell várakozni is - mondta Valkai György, a közle­kedési felügyelet igazgatója. - Ezt a holtidőt szeretnénk kitölte­ni hasznos elfoglaltsággal: teszt­lapokat tölthetnek ki a várako­zók, amelynek segítségével el­lenőrizhetik tudásukat. A kitöl­tés önkéntes és a leadott vála­szokat mindjárt értékeljük is. A Nógrád Megyei Baleset-megelő­zési Bizottság (NMBB) aktív ré­szese a programnak: negyed­évente sorsolást rendezünk azok között, akik hibapont nélkül ol­dották meg a feladatokat, és a nyertes ajándékot kap. A prog­ram bevezetését a napokban megkezdjük, és bár már nincs egy teljes negyedév hátra az év­ből, karácsony előtt megtartjuk az első sorsolást. Dr. Nagy Károly alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság közbiztonsági igazgató­ja, az NMBB elnöke elmondta: a bizottság baleset-megelőzési te­vékenysége fokozottan irányult a fiatal korosztály felé, most sze­retnénk a rutinosabb vezetők tu­dását is tesztelni.- Évek óta járunk különféle cé­gekhez, s az oktatások végén van mód az elméleti tudás ellenőrzé­sére - mondta dr. Nagy Károly. - S néha még a rutinos gépkocsi- vezetők is meglepődnek, mert ál­talában nem hibapont nélküliek a tesztlapok! Szem előtt tartjuk a személyes példamutatást is, mert tudjuk, ezen a téren is van tennivaló: ugyanezt az ellenőrzé­si lehetőséget a rendőrkollégák­nak is felkínáljuk, a belső számí­tógépes hálózat segítségével. Ha­sonló tesztlapokat lehet majd ki­tölteni, s a legjobbak között sor­solással döntjük el, kit jutalmaz a bizottság. Kiállítás Családi hétvége Salgótarján. A Kodály Zoltán Ál­talános Iskola Varga István galé­riájában tegnap nyílt meg Hu­szár László grafikus kiállítása. A megnyitón Kele Szabó Ágnes, a Madách Imre Gimnázium ta­nára ajánlotta a fiatal alkotó ké­peit a közönség figyelmébe. Salgótarján. A József Attila Mű­velődési Központban november 19-20-án családi hét vége lesz. Szombaton 14 órától bütykölde várja az érdeklődőket. Vasárnap 11 órától a Ludas Matyi című me­sefilmet vetítik, amelyre kicsiket és nagyokat egyaránt várnak.

Next

/
Thumbnails
Contents