Nógrád Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 255-279. szám)
2005-11-14 / 265. szám
2005. NOVEMBER 14., HÉTFŐ NO GRAD MEGYE 3 Egy este a fonóban... Immáron második alkalommal rendezték meg a fonót Herencsényben a faluházban. A cél a régi hagyomány felelevenítése, őrzése, a féltve őrzött népviselet megmutatása. A fonót tavaly november 20-án nyitották meg, a tulajdonos a Palócföld Alapítvány. Az ötletgazda Dienstmann Tamás volt, aki azt mondta: kell egy fonó! RÓLUNK SZOL Hegedűs E. Herencsény. Amint azt Jusztin Józsejhé, a település polgármestere elmondta, a tavalyi nyitáskor határozták el, hogy minden évben Márton-napkor rendezik meg a fonót, ahol összegyűlhet a falu apra- ja-nagyja és feleleveníthetik a régi hagyományokat A fonó nyitását azért időzítették éppen Márton- napra, mert a néphit szerint „szürke lovon jön Márton”, azaz amikor már dér van, az asszonyoknak be kell fejezni a kinti munkát, és hozzá kell kezdeni a fonáshoz, másként nem végeznek a szövéssel tavaszra. Az így szövött vászonból készült a lányoknak a stafí- rung, a férfiaknak az ing, gatya. Meg kellett fosztani a tollat is, amivel a párnát, dunyhát töltötték, szóval, akadt munka bőven. Egyedül azonban unalmas a tollfosz- tás, fonás-szövés, ezért aztán öszszegyűltek az asszonyok egy-egy háznál, ahol serénykedés közben nótázgatással, pletykálkodással töltötték az időt, a fiatalok pedig felhasználták az alkalmat az ismerkedésre. Fürgén kellett dolgozni, mert jött a tavaszi madár, és kidalolta, akik lusták voltak: „pipityőr, pipityőr, lusta Panka most is sző”. Herencsényben szerencsére még sokan vannak, akik át tudják adni a hagyományokat a fiataloknak, s nagyszerű alkalom arra is, hogy a híresen szép népviseletet megmutassák egymásnak. S bár már országszerte egyre ritkább jelenség, de a faluban még mindig vannak, akik mindennap magukra öltik, s népviseletben élik a dolgos hétköznapokat. S ugyancsak ritkaságszámba megy, hogy az itteni fiatalok nem kényszerből, hanem valamiféle belső indíttatástól vezérelve jönnek el ide. Aki ott volt Száll az ének, pörög az orsó... így múlik az idő a herencsényi fonóban a szombat esti fonóban, láthatta, érezhette a családias hangulatot, a felhőtlen jókedvet: a fonóházban „terülj-terülj asztalkám” fogadta az érkezőket, a hagyományos kalácsoktól kezdve a habos-krémes süteményekig, a molnárkalácstól a túrós lepényig minden volt, ami szem-szájnak ingere, s természetesen nem maradt ki a fonók hagyományos étele, a mákos kukorica sem. A környező települések polgármesterein kívül ezúttal meghívták a cserháthalápi hagyományőrző csoportot is. Aztán felcsendült az énekszó: „Este van már, késő este, kilencet üt az óra...”, serény asszonykezek láttak Sikeres szereplőválogatás Fülbemászó dallam, szárnyaló hangok, csillogó szemek: magával ragadó látványban és hangzásban volt része annak, aki bejutott szombaton Salgótarjánban a Hibó Tamás Művészeti Iskolába, ahol a Harry Potter musical szereplőválogatásának második fordulója zajlott. Ide már csak azok a jelentkezők jutottak be, akik az első fordulón sikeresen túljutottak. A válogatás eredményes volt: a fő karakterek már megvannak. Hegedűs Erzsébet Salgótarján. A szombati szereplőválogatás négy részből állt: kari próbával kezdődött, majd háromórás, személyre szabott, egyéni feladatsorokat kellett megoldaniuk a résztvevőknek. Ezután egyórás táncóra következett előre elkészített koreográfia alapján, amelyet Péceli Emese, az iskola tanára vezényelt, majd újabb éneklés, a „finálé”.- Az ország minden részéről érkeztek résztvevők és majdnem megvan a teljes szereplői gárda - mondta Varga László, az iskola művészeti vezetője, a musical szerzője. - Messziről érkeztek segítőim is: Ternes Gábor Budapestről, Varga József és Bárczi Agnes rendelő Őzdról jött, Jakubovics Judit és PéœliEmese képviseli a „salgótarjáni színeket”. A fő karaktereket sikerült megtalálnunk, és nagy örömünkre szép számmal vannak salgótarjániak is közöttük: így például az anya szerepére Angyal Lindát választottuk, Petúniát Pünkösdi Mónika, Fredet MihalikDávid, Macgalagonyt Varga Éva játssza. De beválogattuk a szereplők közé Fekete Dórát, Nagy Leilát, Nagy Grétát, hogy csak néhány nevet említsek. így hát harmadik válogatás nem lesz, most már csak egyesével hívunk be néhány jelentkezőt A szerző elmondta azt is: sok szülő kísérte el a gyerekeket, ők a nap folyamán háromszor nyertek betekintést a munkába. A véVarga László, a musical szerzője látja el tanácsokkal a válogatásra érkezetteket gén, amikor már csak a kiválasztott szereplők maradtak, igazi fináléban lehetett részük: a gyerekek forgatókönyvrészletet kaptak, s a nagy közös éneklés végén összecsattantak a tenyerek, tapssal köszönték meg a lenyűgöző élményt. Varga László elmondta még azt is: karácsony után lesz egy „összecsiszoló” próba, elképzelhető az is, hogy elutaznak a tiszaőrsi Taurist- farmra, amelynek próbatermei ideális környezetet biztosítanak, és januárban kezdődnek a próbák. Addig azonban még nagyon sok feladat vár rájuk, hiszen szponzorokat is kell keresniük.- Nagyon sok pénz kellene, mert szeretnék egy utazó változatot is készíteni, hogy az ország más városaiba is eljuttassuk a darabot - árulta el a terveket Varga László. - Az eddig megjelent cikkeket eljuttattuk az írónőnek és a kinti menedzsmentnek: nagyon örülnek, hogy korrekt, jó színvonalú írásokat láthatnak. A bemutató időpontja még kérdéses, mert lehetséges, hogy az írónő is eljön: s mivel az ő programja nagyon zsúfolt, természetes, hogy az ősbemutató időpontját az ő beosztásához igazítanánk. A minőség stratégia is Baráthi Ottó munkához. Pörgött az orsó, repült a toll, s hogy a legkisebbek se unatkozzanak, őket kukoricamor- zsolásra fogták be a felnőttek. A fonóház az alapítvány kezelésében és az egész falu használatában van - mondta Ambrózi Erzsébet, a fonó háziasszonya. Együttműködnek különféle rendezvények szervezésében, igyekeznek jó kapcsolatot ápolni az idősebbekkel, s megteremteni a lehetőséget a fiatalok számára, hogy jól érezzék magukat. S a fonó hetente átalakul kis kápolnává: az első szobát felszentelték átadáskor, s azóta mintegy harmincán járnak ide imádkozni rendszeresen. EGYES TUDOMÁNYOS tételek szerint a szülők értékrendje, a családi környezet, miliő döntő a szocializáció szempontjából. A szülői minta mértékadó a gyermek számára. Ma is emlékszem szüleim - gyakran meg nem fogadott - intelmeire, gesztusaira, szokásira. Például anyám tisztaságszeretete és szépérzéke lenyűgözött. Apám precizitása, ízlésvilága és minőségimádata ma is bennem él. Ünnepen vagy misére menet gojzervarrott cipőt viselt, és ha moziba, vagy csak sétálni mentünk, akkor is sokáig válogatott a nyakkendői között. Ma is a fülemben cseng, amit vásárlások alkalmával (is) gyakran mondogatott: olcsó húsnak híg a leve. Aztán, hogy a minőséget meg kell fizetni, de becsülni is, mert a minőség az érték, egyben etalon is. Gyakran korholt, nem adok eléggé magamra, intett: tanulásban, dolgaimban legyek sokkal igényesebb. Bárcsak többet örököltem volna szüleim karakteréből - gondoltam a minap, amikor naptáramra nézve november 12-én a „minőségügyi világnap” bejegyzést láttam. mert az igényesség a minőség alapja, amit gyermekkorban kell(ene) elsajátítani. Pláne napjainkban, amikor a minőség minden eddiginél fontosabbá válik. Jó, ha tudjuk: csak egy új minőségügyi szemlélettel állhatjuk meg helyünket a világban, kapcsolódhatunk be érdemben a versenybe, egyáltalán globalizálódó világunkba. Nem véletlen, hogy már maga a minőség fogalma, definíciója is változik és ezerféle meghatározása közül egyre inkább az úgynevezett üzleti-stratégiai definíció kerül előtérbe és válik dominánssá. A minőség már nem „csak” mérce, de mentalitás, alapvető vállalkozási célkitűzés, üzleti stratégia és filozófia is. Amelynek a szellemében előállított, gyártott termékek és szolgáltatások teljességgel kielégítik mind a hazai, mind a külföldi vevőket azzal, hogy megfelelnek írott és íratlan elvárásaiknak. Egészen röviden fogalmazva: a minőség a vevők igényeinek való maximális megfelelés. Sajnos, vállalkozásaink egy jó részének nem sajátja még az igényesség, a minőség tisztelete. S ezt nem igazán látom környezetemben sem, a munkahelyeken, az utcán, a boltokban, de magukon - tisztelet a kivételnek - az embereken sem. Ráadásul a szervezetekben a minőség stratégiai értelmezésének csak jól működő minőségirányítási rendszerekkel lehet megfelelni'. ezért a minőségügyi világnapnak - és a novemberben nálunk is megrendezésre kerülő minőség hetének - nem lehet más üzenete, minthogy emberek és szervezetek magukévá tegyék: igényesség, minőségügyi szemlélet és minőségirányítási rendszerek bevezetése és működtetése nélkül nincs minőségi produkció sem. Utóbbi nélkül pedig halvány esélyünk sincs az éleződő, mind kíméletlenebbé váló versenyben való helytállásra. HIRSAV Filharmónia-hangverseny Balassagyarmat. November 14- én 18 órakor Virágh András orgona-, illetve Búzás Aida énekhangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskolában. Tánctalálkozó Rétság. Szombat délután három órától a művelődési központban gyermek-tánctalálkozót tartottak. A programot a Rétsági Szlovák Kisebbségi Önkormányzat Népfőiskola szervezte, amelyen több csoport lépett fel. Art mozi Salgótarján. A városi művelődési központ Art mozijában november 14-én 18 órától az Éjszakai őrség című filmet nézhetik meg. Képes hónap Rétság. A művelődési központ aulájában már látható az a fotódokumentációs kiállítás, amely az októberben történt városi eseményeket eleveníti fel. Bibliaklub Salgótarján. A József Attila Művelődési Központ Bibliaklubjában november 14-én 17 órakor Ócsai Tamás beszél Ákán bűnéről. Salgótarján. A József Attila Művelődési Központban november 16-án 14 órától ismét várja az érdeklődőket az idősek népfőiskolája. A rendezvény vendége Ócsai Tamás teológus lesz, aki az Ó- és Újszövetség kortörténeti vizsgálatáról beszél. A jót meg kell tartani, a rosszon változtatni kell Becsó Zsolt, a Fidesz-MPSZ megyei elnöke az MSZP által a lapunk szombati számában megjelentetett politikai hirdetéssel kapcsolatban tartott tegnap rendkívüli sajtótájékoztatót. H. E. Salgótarján. A luxusbaloldali Boldvai László nyílt levelet intézett a Fideszhez és annak elnökéhez. Öt hónappal a választások előtt úgy gondolta, hogy ismét eljött az ő ideje, elővette a párnába rejtett tartalékpénzét és fizetett hirdetés formájában támadást indított Orbán Viktor és a Fidesz ellen - kezdte Becsó Zsolt. - Boldvai László szerint 100 lépés megtétele után minden tökéletes, kirobbanóan sikeres a gazdaság, nagy a jólét és nem érti, hogy miért akar változtatni a Fidesz. A jobboldali megyei pártelnök kifejtette: nézetük szerint az MSZP vezette kormány nem fizette ki a gazdáknak járó támogatást, jogtalanul visszatartotta a vállalkozók áfáját, megszüntette az otthonteremtési támogatási rendszert és a Széche- nyi-tervet, elvette a gyermekek után járó adókedvezményt és a 13. havi családi pótlékot és az elmúlt három és fél évben any- nyival nőtt az államadósság, mint a Kádár-rendszer alatt ösz- szesen.- Ha Boldvai László idejét nem a pártján belüli politikai riválisainak hatalomból történő kiszorítása töltené ki és ha nem leereszkedésnek tartaná a salgótarjáni emberekkel történő párbeszédet, bizonyára feltűnne neki, talán meg is lepődne rajta, hogy a megye- székhely lakói is változást akarnak - jelentette ki a Fidesz-MPSZ nógrádi elnöke. - Vajon tudja-e Boldvai László, hogy 20 százalék körüli a regisztrált munkanélküliek aránya Salgótarjánban, hogy a fiatalok 69 százaléka el akarja hagyni a várost, és 14 ezer olyan ember lakik itt, akik kénytelenek valamilyen segélyt igénybe venni? - tette fel a kérdést Becsó Zsolt, majd így folytatta: - Ha tudná, akkor ő is arra törekedne, hogy ezen változtasson! De ő azt sem tudja, hogy a 21-es út négysávosítását az Orbán-kor- mány indította el 2001-ben és a munkanélküliek száma azóta emelkedik drámai mértékben, amióta az MSZP átvette az ország irányítását. Ha Boldvai László nem is akar szembenézni saját vagy a város múltjával, de mi tudjuk, hogy vannak hibák, amelyeket nem szabad elkövetni, amelyeket mi nem akarunk elkövetni a jövőben, mert változtatni tudni kell. Ami jó, meg kell tartani, ami rossz, azon változtatni kell. Remélem, nem gondolja komolyan a tények ismeretében, hogy 1994-1998 között és 2002 óta a szocialista kormányok hibátlanul, tökéletesen kormányoztak. Sajnálom, hogy MSZP-s képviselőtársamban nincs meg a szembenézés képessége, mert szembe kell nézni minden hibával, amit az elmúlt években elkövettek. Úgy látom, hogy Boldvai László képtelen erre - zárta szavait Becsó Zsolt, a Fidesz-MPSZ Nógrád megyei elnöke.