Nógrád Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-14 / 11. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap N Ó G R Á D MEGYE 2005. JANUÁR 14., PÉNTEK Flúgos futam vagy szolgáltatási verseny? Nem jöttek be a „kötelező” jóslatok Lélegezzen a lakás is! Jól szigetelnek a műanyag nyílászárók, de a levegőt pótolni kell Akár egymillióan is fognak gépjármű-felelősségbiztosítót váltani - hangzott tavaly november elején két-három felkent szakember jóslata az egymással versengő díjak, kedvezmények és szolgáltatások láttán. Ennek azonban alig a negyede jött be, noha az interneten milliók végeztek összehasonlító díjszámítást Igaz, az autósokat már nemcsak a díj érdekelte. Mert ha már fizetniük kell, szolgáltatást is kapjanak érte! A gépjármű-felelősségbiztosítás egész eddigi történetében a díjat szinte adóként rótta le az autós. Figyelte is éber szemmel, ahogy a biztosítók egyre keményebb díjversenybe kezdtek. Az egyik évben csökkentő, a másik évben annál nagyobbat növelő egyes társaságok láttán néha már úgy érezte, flúgos futam részese. Az év vége azután valódi újdonságokat is hozott. A startlövést a piacvezető biztosító adta le, amikor kedvezményeket és szolgáltatásokat ötvöző felelősségbiztosítást dobott piacra versenyképes áron. Kiderült, a kötelezőre szerződő ügyfélnek saját jogon előnyei is származhatnak a felelősségbiztosításból ! MIT AKAR AZ AUTÓS? Magyarországon az autóstársadalom több mint kétharmada (70 százaléka) minden áldott nap használja a család általában egyetlen kocsiját - derült ki az átfogó kutatásból, amit az Allianz Hungária az autósok szokásainak és igényeinek felmérésére végeztetett. A kocsit ezer célra használjuk: kell a munkába járásra, gyerekek iskolába, idős szülők orvoshoz vitelére, bevásárlásra, a munka és a kikapcsolódás számtalan fajtájára. Ha történik vele valami rossz, az - reméljük, csak idézőjelben - „tragédia”, hiszen Magyarországon egy autó kiesése átlagosan három ember életét nehezíti meg számottevően vagy akár súlyosan. És kiesést nem csak a karambolok, hanem a hazai utakon elszaporodott kátyúk és a belőlük kipörgő, az előttünk haladó kocsi által a szélvédőnkre, lámpánkra lőtt aszfaltdarabok is gyakorta okozhatnak. S hogy mit akar az autós, ha már javíttatnia kell a négykerekűt? A lehető legrövidebb kocsi nélküli időt, a lehető legkevesebb utánajárást és bürokráciát, a lehető legkevesebb váratlan kiadást. MIT TUDNAK A BIZTOSÍTÓK? Némelyik bizony furcsa dolgokat. Miközben áz autósok egyre igényesebbek lettek, előfordult, hogy még a szerződésükre vagy egy egyszerű díjigazolásra is hónapokat kellett várniuk. Nyáron az egyik kisebb biztosítónál az állami felügyelet (PSZÁF) „pénzügyi szükséghelyzetet” állapított meg. A sajtónak az is visszatérő témául szolgált, hogy néhány nem szolgáltató felelősségbiztosító miatt a balesetben vétlen autósok közvetlenül kerestek elégtételt a károkozó félnél. Volt, amikor rakodásban edzett teherautósofőr adott „szerenádot” a féktávolságot elvétő autóstárs ablaka alatt. A piacvezető Allianz Hungária stratégiai döntést hozott. Be is jelentette, hogy nem a szolgáltatások elsinkófálásában vesz részt, hanem éppen ellenkezőleg, a valós ügyféligényeket fogja kiszolgálni minden eddiginél jobban. Az aktívan elérhető kedvezményeket - ezekhez most egy bankkártyás vásárlási hitellehetőséget is társított - és az új szolgáltatásokat összefüggő rendszerben dobta piacra. A társaság felelősségbiztosított ügyfeleinek a hazai segítségnyújtás évente egyszer ingyenesen jár baleset, de még műszaki meghibásodás esetén is. Telefonos ügyfélszolgálatán keresztül az Allianz Hungária szervezi, és egy limittel téríti is az autómentést. Ugyanígy a lámpabúra és a szélvédőkárok javíttatását. Ehhez országosan több mint 900 szerződött szerviz áll rendelkezésére. Ezzel a kátyúk, no meg a nem éppen fiatal hazai autópark okozta gyakori gondokat enyhíti a piacvezető társaság. Ezen felül az Allianz Hungáriánál casco és felelősségbiztosítással egyaránt rendelkező egyéni autós ügyfeleknek, ha vétlen félként szenvednek balesetet, nem kell a károkozó ki tudja, hogy milyen szolgáltatási képességű felelősségbiztosítójához menniük. Ha kérik, a kocsit az Allianz Hungária javíttatja meg szervizhálózatában, az autós számára pénzügyi teher nélkül. A végső elszámolás a két biztosító dolga, a javítást nem lassítja, az ügyfelet nem érinti. Ez igazi újdonság, és ma még egyedüli a magyar piacon. VERSENY ÚJ SZABÁLYOKKAL? A 2004 végi kiélezett, soktényezős versenyben az internet szerepe is felértékelődött. Csak az Allianz Hungária rendszerében, honlapján - az egy évvel korábbi 105 ezerrel szemben - már közel 850 ezer díjszámítást végeztek, ezek több mint felét az alkuszcégeken keresztül. Az összpiaci adat minden bizonnyal több millióra rúg. A történések összességét értékelve egyértelműen kitűnik, hogy a kedvező díjak fontossága semmit nem csökkent, az elsődleges információigény erre irányult, viszont a szolgáltatások értéke is erőteljesen megjelent a biztosítóválasztás végső szempontjai között. Tény: az autósok többen, többet és alaposabban tájékozódnak. Az első uniós évfordulós verseny lezárult. A piacról végleges számok még nincsenek, de az már bizonyos, hogy az év végi váltófutamban többen választották a kedvező díjakkal, kedvezményekkel és szolgáltatásokkal egyszerre operáló Allianz Hungáriát, mint ahányan máshová pártoltak. A piacvezető cég felelősségbiztosított partnereinek száma meghaladja a korábbi éveket indító szintet is, a tavalyinál éppen 50 ezerrel lett több, az idén 1 millió 749 ezerről indul. A hosszú távú verseny az ügyfelekért ebből a pozícióból folytatódik. Itt, Európában _____________________■ S okak szerint a komfortérzet is megváltozik az ablakok cseréje után (Folytatás az 1. oldalról)- Amelyik készülék a kéménnyel van összekötve az a helyiségből szívja el a levegőt. A gáztűzhelyek is a helyiség levegőjét „használják”. Ezért jó, ha a szobába folyamatosan tud be- áramlani a levegő, melyet akár szellőztetéssel is pótolhatunk. Nagyon sok lakásban van pára- és szagelszívó. A levegő utánpótlásáról ez esetben is gondoskodni kell és az elszívottat pótolni kell. A gázkazán furcsa hangokat adhat ki és le is állhat, ha nem kap elég levegőt. Ráadásul egy hermetikusan zárt térben, ahol van felszerelve fali gázkészülék, ott nagyobb a veszélye a szén- monoxid-mérgezésnek is. Mint Fogászati ügyelet A heti pihenőnapokon, munkaszüneti és ünnepnapokon fogászati ügyelet kezdte meg működését Salgótarjánban. A rendelés helye: Salgótarján, Szerpentin út 19. A rendelés ideje: a fent megjelölt napokon, 8-14 óráig. A fogászati ügyelet körébe tartozó feladatok: fogeltávolítás, vérzéscsillapítás, idegentest-eltávolí- tás, törött fog lecsiszolása, gyökércsatorna megnyitása, az előzőekhez szükséges érzéstelenítés és fogászati röntgen. _________■ P raktikus hasznonjárművek a Fiattól A múlt év derekán jelentek meg a Fiat hazai kereskedéseiben a márka legújabb fejlesztésű haszonjárművei, a Strada és a Panda Van. Az ún. könnyű haszonjármű-szektor legújabb jövevényeit nem szabad összekeverni a Fellini-filmekből ismert háromkerekű Piaggiókkal: mind a Strada, mind a Panda Van az európai trendeknek megfelelően épült, ráadásul az előbbi Amerikában készül, s ott is sikert arat praktikumával, árávaL Mi először a nagyobb haszonjárművet, a Fiat Strada pick-upot vettük szemügyre, a salgótarjáni Auto-trade '91 Kft. jóvoltából. A Strada megjelenése és belső kényelme egyesíti a személygépkocsik és a kisteherautók előnyeit: tetszetős, attraktív megjelenés, agilis motor, köny- nyű vezethetőség, komfort, nagy teherbírás. Aki első Iá tásra a Palioval hozza összefüggésbe a járművet, nem jár messze az igaz- Ságtól. Ugyanaz a kimagasló komfort jellemzi, mint a felső középkategóriás Paliot. Az utaskabinból ragyogó a kilátás, minden kezelőszerv jól kézre esik. A kocsi jelenleg háromféle motorral rendelhető: 1,2-es benzinessel, illetve 1,9-es hagyományos és multijet dízelmotorral. A kategóriájában egyedülállóan nagyméretű platón (1770 mm) akár 700 kg-nyi hasznos terhet szállíthatunk, tehát jó szolgálatot tesz mind a kereskedelmi, mind a szolgáltató szektorban tevékenykedő vállalkozások számára. A Strada rendelhető hosz- szított kabinos változatban is, ez esetben a plató hossza valamivel rövidebb. A Strada most akciós áron kapható: a legkisebb motorral r\ már 1 890 000 forint + áfától. A könnyű haszonjárművek választéka nem lenne teljes a 2004-es Év autójává választott Panda áruszállító kivitele, a Panda Van nélkül. Raktérfogata egy köbméter, a szállítható hasznos tömeg több mint fél tonna, ráadásul mindkét oldalról pakolható. Igen praktikus nagyvárosi forgatagban, ahol jó manőverezőképességével tűnik ki. Ismerve városaink parkolási lehetőségeit, ez egyre inkább meghatározó szempont a választásnál. A Panda belsejéről tavaly szinte minden szaksajtó elmondta, hogy a magasabb kategóriájú autók praktikumát és kényelmét kínálja, így e téren mércének számít a maga nemében. A Van tovább viszi az alapmodell rugalmasságát, célszerűségét, ráadásul értékál- lóan olcsó. A Panda Van is háromféle motorral kerül forgalomba: az 54 lóerős, 1,1 literes benzines változat most akciós áron kapható, mindössze 1 450 000 + áfáért, ami 200 ezer forint árelőnyt jelent az év végi árhoz képest. Hasonlóan jelentős kedvezménnyel láttuk a salgótarjáni szalonban az 1,3-as multijet dízelmotorral szerelt Panda Vant, 1 799 000 Ft + áfa áron. Már az alaptípus is tartalmazza az indításgátlót, a színezett üvegeket, a sötétített raktérüve- get, a blokkolásgátlót, illetve a vezetőoldali légzsákot. Minden egyéb extra tartozék most igen előnyös áron rendelhető hozzá, az oldalvédő gumicsíktól a légkondicionáló berendezésig. Az Auto-trade '91 Kft. most akár készletről is kiszolgálja az említett kishaszonjárművek megrendelőit. Információ: Salgótarján, For- gách A. út 100., tel.: 32/512-243. ismeretes, a szén-monoxidot az ember csak utólag érzékeli, mikor már fáj a feje, hányingere van, szédül. Szemmel nem látható, szaga nincs és alattomosan végez áldozatával - zárta szavait a gázkészülék-szerelő. A katasztrófavédelem szakembereitől megtudtuk, hogy Nógrád megyében tavaly is volt néhány olyan eset, mikor a nem megfelelő szellőzés, a jó huzat hiánya miatt szén-monoxid-mérgezést szenvedtek többen is. A múlt év januárjában volt, hogy egyszerre hét embert vittek kórházba szén- monoxid-mérgezés gyanújával A gázkészülékek, a kémények megfelelő működését szakemberekkel ellenőriztetni kellene minden fűtési szezon előtt, de akár közben is lehet. Főként akkor ajánlatos, ha olyan helyiségben vannak elhelyezve, ahová alig áramlik be levegő. Néhány cégnél a kiszállás és az ellenőrzés ingyenes és csak az esetleges javításért kell fizetni. Kétségtelen, hogy nagyon sok család, akiknek van rá anyagi fedezete, műanyag nyílászárókra cserélteti ki a fát és az új építésű lakásokba is már ezt szereltetik be. Mint ismeretes, a fa egy idő után vetemedik, de csak néhány évtized után szükséges a cseréje. Például egy műanyag képkeret a nagy hideg hatására megmerevedik és könnyedén széttörhető. Vajon a műanyag nyílászárok hány „kemény” telet bírnak majd ki? Szellemi polgárháború NMH-Információ A múlt év végén három alapító szervezet távozott a Centrum PártbóL A Magyar Demokrata Néppárt, a Harmadik Oldal Magyarországért, valamint a Zöld Demokraták - akik ügy vélik, hogy az utóbbi időben kiszorították a pártból az alapítókat Kövesi Tibor, a Centrum országos választmányának tagja, a bátony- terenyei alapszervezet elnöke tájékoztatta lapunkat a nemrég kirobbant hírről, a távozó szervezetek leveléről és arról, hogy mi lehet az oka annak: „támadják” a Centrumot.- 2001 őszén a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Néppárt, a Zöld Demokraták és a Harmadik Oldal Magyarországért úgy döntött, hogy a 2002-es választásokon együttműködnek - kezdte Kövesi Tibor. - A magyar törvények szerint pártok pártot nem alapítanak, ezért kitalálták, hogy magánemberként, az említett szervezetek delegáltjaként (huszonöt magánszemély) megalapítják az Összefogás Magyar- országért Centrumot. Közülük húszán jelenleg is a Centrum tagjai. Többek között azok is, akik a sajtóból már ismert levelet írták. Vagyis, az MDNP, a HÓM és a Zöld Demokraták delegáltjai. Azt mondják, hogy a Centrum nem töltötte be a feladatát. Én úgy gondolom, hogy ebben van igazság. A magyar társadalom is azt tapasztalta, hogy a választások után nem vett részt a Centrum olyan súllyal a politikai közéletben, ahogy az egy „3,9 százalékos” párttól elvárható lett volna. Mi ennek az oka? A választások után a huszonöt tag többsége úgy képzelte el a Centrum további működését, hogy oda senki nem léphet be, tehát marad a huszonöt tag, a 2006-os választásokig. Nem akarták, hogy új tagokkal bővüljön a szervezet. Szerintem ez nem volt szerencsés elképzelés. A Kövesi Tibor „huszonötök” között, a Kupa Mihállyal egyetértő kisebbség azt mondta, hogy meg kell nyitni a pártot - ecsetelte Kövesi Tibor, aki a továbbiakban arról beszélt, hogy másfél év után „nyitották meg” a Centrumot, s ezután egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Az alapító tagok közül - akik nem szerették volna, ha új tagok kerülnek a szervezetbe - nem kerültek be az új országos vezetésbe. Nem jelöltették magukat, vagy nem választották meg őket. Tavaly decemberben volt a Centrum első kongresszusa, ahol megválasztották az országos választmányt és elnökké Kupa Mihályt. - Szervezetileg is egyenesbe került a Centrum - fogalmazott Kövesi Tibor. - Jelenleg 750 tagunk van, ez a szám napról napra emelkedik. Nógrád megyében két alapszervezetünk van, Bátönytere-nyén, valamint Salgótarjánban és alakulóban van Balassagyarmaton is. Megindult a felkészülés a 2006-os választásokra. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem esett szét a Centrum, hanem éppen ellenkezőleg - megerősödött! Véleményem szerint az országban szellemi polgárháború folyik. A két legnagyobb párt élet-halál kérdésként kezeli a 2006-os választásokat. Ebben van igazság, mert aki nyer 2006- ban az hosszú időre bebetonozhatja magát a hatalomba. Ráadásul 2007-től az Európai unió forrásaiból hatalmas pénzösszegek megszerzésére nyílik lehetőség. Fejlődés fog elindulni, melyet a majdani kormány a saját eredményének tudhat be. A szellemi polgárháborúban cél, hogy a kis pártok ne erősödjenek meg, mert akkor „elvihetik” a szavazatokat. Sajnos a Centrum az utóbbi választások óta valóban nem töltötte be a szerepét, de mi lesz akkor, ha néhány hónap múlva már négy-öt százalékon lesz a népszerűségünk? Mit fogunk kapni az ellenfelektől? - tette fel a kérdéseket Kövesi Tibor. JUHÁSZ ANITA