Nógrád Megyei Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-24 / 146. szám

2004. JÚNIUS 24., CSÜTÖRTÖK Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal MEGYEI KÖRKÉP Mi lesz a város kincsével? (Folytatás az 1. oldalról) tavak rehabilitációjával kapcsolatban. El is nyertek 90 millió forintot, s további hárommil­lióért készítettek egy tervet a rekonstrukcióra. Polgármesterré választásom után, 2002. októ­ber 29-én felhívott egy minisztériumi ügyinté­ző, aki elmondta, hogy november 14-re el kell számolnunk a pályázati összeg megvalósulá­sával. A polgármesteri hivatal munkatársai tá­jékoztattak arról, hogy semmilyen munkavég­zés ez ügyben nem történt. Közöltem az FVM- mel, hogy nem tudunk elszámolni a kért idő­re, mivel a munkák meg sem kezdődtek. A minisztériumi válasz az volt, hogy amennyi­ben közös megegyezéssel visszamondjuk a pályázatot, nem zárnak ki a pályázati lehető­ségből, hanem a pénzt három részletben kap­juk meg. Ellenkező esetben öt évre elveszítjük a pályázati esélyeket. 2003 elején pályáztunk is, 32 millió forintot nyertünk, ezt nyolcmillió forint önrésszel egészítettük ki. Ebből valósult meg a rekonstrukció első üteme a beadott ter­vek szerint. Ez évben idáig nem írt ki pályáza­tot az FVM, de mihelyt lehetőség adódik idén, megpályázzuk a második ütemet, a következő évben pedig a harmadikat. Az egész beruhá­zás mintegy 100-120 millió forintba kerül majd. Ami a szemetelést illeti, a Nyírjesben 70 család lakik, s csak 12 családnak van szerző­dése a városüzemeltetési kft.-vel, pedig a szer­ződéses lakó kukát kap, s a kukát hetente két­szer ürítik. A konténerek a turisták számára vannak kitéve, ennek ellenére az ott lakók rak­ják le a szemetet, s rondítják el a szabadidő- központot. A kft. igazgatójával most tárgyal­tunk arról, hogy a városüzemeltetés ügyeletet tart a Nyírjesben, s azokat, akik engedély nél­kül teszik le a szemetet, megbüntetik. Az ön- kormányzat a minap megtisztította a Nyírjest, iskolások is besegítettek, de ismét szemetes lett a környék. Nem tudunk minden két hét­ben iskolásokat küldeni a takarításra. A triat- lon veszélybe kerülése egyszerűen nem fedi a valóságot. A vízszint ugyan alacsonyabb, de a tó vízminősége ugyanolyan, mint az előző években. A Magyar Triatlon Szövetség úszó­versenyeket rendező szakembere állapította meg, hogy a víz alkalmas a verseny megren­dezésére. Antalicz Loránd önkormányzati képviselő:- 2001-ben 93 millió forintot nyert az akko­ri önkormányzat pályázaton a Nyírjes rehabi­litálására. E pályázati pénzt az FVM kérésére Lombos István polgármester saját hatáskör­ben, testületi döntés nélkül visszamondta, bár lehetőség lett volna az összeg átütemezésére. A most megvalósult első ütem félkész állapo­tot tükröz, további pályázatokra lenne szük­ség. Alacsony a vízszint, a tavak összekötése nincs megoldva, megindult az algásodás, vízi hínárosodás. Ez a melegedéssel csak fokozód­hat, ami veszélyezteti a triatlon megrendezé­sét is. Lehetséges, hogy ez évben írnak még ki pályázatot, de ha az év második felében pályá­zik az önkormányzat, akkor sem tudja - a tél beállta miatt - megvalósítani az idei ütemter­vet. A következő ütem - akár a kórház eseté­ben - megszakad vagy későbbi időpontra toló­dik. Ráadásul a tó rosszabb állapotba juthat addigra, s a rekonstrukció sokkal többe kerül­het a városnak. Az állapotmegóvás érdekében fontos lenne a legutolsó tó tömedékelése, a víz felduzzasztása. A közterület-felügyelet aktí­vabb jelenlétére szintén szükség van. A WC állapota borzalmas, a személygépkocsi-forga­lom gátakon való áthaladása pedig rontja a gá­tak stabilitását. Aggasztó, hogy még ilyen csa­padékos időben is 50 centiméterrel csökkent a vízszint. Nagy Vilmos, az Ipoly Unió Egyesület iro­davezetője:- Az első ütemben megvalósult az 1-es és 2- es, illetve a 2-es és 3-as tavak közötti elkerülő árkok kiépítése, elkészült a nagytó zsilipje és befejeződött az iszapkotrás. Az elkerülő árko­kat mindenhol meg kell építeni, hisz a tórend­szer a ’20-as, ’30-as években épült ki, s a közel­múltig nem volt vízügyi engedély, ami pedig szükséges a pályáztatáshoz. A 100 évente vár­ható legnagyobb árhullám levezetéséhez kel­lenek az árkok. A műtárgyak azért tűnnek kis­sé „brutálisnak”, mert a 100 év alatt előfordu­ló legmagasabb vízálláshoz mérik őket. A ter­vek szerint elkészül még a nagytó zsilipjének Az üdülőövezet a város kincse FOTÓK: RIGÓ TIBOR Nem csak fürdőzésre, egyéb kikapcsolódásra is alkalmas az üdülőövezet _ felújítása és a teljes iszapkotrás is megvalósul. A ’70-es években több meder kiszáradt, mivel a nagytó kifolyóját áthelyezték az északi vég­ből a keletibe és megemelték a vízszintet, me­lyet most vissza kellett engedni a ’70-es évek szintjére. Pribeli István, a Palóc triatlon egyik főszer­vezője:- Mintegy 12 éve veszek részt a triatlon szer­vezésében. A néhai, általam nagyra becsült Ré­vész Lászlóval együtt tevékenykedtünk a ver­senyek megrendezésében. Több mint tíz éve építek ki úszópályákat az országban. Felelőt­lennek tartom a Nyírjes állapotával kapcsola­tos és a triatlon veszélybe kerülését hangozta­tó állításokat. ÁNTSZ-vizsgálat nélkül hangoz­tatják egyesek azt, hogy a megmérettetésre al­kalmatlan a víz. Három hónapja szervezzük a triatlont, lehet, hogy idén csúcsot dönt a részt­vevők száma, s megdöbbentett a verseny meg­hiúsulásával kapcsolatos híresztelés. Semmi­vel nem algásabb és piszkosabb a víz, mint an­nak idején. Gyarmaton fele olyan iszapréteg sincs, mint más helyeken az országban. Az úszópálya elhelyezését a növényzet szélessége határozza meg, nem a vízmélység. Most hat­méteres a vízmélység és 80 centiméteres víz­ben is lehet úszni a szabályok szerint. A sok eső ráadásul sok oxigént is vitt a vízbe. A tóát­alakítás megfelel az előírásoknak, helyén való a sortavak összekötése és a vízszint leengedé­se. Mivel úszópályát építek, ismerem a talaj- és domborzati viszonyokat. Békanyál és hínár a nagytóra végképp nem jellemző, csak az egy- huszad része iszap, s ez a tény eleve nem ked­vez a békalencse, hínár kialakulásának. Ahol békanyál van, ott nem jellemző a nádas jelen­léte sem. Egyedül az 5-ös tó hínáros, de még abban is horgásznak. A Nyírjes egyébként is természetvédelmi terület, s a hínárosodás pél­dául az ötös tó esetében nem megakadályo­zandó folyamat, hanem a természet „munkájá­nak” eredménye. Amit viszont aggályosnak ta­lálok, az a vízcsap leszerelése, az erdei torna­pálya tönkremenetele, a WC szörnyű állapota, s az emberek hozzáállása. Nem egyszer látom, hogy a városból is a Nyírjesbe viszik a lakók a szemetet. Szemléletváltás lenne szükséges, hi­szen a Nyírjes Balassagyarmat kincse, mind­nyájunknak úgy is kellene kezelni. SZABÓ ANDREA Juhász Anita Fagyi és galamb Gondolom, emlékeznek még a sarlóra és a kala­pácsra. Manapság már a feledésbe merült ez a két szerszám, de mint mindent, „fölváltotta” valami más. Ez nem más, mint a fagyi és a galamb... Lassan véget ér a vizsgaidőszak. Szerencsére, nekem már bő egy hete befejeződött. Utoljára három tantárgyból kellett szigorlatoz­nom. Nagyon meg voltam szeppenve, mert szó, ami szó, két év anyagából kellett beszámolnom. Csak hallgattam, mint a sült hal, mikor a csoporttársaim sorolták a szigorlati tételeket. Úgy érez­tem, hogy bizony erőltetett menet vár rám. Aztán vettem egy nagy levegőt és elhatároztam, hogy most bi­zony tanulni fogok! Úgy nekiveselkedtem, mint még soha. Köny- nyű dolgom volt, mert egy nagyon kedves csoporttársam, aki már levizsgázott előbb odaadta a jegyzeteit, amiből tanulhattam. Korán keltem, megbeszéltem a barátnőmmel, hogy lemegyünk ha­mar az iskolába és elsőnek megyünk be. így legalább nem kell iz­gulnunk. Aztán nem így lett. Csak vártunk és vártunk, sorra men­tek be a csoporttársak, mi meg dilemmázgattunk. Aztán már nem bírtam tovább kint lenni és bementem. A dologhoz hozzátartozik, hogy előző nap este hirtelen belém nyilallt a „felismerés”. Úgy érez­tem, hogy a 13-as tételt húzom ki. Mondtam is barátnőmnek, hogy én már csak azt az egyet tanulom, mert a többit úgysem húzhatom. Beléptem az ajtón, húztam egy tételt. A 13-ast. Néhány előttem lé­vő feleletet meghallgattam még, s csak kuncogtam magamban azo­kon, akiknek fogalma sem volt a dolgokról. Aztán lefeleltem én is. Persze a tanárok mindig arra kíváncsiak, amit nem tud az ember... Jött az eredményhirdetés. Én kettest kaptam. Voltak, akik szinte csak a nevüket írták fel a lapra és mély dekoltázsukat a padra téve vigyorogtak a tanárra, miközben egy-egy poént elejtettek. Ezek az emberek ötöst kaptak. Miért? Itt jön a képbe a fagyi és a galamb. Ugyanis vizsgán is érvényes az a „szabály”, hogy aki nem nyal, az repül. Viszont aki nyal, az érvényesül és még ötöst is kaphat. A gyerekek biztonsága a mi felelősségünk! Sok szülő már a tanév utolsó kicsengetése előtt azon vívó­dott, hogy hogyan vigyázhat­na vakációzó csemetéjére - miközben ő persze dolgozik. A kérdés súlyosan időszerű, mert a kötöttség alól felszaba­duló gyerekek sokkal lazáb­bak a szokásosnál. Vidámak, gondtalanok és persze köny- nyelműbbek a közlekedésben is. Nem csupán a figyelmezte­tő plakáton látszik, hogy könnyebben ugranak ki az autók elé! A statisztikák szívszorítók. Magyarországon évente mintegy 2500 gyerek szenved közlekedési balesetet, és ez a szám már több mint egy évtizede nem csökken! Még szörnyűbb, hogy közülük évente majdnem háromtucatnyi- an - a tavalyi adat 33 halott gye­rek - már sosem játszanak többé! A balesetek, köztük a halálos kimenetelűek felét a gyerekek gyalogosként vagy kerékpáros­ként szenvedték el, mégpedig ki­emelkedően a legnagyobb arány­ban a 10-14 éves korosztályban, akik számára az iskolazárás körü­li napok mindig kiemelten veszé­lyesek. Ezért az autósok figyel­mére és felelősségére most foko­zottan szükség van! Az autósok figyelme nem mehet szabadságra! Minderre szerte az országban 700 óriás plakát is figyelmezteti Önöket a következő hetekben az utak mentén. Az Allianz Hungá­ria Biztosító és az Országos Bal­eset-megelőzési Bizottság ezek­ben a napokban indította el kö­zös gyermek-közlekedésbizton­sági plakátkampányát. Talán en­nek a sok évre visszanyúló ha­gyományos együttműködésnek is szerepe van abban, hogy az egyre sűrűbb forgalom ellenére a gyerekbalesetek száma legalább nem emelkedik. Amikor május elején az Allianz Hungária meghirdette európai mobilitási programját, annak a tudatában tette, hogy a csatlakozás pillanatától kezdve jól érzékelhetően beindul - be is indult - az egyéni autósturiz­mus növekedése, mégpedig mindkét irányba, hazánkba és tőlünk Európába egyaránt. A hozzánk érkező, nyelvünket nem beszélő külföldit is figyel­meztetik a plakátok, hiszen a képi üzenet egyértelmű. A ma­gyar autósok figyelmét pedig még egy tényezőre kell felhívni: utasként tavaly 1252 gyerek sé­rült meg, közülük 16-an meghal­tak. Mindkét szám a felénél is kisebb lehetett volna, ha a szü­lők alkalmazzák a gyerekülést és a biztonsági övét. PR Világszínvonalú autóipari termékek Lantos Csaba 2002 augusztusától - édesapja, Lantos Ede ko­rábbi cégvezető tragikus hirtelenségű halála óta - vezeti a szügyi telephelyű Parat Automotive Kft.-t, amely kabrióautók textiltetőinek gyártásával foglalkozik. A cégnek Németor­szágban, Ausztriában, Romániában, Olaszországban és az Egyesült Államokban vannak leányvállalatai, a konszernen belül a szügyi képviseli a kabriórészleget, amely a Parat egyik legfontosabb, kiemelt egysége. Szügy Két év alatt óriási átszervezé­sen ment keresztül a társaság, amely a vezetői gárdát és a ter­melés struktúráját is érintette. A két esztendő során a meglévő gyártóterületeken közel dupla mennyiségű új terméket vezettek be úgy, hogy a termelőterületeket nem növelték, hanem átalakítás­sal, átszervezéssel biztosították a helyet. Még mintegy 15 százalék­nyi helyet tudnak kialakítani az új termékek fogadására. Nagy büszkeséggel tölti el a céget, hogy a világban eladott minden egyes Audi TT kabrió- nak vagy a prémiumkategóriába tartozó BMW 6-os kabrióknak a kis nógrádi településen készül a textiltetője. Érdekességképp: a már nagyon sikeres BMW 6-os kupé személygépkocsi kabrió- változatából az Egyesült Álla­mokban az első 50 darabot nem egészen tíz perc alatt adták el, pedig az árcédulán közel 25 mil­lió forintnak megfelelő dollár állt. A BMW 6-os tető egyedülál­ló a mai kabriópiacon: egy sza­badalmaztatott különleges eljá­rásnak köszönhetően hang- és hőszigetelő képessége nagyság­rendekkel jobb a konkurenseké­nél. , A cégvezető bízik abban, hogy más autómárkákkal (pél­dául a Porsche) is új megrende­léseket köthetnek majd, mivel kimagaslóan jó tulajdonságai vannak az új technológiával ké­szülő textiltetőknek. A szügyi kft. az autóipar vezető autómár­káinak beszállítója: itt készülnek az Audi TT, a BMW 3-as és 6-os, az Opel Astra, a Volvo C70, a smart, a Volkswagen, a Rover, il­letve legújabb termékként a Mini textiltetői. Kiegészítőket gyárta­nak a Porsche, a Ferrari, a Peuge­ot és a Mercedes számára is. A széleskörűbb projekt teljesí­tése érdekében tavaly év végén megszűnt a személyvédelmi részleg, ezáltal még több hely szabadult fel az új termékek szá­mára. A tavalyi esztendőben megtörténtek az előkészületek a BMW 6-os kabrió külső tetejének gyártására is, amely mára teljes kapacitással működik. Ismerve a BMW különlegesen magas minő­ségi követelményeit, ez a projekt nagy feladatot rótt a vállalat veze­tésére és az egész társaságra - mondta Lantos Csaba. Ez év elején a termelői létszá­mot jelentősen emelni kellett, aminek eredményeként mostan­ra 210-220 fő dolgozik a cégnél. A munkaerő nagy része a község környékéről, kisebb része Salgó­tarján és vonzáskörzetéből ke­rült ki. Tavaly a kft. megközelítő­leg félmilliárd forintot forgalma­zott, s ismét nyereséges lett a vállalat. Nagyfokú - több tízmil­lió forintos - beruházásokat haj­tottak végre: gépekbe, műszaki és üzemi eszközökbe invesztál­tak. Az idei év egyik legnagyobb kihívása a Mini (a BMW fennha­tósága alá tartozó termék), mert esetükben igen magas minőségi követelményekről, valamint igen nagy gyártási mennyiségről van szó. A magas darabszám a típus kedveltségéből, illetve világszer­te majdnem egyidejű bevezeté­séből adódik. Júniusban még egy új terméket vezetnek be: a Corvette C6 típusú kabrió külső textiltetőjét gyártják, amelyet a tengerentúlon értékesítenek. Lantos Csaba a minőséget te­kinti legfőképpen szem előtt, hisz a vevői elégedettség, az ügyfelek, az image és a jó refe­rencia miatt ez rendkívül fontos. A cégvezető megjegyezte, hogy megfelelő minőségi munka nél­kül eltűnhet egy cég a piacról. Különösen igaz ez az autóipari beszállítókra, hiszen a mai au­tók egy-egy kategórián belül kö­zel azonos áron kerülnek piacra és a vevő dönti el, hogy mely márkának a volánja mögé ül be legszívesebben. Persze ehhez a minőségi munkához szükség van jól képzett munkatársakra, illetve egy tökéletesen együtt­működő teamre. Markó Antal helyi polgármes­ternek, valamint önkormányza­tának rendkívül jó kapcsolata van a céggel. A Parat Kft. rend­szeresen támogatja a helyi isko­lát, óvodát és a népdalkört. Az üzem iparűzési adója is hozzá­járul a község dinamikus fejlő­déséhez. Az új termékek közel 2010-ig biztosítják a rendelési ál­lományt, s bizony nem sok vál­lalat dicsekedhet ilyen biztos jö­vővel. Nagyszabású terveik van­nak a jövőre nézve: új projektek vannak kilátásban, s amennyi­ben gyártásra kerülnek, a jelen­legi közel 6000 négyzetméternyi üzemcsarnokukat további 3000 négyzetméterrel kell bővíteniük.- Bízom benne, hogy cégünk világszerte még több típusú au­tón láthatja viszont termékeit - zárta szavait a cégvezető.

Next

/
Thumbnails
Contents