Nógrád Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 177-202. szám)
2005-08-16 / 190. szám
2005. AUGUSZTUS 16., KEDD 3 NÓGRÁD MEGYE Zökkenőmentes gabonaintervenció Július 31-ig több mint másfél millió tonna búzát és 2,4 millió tonna kukoricát vett át a hivatal (Folytatás az 1. oldalról) gabonaátvétel alkalmazhatósága érdekében hajlandók voltak tárolóikat bérbe adni az MVH- nak az ügyintézés időtartamára. Ahhoz kezdetben kétség nem fért, hogy a legtöbb gondot a raktárhiány okozza majd, ami egyébként mindvégig így volt. Erre áthidaló megoldást jelentett a gabonafelajánlókkal kötött rövid lejáratú raktárszerződés. A nehézségek ellenére a hivatalnak sikerült határidőre végrehajtani a beszállítást. Július 31-re a felajánlott gabonából mindet felvásárolta. Több mint másfél millió tonna búzát és 2,4 millió tonna kukoricát vett át. A többi intervencióköteles gabona - árpa, cirok, durumbúza - a teljes mennyiségnek mindössze a három százalékát tette ki. Magyarország gabonából az Európai Unió történetében is az eddigi legnagyobb intervenciós felvásárlást fejezte be, ami a belépés első évében mindenképpen sikernek számít. A megvett mennyiség az EU intervenciós készletének körülbelül az egynegyede. A tapasztalatokat felhasználva, az idei intervenciós gabona november elsején kezdődő átvétele jóval zökkenő- mentesebbnek ígérkezik. Hiszen már most hozzávetőlegesen kétmillió tonna tárolótér tulajdonosával tervezi megkötni a hosszú távú intervenciós raktározási szerződést az MVH és megjelent a tenderkiírás is a két plusz kétéves tárolótér bérbevételéről. Ez hosszabb távon is megoldhatja a magyar kifizető ügynökség tárolási gondjait, mert havonta, a tonnánkénti 359 forint díj elegendő jövedelmet biztosít a raktártulajdonosoknak. Rendőrnek adta ki magát 1. A. Salgótarján Rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt nyomoztak a salgótarjáni rendőrök ismeretlen tettes ellen. Augusztus 11-én 22 óra 30 perc körüli időben a megyeszékhely belvárosában egy férfi rendőrnek adta ki magát és megállított egy másik férfit. A nála lévő szatyor átadására szólította fel. Miután a sértett ezt megtagadta, az ismeretlen elkövető ököllel több alkalommal megütötte őt, majd a földön fekvő férfiba többször belerúgott és megpróbálta elvenni annak szatyrát a benne lévő élelmiszerrel és sörrel együtt. Cselekményét ittassága miatt nem tudta befejezni. A nyomozás során megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy salgótarjáni férfi megalapozottan gyanúsítható - elfogták és gyanúsítottként kihallgatták. Szép ruhák készítője Déska Bertalanná egyik maga varrta művében Szenográdi Ferenc RimÓC. Déska Bertalanné több mint két évtizeden át dolgozott a szécsényi Palóc Háziipari Szövetkezetben. Szebbnél szebb termékek kerültek ki a keze alól. Tehetségével, adottságával ösztönösen ráérzett, hogyan lehet egy szép nép- művészeti ruhát elkészíteni. Az ez irányú képességét egyéves tanfolyamon tudatosan fejlesztette, s 1990-ben megkapta a népi iparművészet mestere címet. A rimóci Gyöngyösbokréta hagyományőrző csoport számára - amelynek tagja - ő készíti a ruhák nagy részét. Nagyon sok tánccsoport az általa tervezett és kivitelezett ruhában táncol. Megyénkben készített ruhát a pásztói, szécsényi néptáncosoknak. Megrendelést ka- s pott az Állami Népi Együttestől, Békéscsabáról, s s az ország különböző részéről. Amire büszke, I hogy külföldön is viselik népművészeti ruhá- I it. Dr. Csikós Mária szegedi ügyvédhez is elju- ? tott a népművészeti ruhák készítőjének a híre. I Rimócra látogatott és ő is „feliratkozott” a rendelők közé. RÓLUNK SZOL Kicsi mama... fa árnyékában álldogál, szőke haját meglebbenti a szél, karjában rózsaszín ruhába öltöztetett apróság. A nap ellen vékony sapkát is húzott a cseppsége buksijára. Gyengéden ráránéz, gondosan elsimít egy gyűrődést a gyermek ruhácskáján, közben tekintetével a zöldség-gyümölcs üzlet bejáratát fürkészi. Vár valakit. A bébi közben nyugtalankodni kezd, mire a „mama” aggódó pillantást vet rá, másik karjára veszi és finoman ringatni kezdi. Nem sokáig. Türelmetlenül egyik lábáról a másikra áll, majd... vált: egy fura mozdulattal csípőjére csúsztatja, s fél karral hanyagul magához szorítja a kicsikéjét. teheti. A gyermekes kismama-szerepébe remekül illő szőkeség ugyanis nem több mint tízévesforma kislány, aki az élőhöz megszólalásig hasonlító, kreolbőrű, sűrű szempillájú játék babával jött vásárolni. S már alig várja, hogy jöjjön végre az anyukája... Mihalik Júlia „Felszámoljuk a belső ellenzékiség gócpontjait" A Munkáspárt választási felkészülésének helyzetéről, illetve a nagybátonyi „szervezkedésről” tartott sajtótájékoztatót Thürmer Gyula, a párt elnöke. S. K. Salgótarján. A 2006-os választáson az egyetlen autentikus baloldali párt a Munkáspárt lesz. A Magyar Szocialista Párt és a Fi- desz-Magyar Polgári Szövetség között viszonylagos egyensúly van, egyikük sem lehet biztos a választási sikerében, így a Munkáspártnak is lehet szerepe... - mondta Thürmer Gyula, a politikai szervezet elnöke, hozzátéve, hogy 2006-ban önállóan indulnak. A Munkáspárt már kezd kilábalni a nehéz helyzetből. Szombaton ülésezett a központi bizottság és útjára indította a névváltoztatást szolgáló pártszavazást, amely várhatóan október végéig lezárul. Az új név nagy valószínűséggel Magyar Kommunista Munkáspárt lesz.- Mi történik ma? A szocialisták még az ősz folyamán szét akarják a Munkáspártot verni. Ez látható azokban a választókerületekben, illetve településeken, melyekben az MSZP és a Munkáspárt között valamilyen együttműködés van. Ilyen például Pécs és Bátonyterenye városa - hangsúlyozta a pártelnök.- Egymást követően felszámoljuk a párton belüli ellenzékiség gócpontjait. Ez vonatkozik a bátonyterenyei szerveződésre is. A közelmúltban döntés született arról, hogy az ottani elnökséget feloszlatjuk, helyette új elnökséget választottunk, melynek új tagjai Szabó József, Fekete Tibor, Koós Rita, Bakonyi Józsefné és Oláh Ferenc.- A Bátonyterenyén legutóbb létrejött elnökség nem más, mint az MSZP által konstruált és támogatott, a Munkáspárt szabályaival ellentétes szervezet. Nem ismerjük el, feloszlatjuk, s amennyiben további akciót fejtenek ki az igazságszolgáltatáshoz fordulunk. Azok, akik ebben részt vesznek, nem számíthatnak arra, hogy a Munkáspárt színeiben bármikor is elindulhatnak képviselőjelöltként - hangsúlyozta Thürmer Gyula.- A 2006-os választásra tnin- den választókerületben megvannak a parlamenti képviselőjelöltek. Az előkészületi munka folyik, bármennyire is szeretné az ellenzék megakadályozni - tette hozzá Urbán Sándor, a Munkáspárt megyei elnöke. Falunap névadóval Falunapot tartottak a hét végén Rákóczibányán. A jó hangulatú rendezvényt luhász Gábor, a térség országgyűlési képviselője - egyben a Belügyminisztérium politikai államtitkára - is megtisztelte jelenlétével. Schveiczer K. RákÓCZÍbánya. A falunap délelőtt vette kezdetét, meglehetősen családias hangulatban: ezúttal hat helyi gyermek számára tartották meg az ilyenkor már hagyománynak számító névadó ünnepséget. Tizenkét órától a szomszédos község, Kazár öregfiúkcsapatával mérték össze labdarúgó-tudásukat a helyi „veteránok”. A jó hangulatú, gólokban gazdag mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. Délután három órakor a Belügyminisztérium politikai államtitkára, Juhász Gábor mondott ünnepi köszöntőt. Mint kiemelte: országgyűlési képviselőként a település Bátonytere- nyéről való leválása óta figyelemmel kísérte a település életét. Rákóczibánya jó útra lépett az önállósággal, a fejlődés több területen is érzékelhető. A honatya nem érkezett üres kézzel: egy videomagnót is átadott az idősek klubjának. Ezt követően - budapesti művészek fellépésével - nosztalgiaműsor kezdődött, de nagy sikert arattak a homokterenyei asszonykórus tagjai és a salgótarjáni táncosok is. Este hétkor a rendezvény sztárvendége, Szandi adott egyórás koncertet (az énekesnőt többször visszatapsolta a közönség), majd utcabál kezdődött, amelyen a helyi tehetség, Ürmösi Tamás húzta a talpalávalót A falunapi mulatságot végül tűzijáték zárta. Gerelyes Endrére emlékeztek (Folytatás az 1. oldalról) Az Arany János Általános Iskola és a Zagyvapálfalváért Baráti Kör nevében rövid műsorral emlékeztek a 70 éve született Gerelyes Endrére. Borzák Emese, a pálfalvai iskola tanulója „Ő volt a legtehetségesebb” címmel Simonffy András gondolatait osztotta meg az ünnepség résztvevőivel, majd Borzákné Chován Gabriella, és az iskola igazgatója, Verbóiné Feres Gizella, illetve Csányi Nándor szavai által idézhették fel Gerelyes Endre életét, műveit, személyiségét az emlékezők. A Zagyvapálfalváért Baráti Kör, az Arany János Általános Iskola, Salgótarján önkormányzata, a Balassa Bálint Megyei Könyvtár, a Nógrádi Történeti Múzeum és a Madách-ha- gyomány Ápoló Egyesület képviselői helyezték el koszorúikat az egykori „Vasutasház” falán lévő emléktáblánál. Barátok, ismerősök, pályatársak, tisztelők emlékeztek meg Gerelyes Endre születésének 70. évfordulójáról