Nógrád Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 203-228. szám)
2005-09-07 / 208. szám
2 2005. SZEPTEMBER 7., SZERDA NÓGRÁD MEGYE w ŐSZI SZEZON AZ OVODAGAUERiABAN Salgótarjánban, a Mackóvár óvoda galériájában megnyílt az őszi első kiállítás. Szekrényes Gábor, a Madách Imre Gimnázium ifjú tanára fotóiból mutat be egy összeállítást a kicsiknek, illetve az óvodában megforduló érdeklődőknek. Van mit megmutatni Szenográdi Ferenc Szécsény. Jövőre lesz 30 éve, hogy megalakult a kertbarátkor. Tagjai azóta minden év szeptemberében kiállításon mutatják be termékeiket. így van ez 2005-ben is. Hétfőn 11 órakor a művelődési házban megnyílt az a kiállítás, ahol zöldségfélék sokasága, ízletes, szebbnél szebb gyümölcsök, virágok, a gyümölcsökből készült házi termékek sorakoztak az asztalokon, polcokon. A kiállításon évek óta bemutatja termékeit a mezőgazdasági szakképző iskola is. A látottak és azokat bemutató diákok azt igazolják, hogy van és lesz a magyar mezőgazdaságnak, a kertbarátoknak utánpótlása. Többen az első alkalomtól ott vannak a kiállításon. Közéjük tartozik Gajzinger Pál, aki most is változatos áruféleségekkel jelent meg. Első kiállító az Arany János utcai gazdabolt. Meló Magdolna, a bolt tulajdonosa azt mondta, hogy az általuk forgalmazott vetőmagvak termékeiből állítottak ki. A megnyitón Smelkó István, a művelődési ház igazgatója köszöntötte a vendégeket. Marczalek István a kör elnöke többek között azt mondta, hogy az aszályos, majd az esős időjárás ellenére a kertbarátkor tagjai az idén is szép és gazdag áruféleséget állítottak ki, amelyben benne van a tagok szakértelme, munkaszeretete. Gregor István, a salgótarjáni kör elnöke elismerően szólt a látottakról. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet polgármester gratulált a kiállításhoz, majd a szécsényi országgyűlés 300. évfordulója alkalmából szeptember 14-18 között rendezett ünnepség programjáról szólt, meghívta a jelenlévőket, hogy ünnepeljenek együtt. Értékmentés - Megvalósult álmok Ságújfalu. Tizennégy éve, 1991 őszétől hirdet ifjúsági pályázatot „Gyerekek az épített és természeti környezet védelméért” címmel a város- és faluvédők szövetsége, melynek munkájában választmányi tagként hosszú évek óta részt vesz a ságújfalui Pinczésné Kiss Klára. Az indulás biztató volt, a folytatás még inkább... jelzik az alábbiak.- Első alkalommal, amikor egy napsütéses szombat délelőtt hárman - Ráday Mihály, Babucsik- né Bozóki Edit és jómagam - megfogalmaztuk a pályázat szövegét, még magunk sem voltunk abban biztosak, hogy mekkora érdeklődéssel fogadják majd a felhívásunkat. Első alkalommal több tucat írásos és képzőművészeti alkotás érkezett, majd a következő években egyre nőtt a pályázaton résztvevők száma. Az elmúlt évben régi álmunk valósult meg, amikor a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal támogatásának köszönhetően nyomtatásban is megjelentek a legjobb pályázatok. A kötet az 1992-1996-ban készített anyagok válogatása. A most megjelent könyv a folytatás, az 1997-től 2001-ig készült munkák legjobbjait tartalmazza. A fejezetek hűen tükrözik a pályázatok témaköreit - mondta Pinczésné Kiss Klára, a bíráló szemével visszatekintve. Gyerekek vallanak, és csodálatos gondolatokat fogalmaznak meg a lakóhelyükről, annak nevezetes épületeiről, temetőiről, népi és ipartörténeti emlékeiről. Az utolsó fejezetet az előző kötetből kimaradt, de igen értékes pályázati anyagokból állították ösz- sze. Pinczésné azt is jelezte, miként tágult a kör:- Jó újraolvasni ezeket a több éve készített munkákat. Vallomások ezek a környezetünkről gyerekszemmel - s ez akár a címe is lehetne, hiszen őszinte kritikák, véleménynyilvánítások fogalmazódnak meg a gyerekek írásaiban. Több olyan épületet, város- vagy falurészt is megismerhetünk, amelyek azóta megújultak. Külön öröm számunkra, hogy a határon túli magyar fiatalok közül is egyre többen pályáznak, s ebbe a kötetbe is bekerültek például a vajdasági Zomborból és a romániai Bethlenből küldött dolgozatok. A gyerekek aktivitását igyekeztek kihasználni és országos nyári tábort szerveztek a legjobb eredményt elért pályázók részvételével:- Tatán 1997-ben, Tarcalon 1998-ban, Kárászon 1999-ben, Kánban 2000-ben, Nyíregyházán 2001-ben táboroztunk. Itt rádöbbenhettek arra, hogy ők is tudnak tenni az értékek megőrzéséért és nem másoktól kell ezt elvárni. Festettek, padokat és kerítést készítettek, parasztházak felújításában vehettek részt, tetőt és hidakat javítottak, vályogot vetettek - mindezt jókedvű, vi-. dám kis közösségekben tették. Délutánonként az adott város, falu környékével, nevezetességeivel, kulturális értékeivel ismerkedtek. S hogy miért éppen a felsorolt településeken voltak a táborok?- Mindig oda mentünk, ahol szívesen láttak, fogadtak bennünket, oda, ahol értelmes munkát tudtak adni a gyerekeknek - válaszolta a választmány tagja. „Gazolni”, temetőket, parkokat tisztítani szinte mindenhol lehet. Ahhoz viszont, hogy maradandót alkossunk, nem elég a gyomokat kikapálni, mert azok újra nőnek: a gyerekek számára nagyon fontos, hogy olyan alkotómunkát végezhessenek, amit évekkel később is meg tudnak majd mutatni: „látod, ezt a házat annak idején mi kezdtük el a városvédő táborozókkal felújítani”, vagy „azon a kerítésen, hídon stb. mi is dolgozunk...” Tatán évekkel később (2003- ban) ismét rendeztünk egy tábort, és eljött meglátogatni bennünket az egykori 1997-es táborozok közül az egyetemista Győri Csaba, és boldogan mutatta az „ifjú utódoknak” azokat a padokat az angolparkban, amiket annak idején táborban készítettek. Pinczésné Kiss Klára, végül így összegezte ajánlását: - Maradandó érték az a kötet is, amelyik most jelent meg, lelkes diákok nagy gonddal készített munkáinak válogatása. Hétvégiház-tulajdonosok figyelmébe! NÓGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI SZOLGÁLAT f % 3100 Salgótarján, Rákóczi út 40. % S Telefon/fax: (32) 420020 %j Sorozatunkban korábban már foglalkoztunk a hétvégi házakkal kapcsolatos bűncselekményekkel, de a téma ismételten aktuálissá vált. Megyénkben, különösen a salgótarjáni rendőrkapitányság vonzáskörzetében az utóbbi időben elszaporodtak a hétvégiház-feltörések. Ez az aktualitás egyik oka, a másik pedig az, hogy az ősz bekö- szöntével a tulajdonosok egyre ritkábban látogatják nyaralójukat, ezért a tolvajoknak is könnyebb a dolguk. A betörők által „meglátogatott” legtöbb hétvégi ház a lakókörnyezettől távol eső, csendes, éjjel elhagyatott helyen található. Előfordul, hogy ezeknek a hétvégi házaknak a környékén a közvilágítás hiányos, vagy egyáltalán nincs. Sajnos egy-egy éjjel több ilyen ház is áldozatul esik az elkövetőknek, mert a lebukás kockázata nélkül addig törik fel ezeket, amíg olyan értéket találnak, amelyet érdemesnek látnak eltulajdonítani. Sokszor azonban nem is az eltulajdonított tárgyak értéke jelenti a tulajdonosok legfőbb veszteségét, hanem a vandál elkövetők által az ajtókban, ablakokban, berendezésekben okozott kár. Arra is több példa volt már, hogy a jogosulatlan behatoló nem lopni akart a házból, hanem - különösen a hideg idő beköszöntével - hosszabb-rövi- debb ideig fedelet szeretne a feje fölé. Persze, ha már ott van, a megtalált ételt és italt elfogyasztja, s mivel pénzre van szüksége, az eladható berendezési tárgyakat, műszaki eszközöket, mozdítható híradástechnikai és egyéb cikkeket értékesíti. A tulajdonosoknak nem kis bosszúságot okoz az sem, ha azt tapasztalják, hogy idegen személy használta ágyukat, egyéb személyes használati tárgyaikat, különösen, ha figyelembe vesszük azt, hogy ezek a betörők általában elhanyagolt, a higiéniával nem sokat törődő emberek. A rendőrségi nyomozások során nagyon sokszor felmerül a károsultak felelőssége, vagy pontosabb a megfogalmazás, ha inkább felelőtlenségről beszélünk. A telekszomszédok összefogásával, mechanikai és elektronikus biztonsági berendezések beépítésével, picivel nagyobb odafigyeléssel a károk elkerülhetők, de legalábbis csökkenthetők. Kérjük, saját vagyonbiztonsága érdekében fogadja meg tanácsainkat!- ellenőrizze le az épületen (pincén) található nyílászárókat, zárakat, lakat helyett szereljen (szereltessen) megerősített biztonsági zárak- kérje szakember segítségét elektronikus biztonsági eszközök (riasztók, jelzőberendezések) beszereléséhez- értékesebb tárgyait (televízió, rádió, drágább kerti gépek stb.) helyezze biztonságba, szállítsa a lakására,- lehetőségéhez mérten alkalmanként ellenőrizze a területet, a kertkapuk, nyílászárók érintetlenségét, az ablaküvegek állapotát,- tegye meg ugyanezt a szomszéd telkével is, aki egy másik alkalommal majd viszonozza ezt önnek,- vegye fel a kapcsolatot a területén működő polgárőr-szervezetekkel, vagy a „Szomszédok Egymásért Mozgalom” aktivistáival,- hétvégi házában és lakásában tartott értékesebb tárgyairól legyen leírása, lista, hogyha minden óvintézkedése ellenére mégis megtörténik a bűncselekmény, ezzel is tudja segíteni a rendőrség munkáját.- Amennyiben mégis megtörténik a baj, betörtek a nyaralójába, az egyik legfontosabb szabály, hogy ne nyúljon semmihez. Rendrakás helyett azonnal értesítse a rendőrséget! Ellenkező esetben pontosan azokat a nyomokat, anyagmaradványokat tüntetheti el, amelyek segítségével a rendőrök kézre keríthetik a tettest- az ablakokat lássa el védőráccsal, fóliával vagy fém redőnnyel. Vigyázzanak jobban értékeikre, tegyenek meg mindent saját értékeik biztonsága érdekében! Készült a Belügyminisztérium Országos Bűnmegelőzési Központja támogatásával Nemzeti vagyonszerződést akarnak Salgótarján. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség egy programot indított útjára, amely hat héten keresztül tart majd. Az első esemény egy on-line sajtótájékoztató volt, amelyen Rogán Antal, a Fidesz- MPSZ kampányfőnöke és Pelczné dr. Gáli Ildikó a szövetség alelnöke tartott tájékoztatót a privatizációról, abból a szemszögből, ahogyan a Fidesz látja. Az országban a fideszes választókerületi irodákban láthatták a sajtótájékoztatót, így Salgótarjánban is. A privatizáció a Fidesz szerint „szélsőséges és meg kell fékezni”. A szövetség álláspontja szerint az elmúlt időszakban „jelentősen felgyorsult az erőltetett privatizáció és az emberek mindennapjait érintő kiárusítás szélsőséges méreteket öltött”. - A nemzeti vagyonelemek eladása azért kockázatos, mert csak egy van belőlük, pótolhatatlanok - fogalmazta meg Rogán Antal, aki a sajtótájékoztatón konkrétan megemlítette, hogy nem szerencsés például Nógrád megyében sem privatizálni a Volán-társaságot, mert a pici falvakba akkor már annyi busz sem fog közlekedni, mint most A kis posták megszüntetése sem volt szerencsés, mivel nem javult a helyzet tőlük, hanem inkább romlott és bonyolultabbá vált Becsó Zsolt, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője, a privatizáció kapcsán megemlítette a több mint 100 éves öblösüveggyárat, amely „már a harmadik privatizációját éli meg”. - Nemrég szűkítette járatait a megyében a Volán-társaság. Számtalan olyan település van Nógrádban, ahová reggel és este megy csak busz. Arról nem beszélve, hogy a megye déli és dél-nyugati feléről hosz- szú órákat vesz igénybe az utazás busszal, hiszen nincs minden embernek autója! Maximálisan egyetértek a Fidesz nemzeti vagyonszerződési kezdeményezésével - szögezte le Becsó Zsolt. Az említett szerződés egy javaslat. A szövetség szeretné, ha 2005. december 31-ig megalkotnának egy olyan törvényt, amely kétharmados parlamenti döntéshez köti a vagyonelemek privatizációját. - A nemzeti vagyonszerződés fontos eleme, hogy az emberek 2005. december 31-ig kapják meg a garanciát arra vonatkozóan, hogy ne mehessen végbe olyan gyorsított és korrupciógyanús privatizáció, amely a költségvetési hiány kapkodó pótlására szolgál és amelynek veszélyeire a napokban megjelent Állami Számvevőszéki jelentés is felhívta a figyelmet. így biztosítani lehet, hogy a nemzeti vagyonelemek nem válnak a kampány részéve - mondta Pelczné dr. Gáli Ildikó. ÁLDOZATOK EMLEKERE Ersekvadkeit Hősökre és áldozatokra emlékeztek misével és ünnepi műsorral, szeptember 4-én vasárnap a településen. Az első és második világháborúban életüket vesztő katonák emléke előtt tisztelegve Babits és Tóth Árpád ideillő sorait Repiczki László és Bozsonyik Mónika tolmácsolta. Nógrádi László polgármester beszédét követően, az önkormányzat és az egyházközség is elhelyezte a megemlékezés virágait a Hősök terén álló emlékműnél.