Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-29 / 200. szám
2005. AUGUSZTUS 29., HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT 7 Kényelem szép, élénk színekben kísért a múlt A színes viszkózselyem és a gyűrt pamutvászon megint divatba jött Keresse elő szekrényéből a néhány éve levetett göncöket. A lassan beköszöntő őszben a vidám színű összeállításokat és a rég elfeledett gyűrt anyagokat újra magára kaphatja. Árvay N. Tivadar Nincs új a nap alatt, a zenészek régi dallamokat újítanak fel, az építészek visszatérnek a hagyományos anyagokhoz, s nincs ez másként a divatban sem: a közel húsz évvel ezelőtti kollekciók ismét fénykorukat élik. Valamikor az 1990-es évek táján lepték el az üzletek polcait az „indiainak” nevezett - kasmírmintás, élénk színekkel dekorált - szoknyák és blúzok. Gyorsan népszerűvé váltak a vékony vászonruhák, a bő és testhez simuló fazonok egyaránt kedveltek voltak. A selyemből varrott ingek hasonló mintákkal, de sötétebb színekkel a férfiak között terjedtek el. Később megjelentek a selymes viszkóz és gyűrött gyolcsanyagok a háziasz- szonyok örömére, hiszen ezekkel nem kellett sokat bajlódniuk. Mosás után kilógták magukat, és amúgy félig gyűrötten már fel is kaphatták azokat. Úgy látszik, a kényelem meghozza gyümölcsét. Az igénytelenebb anyagok ismét reneszánszukat élik. Hiszen nemcsak kezelésük egyszerű, de viseletűk is roppant kényelmes. Egész napos programokhoz is kitűnőek, anyaguk strapabíró, nem látszanak rajtuk a gyűrődések. A rengeteg jó tulajdonság mellett csak hab a tortán, hogy a készen vásárolt kollekciók ára igen pénztárcakímélő. Egy háromrészes kollekció ára sem haladja meg a tízezer forintot. Egyszínű változataiban pedig kevésbé előkelő rendezvényeken nyár esti szabadtéri koncerten vagy kerti partin - is megjelenhet. Kevés hasonlóan praktikus anyaggal sikerült meglepniük a textilmérnököknek a divatszakmát: egyszerre sportos és elegáns, kényelmes és kezelhető. Igaz, hogy néhány évvel ezelőtt már kínossá váltak a köny- nyed tarka viseletek, most ismét elővehetjük ezeket a fiatalos darabokat a gardróbból. SZIVÁRVÁNY AZ ÉGEN Tökéletes és veszélyes páros. Ha teheti, keressen partnert hasonló összeállítás viseléséhez. Amikor flörtölni indulnak, egyikük lehet a szende visszafogottság, másikuk a kacérkodó bolondosság. A gyűrt szoknyákban bárhol leheveredhetnek vagy táncolhatnak egy jót, kalandjaikról nem árulkodnak majd az elnyűhetetlen anyagok. A fehér pólókat csak a buggyos- ra húzott ujjrész, illetve a szélesre szabott dekoltázs díszíti. Ha még feltűnőbbek szeretnének lenni, választhatnak színben harmonizáló felsőt a szi- várványos alsóhoz. A kékkel azonban kár kísérletezni, leginkább saját színével vagy a fehérrel mutat jól. Élénk sminkkel és divatos lábbelivel egészíthetik ki a kollekciókat. ÁRAK: PÓLÓK: 2900 FT, SZOKNYÁK: 4900 FT FOLT HÁTÁN FOLT Divatos, könnyed, fiatalos és ötletes. Ezernyi jelzővel illethetők a foltvarrással összeállított ruhák. Ha igazán ügyes, otthon is készíthet ilyen hacukákat. A combig érő ruhácska tökéletes lehet nyári kirándulásokon, baráti összejöveteleken. Hosszú változata munkahelyi viseletnek is megfelel. A színkavalkád megkönnyíti a cipő és a kiegészítők kiválasztását. Ezekhez a foltruhákhoz szinte bármit felvehet. ÁRAK: RUHA: 3000 FT, HOSSZÚ RUHA: 4000 FT A NAGY KÉKSÉG Tiszta, hűvös színvilága harmonikussá teszi ezt a két összeállítást. Egyaránt jól áll a fiatal és az idősebb korosztálynak is a kék. Előbbieknek némi komolyságot, kimértséget, utóbbiaknak pedig fiatalos lendületet ad. Az egyszerű szabású pamutpólókat a textilvirágok teszik izgalmassá. A minták a bő szoknyákon is megismétlődnek, az anyagba szőtt minták játékosan bújnak meg a sűrű redők és ráncok között. Lapos talpú vászoncipővel, melegebb napokon saruval vagy papuccsal kombinálhatok. Vigyázzon, hogy a kék különböző árnyalatait hogyan illeszti össze, néhány tónus előnytelenül hat egymás mellett. ÁRAK: PÓLÓK: 2980 FT, SZOKNYÁK: 3980 FT VIDÁM ALKALMIK Nyár végi esték összejöveteleire nyugodtan feldobhatja öltözékét kiegészítőkkel. A viszkózselyemből készült nadrágkosztümhöz remekül illik ez a sokféle anyagból összeállított tunika. A „patchwork” technikával varrott darabokat akár házilag is kiegészítheti kedvenc kelméivel. A hasközépig tartó gombolás rafinált formát kölcsönöz a ruhának. Hasonlóan vidám a bő ujjú blúz. ÁRAK: TUNIKA: 3180 FT, KOSZTÜM: 4980 FT, BLÚZ: 3500 FT, RUHA: 5980 FT A jó parfum a nők egyéniségét is megváltoztatja illatvarázs Elég egy leheletnyi a fülre, a vállra, a dekoltázsra és készen áll a hódításra Nem kell egyszerre túl sokat fújni Gondolná-e, hogy parfümjével együtt egyéniségét is lecserélheti? Profi üzletasszonnyá vagy csábító szirénné változhat, csak az illatot kell jól megválasztania. Az illatok bizonyos összetevői ugyanis hatással vannak hangulatunkra. És nemcsak a sajátunkra, hanem szőkébb környezetünkére is. Hogy hogyan lehet igazi üzletasszony vagy csábító szerető pusztán a választott parfümök segítségével? íme a kulcs 1 a titokhoz. I A PROFI ÜZLETASSZONY J A virágillatok, keverve a tea- és g a citrusfélék aromájával kellemesen könnyű és finom benyomást keltenek. Ezek az illatok a befogadó érzékszerveiben a megbízhatósággal párosulnak. Munkahelyére indulva, ne locsolja agyon magát a kölnivel. Zuhanyozás után finoman és lazán spriccelje testére a parfümöt, hogy legyen ideje kissé megszelídülni, mire beér kollégái közé. A LEGCSÁBOSABB ASSZONY Ha szexre vágyik vagy ezt várja el partnerétől, válasszon a csokoládé-, a vanília-, a fahéj-, a kávé-, a szerecsendió- vagy a szegfűszegillatok közül. Ezek szinte sugározzák az erotikus hangulatot. Az illat nemcsak felpörgeti a randevút, de emlékezetessé is teszi. Az étvágygerjesztő aromák atására összefut a nyál a száján. A férfi nem képes ellenállni a csábításnak, közelebb hajol, és megcsókolja a nyakát. Innen pedig már nincs visszaút. Az illatot azokra a testrészeire koncentrálja, ahol szeretné, hogy kedvese elidőzzön: fülre, vállra, dekoltázsra. A TERMÉSZET VARÁZSA Amikor íróasztala mellett másra sem vágyik, minthogy a szabadban legyen, akkor olyan parfümöt keressen, amely felidézi a természet illatait. Ilyenek a fenyő-, cédrus-, szantálfa-, tölgy-, ámbra-, zsálya-, gyümölcsös és citromillatú készítmények. Ha bármelyiket használja, édes mindegy, hogy éppen hol van, a természet lágy ölének hangulatát varázsolja maga köré. RAGYOGÓ, ELRAGADÓ EGYÉNISÉG Egy nehéz, összetett illatkompozíciótól minden nő elegánsnak, ragyogónak és elbűvölőnek érezheti magát. A fűszeres keleti illatok vagy az erős virágaromák - tubarózsa, jázmin, gardénia, vagy liliom - illatfelhőjében bárki olyanná válhat, mint egy filmsztár. Feltűnő, kihívó jelenséggé. Az erős illatok ezt a ragyogást szolgálják. ■ WBS33SË Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái ►HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT KEDD EGÉSZSÉG SZERDA AUTÓS MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Készülődés az őszi vásárlásra még tart a nyár, de ha ruha vásárlására szánjuk el magunkat; akkor már nem szabad a topok közül válogatnunk, „őszi fejjel” kell gondolkodnunk. Az előrejelzések szerint idén a sláger az ingruha és az elegáns edzőcipő lesz. Vigyázat, ha néhány hétig még a nyári megszokás szerint is öltözködünk, a vásárlásnál már nem árt előrelátóan gondolkodni! Fekete csipke a Kolumbiai Divathéten olíva bőrű modellek léptek színpadra a fekete csipke és fehér szatén ízléses kombinációiban a Kolumbiai Divathéten. A neves rendezvényen az ország legjobb divattervezői mutatták be tehetségüket a világnak. Az EA nevű kolumbiai székhelyű cég szexis fehérneműkollekcióival borzolta a kedélyeket és szerzett magának hírnevet. A vállalat ebben a szezonban sem okozott csalódást azoknak, akik megcsodálták a kifutón a cég legújabb termékeit. Jön a korpagyártó, hűvös sapkaszezon vészjóslóan közeleg a hűvösebb, zivataros idő. A sapkaszezon beköszöntése előtt senkinek sem árt beszerezni a különböző korpásodás elleni készítményeket, amelyek választéka egyre bővül a drogériákban és a gyógyszertárakban. A korpásodás ugyanis nagyon kellemetlen lehet, sokan visszahúzódóvá válnak, hiszen nem szép, ha hólepte vállukat takargatni kell. A körömlakk vonzza a tekintetet feltűnőbb lesz a kéz bőre, ha színesre festjük körmeinket, ezért különös gondot kell fordítani a megfelelő ápolásra. A festés titkai mellett a kézbőr hidratáiá- sához, a körömágy megfelelő ápolásához, az erős, rugalmas köröm kialakításához és formázásához is hasznos ötleteket ad a fanny legújabb számának Szépség rovata. @ további érdekességek: www.reggel.hu