Nógrád Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-202. szám)

2004-08-17 / 192. szám

assess 7. OLDAL NÓGRÁD* HÍRLAP EGÉSZSÉG Vérnyomás? Rendben? Rendszerint véletlen mtinvizsgálats^^derül ki, ha túl magas A vérnyomás értéke azt mutatja, hogy milyen keményen dolgozik a szív, amikor vért pumpál a szervezetbe. KÉT ÉRTÉKET mérnek: az első (ma­gasabb) szám az úgynevezett sziszto- lés, a második (alacsonyabb) pedig a diasztolés nyomást jelenti. Egy egész­séges fiatal vérnyomása 125/80, ám ez az érték napszakonként változhat, például stressz hatására. Az életkorral is emelkedik az átlagérték, de 138/83- nál nagyobb idősebb korban sem lehet. Ám a világon egymilliárd lakos, a föld népességének mintegy 1/6-a, Magyar- országon csaknem 2 millió ember magas vérnyomással küzd. Ez okozhat fejfájást, szédülést, ám az esetek több­ségében eleinte semmilyen jele nincs. Rendszerint véletlen rutinvizsgálat során derül ki. AZ OKOK leggyakrabban a helytelen táplálkozásban, mozgásszegény élet­módban keresendők. Bár a magas vér­nyomás tünetei, veszélyei többé-kevés- bé ismertek, azt azonban kevesen tud­ják, hogy a betegség számos más, sok­kal súlyosabb baj előidézője is lehet. Aki túlsúlyos j 8 Fogyjon le! Kutatások szerint a páciensek 85 százaléka gyógyszerek nélkül is képes lenne karbantartani a vérnyomását. Már né­hány kilónyi fogyással is jelentős változás ér­hető el. Egy kiló mínusszal az érték 2 ponttal esik. Tehát 10 kiló leadása egyenlő 20 pon­tos nyomáscsökkenéssel! A magas vérnyomásos betegeknél jelen­tősen megnő a szívinfarktus, szívelégte­lenség és az agyi infarktus, közismer­tebb nevén a stroke kialakulásának esé­lye. A magas vérnyomásért is felelős egészségtelen életmód azonban egy má­sik súlyos betegség, a kettes típusú dia­bétesz létrejöttét is okozhatja. Akinél e kettő együtt jelentkezik, még inkább veszélyben van, pedig van már olyan készítmény, amely a vérnyomás csök­kentésén túl hatékonyan gátolja meg a kettes típusú diabétesz és a szívelég­telenség kialakulását is. NEM ELÉG CSAK GYÓGYSZERESEN kezelni a már kialakult betegséget, szük­ség van az életmód teljes átalakítására, a kockázati tényezők csökkentésére is. A legfontosabb a megfelelő mozgás és táplálkozás megválasztása. 8 A kondicionálótermekben végzett nehéz, súlyzós gyakorlatokkal - a tévhitekkel ellentétben - nem csök­kenthető a magas vérnyomás veszé­lye, sőt a magas vérnyomásos beteg számára kifejezetten káros a rövid ideig tartó, nagyon intenzív erőfeszí­tés. Heti háromszor 20-25 perc sétá­val, könnyű úszással vagy kerék­pározással viszont a magas vérnyo­másban szenvedők is jelentősen csökkenthetik a káros szövődmé­nyeket. 8 A táplálkozás alacsony zsír-, köze­pes szénhidrát- és magas fehérjetar­talmú élelmiszerekből álljon. Az úgy­nevezett fehérhúsok (csirke, pulyka, hal), zöldségek, gyümölcsök gyakori fogyasztása jelentheti az étrend alap­ját. A legegészségesebb a roston sü­tés vagy a párolás, hiszen a hagyomá­nyosan zsírban sült étel rengeteg fe­lesleges kalóriát tartalmaz. Lehető­ség szerint kerülni kell a sertés-, mar­hahúsból készült, burgonyával vagy kenyérrel fogyasztandó ételeket. A fehérkenyér nagyon jól kiváltható rozstartalmú barna kenyérrel, vagy teljes kiőrlésű gabonából készített, cukrot nem tartalmazó péksütemé­nyekkel. 8Azoknak a betegeknek, akiknél magas vérnyomást diagnosztizáltak, azonnal abba kell hagyniuk a dohány­zást és a rendszeres alkoholfogyasz­tást. Pusztán a cigaretta letétele is mér­hetően csökkenti a vérnyomásérté­keket, és nem romlik tovább az erek ál­lapota. A MEGFELELŐ KONTROLL az egész­séges életmód és a gyógyszeres kezelés mellett is kiemelkedően fontos. Az egészségesek legalább havi rendszeres­séggel, a magas kockázatú hipertóniá­ban szenvedők pedig lehetőség szerint hetente méressek meg vérnyomásukat. Fogyókúrából betegség Aki megállás nélkül a kilóin rágódik, könnyen átlépheti azt a vonalat, ahonnan már evési vagy koplalási kény­szerről beszélünk. Napjainkban különösen a nők többsége túl sokat foglalkozik a testsúlyával, állandóan fogyó­kúrázik. Vajon hol a határ? Bizo­nyos intő jelek már kóros elvál­tozásra mutathatnak: 1. A fogyózó minden étkezés után arra gondol, hogy mikor és hogyan fogja letornázni az el­fogyasztott ételt. 2. Képtelen másra koncentrál­ni, mint arra, hogy mennyit evett és mit fog enni legközelebb. 3. Elkedvetlenedik, ha meg kell jelennie munkahelyi megbe­szélésen vagy más összejövetelen, mert úgy gondolja, túl kövér. 4. A barátaival, rokonaival folytatott beszélgetések nagy ré­sze a testsúlyával vagy ételekkel, fogyókúrával kapcsolatosak. 5. Nincs olyan nap az életében, amikor gondolatai között a súly­probléma és az étkezés ne szere­pelne első helyen. Ha az öt pont közül kettő­három gyakran előfordul, célsze­rű figyelni: a fogyókúrázó veszé­lyes szakaszba jutott! ANOREXIA: a fogyókúrázó mindig túl kövérnek érzi magát, még szemmel látható alultápláltság esetén is. Kizárólag a legszükségesebb táplálékot veszi magához. Ha lehet, csupán egy ön­tet nélküli salátát naponta. BULÍMIAi a túlzásba vitt fogyókúra következ­ménye. A beteg étkezési rohamon­ként akár 30000 kalóriát is el­fogyaszt, amelyet rögtön kihány. Naponta akár öt-hat alkalommal is. Kontaktlencsét módjával A kontaktlencse úgy illeszkedik a szemre, mint egy láthatat­lan szemüveg. De nemcsak ezért szeretik sokan. Pedig van hátránya is. Nagyon népszerű a kontakt- lencse. Sportolók, színészek szá­mára kifejezetten hasznos. A na­gyon rövidlátóknak szintén elő­nyös, mert kontaktlencsével meg­nő a látóterük. Néhány betegség megléte esetén - többek között a szaruhártya előcsúcsosodásakor - szintén indokolt lehet a haszná­lata. Sokan mások is esküsznek a használatára, mert: • jobban korrigálja az erős látáshibát, mivel nincs távolság a lencse és a szem között; • követi a szem mozgását, és sportolás közben is használható; • színesben is készül, így sze­mének színét is megváltoztathat­ja vele. De mint általában mindennek, a kontaktlencse viselésének is vannak árnyoldalai. Bár egyszer­egyszer azoknak a szemüvege­seknek is jól jön, akik életük nagy pillanataiban - esküvő, bál - sze­retnének keret nélkül megjelen­ni. Nem szerencsés azonban, ha valaki hiúságból állandóan hord­ja. A lágy lencsén például nagyon könnyen megtapad a baktérium, a piszok, a hámsodralék. Ráadá­sul hámhiányt idézhet elő, így a kórokozók könnyedén behatol­hatnak a szembe. Ha maszatos kézzel nyúlnak hozzá, ha nem a megfelelő fertőtlenítő koncentrá- tumban áztatják, piszok, kóroko­zó kerülhet rá, a szem pedig ká­rosodik. A kontaktlencse használata te­hát mindenképpen megköveteli néhány alapszabály betartását: kezdetben előfordulhat könnyezés, fényérzékenység vagy viszketés. Szerencsére ha­mar el szokott múlni. Ha nincs panasza, évente egy-két alkalom­mal akkor is vissza kell menni kontrollra a szemészorvoshoz; éjszakára mindig ki kell venni, hogy a szem pihenhessen; a kontaktlencse rend­szeres ápolást is igényel, mégpe­dig azokkal a speciális tisztító- és tároló folyadékkal, amelyek óvják a kiszáradástól meg a kóroko­zóktól. ■ Árulkodó apróságok Mi mindenről árulkod­hat számos, jelentékte­lennek tűnő szokás. Nem is gondolná! Pél­dául a párja ágybéli tu lajdonságairól. íme. Érdemes figyelni a környezetünk­ben élőket. Apró (rossz) szokása­ik sok mindenről árulkodnak. * Aki fél a számítógéptől - minden újtól, szokatlantól retteg. Képtelen ellazulni, ezért saját ma­gát fosztja meg az élvezetektől. Az ágyban - legalábbis a kapcso­lat kezdetén - fárasztóan passzív. * Aki rendszeresen kihallgatja mások beszélgetését - bizonyta­lan. Nem a társától várja a gyö­nyört, hanem a saját képzeleté­től. * Aki családi fotókkal ragaszt­ja tele az irodát - leginkább a ma­gánytól tart. Szeretetből neki so­hasem elég. Mindig újabb és újabb érzelmi bizonyí­tékokat vár. * Aki állandóan ceru­záit, tolláit rágja - annak idegességében mindig kell a szá­jával csinálnia valamit. Szeretke­zés közben is. ♦ Aki csak úgy tesz, mintha dolgozna - szeretkezés közben is tetteti csupán az élvezetet. Avagy munka helyett is szeretkezésen jár az esze. * Aki egy perccel fél öt előtt bezárja az irodát, mondván, vége a munkaidőnek - az ágyban is ki­harcolja a gyönyört, aztán pedig sietne el, a másik nem érdekli. * Aki túl sokat beszél a szex­ről - igaz lehet rá a mondás: ame­lyik kutya ugat-, az nem harap. ♦ Aki túl keveset beszél a szexről - fölöttébb sejtelmesnek akar látszani, vagy pedig nem ér­Meleg vizes medencében Sokan keresik fel a gyógyfürdőket, hiszen kellemes körülmé­nyek között pihentethetik fáradt ^testüket, felüdíthetik egész szervezetüket. Az emberek már évezredek óta ta­pasztalják, hogy a meleg vizű ta­vakban való fürdés sok-sok pa­naszt „orvosol”. Ennek oka a mik­roklíma: a víz mellett a fürdőt közvetlenül körülvevő levegő, a talaj összetétele, mind nyugta­tóan hat az idegrendszerre, és bi­zonyos gyulladásos folyamatokra is. A meleg víz fizikai ingerként fokozza a szervezet anyagcseré­jét, egészséges ember vérkeringé­sére edző hatású, és görcsoldó is. Az ízületi bántalomban szenvedő a meleg vízben könnyebben mo­zog, sétál, úszik, ami a berozs­dásodott izmainak, ízületeinek rendkívül jót tesz. A kisebb terhe­lés miatt szűnik a fájdalom, ami ugyancsak könnyíti a mozgást. Ml HAT? A vízben oldott anya­gok - pl. kén vagy jód, szénsav - adják egy-egy fürdőhely vízének speciális gyógyító hatását. Ezek a vegyületek izgatják a bőrt, fokoz­zák a bőr alatti erekben a vér­áramlást, a fellazult pórusokon keresztül egyes anyagok képesek bejutni a szervezetbe, hogy ott ki­fejtsék jótékony hatásukat. MIRE FIGYELJÜNK? Aki orvo­si beutaló nélkül megy gyógyfür­dőbe, ne lepődjön meg, ha az el­ső termálfürdőzés után fáradtság- vagy gyengeségérzete támad. El­lenszere: csak annyi időre vegye igénybe a fürdővizet, és olyan hő­fokút, ami korának, egészségi állapotának megfelel. Erről tessék a fürdőigazgatóságnál érdeklőd­ni. Ajánlatos fürdés előtt könnyű, de kiadós reggelit fogyasztani, s lehetőleg délelőtt fürödni, mert a fokozott anyagcsere hatására elő­fordulhat, hogy a vércukor leesik. MIKOR NE? Vannak olyan be­tegségek, amelyek megléte esetén célszerű kerülni, vagy csak orvosi javallatra igénybe venni a gyógy­vizet. Szívbetegeknek, élemedett korúaknak, érelmeszesedésben, tüdő- vagy vesetuberkulózisban szenvedőknek, vérszegények­nek, magas vérnyomásúaknak más gyógymódot kell keresni bántalmaik, fájdalmaik enyhí­Tippek Gyógyító sárgarépa A mikroorganiz­musok megtapadá- sa a gyomor- és bél nyálka­hártyá­ján meg­határozó a gyomor- és bél­rendszert fertőzések létrejöt­tében. Új kutatási eredmé­nyek szerint a sárgarépa vizes kivonata (pl. sárgarépa­leves) olyan savas anyagokat - köztük trigalakturonsavat - tartalmaz, amelyek gátolni tudják a különböző betegsé­geket előidéző mikroorganiz­musok megtapadását. Emel­lett kiválóan alkalmas a be­tegségek során szükséges fo­lyadékpótlásra is. Mire jó a vízágy Vannak olyan mozgáskorláto­zott emberek, akik sajnos egész életükben ágyhoz kö­töttek. Mások egy hosszan tartó betegség miatt kénysze­rülnek hónapokig ágyban fe­küdni, esetleg hátralevő éle­tüket már ott tölteni. A hos­szú egy helyben fekvés egyik kísérő tünete a felfekvés. A bőr nem szellőzik, a vérellá­tás sem megfelelő, s kisebb- nagyobb hámsérülések, gyul­ladt területek, gennyes, nedv­edző sebek keletkeznek, melyek gyógyítása éppen a mozgáskorlátozottság miatt rendkívül nehéz. A bordás vízágy némi segítség lehet. A belsejébe tölthető víz men­nyisége - feltöltő és leeresztő tömlőn át - tetszés szerint változtatható. A vízágy belső részében lévő, vízálló gumí- rozással ellátott szövetbordák rendeltetése a késleltetett fo­lyadékmozgás, illetve az ágy stabil helyzetének biztosítá­sa. Műtét előtt Sokan az egyre népszerűbb növényi készítmények hasz­nálatát természetes eredetük­re hivatkozva mellékhatás­mentesnek tartják. Ám szak­orvosi tapasztalatok szerint műtétek után előfordulhat, hogy a korábban tartósan fo­gyasztott növényi készítmény hatóanyagai közrejátszanak a szívizominfarktus, a vérzési rendellenességek, az elhúzó­dó és nem optimális érzés­telenítő hatás kialakulásában, esetleg átültetett szervek ki­lökődésében. Ezenkívül ható­anyagaik több gyógyszerrel is kölcsönhatásba kerülhetnek. Ezért rendkívül fontos, hogy aki műtét előtt áll, ez ügyben is konzultáljon időben orvo­sával. Fal he­lyett nö­vény Ha egy-egy nagyobb, de­koratívabb szobanö­vénnyel szeretnénk jelezni a lakásban egy téren belül a funkcióváltást (pl. ét­kező-nappali, nappali-dolgo­zó), olyat válaszszunk, amely nem fejlődik terebélyessé, és növekedésével nem akadá­lyozza majd a közlekedést. Legjobb a kókuszpálma vagy a hosszú törzsű - legalább másfél méteres - jukka. A la­kásnak azokon a pontjain sem kell lemondanunk a zöld növényekről, amelyek sosem kapnak térmészetes fényt, ha jól megválasztott fényforrás-«

Next

/
Thumbnails
Contents