Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-29 / 200. szám
8 2005. AUGUSZTUS 29., HÉTFŐ VILÁGTÜKÖR A vízcsaptól a pénztárcáig Palesztina A teljes önállóság ára az Izraellel való megbékélés Katonai felügyelet mellett folyik a gázai-övezetben a kiürített zsidó telepek házainak lerombolása. Helyükön lakótelepek épülnek. A közel-keleti kvartettnek rá kell vennie Mahmúd Abbászt, hogy fegyverezze le a palesztin szélsőségeseket. Enélkül nem folytatódhatnak a béketárgyalások. Gyulay Zoltán A palesztin autonóm területen kezdi meg ma békeközvetítő küldetését Javier Solana, az Európai Unió külpolitikai főmegbízottja, aki természetesen az izraeli vezetőkkel is tárgyalni fog. A gázai zsidótelepek kiürítése után ő az első magas rangú külföldi politikus a térségben. A kivonulás a Gázai-övezetből Észak- Szamariában befejeződött ugyan, máris föllángoltak azonban a viták a hogyan továbbról. Amikor egy hónapos zárlat után szeptember közepén az izraeli biztonsági erők is távoznak, a közel- keleti kvartett - az Európai Unió, az Egyesült Államok, Oroszország és az ENSZ - képviselői ismét összeülnek; tulajdonképpen ezt készíti most elő Javier Solana. Gyakorlatilag a békefolyamat minden résztvevője elfogadja az úgynevezett útitervet mint a jövendő béketárgyalások lefolytatásának a kereteit. Mint eddig bármikor, bármi hasonlót. A köS GÁZAI Gaza -f ÖVEZET N^atah \ Náblusz CISZJORDANIA Jeruzsálem Jerikó, o il g AfP 5 km EGYIPTOM Hebron • Holt- iSJvji tenger GÁZAI ÖVEZET IZRAEL CISZJORDÁNIA 362 km2 Terület 20 770 km2 5 860 km2 1,3 millió Népesség 6,1 millió lakos 2,2 millió lakos (telepesekkel és 400 000 lakos együtt) izraeli telepes* 3 226 fő/km2 Népsűrűség 299 fő/km2 356 fő/km2 6,2 gyerek/nő Születési arány 2,5 gyerek/nő 4,7 gyerek/nő (2003) (2003) (2003) 1031 )övedelem/fö 20 131 1924 USA-dollár USA-dollár USA-dollár-15% Gazdasági növekedés-0,8%-22% (2002. évi becslés) (2002. évi becslés) (2002. évi becslés) * Kelet-Jeruzsálemmel Csak a merénylő halt meg a buszmegállóban A reggeli csúcsforgalomban robbantotta fel magát egy merénylő a dél-izraeli Beér- Seva város autóbusz-pályaudvarán. A hátizsákos arab férfira egy busz vezetője hívta fel a figyelmet. Amikor az őrök útját állták, a merénylő működésbe hozta pokolgépét. Több mint negyvenen megsebesültek, de csak a terrorista halt meg. Ez volt az első öngyilkos merénylet a Gázai-övezetben lévő zsidótelepülések kiürítése óta. vetkező lépést azonban a palesztinoknak kell megtenniük. Mindenekelőtt az erőszakot kellett volna beszüntetniük: a terrorizmus végének visszavonhatatlan meghirdetésével és végrehajtásával, az izraeliek ellen támadásokat tervező és kivitelező egyének és csoportok ártalmatlanításával. Ezt követően pedig a terrorizmus infrastruktúrájának szétzúzásával. A palesztin politikusok tisztában vannak mindezek szükségességével. A végső cél egy önálló palesztin állam, amely azonban Izrael nélkül halálra van ítélve. Nemcsak a vízcsapot kezelik ugyanis Jeruzsálemben (Tel-Avivban), hanem a pénztárcát is. A palesztin költségvetés kétharmadát az áfából és a jövedéki adóból Izrael fedezi. S noha a Gázai-övezetből minden zsidó telepesnek távoznia kellett, még mindig palesztinok tízezrei dolgoznak és adóznak Izraelben. Egyedül az erezi ipari park működik háromezer álláshellyel; a több mint nyolcvan vállalkozás felének palesztin tulajdonosai vannak - ez azonban a megélhetéshez elégtelen. A középtávú tervek között szerepel egy közműalagút megépítése Gáza és Ciszjordánia között, de egyvalamire ehhez is olthatatlan szükség van. Ez pedig a tartós béke. Példás összefogás az árvíz pusztítása után Gerhard Schröder változatlanul bízik a sikerben A német kancellár meggyőződését fejezte ki vasárnap, hogy a szociáldemokrata párt győztesen kerül ki a szeptember 18-i választásokból. Egy hét végi közvélemény-kutatás szerint Schröder pártja némileg erősödött az elmúlt napokban, de kihívója, Angela Merkel még mindig vezet a kereszténydemokraták élén. A hivatalban lévő kormányfő úgy vélekedett: a verseny az előrehozott választások előtti utolsó két hétben dől el, ekkor foglalnak állást a még bizonytalan szavazók. „Jiarcolok azért, hogy folytathassam a munkámat” - jelentette ki Schröder a ZDF televíziónak. Tizenötre emelkedett a székely- földi árvíz áldozatainak száma, miután megtalálták annak a négyéves kislánynak is a holttestét, aki siménfalvi nagyszüleinél vakációzott. A gyermek tetemét öt kilométerre sodorta az ár. További két személyt még mindig eltűntként tartanak nyilván. A legtöbb, szám szerint kilenc halálos áldozatot követelő Farkaslakán már eltemették az áldozatokat, a házakat megszabadították az iszaptól, és az utak legnagyobb részét is sikerült járhatóvá tenni. Jelenleg az épületek fertőtlenítése zajlik. Demény Gábor farkaslakai polgármester példaértékű összefogásként értékelte a falubeliek munkáját. „Még a szomszéd falvakból is jöttek segíteni vállalkozók, magánszemélyek, egyszóval ami emberileg lehetséges volt, azt megtették" - nyilatkozta lapunknak az elöljáró. Az elhullott állattetemeket az egészség- ügyi előírásoknak megfelelően elhantolták. Folyamatosan érkeznek a segélyszállítmányok is, Farkaslakára egész konvoj érkezett. A várakozásokkal ellentétben Calin Popescu Tari- ceanu román kormányfő mégsem látogatott el tegnap Székelyföldre. ■ Lukács János, Kolozsvár Szükségállapot Louisianában a hurrikán miatt George Bush elnök szükségállapotot rendelt el Louisiana államban, mert Florida felől este 185 kilométer sebességű szélvihar vonult a déli országrész felé. A Katrina több más amerikai államot is veszélyeztet. A hatóságok felszólították a turistákat, hogy hagyják el a tengerparti üdülőhelyeket. A helyi lakosoknak azt javasolták, erősítsék meg házuk tetejét és gondoskodjanak ivóvízről, illetve üzemanyagról. A Floridán áthaladó vihar hét ember halálát okozta, mintegy 850 ezer lakóépület maradt villanyáram nélkül. Az anyagi kár csupán ebben az államban megközelíti a 2 milliárd dollárt. mmm Visszaéléssel vádolják az izraeli kormányfő fiát Ariel sáron miniszterelnök fiát korrupcióval vádolják, mert törvénytelenül használt fel sok millió dollár külföldi adományt apja 1999. évi választási kampányában - közölte a JJa’aretz izraeli lap. Robbantásos merénylet a dagesztáni vasúton MINTEGY FÉLEZER utas tartózkodott azon a vonaton, amelyen ismeretlen merénylő bombát robbantott Mahacs- kala közelében szombat éjszaka. A mozdony kisiklott, de senki nem sérült meg. A hatóságok csecsen elkövetőkre gyanakszanak. Tömeges tüntetés az iraki háború ellen TÖBB EZREN TÜNTETTEK George Bush texasi birtokánál, követelve az amerikai csapatok kivonását Irakból. A tiltakozók összecsaptak az elnök híveivel. A britek számítottak a londoni merényletekre az observer értesülése szerint a brit hatóságok már egy éve tudtak arról, hogy az iraki háborúban való részvétel miatt iszlám terroristák merényletekre készülnek. Jack Straw külügyminiszter korábban cáfolta, hogy a londoni robbantásoknak köze volt a háborúhoz. Elkészült az alkotmány Bagdadban tegnap aláírták az iraki alkotmány szövegének tervezetét. Az alkotmányozó bizottság elnöke, Humam Hammudi bejelentette, hogy október 15-én népszavazást tartanak az alaptörvényről. A szunnita vezetők a dokumentum elutasítására szólítottak fel. Nobel-békedíjra jelölték a német kancellárt is Minden évben, amikor közeledik a díjazottak nevének októberi kihirdetése, Oslóban nagy találgatás kezdődik, és a Nobel- díj-bizottság részese a játéknak: hallgatásba burkolózik, és ezzel növeli a kitüntetések körüli misztikumot. A döntéshozók szűk köréből egyetlen információ sem szivárog ki előre. Sőt, a jelöltek névsorát is ötven évre titkosítják. Amit meg lehet tudni, az egyedül a jelöltek száma. Továbbá egy esetleges megerősítés, hogy a néven nevezett jelöltet valóban a határidő letelte előtt nevezték-e. Mert akit január 31. után neveznek, az abban az évben már nem jön számításba. A héten kapott szárnyra, hogy idén Gerhard Schröder német kancellár is várományos. Ebben nincs semmi különös. A szenzáció az ellenkezője volna: ha nem lenne jelölt. A névsor ugyanis az idén meglehetősen hosszú: százhatvanöt személy és harminchárom szervezet szerepel rajta. Egy vezető politikusnak tehát meglehetősen népszerűtlennek kell lennie ahhoz, hogy kimaradjon - írja a Die Presse című osztrák lap. Egyszer már egy korábbi kancellár, Helmut Kohl, a német egység atyja is fölkerült rá, mégsem díjazták. Akárcsak Szaddám Húszéin bukott iraki diktátort. Hogy Schrödert ki is javasolta, homály fedi. Az író Günter Grass nem lehetett, ámbár ő indokolta a nevezést, minthogy a kancellár kiemelkedő szerepet játszott Németország iraki szerepvállalásának elutasításában. Schröder esélyei korábbi elődjéhez, az 1971-ben kitüntetett, első német Nobel-békedíjas Willy Brandthoz képest nem különösebben nagyok. Oslóban előszeretettel ismerik el, ha valamely az egész világot megrengető konfliktusban ér el valaki sikert. Ez pedig az idén a finn Mártii Ahtisaari, aki az indonéziai Aceh tartomány békéjét garantáló egyezmény kovácsa. ■ Gyulay Z. Clinton amerikai elnök hiába bábáskodott a béke fölött, nem kapott díjat