Nógrád Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 203-228. szám)

2005-09-29 / 227. szám

6 2005. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁGI TŰKOR Sokaknak lefagy arcáról a mosoly, amikor rájönnek, hogy nem tudják fizetni a részleteket. Az idén már 25 ezer körül lesz a visszavett kocsik száma. Drámai jelek az autópiacon kényszervisszavétel A felügyelet elmarasztalja a lízingcégeket Autók ezrei várnak vevő­re, amelyeket a lízing­cégek vettek vissza nem fizetés miatt. A pénzügyi felügyelet szerint drámai a piac romlása. Bak Mihály Tavalyhoz képest körülbelül öt­ven százalékkal nő idén az ügy­felektől nem fizetés miatt vissza­vett autók száma. így a finanszí­rozó cégek kénytelenek autóke­reskedőként is dolgozni. A Magyar Lízingszövetség elnö­ke szerint a kölcsönügyletek a szerződések lejártakor, az elszá­molással zárulnak le, tehát ese­tenként a finanszírozott tárgytól megszabadulás is a profiljukba tartozik. Azt azonban Antall Péter sem tagadja, hogy súlyos anomáliák tapasztalhatók a lí­zingpiacon. Idén 25 ezer körül lesz a kény- szerűségből lefoglalt autók szá­ma. Az értékesítésnél kétféle módszert alkalmaznak: egyen­ként vagy csomagban hirdetik meg a kocsikat. Gyakori azonban, hogy a kettőt vegyítik. A Merkantil Bank honlapján két csomagban 11 és 10 Su­zukit hirdettek meg egybeni eladásra 9,2 és 9,4 millió fo­rint javasolt áron. A Budapest Autófinanszírozási Rt. (a Buda­pest Bank cége) 102 személy- és 22 haszongépjárművet kínál el­adásra. Ezt a módszert követi a Raiffeisen Bank lízingcége is, amely licitálással kínálja 73 négykerekűjét. Az autók minősége rendkívül eltérő. Gyakran tapasztalható, hogy koránál és a futásteljesít­ménynél sokkal rosszabb állapo­tú, esetenként egészen lepusz­tult kocsikat kénytelenek árulni a lízingcégek. Ennek magyará­zata részben az - mondta Antall Péter -, hogy aki előre látja, nem tudja fizetni a részleteket, néha elképesztően bánik a kocsival. A lízingszövetség elnöke nem tá­masztja alá azt az elterjedt véle­kedést, hogy a finanszírozók a növekvő „kényszerkereskede­lem” miatt áron alul szabadul­nának meg a visszavett kocsik­tól. Amikor lefoglalják az autót, nem a valós piaci értéken szá­molnak el az ügyféllel, hanem a szakértői árat követve. Ha efö­lött sikerül eladni a járművet, akkor jól járnak. A darabonkén­ti eladás magasabb árat eredmé­nyez, de több száz kocsft képte­lenség egyenként elpasszolni. A csomagban vásárló nyilván nagyobb kedvezményt kap. A Pénzügyi Szervezetek Álla­mi Felügyeletének nemrégiben nyilvánosságra ho­zottjelentése rávilá­gít annak okaira, mi­ért ilyen radikális a kényszerű visszavé­tel. A késedelmes lí­zingelő ügyfelek aránya 2003 és 2004 között (a tíz legnagyobb cég körében) 46 százalékkal, 28 ezerre nőtt. Ezek között „egyau­tós” és flottavásárlók egyaránt vannak. A jelenség hátterében a fogyó újautó-eladás áll. Ez folya­matosan csökken a 2003-as csúcs­év óta. A lízingcégek ezért előre­meneküléssel kísérlik meg fenn­Lízingcégek* néhány adata 2003 2004 Változás (Mrd Ft)(Mrd Ft) (%) Általában nem igaz, hogy mé­lyen érték alatt lehetne vissza­vett autót megvásárolni. Mérlegfőösszeg növekedése 274,5 180,9 -27 Jutalékok, ráfordítások 14,9 19,3 +30 * 10 KIEMELT CÉG FORRÁS: PSZAI A cégek értékvesztése _______ ___________(milliárd forint) Va n olyan autó, NSk amelyet kulcs nélkül ’ is visszavesznek Összes pénzügyi cég 2003 9,1 2004 17,7 Tíz legnagyobb 7,1 10,5 FORRÁS; PSZAF tartani a forgalmat. Megjelentek a tízéves futamidejű kölcsönök (lízingek), az előleg és casco nél­küli szerződések, a megemelt árú használtautó-beszámítás. Ezek nemcsak a fi­nanszírozás költsé­geit növelik meg, hanem némelyik komoly rejtett koc­kázatot hordoz az ügyfelek számára is, akik mind gyak­rabban túlvállalják magukat. Ezt a folyamatot kísérte és erősítet­te a finanszírozók szinte éssze­rűséget nem ismerő jutalékolási rendszere is. Ma már az autóke­reskedők nem a kocsik árréséből és a szervizbevételekből, hanem inkább a lízingcégek jutalékai­ból élnek. A PSZÁF szakértői anyaga el­marasztalja a lízingcégeket. Ve­zetőiknek „nem érdeke a reális piaci helyzetet tudatosítani, való­színűleg a tulajdonos bank veze­tésével sem” - fogalmaz. Igaz, ennek hátterében részben a tu­lajdonos rövid távú profitérdeke áll, amely ma már jellemzően el­vonja az évente kitermelt haszon teljes összegét. Az anyag a pénz­ügyi vállalkozások nyereségé­nek elolvadását vetíti előre. A lí­zingszövetség elnöke szerint azonban a jelenség még nem vet fel súlyos problémákat. A ten­dencia folytatódását azonban Antall Péter sem zárja ki. A lottótörténet ötödik legnagyobb ötöse várható A? ötös lotton ezen a héten 1,4 milliárd forint a várható főnyeremény. Ha .a szombati sorsoláson a pénzt valaki egyedül nyerné meg, minden idők ötödik legnagyobb értékű telitalálatosát érné el. Az idén eddig három öttalálatos volt. (ká) Sikeres az Életprogram az Allianznál Már 3500-an kötötték meg az Allianz Hungária Biztosító Rt. három hónapja beveze­tett, Életprogram elnevezésű, kifejezetten hosszú távra szóló életbiztosítási konst­rukcióját. A biztosítás jellem­zője az egyre növekvő mérté­kű bonusz, (bl) Két év múlva már nyereséges lesz a Malév A2idén már nem lesz veszte­séges a Malév, és várhatóan két év múlva hasznot is hoz - nyilatkozta Gönci János, az utóbbi öt évben összesen negyvenmilliárdos vesztesé­get termelő vállalat vezér- igazgatója. Gönci hozzátette: az átszervezések végéig nem lenne tanácsos privatizálni a céget, (bl) A HÍRSAV A PANNON SS!M TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A BUX-index 2005. szeptember 28-án 22 800 15.30,2 New Yort-i o tőzsde nyitása 'r 22 600 ' 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. szeptember 28-án /Ft $/Ft /$ t t ­247,99 +1,25 Ft 206,45 +1,55 Ft 1,20 Ocent NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Pannonfiax 985 +3,68 11 Phylaxia 65 + 1,56 16 Fotex 324 +1,25 132 Eimű 29 700 0,95 163 Rába 690 +0,73 15 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió R BorsodChem 2 380-2,34 977 OTP 8 430-2,32 9582 Mól 22 605-1,93 8284 Richter 37 500-1,30 3058 MTelekom 1070-1,11 4227 A BUX-index az elmúlt napokban 23200 23118 / \ 23000 r<\ J 23078 22800 22600 mm 22947 \yP228J4 77 564 22200 Keressük az ország legolcsóbb benzinkútját! A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE való tekintettel szerkesztőségünk naponta közli az ország különböző pontjain lévő, találomra kiválasztott - ol­csó és drága - benzinkutak aktuális árait. Adataink a tegnapi, ko­ra délután érvényes fogyasztói árak. Továbbra is várjuk olvasóinktól az értesítéseket. Amennyiben az alábbiaknál olcsóbb benzinkutat ta­lálnak, kérjük, írjanak a benzin@reggel.hu e-mail címre, hívják a 06- 1/488-5700/9139-es telefonszámot, vagy küldjenek SMS-t a 06/30­09.2109.2209.2309.2609.27 09.28 FORRÁS: BÉT A HVB Group tagja 406-11 Kies mobilszámra. Város Cím Benzinkút 95-ös Ft/liter Dízel Ft/liter Budapest és környéke Budapest XI. Hunyadi út Jet 280,90 260,90 Dunakeszi 2-es főút Agip 274,90 261,90 Dunakeszi 2-es főút Jet 267,90 259,00 Budapest XIII. Róbert K. krt. OMV 286,90 274,90 Budapest XI. Hunyadi út Mól 286,90 273,90 Budapest IX. Gyáli út Agip 281,90 279,90 Budaörs Budapark, Keleti 3. Metro 276,20 267,70* * 272,20,263,70 Metró-kártyával Nógrád megye Salgótarján Budapesti út Mol 272,90 271,90 Salgótarján Budapesti út Jet 264,90 257,90 Salgótarján Rákóczi út Tesco 266,90 262,00 Szécsény Salgótarjáni út Mól 282,90 273,90 Rétság Rákóczi út Mól 286,90 273,90 Somogy megye Kaposvár Toponári út magánkút 282,00 268,00 Baté Főút Avanti 277,90 263,90 Heves megye Gyöngyös 3-as főút Klubpetrol 277,90 264,9 Gyöngyös Pesti út Shell 276,90 263,90 Eger Sas u. OIL 279,00 265,00 Komárom-Esztergom megye Bajna Nyergesi út Avanti 286,90 272,50 Ács Ml-es autópálya Molnár és Társa Bt. 289,90 276,90 Békés megye Békéscsaba Gyulai út Petrom 283,00 264,00 Békéscsaba Szarvasi út OMV 286,90 272,90 Gyula Csabai út Mól 286,90 271,90 Orosháza Arany János u. Jet 283,90 269,90 Szarvas Csabai út Mól 279,90 271,90 Gyomaendrőd Főút Shell 286,90 273,90 Szeghalom Ady Endre u. Mól 286,90 272,90 Kondoros Csabai út Kondorbenz Kft. 283,00 262,00 Baranya megye Pécs Szigeti út Mól 285,90 274,90 Pécs Tüzér u. Shell 284,90 279,90 Pécs Zsolnay Vilmos u. OMV 286,90 274,90 Komló Kossuth u. Tesco 273,00 267,00 Mohács Pécsi út Mól 282,90 271,90 Mohács Újváros Mobil-Petrol 278,90 264,90 Tolna megye Dunaszentgyörgy Rákóczi út Klubpetrol 276,00 265,00 Szekszárd Béri B. Á. u. Shell 286,90 272,90 Paks 6-os főút Mól 284,90 273,90 Bátaszék Mozi tér Lukoil Kft. 279,90 270,90 Tamási Szabadság u. Mól 281,90 271,90 Györköny Főu. Vi-Ro Oil Kft. 277,00 266,00 Jász-Nagykun-Szolnok megye Szolnok Nagysándor J. u. Volán 272,00 259,00 Szolnok Petőfi u. Mól 285,90 271,90 Karcag Szivárvány út magánkút 276,90 264,90 HIRDETÉS Felkészítő edzések helyett... Jöjjön hozzánk: Salgótarján, Rákóczi út 13. További információ: 06-40/50-40-50 HVB'Bank * Akciós ajánlatunk a hitel futamidejének első 6 hónapjára, a 2005. augusztus 21-től befogadott hitel- igénylésekre érvényes, visszavonásig. Az ajánlat feltételei, további részletet és az érvényes kondíciók a Bank Hirdetményében találhatók. A THM meghatározása forintfizetések figyelembevétele mellett, a tárgynegyedévet megelőző hónap 1. munkanapján jegyzett devizaárfolyam alapján, az aktuális fel­tételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat A THM értéke nem tükrözi a hitel kamat- és árfolyamkockázatát.

Next

/
Thumbnails
Contents