Nógrád Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-202. szám)

2004-08-14 / 190. szám

2004. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal Célok, változások és játékoskeretek Rajt előtt a labdarúgó megyei I. osztály 2004-2005-ös idénye A hét végén megkezdődik a lab­darúgó megyei I. osztály 2004- 2005. évi küzdelemsorozata. Az előző bajnokság győztese, az aranyérmet újoncként megszer­ző Nógrád Volán-Baglyasalja az új szezonban már az NB III Mátra csoportjában szerepel, míg a Job­bágyi csapata kiesett a megyei II. osztályba, ahonnan a Kazár és a Héhalom csapatai léphettek egy osztállyal feljebb. A rétságiak ugyanakkor nem vállalták a sze­replést, így az ő helyüket jobbik kiesőként a Kisterenye foglalta el. A versenykiírás szerint a pontva­dászat végén egy feljutó és két ki­eső csapat lesz, ám amennyiben valamelyik együttesünk búcsú­zik a negyedosztálytól, úgy annyi­val nőne a kiesők száma is. Az idénynyitó forduló előtt az alábbi­akban közöljük a csapatoknál a nyári szünetben lezajlott változá­sokat, az együttesek játékoskereteit, szakvezetőit, illet­ve az új szezonra vonatkozó célki­tűzéseiket BERKENYE Előző évi helyezés: 7. Edző: Bodonyi Béla (2003 nyará­tól), Érkezett: Füle Antal (Besenyőte­lek), Czeglédi Miklós (Nagyma­ros), Koszty Bertalan (Sződliget). Távozott: if). Szunyogh János (Nőtincs), Géczi Győző, Szaszov- szki Tamás (Diósjenő). Keret: Súlyán Zsolt, Hisbéli András (kapusok), Gere Zsolt, Hu- dák Mihály, Krasnyánszki Zoltán, Bahor Krisztián, Monostori László, Kábái Zoltán (védők), Czeglédi Miklós, Hesz Sándor, Sipiczki Ta­más, Varga János, Sándor Tamás, Hugyecz Ferenc, Czerman Gábor (középpályások), Plachi Zsolt, Lo­vas Norbert, Vanda Róbert, Füle Antal, Koszty Bertalan, Nyikos Jó­zsef (támadók). Bodonyi Béla, edző: - A felké­szülést július 10-én kezdtük meg heti két tréninggel és egy edzőmér­kőzéssel. Ezek a találkozók hasz­nosak voltak, bár sérülések, mun­kahelyi elfoglaltság, illetve nyara­lás miatt egyszer sem tudtam a leg­erősebb összeállításban pályára küldeni az együttest. A mezőny gyengülése - a Baglyasalja osztályt váltott, míg a Szügy és az Érsek- vadkert több játékosát is elveszítet­te -, valamint a saját csapatom erő­södése miatt biztos vagyok benne, hogy a tavalyi hetedik helyet képe­sek leszünk túlszárnyalni, s sze­mély szerint a 3-5. helyek valame­lyikére várom a gárdát. ÉRSEKVADKERT Előző évi helyezés: 2. Edző: Keresztes László (2001 nyarától). Érkezett: Schuchmann Attila (Balassagyarmat), Tresó Bálintot (Szécsény), Holman József (Vác), Cserhalmi Zsolt (Rétság), Keresz­tes Péter, Puruczki Tamás (az ifjú­sági csapatból). Távozott: Pintér István (Szügy), Szilágyi Gábor (Balassagyarmat), Szabó Tamás, Kovácspál Attila (Pa­tak) , Bozsó János, Szabó Attila, Be- nyó Tamás, Keresztes László (be­fejezték az aktív játékot). Keret: Nagy Zoltán, Tresó Bá­lint, Puruczki Tamás (kapu­sok), Szabó I László, Konopás Tamás, Gubik Péter, Schu­chmann Attila (védők), Pádár Zoltán, Kakuja György, Gubik Ákos, Keresztes Péter, Szabó II László (középpályások), Bogdány Csaba, Holman József, Cserhalmi Zsolt, Kovács Tamás (támadók). Keresztes László, edző: - A felké­szülést július közepén kezdtük, he­ti két edzéssel és hétvégi edzőmér­kőzésekkel. A keret nagyon meg­gyengült, mivel váratlanul többen elmentek a csapatból, és voltak olyanok is, akik úgy döntöttek ab­bahagyják a játékot. A felkészülés után, a változások figyelembe véte­lével a bajnokságban az 5-10. hely megszerzése tűnik reális célnak. HASZNOS Előző évi helyezés: 5. Edző: Komáromi Tibor (2003 jú­liusától). Érkezett: Endrész Dániel (Ecseg). Távozott: Griffaton Gábor (Kis­terenye). Keret: Szeles Gábor, Endrész Dániel (kapus), Maksó Dániel, Szappan Pál, Daniel Cristea, Vörös Péter, Holtner Attila, Korecz Zol­tán, Bakos András (védők), Kanyó Roland, Dancsok Krisztián, Bózsár Zsolt, Kapás Tamás, Simon László, Kürti Zoltán (középpályások), Ala­pi Gábor, Szűcs Balázs (támadók). Sánta Zoltán, szakosztályveze­tő: - Július 13-án kezdtük a mun­kát, heti egy edzéssel és két mérkő­zéssel. Az idő rövidsége és a nyári szabadságolások miatt nem min­den játékos végzett megfelelő edzésmunkát, míg egyeseket - Si­mon László, Szűcs Balázs, Szap­pan Pál - sérülések akadályoztak. Összességében azonban elmond­ható, hogy a csapat jó hangulat­ban, “labdára éhesen” várja a szombati rajtot. Mivel az előző év­ben az ötödik helyen végző együt­tes gyakorlatilag együtt maradt, cé­lunk az előttünk álló szezonban az 1-6. helyek valamelyikének meg­szerzése. HÉHALOM SE Előző évi helyezés: a megyei II. osztály Déli csoportjának bajnoka. Edző: Szilágyi Albert (1968-tól edzősködik Héhalomban. Munka­helyváltozások miatt szakmai mun­káját többször meg kellett szakítani, de így is 22 éve végzi ezt a sok örö­met, időnként gyötrődést, bosszú­ságot és nagyon sok lemondást, ki­tartást igénylő megbízatást). Érkezett: Őri Tamás (Palotás), Száraz Róbert, Deme Miklós, Szé- nási István (Galgahévíz), Komáromi Péter (Kisbágyon- Karton), Szabó Gábor (Heréd). Távozott: Berki Béla (Vanyarc), Imre László (Buják). Keret: Őri Tamás, Molnár Ta­más (kapusok), Horváth Zoltán, Sándor Róbert, Szénási István, Fekete Róbert, Podobén József, Soltész Miklós, Smid János, Farkas Ferenc (védők), Szabó Gábor, Kiss Csaba, Komáromi Péter, Jakus Pé­ter, Gerhát Viktor, Varga Balázs, Deme Miklós (középpályások), Lőrincz Csaba, Nagy József, Szá­raz Róbert, Jakus Máté (támadók). Szilágyi Albert, edző: - A mun­kát július 7-én kezdtük el heti há­rom edzéssel és egy előkészületi mérkőzéssel. A sajnálatos sérülé­sek zavarták a csapatépítést, a szerkezet és az elképzelt játékstí­lus kialakítását. Összességében azonban sikeresnek tartom a felké­szülésünket. A vezetőség adott kö­rülmények között mindent meg­tett a sikeres felkészülés érdeké­ben. Újoncként a biztos bent- maradás kiharcolása a cél. Tudjuk, hogy ezért sokat kell dolgozni és a szerencsével is jó viszonyt kell ki­alakítanunk. Bizakodunk. KARANCSBERÉNY Előző évi helyezés: 11. Edző: Gulyka Ferenc (2004 nya­rától). Érkezett: Lantos Lóránt (Nógrád Volán-Baglyasalja), Kiss Gábor (Somoskőújfalu), Chladny Zoltán (Karancsalja), Surján Ferenc (Vizs­lás), Botos András (Kisterenye), Vilk Károly (Etes). Távozott: Mezei Krisztián (SBTC), Aranyi Balázs (Nógrád Volán-Baglyasalja). Keret: Ruzsinszki Péter, Lantos Lóránt (kapusok), Boros Attila, Fo­dor Csaba Péter, Gergely Tamás, Simon Péter, Kiss Gábor (védők), Szőke László, Szőke Szabolcs, Oláh Sándor, Rács János, Chladny Zoltán, Mánczos Péter, Surján Fe­renc (középpályások), Botos And­rás, Vilk Károly, Létrái Tamás, Ko­vács György (támadók). Gulyka Ferenc, edző: - A felké­szülést július 12-én kezdtük meg, heti négy edzéssel. Az eltelt idő­szakban az egyéni képességek fej­lesztésén keresztül, a játékhoz szükséges technikai-taktika ele­mek gyakorlásával és elsajátításá­val, megfelelő erőállapot elérésé­vel, egy stílusosan és támadó szel­lemben játszó csapat kialakítása volt a fő szakmai célkitűzés. Az ed­digi tapasztalatok azt bizonyítot­ták, hogy jó úton járnak. Stabil kö­zépcsapatként, a 8. hely elérését határoztuk meg. KARANCSLAPUJTÖ Előző évi helyezés: 14. Edző: Sipkó Sándor (2004. janu­árjától). Érkezett: Fodor Zsolt, Juhász II Attila, Babják Csaba (mindhárman Nógrádmegyer), Szabó Kálmán (Nagybátony), Lavaj Zoltán (Ka- rancskeszi), Bozsik Ferenc (Kazár). Távozott: Hegedűs Ádám, Ser­főző László (mindketten Egyhá- zasgerge), Híves Balázs (Nógrád Volán-Baglyasalja). Keret: Babják Csaba, Szabó Ot­tó, Horváth Marcell (kapusok), Szalai Zoltán, Cseh Márton, Miká­va Gábor, Kira Gábor, Szabó Kál­mán, Bozó Norbert (védők), Szalai Tibor, Tóth Szilárd, Fodor Zsolt, Juhász II Attila, Kovács László, Bomai Ferenc, Oravecz Csaba (kö­zéppályások), Lavaj Zoltán, Hor­váth Attila, Bartha Krisztián, Bo­zsik Ferenc (támadók). Sipkó Sándor, edző: - Július 20- án kezdtük el a felkészülést, s a he­ti négy-öt edzést egy-két mérkő­zéssel fűszereztük. A frissen érke­zett, régi-új játékosok jól beillesz­kedtek a csapatba, a tavalyi együt­tesből néhány fiatal viszont nem kapcsolódott be a munkába. Az el­végzett munka alapján a vezetőség által kitűzött cél - középcsapatként az 5-10. helyezés - teljesíthető, s egészen biztos, hogy több örömet fogunk szerezni kitartó szurkoló­inknak, mint az előző évben. KAZÁR Előző évi helyezés: a megyei n. osztály Keleti csoportjának bajno­ka. Játékos-edző: Tőzsér I Zsolt (2004 nyarától). Érkezett: Balogh Gergő (Somos­kőújfalu), Jávori Péter (Mihályger- ge), Sándor Norbert, Puporka László (mindketten Nógrád Volán- Baglyasalja), Humany Dániel (Sal­gótarjáni BTC), Kürti Gábor (Nóg­rádmegyer). Távozott: Haga Szabolcs, Gecse Tamás, Nagy Ferenc (abbahagy­ták), Bozsik Ferenc (Karancslapuj- tő), Szabó Roland (Kisterenye). Keret: Humany Dániel, Bartkó Ferenc, Kürti Gábor (kapusok), Kovács Gyula, Milcsovics Béla, Hársi Attila, Balogh Gergő, Sándor Norbert, Jávori Péter, Medve Lász­ló (védők), Nagy József, Radics Gábor, Szabó Bertalan, Tóth Ró­bert, Csikós Ádám (középpályá­sok), Puporka László, Tőzsér I Zsolt, Tőzsér II Zsolt (támadók). Tőzsér 1 Zsolt, játékos-edző: - Július 13-án kezdtük meg a felké­szülést, heti két edzéssel és két elő­készületi mérkőzéssel. A nyári szünetben szinte új csapatot kellett építeni, hiszen az előző évi együt­tes gerince távozott, illetve befejez­te az aktív játékot. Az ő hiányukat nagyon megéreztük, hiszen pótlá­sukra nem érkeztek hasonló tudá­sú labdarúgók. A felkészülés fizi­kai része jól sikerült, azonban szer­kezetileg még nem állt össze a csa­pat. Mindezeket figyelembe véve célunk a biztos bennmaradás. KISBÁGYON-KARTON Előző évi helyezés: 3. Szakmai igazgató: Jeck Ferenc (2000 januárjától). Érkezett: Maksó Viktor (Pásztó SK), dr. Nagy Péter (Gödöllő), Nagy Péter (Magyargéc), Fenyvesi Péter (Dunakanyar-Vác). Távozott: Komáromi Péter (Hé­halom), Smida László (Zagyvaró­na), KodákGyula (visszavonult). Keret: Prezenszki Péter, Kresák György (kapusok), Kovács György, Tóth Gyula, Pisák József, Sági László, Nagy Péter, Fenyvesi Péter (védők), Bognár Attila, Guly­ka Zsolt, Kapás László, Maksó Vik­tor, dr. Nagy Péter (középpályá­sok), Burik Zoltán, Garai Csaba, Kapás Gyula, Szőllősi Tamás, Hor­váth Károly (támadók). Jeck Ferenc, szakmai igazgató: - Július 15-én kezdtük meg a mun­kát, a programban heti három edzés és egy előkészületi találkozó szerepelt. Úgy érzem megfelelően sikerült a felkészülésünk, bár sza­badságok miatt a tervezett csapat még nem tudott tejes mértékben összeállni. A szponzorunk által ki­tűzött cél, ahogy legutóbb, úgy ez­úttal is egyértelműen a bajnokság megnyerése. Mivel a tavalyi évtől eltérően sikerült - még ha nem is minden esetben az általam kisze­melt játékost - tudatosan, posz­tokra igazolnunk, véleményem szerint képesek lehetünk az első hely megszerzésére. KISTERENYE Előző évi helyezés: 15. Edző: Koncsik László (2004 nyarától). Érkezett: Griffaton Gábor (Hasz­nos), Komódy János (újrakezdte), Kovács József (Salgótarjáni BTC), Kovács Tamás (Nagybátony), Sza­bó Roland (Kazár), Szűcs Csaba (Ménkesi Bányász). Távozott: Kobka Viktor (Ma­gyargéc), Kovács Tibor (Nagybá­tony), Marcsok Zoltán (Mátrano- vák). Keret: Szabó Roland, Szappan János, Fekete Attila (kapusok), Minka Zsolt, Oláh Csaba, Szarka Gábor, Szécsi Károly, Szűcs László (védők), Deák Krisztián, Komódy János, Kovács József, Pintér Zsolt, Puporka László, Szeberényi Zsolt, Tóth László, Zsemján Attila (kö­zéppályások), Griffaton Gábor, Ko­vács Tamás, Szabó Zoltán, Szűcs Csaba (támadók). Csőri József, szakosztályvezető:- A csapat július 13-án kezdte el a munkát Koncsik László szakmai irányításával, heti három edzéssel, előkészületi mérkőzésekkel. A nyári felkészülési időszaknak megfelelően dolgoztunk, az eddigi edzéslátogatottság és elvégzett munka jónak mondható. A helye­zési célkitűzésük a 8-10. helyek egyikének megszerzése. MÁTRANOVÁK Előző évi helyezés: 12. Szakosztályvezető: Tóth Miklós (2003 januárjától). Érkezett: Marcsok Zoltán (Kiste­renye), Tóth Patrik (Salgótarjáni BTC), Bodor Tamás (újrakezdte). Távozott: Kunstár Miklós (Mát- raterenye), Líber Zsolt (Salgótarjá­ni BTC), Garami Gábor, Répás Krisztián, Csikós II Attila (abba­hagyták). Keret: Petróczi Tamás, Bodor Tamás (kapusok), Répás Béla, Csi­kós Gusztáv, Pintér Norbert, Tóth Tibor, Lakatos Balázs, Sipos Péter, Rács Zsolt, (védők), Torják Nor­bert, Bognár Zsolt, Tóth Patrik, Marcsok Zoltán, Gubán Csaba (kö­zéppályások), Kakuk Tamás, Tá­bori Péter, Csikós I Attila (táma­dók). Tóth Miklós, szakosztályvezető:- A felkészülést július 21-én kezd­tük meg, s a programban heti két edzés és két előkészületi mérkőzés szerepelt. Összességében nyolc ta­lálkozón vagyunk túl, s úgy érzem a tavaszi szezonhoz képest sike­rült előrébb lépnünk. Ennek meg­felelően mindenképpen a tavalyi­nál jobb szereplésre számítok, amire véleményem szerint min­den esélyünk meg is van. NAGYBÁTONY Előző évi helyezés: 8. Edző: Verebélyi Attila (2004. ja­nuárjától). Érkezett: Benus Nándor, Almási Tamás (Mátraverebély), Kovács Ti­bor (Kisterenye), Dömök János (BKV Előre). Távozott: Kovács Tamás (Kiste­renye), Mező Róbert (Mátraballa), Folk Zoltán (Buják). Keret: Zsignár Tibor, Reviczki János (kapusok), Kovács Attila, Vámos István, Osváth Rajmund, Józsa László, Almási Tamás, Orosz Attila, Dömök János (védők), Al­mási Dénes, Orosz Péter, Orosz II Tamás, Baranyi Attila, Szotlár László (középpályások), Kovács Tibor, Benus Nándor, Balogh Zol­tán (támadók). Verebáyi Attila edző: - A mun­kát július 20-án kezdtük el heti négy edzéssel és előkészületi mérkőzé­sekkel. Az edzéslátogatottság jó volt, így sikeresnek mondható a fel­készülésünk. A csapat elég fiatal já­tékosokból tevődik össze, ezáltal in­kább a fizikai képességeket próbál­juk meg előtérbe helyezni az ellen­feleinkkel szemben. A célunk az 1­6. hely egyikének megszerzése. PALOTÁS Előző évi helyezés: 6. Edző: Varga Lajos (2003 júliusá­tól). Érkezett: senki. Távozott: Őri Tamás (Héha­lom). Keret: KotaszTibor (kapus), He­gyi Tamás, Géczi Viktor, Csorba Csaba, Veszeti Gábor, Kárpáti László (védők), Hóvári István, Egyed János, Pásztor Szabolcs, Ko- cza Péter, Varga István, Jakus Zsolt, Proksza Attila (középpályá­sok), Jele Zoltán, Csorba Attila, Pintér Tamás (támadók). Varga Lajos, edző: - Heti három tréninggel készültünk a bajnoki rajtra, s összesen hét edzőmérkő­zést játszottunk. Az elvégzett munkát közepesre értékelem, mi­vel munkahelyi és egyéb elfoglalt­ságok miatt az edzéseken sokszor nem tudtunk kellő létszámmal gyakorolni. A csapat gyakorlatilag együtt maradt, így a tavalyihoz ha­sonló szereplést, vagyis a 6-8. he­lyek egyikének megszerzését vá­rom az együttestől. ROMHÁNY Előző évi helyezés: 9. Edző: Kecskés József (2002. szeptemberétől). Érkezett: ifj. Kovács Imre (MTK- Hungária), Peredi Balázs, Jakab Dávid (újrakezdték). Távozott: senki. Keret: Peredi Balázs, Dóbiás Pé­ter, Kovács János (kapusok), Föld­vári Ákos, Koplányi Szabolcs, Má­té Krisztián, Stvorecz Csaba (vé­dők), Sági Balázs, Bóta Zoltán, Ja­kab Dávid, Szlezák Zoltán, Rottek Koméi, Kristofik Arnold, Kovács Imre, Adi Endre, ifj. Kovács Imre (középpályások), Bach Pál, Varga Tamás, Meló Zsolt, Bartyik Róbert, Molnár Csaba (támadók). . Tori István, az egyesület elnö­ke: - A felkészülést július 18-án kezdtük meg, heti két edzéssel és egy előkészületi találkozóval. Ösz- szesen hat tesztmérkőzésen lép­tünk pályára, többnyire alacso­nyabb osztályú ellenfelekkel szemben - amelyeket általában biztosan fektettünk két vállra -, il­letve összecsaptunk a bajnoki rivá­lis berkenyéi együttessel is. Ezeken a mérkőzéseken sikerült kialakíta­ni azt a csapatot, amely remélhető­leg képes lesz megvalósítani a cél­kitűzést, s a mezőny első felében tudja zárni a pontvadászatot. SZÉCSÉNY VSE Előző évi helyezés: 13. Edző: Stayer László (2002. nya­rától). Érkezett: Horváth István (Nóg- rádszakál), Juhász István, Sztrigán Krisztián, Lőrik Szabolcs (mind­hárman Magyargéc), Hajdara Bol­dizsár (Karancsság). Távozott: Tresó Bálint (Érsekvad- kert), Varga Zoltán (Kóka), Purucz­ki Flórián, Kelecsényi Gábor (mind­ketten Rimóc), Kelecsényi Péter (Hollókő), Kuris Péter (Magyargéc), ÖláhÁkos (Nógrádsipek). Keret: Horváth István, Hajdara Boldizsár (kapusok), Frenkl Antal, Sümegi Roland, Lőrik Szabolcs, Jusztin Szabolcs, Jusztin Gábor, Rádi Balázs, Smelkó István, Istók Gergely (védők), Sztrigán Kriszti­án, Gordos Péter, Végh Ferenc, Lő­rincz Bence, Varga László, Juhász István, Kómár Gábor, Boda Péter (középpályások), Galcsik Sza­bolcs, Gyetvai Zoltán, Lászlók Csa­ba, Szőke Tibor (támadók). Stayer László, edző: - Július 19- én kezdtük meg a munkát, s a heti három edzéssel, valamint egy edzőmérkőzéssel készültünk a baj­noki rajtra. A fiúk tisztességgel elvé­gezték a feladatokat, ám azt majd csak a bajnoki találkozók mutatják meg, hogy ez mire lesz elég. Csapa­tunk a nyári szünetben jelentősen átalakult, a remekül szereplő ifjúsá­gi gárda több tagja is felkerült a fel­nőtt keretbe. Az előttünk álló sze­zonra az egyik fő célkitűzésünk, hogy ezeket a tehetséges fiatalokat minél jobban beépítsük a csapatba, s emellett persze szeretnénk az elő­zőnél sikeresebb évet zárni. SZÜGY Előző évi helyezés: 4. Szakosztályvezető: Palánki Zol­tán (2003 februárjától). Érkezett: Pintér István (Érsek- vadkert), Révész András (Heren- csény), Kátai Zoltán (Bércéi), Ko­vács Ákos (Balassagyarmat). Távozott: Gyimesi Gábor, Gaál Balázs (Balassagyarmat), PálokPé­ter (Mohora Unicum). Keret: Szathmári Zsolt, Birkás László (kapusok), Dombóvári Krisztián, Benedek József, Téti Gá­bor, Helmreich Gábor, Kmetti Flóri­án, Hodászi László (védők), Pintér István, Koleszár Krisztián, Révész András, Rados László, Kátai Zoltán, Tátrai Ádám, Frankó Gábor, Kovács Ákos, Bozány Tamás, Uibán Pál, HomicsekFerenc (középpályások), Vrbovszki Róbert, Magos Csaba, Tedás István (támadók). Palánki Zoltán, szakosztályve­zető: - A felkészülés július 20-án kezdődött, ami heti két edzésből és egy edzőmérkőzésből tevődött össze. Munkahelyi és nyaralásból adódó elfoglaltságok miatt a játé­kosok nem tudtak teljes létszám­ban részt venni az eddigi edzése­ken. A játékoskeretünk is több he­lyen változott. Céljainkat magasra tettük, szeretnénk a dobogó har­madik fokára felállni. ZAGYVARÓNA Előző évi helyezés: 10. Szakosztályvezető: Isdinszki Re­zső (2000 márciusától). Érkezett: Smida László (Kisbá- gyon-Karton), Herczeg Tamás, Bujtár Tamás (mindketten Salgó­tarjáni BTC). Távozott: Ajtai Róbert (Somos­kőújfalu). Keret: Szabó Attila, Godó Ger­gely (kapusok), Kaszás Péter, Vára- di Gábor, Király Attila, Király Tibor, Isdinszki Gábor, Debrei Sándor, Herczeg Tamás (védők), Fülöp Norbert, Szabó Szabolcs, Smida László, Szolnoki Ádám, Mag Már­ton, Bujtár Tamás (középpályások), Tőre Péter, Isdinszki Tamás, Köves- di Péter, Rafael Zsolt (támadók). Isdinszki Rezső, szakosztályve­zető: - A munkát július 15-én kezdtük el heti két edzéssel és két edzőmérkőzéssel. A felkészülés megfelelően sikerült annak ellené­re, hogy az edzéslátogatottság nya­ralás és más programok miatt gyakran létszámhiányos . volt. Azok a játékosok akik résztvettek a foglalkozásokon, szó nélkül végre­hajtották a feladatokat. Merészebb terveket szövögetünk, mivel a csa­patot tovább sikerült erősíteni. A középmezőny elejét tűztük ki cé­lul, helyezésben kifejezve a 6-7. hely egyikén szeretnénk végezni. A 2003-2004-es bajnokság végeredménye 1. Baglyasalja 30 234 3 83­28 73 2.É.-vadkert 30 22 1 7 101­39 67 3,Kisbágyon 30 18 5 7 85­43 59 4.Szügy 30 18 1 11 84­37 55 5. Hasznos 30 15 7 8 66­43 52 6. Palotás 30 15 5 10 69­45 50 ZBeitenye 30 15 5 10 77- 46 50 8. Nagybátony 30 14 6 10 63- 50 48 9. Romhány 30 14 3 13 66- 64 45 10. Zagyvaróna 30 11 7 12 56- 53 40 11. Karancsberény30 10 8 12 61- 67 38 12. Mátranovák 30 10 6 14 57- 60 36 13. Szécsény 30 7 5 18 35- 64 26 14. K-lapujtő 30 6 7 17 44- 73 25 15. Kisteremé 30 2 5 23 24- 99 11 16. Jobbágyi 30 1 3 26 35-195 6 ÖSSZEÁLLÍTOTTA: BALOGH TIBOR ÉS HORVÁTH PÉTER

Next

/
Thumbnails
Contents