Nógrád Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-73. szám)
2005-03-16 / 61. szám
HÁROMKŐ TAKARÉKSZÖVETKEZET „Acéldoboz, amelyhez nincs bontó” Március 12-én tartották 4 Balassagyarmaton a Ma- ■ gyarországi Cigány Szerverük1 zetek Fórumának megyei választmányi tisztújító gyűlését, amelyet színvonalas kulturális rendezvény követett. 11 oldal Debrecenbe került a serleg A Nógrád Megyei Labdarúgó Szövet- ■ ség Kispályás Bizottsága negyedik alkalommal rendezte meg a hét végén a Garami János női futsalemléktornát. Kitüntetések NMH-információ Március 15-e alkalmából Kelemen Antal, Balassagyarmat város rendőrkapitánya a Magyar I Köztársaság Arany Érdemkeresztjét vehette át Lamperth Mónika belügyminisztertől, míg Kertész Sándor, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön intézetparancsnoka a Magyar Köztársasági Érdemérem Lovagkeresztje kitüntető címben részesült, melyet Mádl Ferenc köztársasági elnök adományozott. Kelemen Antal 33 éve áll a rendőrség szolgálatában, Kertész Sándor pedig 40 esztendeje dolgozik a büntetés-végrehajtásban. ■ eb 10 C ■ A viszonylag sok felhő ellenére számottevő csapadék nem valószínű. Jelentős erősségű szél nem lesz, kellemes, tavaszias idő várható. ÖTÖSLOTTÓ www.holgyvilag.hu www.kiskegyed.hu www.astronet.hu www.gyongy.hu www.mindmegette.hu ■HMM Pásztón tegnap ünnepi testületi ülést, koszorúzási ünnepséget tartottak, ahol Sisák Imre polgármester, országgyűlési képviselő mondott megemlékező beszédet. Utána „48 te csillag” címmel (képünkön) irodalmi műsort adtak a Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium irodalmi színpadának tagjai. F0TÓ. Gócs EVA Megyeszerte ünnepségeket tartottak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 157. évfordulója tiszteletére. Salgótarjánban, a Múzeum téren gyülekeztek az ünneplőbe öltözött emberek, ahol a városháza előtt kialakított színpad fölött a nemzetiszínű kokárda, s alatta az ünnepség jelmondatául választott Petőfi-idézet foglalta össze e nap gondolatát: „Bárkié a dicsőség, a hazáé a haszon”. NMH-információ Salgótarjánban az ünnepség kezdetét a Himnusz nyitotta, amely ezúttal nem hangfelvételről szólt, hanem a Dűvő népzenei együttes játszotta, s az első pár taktus után az egész tér énekelte: Isten, áldd meg a magyart... A műsort a Nógrád tánc- együttes színvonalas összeállítása nyitotta, majd Nemcsák Károly színművész szavalta el Petőfi híressé vált versét: „Talpra magyar, hí a haza...” Benkő Péter színművész és Szabó Gyula énekes-gitáros Petőfi költeményeiből tolmácsoltak versben és zenében egy csokorravalót.- Március 15. immár 157 éve a szabadság dicső ünnepe, korszakos fordulópontja történelmünknek - kezdte ünnepi beszédét Puszta Béla polgármester, országgyűlési képviselő. - Egy olyan forradalom és szabadságharc kezdő napja, melynek eredményeként a reformokért folytatott évtizedes küzdelem után megszűnt a feudalizmus Magyarországon, majd a kiegyezést követően megindulhatott hazánk polgári fejlődése. Amint azt a polgármester kiemelte, talán egyfajta kárpótlása a történelemnek az a kivételes lehetőség, hogy másfél évtizede vértelen forradalommal szerezte vissza a magyar nép a szabadságot, a polgári demokratikus fejlődés esélyét. Mint mondta, másfél évszázad alatt sok minden történt, de március 15. fényét a 21. századi Magyarországon semmi nem homályosítja el: március idusa továbbra is közös (Folytatás a 2. oldalon) JOKERi 7 1 3 4 5 2 Nyeremények: Öttalálatos szelvény nem volt. A négyesekre egyenként 935 340, a hármasokra 13 274, a kettesekre pedig 809 forintot fizetnek. HATOSLOTTÓ PÓTSZÁM ! 6 találatos szelvény nem volt, az 5+1 találatos 2 342 641 az 5- ösök 316 573, a 4-esek 6956, a 3- asok 1426 forintot érnek. Juhász Anita Egyedi lakossági számlabetét. raao Só- UíOiftjAtí Telefon: (32) 416-455 IDŐJÁRÁS Kiemelt kondíciók! Tel.: 32/521-248. Együtt tovább jövet menet. Balesetek NMH-információ Pénteken délután közlekedési baleset történt a 21-es főúton: Pásztó felől kanyarodott volna a főútra az a Lada személygépkocsi, melynek vezetője nem adott elsőbbséget a Salgótarján irányába közlekedő Ford Tranzit típusú kisbusznak, ezért összeütköztek. A Lada vezetője, egy fülöpszállási férfi súlyos, a Ford Tranzit egyik utasa, egy mátraverebélyi férfi könnyű sérüléseket szenvedett. Hétfőn a délelőtti órákban Csitár felől Őrhalom irányába közlekedett egy személygépkocsi, amely eddig tisztázatlan ok miatt letért az útról. A balesetben egy személy súlyos, egy pedig köny- nyű sérüléseket szenvedett. ■ www.erstebank.hu Erste Vonal: 06 40 555 444 1 hónapos ismétlődő betét 8,30% Részletekért hívja a 06 40 555 444-es Erste Vonalat! *10 millió Ft feletti lekötött összeg esetén érvényes EBKM, éves kamatláb 8,19%. A bank a kamatváltoztatás jogát fenntartja. Ért|ük egymást. ROCKBALLADÁK. Felejthetetlen élményt jelentett a közönségnek a Muzsla néptáncegyüttes önálló táncszínházi este szombaton a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban. _____________________________(CIKKÜNK A 3. OLDALON.) fotó, cócs Éva w ww.nogradmegyeihirlap.hu e-mail nmedia^ zerk@axels.hu www.vilaggazdasag.hu Lottó Ügyeletes újságíró: 2005. AfRCIUS 16.. SZERDA XVI. \ FOLYAM. 61. SZ'M K Z LETT NAPILAP SUZUKI VITAI SUZUKI Salgótarján, Rákóczi út 131. RA: 80 FT. 11 SK EL FIZETVE: 63 FT' 200 000 Ft készpénzt adunk UJ IGNIS vásárlásakor. (Autóbeszámítás esetén, egyes típusoknál és hitelkonstrukcióknáLj TeL: 06-20/9814-542. Kattintson rá! Médiapartnerünk: „Bárkié a dicsőség, a hazáé a haszon” Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek megyénkben 977121590100005061