Nógrád Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-202. szám)
2004-08-17 / 192. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap GAZDASAG 2004. AUGUSZTUS 17., KEDD Ötven bázispontos kamatvágás Az euró 248-252 forint között stabilizálódhat az elemzők szerint Buadpest A monetáris tanács 50 bázisponttal csökkentette a jegybanki alapkamatot, így annak mértéke mától 11 százalék. Az elemzők szerint szükséges volt a lépés a további forintspekuláció elkerüléséhez, s így a magyar valuta jegyzése 248-252 forint között stabilizálódhat Három és fél hónap után vágott ismét kamatot a jegybank monetáris tanácsa, mégpedig 50 bázisponttal, így az alapkamat mától 11 százalék. A piaci elemzők a döntést megelőzően megosztottak voltak abban a tekintetben, hogy mit lép a tanács, a lapunk által megkérdezett szakértők azonban egyértelműen ezt a lépést várták a testülettől (VG, 2004. augusztus 13.). A döntést követően egyöntetűen az volt a szakértők véleménye, hogy szükség volt az alapkamat csökkentésére, mivel így elkerülhetővé vált a forint árfolyamával kapcsolatos további spekuláció. Az alapkamat fél százalék- pontos csökkentése két tényezővel magyarázható - mondta Járai Zsigmondi jegybankelnök. Egyrészt a külső környezetben javulás mutatkozik, a befektetők „kockázatéhsége” nem tűnt el, a forint kockázati felára csökkent. Másrészt júniusban beindult a dezin- fláció, és ez a tendencia várhatóan folytatódik. Ilyen körülmények Az irányadó kamat és az infláció alakulása (százalék) 13---( 12 havi fogyasztói árindex) Irányadó kamat Infláció VG-GRAF1KA Forrás: UNS. KSH között a 11,5 százalékos alapkamat fenntartása indokolatlannak látszott - húzta alá Járai. A tanács végül a tendenciák mértékét és következményeit mérlegelve döntött a mérséklés mellett, amivel megítélésük szerint folytatják eddigi óvatos kamatpolitikájukat. A jegybank utoljára május elején vágott kamatot, amelynek mértéke akkor is 50 bázispont volt. A jegybank megítélése szerint a nyári hónapokban a kockázati megítélés szempontjából kedvező folyamatok bontakoztak ki a nemzetközi pénzügyi piacokon. Ezek közül a legjelentősebb fejlemény, hogy a korábbi aggodalmakkal ellentétben az USA emelkedő kamatciklusának megindulása zökkenőmentesen zajlott le, nem járt a feltörekvő piacokon a kockázatvállalási hajlandóság csökkenésével. A globális eseményekkel párhuzamosan a kelet- közép-európai régióban is kedvező folyamatok indultak el, s ezen fejlemények a hazai fundamentumoktól függetlenül is hozzájárulhattak a forintbefektetések javuló kockázati megítéléséhez. Hajszálnyival felfelé módosította az év végi, és valamivel nagyobb mértékben a 2005 decemberi inflációs előrejelzését a jegybank. Ezt a korábban vártnál magasabb bérnövekedéssel és a drága olaj kockázataival indokolja. Ez év végén és 2005 első negyedében markáns, majd utána mérsékelt, fokozatos dezinflációra számítanak. A gazdasági növekedés az idén 3,8 százalékos lehet. A jegybank a kissé megemelt idei, illetve jövő évi inflációs előrejelzésével némiképp korrigálta a három hónappal ezelőtti, derű- látó prognózisát. _____________■ L assú bérfelzárkózás Budapest Az Ausztriával szomszédos új EU-tagországok bérszínvonala csak igen lassan közelít majd az osztrák szinthez egy bécsi tanulmány szerint. Igaz, az árszínvonal felzárkózása is fokozatos lesz. A magyarországi átlagbérek még 2020-ban is csak az akkori ausztriai szint kétharmadát érik majd el vásárlóerő-paritáson - jósolja legfrissebb tanulmányában az osztrák munkás- kamara. Nominálisan számítva még lassúbb lesz a hazai bérfelzárkózás üteme az osztrák munkavállalók érdekvédelmi szervezete szerint: 2020-ra a magyarok csupán az ausztriai átlag 55 százalékát keresik majd. A két mutató közti különbség azt tükrözi, hogy a hazai árszínvonal még tizenöt év múlva is alacsonyabb lesz a „sógorokénál”. A különbség azt is jelenti, hogy vásárlóerő-paritáson (vagyis az azonos összegért megvásárolható áruk és szolgáltatások mennyiségét tekintve) 2020-ban is többet ér majd a magyarországi kereset, mint nominális értéken. A valuta- árfolyamon való összehasonlításnak ez természetesen véget vetne, de az osztrák kutatók szerint az eurózónatag Magyar- országon is elmarad majd az árszínvonal az ausztriaitól, tehát lesz értelme külön-ktilön nominális és vásárlóerő-paritásos bérszínvonal-összehasonlításokat készíteni. Az euróátvétel egyébként nem gyorsítja a bérfelzárkózást a bécsi tanulmány szerint. Az osztrák kutatók ugyan a cseh, a szlovák, a szlovén és a magyar valuta 15 százalékos nominális felértékelődésével számolnak az egységes valuta bevezetését megelőző időszakban (ennyit engedélyez maximálisan az ERM II árfolyamrendszer, amelynek betartása az euró átvételét megelőző legalább kétéves időszakban kötelező), ám ennek hatása a vásárlóerő-paritáson számolt bérek felzárkózására nem sokat gyorsít a nominális bérek lassú emelkedésén.* A gázolaj elhagyja a benzint? Budapest Könnyen előfordulhat, hogy az ősz folyamán a gázolaj kiskereskedelmi ára, ha csak rövid időre is, de elhagyja a motorbenzinét. Erre volt már példa a magyar piacon, akkor is instabil volt a helyzet a nemzetközi olaj- és olajtermékpiacon. Ma senki sem kíván hosszú távú árelőrejelzésbe bocsátkozni, mert úgy tűnik, kevésbé a tényleges piaci helyzet, a nyersanyag- és a termékkészletek szintje, sokkal inkább hangulati elemek befolyásolják az árakat. Egy szaúdi tanácsadó egyenesen úgy látja, hogy az olajpiacon túlkínálat van, az iraki termelés bizonytalansága, a venezuelai választási problémák és a Jukosz termelésének esetleges kiesése hajtja fel az árakat. Az OPEC- tagországok már nagyon közel állnak kapacitásaik felső határához, ennek ellenére a kartell közelgő, bécsi csúcstalálkozóján ismét a termelési kvóta növeléséről készül dönteni. Nem tudni, hogy ez a lépés megnyugtatja-e a piacot, és elindulnak lefelé az árak, vagy változatlan lesz a drágulás. Természetesen az olajtermékpiacon tapasztalható kereslet is közrejátszik a nyersanyag áremelkedésében. Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára azt mondta, egyrészt a világgazdaság általános növekedése, mindenekelőtt az USA-ban és Ázsiában tapasztalható fellendülés miatt van szükség több üzemanyagra, és következésképpen olajra. A nemzetközi elemző cégek becslése szerint az idén a tavalyinál napi 2,3- 2,5 millió hordóval több nyers- olajra van szükség. ______ ■ A termelékenység húzza az ipart A távközlés húzóágazat marad, a ruházati és a bőripar nehéz idők elé néz. A GKI Gazdaságkutató RL 2006-ig arra számít, hogy a magyar gazdaságban ismét az ipar és az építőipar felgyorsuló növekedése veszi át egy időre a hajtómotor szerepét Budapest Középtávon az ipari termelés növekedését elsősorban a termelékenység emelkedése okozza, a termelőágak várható foglalkoztatási szerepe nem nő, a szakképzetlen munkavállalók foglalkoztatásában pedig nem lehet rájuk számítani - állapítja meg egyebek között a GKI 2006-ig szóló, most elkészült prognózisa. A lapunk birtokába jutott, ágazatokra is lebontott előrejelzés arra is rámutat, hogy a nagyobb tudástartalmú szakterületek gyorsabban fejlődnek, a termelés technológiai felszereltsége pedig jelentősen javul az elkövetkező két évben. Ami az egyes ágazatokat illeti, a gépipar az ipari növekedés egyik hajtóereje marad a köny- nyűiparon belül, a textilgyártás, a ruházati és a bőripar azonban nehéz idők elé néz, csak 2006 környékén várható élénkülés. A turizmusból származó devizabevétel csak igen lassan emelkedik, még 2006-ban sem éri el a 2000-es szintet (folyó áron, euróbán mérve). Szálláshelykapacitásból túlkínálat várható. Tovább nő viszont a gyógyturiz- mus szerepe. Az építőipar középtávú kilátásait kedvezőnek látja a GKI: a vállalati szféra építési keresletét a gazdaság várható fellendülésével hozza összefüggésbe, az állami építkezések számát pedig az uniós források növelik. A 2001-2003 közötti időszakban mintegy 90 ezer lakás épült, 2004-2006 között várhatóan 100 ezer lakást adnak át. A lapunk birtokába jutott tanulmány szerint a magyar építési piac az elmúlt évek folyamatai eredményeként mára meglehetősen koncentrálttá vált. Mindössze kilenc, ötszáz főnél többet foglalkoztató cég működik az ágazatban, de ezek realizálják az összes árbevétel csaknem egyharmadát. A 10 milliárd forint feletti árbevételű szervezetek száma tizenhat, ezek a piac csaknem 40 százalékát fedik le. Miközben az építőipar középtávú kilátásait kedvezően ítéli meg a kutatóintézet középtávú prognózisa, a mezőgazdaságban csak 2006-ra prognosztizál fellendülést. Szakértők szerint Magyar- ország energiáit a 2006-ig tartó időszakban az uniós intézmény és szabályrendszer befogadása köü majd le, és az arra való törekvés, hogy a források igénybevételének feltételeit biztosítsa. Ez azonban nemcsak a pályázatok megírásából és a saját erő biztosításából áll, hanem a megfelelő nyilvántartási és azonosítórendszerek (ügyfélregiszter, mezőgazdasági parcellaazonosító rendszer - mepar, és az állatokra vonatkozó egységes nyilvántartási és azonosítórendszer - enar) felállításából és működtetéséből. A változások eredményeként 4-5 év múlva a magyar mezőgazdaság hatékonyabb, korszerűbb, méreteiben kisebb és összefogottabb lesz a mainál; a változások már 2006-ban érezhetők lesznek. A földgázszektor 2006-ig tartó időszakában a legfontosabb feladat egyrészt a drasztikussá vált fogyasztói csúcsok kezeléséhez szükséges műszaki-infrastrukturális feltételek kiépítése, másrészt a lakossági földgáz árának a rendezése, piacosítása. Mind a termelési, mind a lakossági energiafelhasználás sok, nehezen számszerűsíthető tényezőtől függ, a gazdaság egészének teljes energiafelhasználását 2006-ban 1040- 1060 PJ körülire teszi a GKI, a vil- lamosenergia-felhasználást pedig 44 TWh-ra prognosztizálja. A nemzetközi nehézségek ellenére Magyarországon a telekommunikáció az elkövetkező években húzóágazat marad. A liberalizált telekommunikációs piacon a verseny mérsékelt erősödése (a vezetékes telefon kivételével) várható. KOCZO ILDIKÓ TŐZSDÉK, PIACOK, ÁRFOLYAMOK BUX A IMX A Euró/Ft A Dollár/Ft A EU/Dollár JL T 11874,08 1,61 % T 254,1208 0,3037 pont 248,02 0.15 Ft sP 201,23 0.98 FI y 1,232-0,50 cent FTSE-100 (London) 4349,40 pont (i,ii%) Xetra DAX (Frankfurt) 3699,11 pont (1,43% CAC-40 (Párizs) 3516,68 pont (0,91%) Arany (1 uncia) 405.00 USD (0,95%) Brent (1 hordó) 45,10 USD (0,22%) 17 óra 45 perckor levett adatok GABONAÁRAK Szállítási határidő Elszámolóár (Ft/t) minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2004. november 23 200 32 020 22 800 23 200 2004. december 23 800 32 000 23 430 23 800 2005. március 25 600 32 930 25400 25 800 2005. május 26750 43000 26 500 27 000 TAKARMANYBUZA 2004. szeptember 20 500 32430 20500 20 500 2004. december 21 300 30 OOO 21800 21 800 2005. március 24 400 24 400 24 300 24 300 2005. május 25000 25000 24900 24 900 TAKARMANYARPA 2004. szeptember 23 200 27 500 22 000 22 000 2004. december 21 900 24 000 23 500 23 500 OLAJNAPRAFORGO 2004. október 48000 62800 49000 49 300 2004. november 49800 57 500 49700 50000 2004. december 51 000 58 000 51 000 51 000 BÚZA 2004. szeptember 22 500 35 500 22 500 22 500 2004. december 24500 36000 24 200 24 200 2005. március 25400 35 200 25450 25450 2005. május 25 600 35 300 25 600 25 600 REPCE 2004. szeptember 52 800 56 300 48 400 48400 Forrás: Budapesti Árutőzsde JÖVŐRE JOBB LESZ Az üzemi eredmény az egyszeri tételek nélkül nyereséges lehetett volna az első félévben - fogalmazott Zoltán Csaba, a Pannonplast elnök-vezérigazgatója. A megtett intézkedések azonban a második hat hónapban már 540 millió forintos költségmegtakarítást jelentenek. A tartós eredménynövekedést a működési hatékonyság javulásától várja a cégvezetés, aminek első jelei 2005 elejére várhatóak. Ha a kamatverseny olimpiai szám lenne, a legnagyobb esélyesként tartanák számon: Három hónapos ismétlődő betét Részletekért keresse az Erste Bank és a Postabank fiókjait. * Lakossági ügyfelek részére 10 OOO OOO Ft feletti lekötött összeg esetén érvényes EBKM. éves kamatláb az Erste Banknál: 10.85%. a Postabanknál: 11%. www.erstebank.hu A részleteket a Bankok Hirdetményei tartalmazzák. www.postabank.hu