Nógrád Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-73. szám)
2005-03-26 / 70. szám
2005. MÁRCIUS 26., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Húsvéti áhitat PÁSZTÓ A városi művelődési központban Húsvéti zenei áhítat címmel tartottak előadást péntek kora este. A jótékonysági esten befolyt összeget a pásztói művelődési központ civil szervezeteinek javára fordítják. A program fővédnöke Sisák Imre, Pásztó polgármestere volt. Közreműködött a salgótarjáni Advent kamarakórus és kamaraegyüttes. A műsorban elhangzottak többek között Weber, Lalo és Steve Cook művei. A húsvéti igei gondolatokat Ócsai Tamás lelkész tolmácsolta. * ■ Kiemelkedő siker Balassagyarmat A közelmúltban Szentendrén megrendezett V. országos zeneiskolai továbbképzősversenyen kiemelkedő sikerrel szerepeltek Ebecz Viktória és Szilfai Réka, a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola tanulói. Kartyó András művész-tanár fu- volistatanítványai kiemelt nívó- díjban részesültek. ■ Hírek Bátonyterenye LOCSOLÓBÁL. Az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtárban március 27-én este nyolc órától locsolóbált rendeznek. Salgótarján SZÜLETÉSNAPRA. Makk Károly 80. születésnapjának tiszteletére a József Attila Művelődési Központ Art Mozijában a rendező filmjeiből vetítenek néhányat. Március 29-én a Szerelem, 30-án a Macskajáték című filmeket nézhetik meg 18 órai kezdettel. Rétság ÜLÉSEZNEK. A város képvise- lő-testülete március 31-én 16 órakor tartja ülését a polgármesteri hivatalban. A NAGY KÖNYV. Több héten át tartó kampány indult A nagy könyv címmel, amelyben Magyarország száz legolvasottabb, legnépszerűbb kiadványát keresik. Egyfajta ízelítő található a salgótarjáni Balassi Bálint Me- gyei Könyvtár Nagy könyv-sarkában is, ahol lehetőség van szavazni is a „big bookra” fotó: oyuriáw tibor Innovációs stratégiánkról tárgyaltak ________Salgótarján _____ A megyeházán tartotta ülését a Nógrád megye innovációs stratégiáján dolgozó szakértői munkacsoport, amely - a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht. előterjesztésében - megtárgyalta a megye gazdasága helyzetfeltárásának részét képező úgynevezett SWOT- analízis tervezetet és a készülő Nógrád megye innovációs stratégiája című dokumentum stratégia részének első, egyeztetési vázlatát. A vitára bocsátott SWOT- analízis tervezet magában foglalja a kis- és középvállalkozások működésének erősségeit és gyengeségeit, illetve az ezekhez kapcsolódó - a gazdasági szervezetekben rejlő - potenciális lehetőségeket és a veszélyeket bemutató blokkokat. A stratégiai rész pedig tartalmazza a kis- és középvállalkozások működési feltételeinek javítására, a termék- és technológiakorszerűsítés ösztönzésére, az innovációs kultúra színvonalának emelésére és az innovációs infrastruktúra fejlesztésére - mint prioritásokra - vonatkozó javasolt intézkedéseket. E munkaszakasz előzménye és bázisa volt a múlt évben végzett széles körű információgyűjtésen és elemzésen alapuló helyzetfeltáró tevékenység. A KSH Nógrád Megyei Igaz-, gatósága, a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által delegált szakemberek - akik már a korábbi munkaszakaszokban is szakértőként működtek közre - megvitatták az előterjesztett munkaanyagokat, észrevételeikkel és javaslataikkal kiegészítve támogatták azok integrálását a készüA SWOT-analízis Magyarosított nevén GYELV- elemzés. Eredményeként egy olyan táblázatot kapunk, amely segít a vállalat helyzetének kritikus értékelésében. A módszer elnevezése egy angol nyelvű rövidítést takar, melynek feloldása már be is mutatja a módszert magát. A SWOT-analízis lényege, hogy táblázatba szedve sorakoztatja fel a vállalat gyenge és erős pontjait, valamint azt, hogy milyen erőforrásokat képes mozgósítani, tehát mik a tehetőségei, és milyen veszélyekre számíthat. A fenti kifejezések angol megfelelői: strengths, weaknesses, opportunities és threats, amelynek kezdőbetűi adják a SWOT kifejezést. Tehát a vizsgálandó négy terület a következő: erősségek (strengths), gyengeségek (weaknesses), lehetőségek (opportunities), veszélyek (threats). lő megyei innovációs stratégiába. (A Közép-magyarországi Fejlesztési Rt. - amely szintén tagja a munkacsoportnak - írásban véleményezi a munkaanyagokat.) Kapcsolódó hír: az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács döntött az innováció ösztönzésére fordítható támogatási forrásokról. A pályázati felhívások hamarosan közzétételre kerülnek. Harmadnapon „És fölzúgnak a hamuszín egek, / hajnalfele a ravens- brücki fák. / És megérzik a fényt a gyökerek. / És szél támad. És fölzeng a világ. / Mert megölhették ani)rea hitvány zsoldosok, / és megszűnhetett dobogni szíve- / Harmadnapra legyőzte a halált. / Et resurrexit tertia die.” Pilinszky János verse a nagy költészet minden ismérvét magán hordja - egyetlen szava sem fölösleges, sohasem locsog, sohasem beszél mellé. S e szűkszavú sorokban mégis-benne rejlik a feltámadás minden diadala. Méga ravensbrücki egek is kitárulkoznak, még a fogolytáborok lakói, akkor, ott, 60 éve is érezhették az áttörő fényt - mintha kárpitok hasadnának meg, s áthatolna rajtuk a ragyogás: a feltámadt Krisztus ragyogása. Csodálatos a szűnni nem akaró, örökkön-örökké jelen lévő passió, az Istenember iszonyatos haláltusája, s a harmadnapon diadalmasan otthagyott sziklasír, a levetett halotti lepel, amelynek viselője immár egy másik dimenzióba lépett. Az évről évre visszatérő körmenetek, a tömjénillat, a baldachinok pompája mind-mind e világmegrengető tényről tanúskodnak: legyőzte a halált a földnek és mennynek ura. S vajon érezzük-e a feltámadás szentségét a temetők csendjében? Pedig ott is jelen van: a megújuló sírok, friss virágok, hajtások, zöldellő fák közt friss böjti szelek járnak. A kapun pedig időtlen idők óta fogadja a megtört, vagy már megnyugvó szívűeket a „Feltámadunk” felirat. S valóban, egyszer tán erővel töltődik meg minden, mi erőtlen, s az erőtlenségben eltemetettek újra erőre kapnak úgy, ahogyan a természet olyan megrendítően kap erőre így tavasztájt - hosszú telek reménytelensége után... Sóhaj a keresztfa alatt A világtörténelem legszebb éjszakája volt, mikor Jézus e világra született, leggyötrelmesebb napja pedig az ő szenvedéstörténete. Es a pap hangja elcsuklott, amikor a keresztutat járva úgy szólt szava: rettenetes az anya fájdalma, aki karjában tartja szent fia sebektől vérző, hideg testét. Ó, jaj, beteljesült, a jóslat, amit Mihalik Júlia Mária még akkor hallott, mikor a kicsi Jézust szorította magához: szívét tőr járta át. Anyaként rémülten gondoltam erre a fájdalomra, amit - azt gondoltam - talán a világ összes könnycseppje és minden imája sem enyhíthet. A mérhetetlen szenvedés tudata összeszorította a szívemet, úgy hittem: rettenetes a világ vétke, s valahogyan rá kellene döbbenteni erre... Máriáénál csak Jézus fájdalma volt nagyobb. A keresztút, a keresztre szegezés kínja halálra gyötörte. S ezt tette valami más is: sokan szerették, követték, de sokan bántották, kővel, vassal és szeretetlenséggel... Nem hagynak nyugodni a kérdések: abban a percben, ott, földi élete utolsó pillanataiban volt-e tőle magányosabb? És máskor? Hisz' azt mondjuk: a nagyság magányos. S a legnagyobb ne lenne az? Végóráján vajon ez az érzés mondatta vele: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Ő a szeretet, ezért nem magára hagyott... Vagy talán mégis? Ezt a kételyt erősíti egy ének az imádságos könyvben. Szíven ütött a szokatlan képbe rajzolt isteni fenség: „Templom csendes mélyén, oltár rejte- kén hófehéren Jézus, titkon ott pihen. Körülötte éj van, egyedül virraszt..., mint az égi harmat, száll a szent malaszt. Fénye átaljár- ja a hideg falat, szürke utca mentén titkosan halad. Tekintete balzsam, ha a szív sebes, a magános éjben szíveket keres... Látja dúsak házát, kunyhóban szegényt, szétsugároz vigaszt, enyhülést, reményt.” Ezek a sorok rádöbbentettek, réges-régen ideje volna az ő tanítása szerint élni, s nem elfelejteni: Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET LEHETŐSÉGEK HÍDJA TAVASZI AKCIÓ! MINDEN ÉVSZAKBAN ÚJ LEHETŐSÉG KEDVEZŐ FELTÉTELŰ LAKOSSÁGI HITELEK A HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET MINDEN FIÓKJÁBAN. Jelzáloghitel: Éves kamatláb: THM: Hitelcél: Személyi hitel Éves kamatláb: THM: Hitelcél: *Lakossági folyószámla-vezetés esetén. Fiókjaink: Salgótarján, Klapka Gy. út 1. Tel.: 32/521-248, 521-230, Bátonyterenye, Ózdi út 47. Tel.: 32/355-708, Cered, Petőfi út 1. Tel.: 32/406-177, Karancslapujtő, Rákóczi út 66. Tel.: 32/447-321, Litke, Kossuth út 18. Tel.: 32/453-115, Mátraterenve, Kossuth út 191. Tel.: 32/362-308, Kazár, Hunyadi út 6. Tel.: 32/341-439, Héhalom, Petőfi út 7. Tel.: 32/482-148, Buják, Felszabadulás út 10. Tel.: 32/488-088, Kálló, Rákóczi út 3. Tel.: 32/477-014, Vanyarc, Veres P. út 54. Tel.: 32/484-400, Bag, Petőfi tér. 14. Tel.: 28/504- 020, Budapest, Teve u. 7-11. Tel.: 1/450-2160. 14,00%* 17,90-19,53% szabad felhasználású 14,00%* 18,97-18,98% szabad felhasználású A „kilépés” változó morálja Balassagyarmat Dr. Zonda Tamás, a balassagyarmati származású pszichiáter, költő és író nemrégiben képekkel illusztrált előadást tartott a honismereti kör összejövetelén szakterületéről, az öngyilkosságról „Ön- gyilkosság a képzőművészetben” címmel. Az ismert szerző értekezésében a mindmáig egyik legkülönösebb emberi cselekedet mozgatórugóit taglalta: nevezetesen azt, miért is vet valaki önkezével véget életének. Az orvos-író, a téma avatott szakembere kiemelte azt, hogy az antikvitásban az öngyilkosság fő motivációja a kor eszményében rejlett. A becsület, a férfiúi erény védelme, az ellenség általi legyőzettetés elkerülése, a büszkeségen esett folt, a szégyen, a kegyvesztettség kergette halálba az utókor emlékezetében megmaradt híres öngyilkosokat: elég, ha csak Senecára vagy Szókra- tészre gondolunk. Akkoriban többnyire férfiasán, saját kardjukba dőlve szakítottak életükkel az erősebbik nem képviselői. Zonda Tamás többek között Rubens Seneca-ábrázolását emelte ki. A nők esetében szintén a női tisztasághoz, erényhez való mély ragaszkodás, a családot ért szégyen vált a halál fő okává. A pszichiáter elmondta: a római hadvezér erkölcsös feleségének, a megbecstelenített Lucretiának harminc ábrázolását tartja számon a képzőművészet: Dürer, Rembrandt is megörökítette a testében meggyalázott nőt, aki erénye védelmében követett el öngyilkosságot. Épp így jellemző volt az antikvitásban a szerelmi bánat miatti tett - Rubens is ábrázolta a nagy érzelmek hatására a halálba menekülő Didót. Aquinói Szent Tamás az öngyilkosságot tartotta a legnagyobb bűnnek: a Krisztust eláruló Júdás önmaga elleni vétsége nagyobb véteknek számított, mint maga az árulás - szögezte le Zonda Tamás, aki arról is szólt: még 1886-ban is léteztek az öngyilkos Júdást megörökítő műalkotások. A másik sokat ábrázolt bibliai hős, Saul azért dőlt kardjába, nehogy a filiszteusok kezére kerüljön - vagyis nála is a férfias erény dominált, akárcsak a görögöknél. A későbbi korok öngyilkosságainak motiváló tényezőjeként már megjelenik a depresszió. Shakespeare Opheliája példának okáért idegösz- szeomlással is küszködött. Egyébként a szerző hazájában, Angliában az 1600-as, 1700-as évek táján valóságos kultusza alakult ki a halálnak, virágzott a temetők, sírok költészete - tudtuk meg a pszichiátertől, aki szót ejtett a modern idők szociális problémáiról, amelyek szintén öngyilkossághoz vezethetnek, s beszélt nemzetünk 1968 és 1988 közötti „világelsőségéről”, már ami az önkézzel véget vetett életet illeti.- Ma már 30 százalékos csökkenés mutatható ki az öngyilkosságok számát illetően hazánkban, de az okok között éppúgy szerepel az alkoholizmus, a drogfogyasztás, mint a társadalmi lecsúszás, a magány, az érzelmi élet jó néhány vihara - hangsúlyozta Zonda Tamás, aki szembeszállt azzal a felfogással, miszerint depressziós nép vagyunk. A szakterülettel igen elmélyülten foglalkozó orvos azt is megállapította, hogy a magyar képzőművészetnek egyáltalán nem gyakori témája az ön- gyilkosság - amelynek morálja az idők folyamán végső soron nagy változásokon ment keresztül. SZABÓ ANDREA Lucretia egy ábrázolása Hálózati akadémia Fülek ________ Március 31-én a Füleki Gimnázium mellett működő Cisco helyi hálózati akadémia tantermének ünnepélyes átadására kerül sor, ezzel együtt kapják meg diplomájukat az első végzős hallgatók. A gimnázium mellett működő akadémia az oktatási intézmények, vállalatok és a kormányzat példaértékű együttműködésének eredményeképpen működhet. Célja a korszerű technológiák alkalmazása. ■ Innen-onnan Drégelypalánk LOCSOLÓBÁL. A hagyományokhoz híven most is lesz húsvéti bál a településen: a szórakozni vágyókat március 26-án szombaton 21 órától várják a művelődési házban tartandó zenés-táncos estére. Salgótarján THAI KÉPEK. A József Attila Művelődési Központban március 31-én 18 órakor a Nógrád Megyei Fotóklub tartja összejövetelét, ahol Brunczél Tibor thaiföldi videofilmjének vetítése lesz.