Nógrád Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 203-228. szám)
2005-09-29 / 227. szám
2005. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK HAZAI TÜKÖR 5 A bizottság elfogadta ugyan a részjelentést, ám annyiban maradtak a tagok: további kérdésekkel fordulnak az ügyben illetékes hivatalokhoz Újabb tokaji aggályok részjelentés Túl olcsón vett földet Sárazsadányban Lévai Anikó? WÊÊMMS3ËÊ Mindenki megtudhatja, mennyi „tébét” fizet a társadalombiztosítási járulékalap átlátható nyilvántartására tett ígéretet a Pénzügyminisztérium a parlament egészségügyi bizottságának tegnapi ülésén. Kökény Mihály népegészségügyi kormánybiztos szerint a kormányzat ezzel azt kívánja elérni, hogy mindenki nyomon követhesse, mikor és mennyit fizetett be társadalombiztosítási járulékként. Távfűtési támogatást kapnak a nyugdíjasok a fűtési szezonban (október 1-jétől) havi kétezer forintos támogatást kap mintegy 200 ezer távfűtéses lakásban élő rászoruló nyugdíjas számlái kifizetéséhez- közölte a kormányszóvivő, Batiz András tegnap. A támogatás összege a fűtési szezont követően havonta ezer forint lesz - ismertette Batiz András a kormány döntését. Hozzátette: ez egy évben 18 ezer forinttal könnyít a nyugdíjasok távfűtési költségein. Újra leengednek a Balaton vizéből ma délben újra megnyitják a Sió-csatorna zsilipjét: Persányi Miklós környezet- védelmi és vízügyi miniszter a Balaton ismételt lecsa- polását tegnap rendelte el_ a tó magas vízállása miatt. A tájékoztatás szerint a zsilip szeptember 15-ei lezárása óta a vízszint elérte a déli települések számára már veszélyt jelentő száztíz centiméteres értéket a siófoki vízmércén. Nem kell visszamenőleg fizetni a kollégiumért alaptalan a hallgatók félelme a felsőoktatási kollégiumi térítési díjak visszamenőleges megváltoztatásáról, a vonatkozó kormányrendelet ugyanis nem tartalmaz ilyen hatályú rendelkezést- közölte tegnap a minisztérium sajtóirodája Ekler Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökének tiltakozására reagálva. Az Orbán-bizottság tegnapi alapkérdése: két forintnál többet ér-e egy négyzetméter termőföld? Tibay Gábor Újabb részjelentés-tervezetet fogadott el az Orbán család vagyongyarapodását vizsgáló parlamenti bizottság. A testület tegnapi ülésén több, általa aggályosnak vélt részletet tárt a nyilvánosság elé. Ezek szerint Lévai Anikó magánszemélyektől és a helyi ön- kormányzattól 1997 és 2001 között összesen több mint 80 ezer négyzetméternyi termőföldet vásárolt - a bizottság gyanúja szerint - mélyen a piaci ár alatt. Sárazsadány önkormányzata például 50 ezer négyzetméternyi zártkertet négyzetméterenként két forintért, míg valamivel több mint 2100 négyzetméternyi belterületi ingatlant négyzetméterenként 44 forintért adott el a volt kormányfő feleségének. A testület által összeállított dokumentumból kiderül: a Tokaj- hegyalja Kft. megalakulása után két nappal szőlőtelepítésre közel kilencmilliós állami támogatásért folyamodott, melyet később meg is kapott. Az ehhez szükséges hatósági hozzájárulásokhoz azonban még megalakulását megelőzően hozzájutott a társaság. A jelentés szerint az sem világos, hogy a céget jegyző Szász Attila ügyvéd a kft. alakuló ülése előtt két nappal hogyan nyilatkozhat a cég nevében a rendelkezésre álló földről. A bizottság jelentése szerint nem tudni továbbá, hogy a jelenleg is Lévai Anikó tulajdonában lévő földre milyen haszonbérleti szerződés született, mivel azt a cég a bizottság kifejezett kérésére sem mutatta be, és a földhivatali nyilvántartásban sincs nyoma. Ugyanakkor - áll a a jelentésben - a kft. az említett földeken, így Lévai Anikó tulajdonán is állami támogatással szőlőtelepítést hajtott végre, mely után a terület értéke jelentősen megnövekedett A részjelentést a bizottság többek között azzal egészítette ki, AZ GYURCSÁNY-BiZOTTSAG tegnapi ülése előtt Szíjjártó Péter, a testület elnöke kijelentette: itt az ideje, hogy a miniszterelnök tisztázza villaügyeit Vadai Ágnes bizottsági tag szerint ugyanakkor Szíjjártónak az Orbán-bizottság üléseire kellene járnia, ha arra kíváncsi, hogyan kerültek közpénzek magánszemélyekhez. TÖBB MINT EGY HETE indított cikksorozatot a Magyar Nemzet című napilap arról, hogy miként számolta el Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és felesége, Dob- rev Klára saját villájuk luxusberuházásait. A lap szerint a fejlesztéseket feltételezetten adóelkerülési célból egy cégen keresztül hajtotta végre a kormányfő. hogy a felmerült kérdések tisztázása érdekében Sárazsadány polgármesteréhez, a Borsod Megyei Illetékhivatalhoz, a földhivatalhoz, illetve a Földművelés- ügyi Minisztériumhoz fordulnak. A bizottság független jogi szakértő közreműködését kezdeményezte azzal kapcsolatban, mennyivel gyarapodhatott a fentiekkel az Orbán család vagyona. A testület tisztázná azt is, történt-e bűncselekmény az adatszolgáltatásokkal és engedélyekA dokumentumok szerint a villát 1995-ben Dobrev Klára 8,6 millió forintért vásárolta az önkormányzattól, majd az ingatlan bérbeadási jogát azonnal 16 millió forint értéken adta tovább a saját tulajdonú Fittelina Kft.-nek. Ezután kezdődtek az 58 millió forint értékű luxusberuházások. Ennek áfája 14 millió forint, amelynek befizetését a lap szerint azért tudták Gyurcsányék elkerülni, mivel a fejlesztést egy saját cégen keresztül végeztették el A vállalkozás ugyanis visszaigényelhette az áfát. Ezt akkor lehetett volna törvényesen megvalósítani, ha a cég tevékenységi köréhez tartozó érdekek indokolják a beruházási kel kapcsolatban, és ez hogyan érintheti az odaítélt állami támogatás kérdését. A testület előtt felmerült, vajon szerepelhet-e a jelentésben az, hogy az ügyletekkel kapcsolatban törvénysértések történtek? Herényi Károly (MDF) szerint azonban a bizottság legfeljebb gyanút fogalmazhat meg, a törvénysértés tényét csak bíróság mondhatja ki. A testület végül a kormánypárti képviselők szavazatával fogadta el a részjelentést, Herényi - kiforratlannak találva az anyagot - nem vett részt a szavazáson. Lapunk tegnap megkereste ifjabb Palcsó Mihályt, Sárazsadány polgármesterét. A településvezető lapunknak elmondta: pontos információja jelenleg nincs az adásvétel körülményeiről. Úgy véli azonban, a korábbi képviselő-testületet elsősorban az a szándék vezethette, hogy a korábban parlagon heverő, elgazosodott területekkel „valamit kezdeni” lehessen. A polgármester hangsúlyozta: ha az akkori árakat veszi figyelembe, a két forintos négyzetméterár egyáltalán nem alacsony, tekintve, hogy a hektáronkénti három-öt arany- koronás parlagterületeket aranykoronánként ötszáz és ezer forint közötti áron lehetett megvásárolni. Palcsó Mihály kérdésünkre kijelenetette: „ha valaki szőlőt akarna telepíteni, az jöjjön nyugodtan; most is tudunk két forintos négyzetméteráron területet adni.” A Sárazsadány ön- kormányzata és Lévai Anikó közötti szerződéseket 1997 és 2001 között jegyző polgármester egyébként Palcsó Mihály, a jelenlegi településvezető azóta elhunyt édesapja volt. Éger István: 40 milliárd jár az ügyeletesért Az orvosok ügyeleti idejének és a munkaidejének kérdése volt a fő témája a Magyar Orvosi Kamara tegnapi sajtótájékoztatójának. Éger István elnök rámutatott: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság csupán elvi döntést hozott akkor, amikor megállapította, hogy az ügyeleti idő egésze munkaidőnek számít. Az elvi döntés precedens értékű, de ha egy orvos „forintosítani” szeretné az igazát, külön kell érte perelnie munkáltatóját. A hazai törvényen, amely heti maximálisan hatvan órában állapítja meg a munkavégzés időtartamát, Éger István szerint módosítani kell, mert az nem felel meg a munkaidőről szóló uniós irányelvnek. Az orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak ezért az EU-csatlakozás óta összesen negyvenmilliárd forinttal tartozik az állam. Az unióban egyébként szabály, hogy minden 24 órából a dolgozót 11 óra kötelező pihenőidő illet. Ehhez annyi „kedvezményt” adtak az egyes tagországoknak, hogy amennyiben azt a munkavégzés jellege megÉger: külön kell perelni kívánja, ezt a 11 órát csak 24 órányi munka után kell kötelezővé tenni. Éger István szerint „nem lenne rossz, ha ezt meg is kapnák az egészségügyi dolgozók. Az elnök szerint nem igaz, hogy megoldhatatlan létszámhiány van az egészségügyben, és „léteznek olyan technikák is, amelyekkel meg lehetne szervezni az ügyeleteket.” Az egészségügyi miniszter, Rácz Jenő tegnapi egészségügyi bizottsági meghallgatásán a képviselői irodaházban elmondta: meg kell várni, hogy az egyes orvosperek esetében mennyi pénzért pereskednek az egészségügyi dolgozók. ■ D. Á. Mit takarnak Gyurcsány villaügyei? A Gyurcsány-bizottság Erdős Ákos üzeltembert hallgatta meg tegnap Gémesi Orbánnal tárgyal a közelgő választásokról Ellenkönyvek ellenfényben útközben Gyurcsány Ferenc: „bátor könyvet írtam” Számháborút gerjesztett a laborok működtetése Gémesi György (MDF) lapunknak elismerte: valóban folytat Orbán Viktorral tájékozódó megbeszéléseket, de cáfolta, hogy ki akar lépni az MDF-ből. „MDF-tagként akarok nyerni, legfőképpen azt szeretném elkerülni, hogy nevető harmadikként az MSZP nyerjen a választókerületemben.” Az MDF lapunknak cáfolta, hogy Dávid Ibolya pártelnök főpolgármester-jelöltként indul. „Az MDF iránt megmutatkozó rokonszenv akkora zavarokat okoz riválisoknál, hogy képtelen vádakkal, pletykákkal, hamis állításokkal igyekeznek lejáratni a pártot” - áll az MDF közleményében. ■ Izing A. Két egymással szemben álló politikai könyvújdonság jelent meg a boltok polcain - ugyanazon a napon. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök „Útközben” című alkotását, illetve a Századvég Alapítvány „A jóléti rendszerváltás csődje” néven jegyzett tanulmánykötetét is tegnap mutatták be. Ez természetesen csak véletlen egybeesés, mint azt Stumpf István, az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere nem mu- 0 lasztotta el megjegyezni. A Szá- | zadvég tanulmánykötete egy g évenként megjelenő sorozat har- | madik tagjaként az előző kor- 7 mányzati év történéseit mutatja 1 be. „A mintegy harminc szerző által írt kötet a kormányzati filozófia mellett a kormányzati szakpolitikák értékelésével is foglalkozik” - mondta GiróA kormányfő édesanyjával Szász András politológus a könyvbemutatón. Gyurcsány Ferenc ellenben egyedül írta művét, melyet hallgatósága előtt „bátor könyvként” jellemzett a budapesti, dedikálással egybekötött bemutatón. A miniszterelnök kifejtette: „furcsának találná”, ha a műben megfogalmazott gondolatait nem tenné magáévá a szocialista párt Ugyanitt Török Gábor politológus hangsúlyozta, hogy a mű fontos támaszt adhat az identitásválságban szenvedő szocialista pártnak. „Ez ugyanakkor természetesen kampányregény is, hiszen megkezdődött a választási kampány” - mondta a politológus. ■ Farkas Károly A szívkatéteres laborok működtetésétől évi hét százalékot, vagyis 1,5 milliárd forintot von el a kormány szeptembertől - állítják Bartha László és Fónagy János fideszes képviselők. A szív katéterezésével elkerülhető a nyitott szívműtét, ez utóbbi a betegnek is megterhelőbb, ráadásul drága: 3-5 millió forintba kerül, miközben a katéteres eljárás költsége félmillió forint. „Óriási tévedésben van a Fidesz, mert egy fillért sem von el a kormány a szívkatéteres laboroktól” - mondta lapunknak Kökény Mihály népegészségügyi biztos. Kökény szerint „kereten belüli átszerevezésről van szó”, amit azzal indokolt, hogy egyes szívkatéterek beszerzési ára 10-15 százalékkal csökken. Keltái Mátyás, a SOTE Kardiológiai Tanészékenek vezetője érdeklődésünket elhárítva közölte: az ügy politikai kimenetelében nem kíván részt venni. Korábbi nyilatkozataiban a professzor a szívműtétek finanszírozásával foglalkozó miniszteri rendeletben megbúvó ellentmondásra hívta fel a figyelmet. Eszerint egy kórház ma akkor jár jól, ha a beteg szívinfarktust kap. Ekkor ugyanis az intézmények több pénzt kapnak az egészségügyi pénztártól, mintha az infarktus előjeleinek észrevétele után az orvosok megelőző beavatkozást végeznének. ■ I. A.