Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)
2005-11-18 / 269. szám
2 2005. NOVEMBER 18., PENTEK NÓGRÁD MEGYE Angliából honosított játék Békés Pál (balra) A nagy könyv játék magyarországi elindításában oroszlánrészt vállalt A közelmúltban a Balassi Bálint Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárának vendége volt Békés Pál József Attila-díjas író, drámaíró, műfordító, forgatókönyvíró. Az író-olvasó találkozót a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta, mint „A nagy könyv” játék egyik megyei programját. Hegedűs E. Salgótarján. Kevesen tudják, hogy „A nagy könyv” játék elindítása Magyarországon Békés Pál nevéhez fűződik. Mint mondta, 2003-2004-ben gyakran járt Angliában, a „Magyar Magic” művészeti kurátoraként. Akkor látta a BBC-n ezt a játékot, s tapasztalhatta azt is, hogy a médiákban mekkora vitákat kavart, hiszen mint mindennek, ennek is voltak hívei és ellenzői egyaránt. Akkor ötlött fel benne a gondolat, hogy átalakított formában ugyan, de haza lehetne hozni: az ötlet megnyerte a Nemzeti Kulturális Alapprogram tetszését, s ezzel egyidejűleg a fő támogatóvá vált.- Amikor ezt a játékot itthon igyekeztem meghonosítani, a szemem előtt lebegett az angol élvonal és az, hogy a miénk színesebb és izgalmasabb legyen - mondja Békés Pál. - Az angoloknál kizárólag hazai könyvek szerepeltek jó néhány helyen, azt hiszem, jól mutatja az, hogy a Háború és béke a 21. helyen tűnt fel. Nálunk az első 12-be került könyvek fele magyar, a többi a világirodalomból került ki. Az író elmondta azt is: november 24-én és december elsején még két középdöntő lesz, ahol már csak 3-3 könyv verseng, amelyek közül 1 -1 jut a döntőbe. December 2-án lesz egy szavazójáték, az úgynevezett „vigaszág”, ahol a 10 kiesett könyv közül egyet visszahozhatnak az olvasók a döntőbe. S hogy melyik lesz majd a nagy könyv, az a december 15-i döntőn válik majd el.- Remélem, ezzel nem lesz vége ennek a játéknak, hanem valamilyen szinten fennmarad majd - zárta gondolatait Békés Pál. - Bízom abban, hogy az iskolák, a könyvtárosok maguk is csinálnak majd hasonló, a gyerekeknek hasznos elfoglaltságot jelentő játékot. Gondolatokkal egészségünkért Tisztelt olvasóközönség! Mint bemutatkozó írásomban olvashatták, szerintem nekünk, doktoroknak legalább olyan fontos feladatunk a betegségek megelőzését, elhárítását szolgáló egészségnevelés, mint maga a tényleges gyógyítás. Hogy miért is? Az orvoslás napjainkig betegségek gyógyításáról szólt. Az emberek egészségükkel csak akkor kezdtek el törődni, amikor azt már elveszítették, beteggé váltak. Ha meggondolják, hogy bármelyik eszközünk, szerszámunk javítóban már sohasem olyan, mint előtte, nos, az emberi szervezet is ilyesféle „eszköz”. Ilyesféle, de tökéletesebb: képes bizonyos önjavításra. Ám az eredmény sohasem az eredeti, mint ahogy a letörött gyíkfarok helyébe sem nő vissza csak egy rövidke, vaskos csonk. Tehát a közös cél: egészségünk megőrzése. Szeretném felhívni a figyelmüket a szív- és érrendszeri betegségek megelőzési lehetőségeire. A téma fontosságát az adja, hogy ezen okból bekövetkezett halálozásban még mindig - több mint egy évtizede - a „megtisztelő” világelső helyet foglaljuk el, mi magyarok. Melyek is a legfontosabb, e családba tartozó kórképek? Ide tartozik a magas vérnyomás betegség, szívinfarktus, agyiér-katasztrófák - mint az agyi infarktus és agyvérzés - valamint a végtagi és nyaki verőerek szűkülete. Mindezt ügy kell elképzelni, mint amikor az otthoni vízvezetékcsövek belsejét a vízkő úgy beszűkíti, hogy már alig jön át rajtuk víz. Az erek eltömődését okozó anyag az érelmeszesedéses plakk, ami koleszterinből és mészből áll. Mi is a manapság oly sokat emlegetett koleszterin? A zsírmolekulák építőeleme. Különösen sokat tartalmaz a tojás sárgája (koleszterin színezi sárgára), a zsír, valamint a bőr. Mi mindent is tehetünk, hogy érrendszerünket tisztán tartsuk? Első és legfontosabb a táplálkozás, mivel a felszívódott táplálékból származó anyagok rakódnak le az erek falán. Minden, ami a jó zsíros, nehéz, fűszeres, sós magyar konyha sajátja, ártalmas. Javasolt a mediterrán étrend: kevés tészta- és kenyérféle mellett sok gyümölcs, zöldség és hal fogyasztása sószegényen, vagy tengeri sóval készítve; inkább párolva, mint zsírban sütve. Kiemelt jelentősége van a testsúlykontrollnak, hiszen a mérleg pontosan megmutatja, hogyan táplálkozunk: amennyiben testmagasságunkból százat levonva a kapott szám kisebb testsúlyunknál, van mit változtatni. Gyakran hallom azt, hogy ehhez vagy ahhoz a munkához bizony sokat kell enni, de ez nem igaz. A tengeri népek is kemény munkát végeznek, a már említett mediterrán ételeket fogyasztva. A férfiak ott is elég erősek, csak nem pocakosak. Napjainkban a fejlett és fejlődő világ legnagyobb népegészségügyi problémája a túlsúly, melynek csak egyik oka a túltápláltság; másik ok a mozgás- szegény életmód. Modernizációnak köszönhetően a fizikai munkavégzést felváltotta a gépesítés: gépsorok mellett ülünk, vagy állunk, irodákban végzünk ülőmunkát, személyautóval közlekedünk. Szinte minden munkát gépek végeznek helyettünk, ám pont annyit eszünk, mintha mi tennénk mindezt. Fontos lenne pótolni rendszeres testmozgással a kieső mennyiséget. Ez hetente legalább háromszor fél óra aktív testedzést jelentsen: kerékpározást, futást, focit, úszást, s számtalan egyéb tevékenységet. Sajnos, a régebben szokásos családi túrákat is autós kirándulások váltották fel. A gyermekek mindennapos testedző játékaik helyett a számítógép előtt ücsörögnek, az uzsonnához kapott gyümölcs helyett a chips lett jellemző és általános. Következmény: minden hatodik kisiskolás kövér, minden második gyermeknél felfedezhető csont-izomrendszeri elváltozás. Minden szülő felelős gyermekeiért. Ha gyermekkorban egészségtelen szokásokat tanulnak meg, azok végigkísérik életüket, rövidítve várható élettartamukat. Az izommunka nem csak szívünket, tüdőnket és immunrendszerünket erősíti, hanem a szervezet kiválasztó és „takarító” rendszereit is, pucolva ezzel érrendszerünk minden zugát. Kiemelkedő szerepe van a későbbiekben tárgyalandó stressz oldásában is. Végső soron az optimális testsúly elérésével a következőket nyerjük: normális vérnyomás érték (120-135/75-85 Hgmm), kevesebb mozgásszervi panasz, jó vércukorszint, hosszabb élet. Dr. Balogh Botond Cikksorozatunkat a Nógrád Megyei Irányított Betegellátási Rendszer támogatja Keresik a kamionost November 12-én 0.30 órakor a 21-es főúton a mátraverebélyi és a tari útkereszteződés közötti útszakaszon közlekedési baleset történt. Egy ismeretlen forgalmi rendszámú kamion Hatvan felől Salgótarján irányába közlekedve egy egyenes útszakaszon áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd visszatéréskor a kamion pótkocsijának hátsó sarka a vele szemből érkező, Mátraverebély felől Hatvan irányába közlekedő mikrobusz bal oldalának ütközött. A kamion megállás nélkül haladt tovább Salgótarján irányába. A rendőrség kéri a jármű vezetőjét, illetve azokat, akik a balesettel kapcsolatosan bármilyen információval rendelkeznek, jelentkezzenek a vizsgálat megkönnyítése érdekében a salgótarjáni rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályán személyesen vagy a (32) 411-255 telefonszám 33-50-es mellékén. Munkavédelmi oktatók segítése , Elismert hazai szakemberek részvételével november 24-én 9-től 16 óráig kerül megrendezésre a III. nógrádi munkabiztonsági konferencia munkavédelemért és annak oktatásáért felelős megbízottaknak a J. L. Seagull Szakképző Iskolában az Országos Munka- biztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) támogatásával. Salgótarján. A konferencián Nógrád megye munkabiztonsági helyzetéről, a megelőzés lehetőségéről előadást tart Peregi István, a Nógrádi Munkavédelmi Felügyelőség igazgatója. Őt követően Böhm József, a GE Ózd KÉM vezetője mutatja be a munkavédelem sajátosságait multinacionális vállalati környezetben. Ezt követően Körmendi Tibor, a Zalai Megyei Munkabiztonsági Felügyelőség igazgatója a törvényi változásokról, aktuális munkavédelmi feladatokról, valamint a munkavédelmi oktatás szerepéről tart előadást. A konferencián bemutatásra kerül a J. L. Seagull Szakképző Iskola munkatársai által, munkabiztonsági szakértő bevonásával kifejlesztett multimédiás/internetes „KÉPZŐK KÉPZÉSE” című oktatóanyag is. Az oktatási segédanyag a dolgozók munkabiztonsági felkészítésének hatékonyságát hivatott növelni. Újdonsága, hogy CD-ről és egy speciális oktatóprogram segítségével akár interneten keresztül is interaktív tanulási lehetőséget biztosít a munkavédelmi oktatásban részt vevők számára. III. NÓGRÁDI MUNKABIZTONSÁGI KONFERENCIA A konferencián való részvétel és az oktatóanyag a konferencia regisztrált részvevői számára ingyenes. A programra jelentkezni lehet az iskola honlapjáról ( www.seagull.hu ) is letölthető regisztrációs kártya visszaküldésével, vagy személyesen a Meredek úti iskolaépületben, illetve a 32/520-190-es telefonszámon. A program megvalósítását az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség a hatósági ellenőrzések során kiszabott bírságok felhasználásával támogatja. Nemzedékek biztonságáért.. Közlekedésbiztonsági program zajlik Bátonyterenye óvodáiban a városi önkormányzat és a helyi rendőr- kapitányság szervezésében. Bátonyterenye. a Nemzedékek Biztonságáért Közalapítvány egy-egy darab kerékpárt adományozott Bátonyterenye óvodáinak, míg a városi rendőrkapitányság egy mobil (vagyis mind az udvaron, mind a csoportszobákban használható) tanpályát biztosít számukra. A többek között közlekedési jelzőtáblákat, útburkolati jeleket, bójákat tartalmazó pálya a tervek szerint egy-egy hónapnyi időtartamra lesz az intézményeknél. A program célja, hogy a gyerekek elméletben és gyakorlatban is megismerjék a közlekedési jelzéseket, s azok jelentését, valamint elsajátítsák a témával kapcsolatos alapvető szabályokat. A rendőrség szakembereinek segítségével a nagycsoportosok a gyakorlati bemutatókon túl kiemelt elméleti oktatásban is részesülnek. KOSZORÚZÁS ÉS JUBILEUMI SZAKESTÉLY A napokban ünnepelte fennállásának száztizedik évfordulóját a Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület salgótarjáni szervezete. A szervezet születésének helyén, a Kohász Művelődési Központban megkoszorúzták az alapítók tiszteletére elhelyezett emléktáblát, majd a vendégek a hagyományos szakestélyen vettek részt. Nem segített November 10-én 17.30 órakor a 23-as úton egy ismeretlen forgalmi rendszámú, piros vagy bordó színű „kocka” Lada típusú személygépkocsi Nemű felől Kisterenye irányába közlekedve egy jobbra ívelő kanyar előtti egyenes útszakaszon a vele azonos irányba haladó kamion előzésébe kezdett. A vele szemből érkező, a kanyarból kibukkanó kerékpáros előtt nem tudott visz- szahúzódni, ezért a biciklis az ütközés elkerülése érdekében az útpadkára kényszerült, ahol felborult, amelynek következtében könnyű sérülést szenvedett. A személygépkocsi a helyszínt megállás nélkül elhagyta. A rendőrség kéri a jármű vezetőjét, illetve azokat, akik a balesettel kapcsolatosan bármilyen információval rendelkeznek, jelentkezzenek a vizsgálat megkönnyítése érdekében a salgótarjánirendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályán személyesen, vagy a (32) 411-255-ös telefonszám 33-50-es mellékén.