Nógrád Megyei Hírlap, 2004. március (15. évfolyam, 51-76. szám)

2004-03-23 / 69. szám

2004. MÁRCIUS 23., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Hírek Bátonyterenye EMLÉKEZNEK. Arany László 160. születésnapjára emlékez­nek március 24-én a kisterenyei Kastélykerti Művelődési Ház­ban és könyvtárban délután öt órától. A rendezvényen a kisterenyei nyugdíjasklub tagjai is részt vesznek. HETET ÜTNEK. Meseszínhá zat láthatnak akik március 25- én délelőtt 10 órakor a Bátony- terenyei Ady Endre Művelődési Központba látogatnak. Ezúttal a Hetet egy csapásra című mesét a miskolci Százszorszép Műhely adja elő. SZÉCSÉNY __________ ZÖLDFÓR UM. A Magyarorszá­gi Zöld Párt március 23-án, ked­den délután hat órai kezdettel a város iparoskaszinójában lakos­sági fórumot tart, melynek té­mája a párt bemutatkozása mel­lett a közelgő EU-parlamenti vá­lasztás. Salgótarján TÉMA A GAZDASÁG. Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke „Infláció, gazda­ság, euró” címmel tart előadást a pénzügyi és számviteli főisko­lán március 24-én, szerdán 16 órakor. Március 25-én, csütörtö­kön 18 órai kezdettel ugyanott Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a területfejlesztés aktuális kérdé­seit elemzi. Mindkét rendez­vény házigazdája a Magyar Köz- gazdasági Társaság Nógrád Me­gyei Szervezete. HELYESEN ERIK. A Salgótar­jáni Ifjúsági és Információs Ta­nácsadó Irodában péntekenként dr. Pongó Erik jogászt kereshe­tik fel jogi kérdésekkel Nagybárkány TAKARÍTANAK. A községben három közmunkás és hét közcé­lú foglalatoskodik a tavaszi teen­dőkkel. Takarítják, szépítik a te­metőt, a futballpályát és a köz- intézmények körüli területeket. Tolmács PÁLYÁZNAK. A falu több hely­re is benyújtotta pályázatát. Sze­retnének egy másfél kilométer hosszú vízelvezető árkot és szertárat is. Néhány kudarc után sem adják fel, s uniós pá­lyázatokra is benyújtják „igé­nyüket”. Szeretnék felújítani a Béke parkot, a templom és a fa­luház előtt parkolókat kialakíta­ni, biciklitárolót, hulladéktáro­lókat, díszfákat valamint reflek­torokat, mellyel megvilágíthat­ják a templomot és a Hősök em­lékművet. Elkeseredett hangú telefont kaptunk a minap. A vonal végén egy apa volt, aki úgy érezte, el kell mondania bánatát. A tör­ténet nem tanulságos, inkább elgondolkodtató. Salgótarján Miklós István hét éve temette el lányát, s öt éve készíttetett ne­ki - márványból és gránitból - sír­emléket. Támfalat is csináltatott, mivel a salgótarjáni régi temető­ben (a Madách Imre Gimnázium „fölött”) a hegyoldal meredek. A sír körül gránitszegély, valamint murva, amely utóbbi egykor fe­hérlett - most már sárral összeke­veredve... Panaszosunk képeket mutat egy síremlékről, amelyet most szerinte „meggyaláztak”. A szóban forgó sír és a környezőek láttán valóban méltatlan dolog történt a temető egyik szegleté­ben: a szomszédos síremlékbe történő temetkezés során a ki­ásott földet egyszerűen átdobál­ták a másikra... De ez csak az érem egyik oldala...- Jegyzőkönyvet készítettem, amelyet a salgótarjáni önkor­mányzathoz beviszek majd ­mondja az elkeseredett apa. - Vasárnap vettem észre, hogy mi történt. Akkor még az agyagos, saras föld ellepte a sírboltot, most már valamivel jobb a hely­zet, ugyanis a vétkes temetkezé­si vállalkozó emberei valame­lyest megtisztították; úgy, hogy átdobálták más sírokra a földet - mutatja Miklós István. A környező sírok is sarasak, koszosak, a rájuk dobált barna földben az apró kövek fehérle­nek.- Szerettem volna kulturáltan „lerendezni” a dolgot a temetke­zési vállalkozóval, de nem sike­rült. Kénytelen voltam elmenni a rendőrségre, ahol azt mond­ták, hogy ez nem sírgyalázás, hanem munkakörben elkövetett felelőtlenség. Láthatják, talajt kell cserélni, le kell mosni a sír­emléket, megtisztítani a sártól. A környező sírokban nyugvók hozzátartozói is ugyan mit mondtak, vagy mondanak, ha meglátják a „kupacokat”? - kér­di az apa. Az érem másik oldala: a te­metkezési vállalkozó, akinek képviselője lapunk kérdésére el­mondta: ők megtisztították a sírt. Használtak fóliát, amellyel leterítették a lány sírját, mikQr a mellette lévőnél zajlott a teme­tés. Nem tehernek arról, hogy tél volt, most olvad a hó, a jég és a temetők sarasak, a föld agyagos és nagyon nehezen „kezelhető” ilyenkor. Ráadásul a sírok között kis helyek vannak, nem igazán lehet hová tenni a földet. Nem a temetkezési vállalkozók „sara”, hogy milyen állapotban (is) van­nak mostanság a temetők. A vál­lalkozó képviselője megígérte, hogy a továbbiakban - mihelyt alkalmassá válik az idő - Miklós István lányának sírja körül a murvát kicseréli és a síremléket is megtisztítja. Úgy érzik: ők nem vétkesek. Csupán néhány rosszakaró és az időjárás miatt történhetett meg ez az eset. J. A. Elérhető az iskola Rendben van-e az, hogy egy közintézmény megváltoztatja a telefonszámát, de sehol nem teszi közzé az új számot? Ezt a kérdést tette fel a minap egyik olvasónk, aki azt panaszolta: a salgótarjáni Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium elérhetetlen telefonon. Elmondása szerint a számváltozás sehol sincsen bejelentve, a tudakozó is csak a régi számot tudja mondani. Salgótarján Próbaképpen felhívtuk az em­lített intézményt, mégpedig a ré­gi számon, amelyen sikerült is elérnünk az illetékest. Amint azt Schottner Pétemé igazgató el­mondta, a fennakadást valószí­nűleg az okozta, hogy szerelés alatt áll a telefonközpont, ezért a régi központi szám átmenetileg nem működött.- A telefonközpont cseréjét az indokolta, hogy bővítenünk kellett az internet-hozzáférést - mondta az igazgató. - Ezt a bu­dapesti PanTel Rt.-n keresztül valósítjuk meg. Igaz ugyan, hogy a vonalhozzáférés szám- változással jár, tehát az összes számunk megváltozik majd, de hosszú távon anyagilag sokkal kedvezőbb az ajánlat az összes többi konstrukciónál. Az Üveg­gyapot Rt.-től kaptunk egy köz­pontot, amely megfelel a kor­szerű ISDN-es elvárásoknak, ennek a szerelése zajlik jelen­leg. Mindettől függetlenül a régi központi szám, a (32) 440-233. továbbra is megmarad, hogy ne okozzon gondot az iskola eléré­se azoknak, akik nem tudják az új telefonszámokat. Fennakadá­sok, átmeneti zavarok tehát elő­fordulhatnak, jelenleg még a megszokott számokon elérhe­tők vagyunk. A szerelés idejére türelmet kérünk: azon vagyunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül normalizálódjon a helyzet. H. E. Juhász Anita Egy füst alatt Ünnepek. Vidámak, egyhangúak, örömmel és bá­nattal telik. Minden évben ugyanakkor, „ugyan­ott”, ugyanúgy. Idén megünnepeltük már például a kultúra napját, de még előttünk van jó pár „ün- nepes” nap. Szinte minden reggel, délután vagy este hallunk va­lami rossz hírt. „Megszorító intézkedés”, „Pénzelvonás”, „Átcso­portosítás”... Már megszoktuk. Kétséges, hogy lesznek-e új utak, útszakaszok, fel lesznek-e javítva a rossz állapotban lévők. A gaz­dáknak most jutott egy kis alamizsna, de ez sem tart majd soká­ig. Nagy lendülettel belevágunk az Európai Unióba is, de ki tud­ja, hogy mi vár ránk. Egyes cégeknél irodákat vonnak össze, hogy valahogy „kijöjje­nek” a költségvetésükből, máshol pedig több száz millióért cseré­lik le a bútorokat. Összevonnak, osztanak, szoroznak, gyököt von­nak mindenből, s a végén megérjük azt is, hogy majd a hiányos költségvetések miatt összevonják az ünnepeket is. Lesz családi ünnepnap: anyák napja, gyermeknap, apák napja - mind egy napon ünnepelve, például július 26-án. Egyházi ünnep­nap: húsvét, pünkösd, karácsony - például június 19-én. Az em­lékezés napja: mindenszentek, halottak napja, december 8-a - esetleg október 11-én. Nemzetünk ünnepnapja például július 1- jén: március 15-e, május 1-je, augusztus 20-a - együtt megtartva egy napon! Aztán a többi ünnep ugyanígy... Ugye, hogy milyen sok pénzt meg lehetne ezzel spórolni? Nem csak az államnak, a városoknak, a falvaknak de a családoknak is. _ Nem kéne annyi transzparens, fellépő, szónok egy évben. Én úgy érzem, hogy már lassan itt tartunk. Minden olyantól elvon­ják a támogatást, vagy csökkentik, ami fontos, alapvető és szük­ség van rá. Akarva, akaratlanul megint a gazdák jutnak eszembe. Vajon kik és mit és miből termelnek majd alapvető élelmiszere­ket, ha minden oldalról „megtorpedózzák” őket? És vajon mi ke­rül majd ünnepkor az asztalra...? Csörgő Balázs Most érdemes betegnek lenni! Nem tehetek róla, számomra ez az üzenete a múlt héten lezárult gyógyszerár-huzavonának. Bár a kijelentés nem teljesen igaz, hiszen április elsejé­től lép életbe a szabályozás, mely befagyasztja a gyógyszerárakat. Engem ebben az egészben csak egyvalami zavar - és félre ne értsenek nem a gyógyszergyártók védelmében beszélek - mégpe­dig az, hogy mi lesz később. Bővebben, milyen tárgyalási pozíci­ói lesznek az államnak, ha már nem lesz költségvetési hiány és nem kell „jegelni” az árakat. Ezzel ugyanis bár törvényes a dön­tés, jó néhány gyártó és forgalmazó szemében szálkát hagynak. Elgondolkodtató a kérdés és szerintem érdemes hosszabb távon gondolkodni ugyanis a későbbiekben, mi patikába járók foghat­juk még a fejünket az árak láttán. Elhiszik nekem, hogy ezt nem fogják elfelejteni az államnak, sem a patikák, sem a gyártók? Persze az április elsején életbe lépő ren­delet értelmében kevesebbet kell fizetnünk és ezért hálásak lehet(nénk)ünk. A helyzet számomra tipikusan „az egyik szemem sir a másik ne­vet” és ez bizony nem jó. Mégpedig azért mert ebből „ki nevet a végén” is lehet, azok meg ugye általában nem mi bérből élők szoktunk lenni. Egyvalami biztos, idén április elseje után lesz érdemes betegnek lenni, hosszú távra azonban ne tessék tervezni mert mint tudjuk: Magyarország a lehetőség országa, úgyhogy a gyors áremelke­désnek is megvan az esélye... Jótékonysági bál Balassagyarmat Március 26-án, pénteken 19 órakor tartja a Balassi Bálint Gim­názium nevelőtestülete és diáksá­ga jótékonysági bálját a volt vár- megyeháza dísztermében. A 9. és 10. évfolyam tanulói ke­ringőznek. Bernstein-, Rogers- és Anderson-műveket ad elő a gim­názium vegyes kara, majd Csoko­nai Vitéz Mihály Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon című színdarabját a 9. d osztály diákjai mutatják be. A műsor után baráti beszélgetéssel egybe­kötött vacsora és bál következik. Európa újabb üdvözlői NMH-információ Minden várakozást meghala­dó arányban csatlakoznak megyénk települései a „Nóg­rádi üdvözlet Európának!” ne­vű programhoz. A Client Line által április 24-re szervezett monstre műsorhoz eddig a megkeresettek kilencven szá­zaléka csatlakozott. Nemrégiben arról számoltunk be: újabb tucatnyi település csat­lakozott a „Nógrádi üdvözlet Európának!’’-programhoz a bá- tonyterenyei kistérségben. Az újabb prezentáció után már har­mincra nőtt az eseményhez kap­csolódó nógrádi települések száma, ami kilencven százaléka azoknak, akik eddig meghallgat­ták a részleteket. Tegnap a Palóc 8 mikrotérség hét polgármestere (Zabar, Szilaspogony, Cered, Báma, Kazár, Vizslás és Rákó- czibánya első embere) mondott igent a szervezőknek, azaz egyre tekintélyesebbé válik a névsor. A rendezők az elkövetkező napok­ban valamennyi kistérség telepü­lésének első emberét felkeresik, csütörtökön például a Balassa­gyarmat környékieket. Az Európai Unióhoz való csat­lakozás előtti utolsó hét végére egy össznógrádi üdvözletét ter­veznek a rendezők, amelyen egy­részt minden nógrádi település egy-egy leánya képviselhetné la­kóhelyét, illetve egy, sorsolás út­ján kiválasztott európai nagyvá­rost, amellyel előzetesen levélben vehetné fel a kapcsolatot. A ver­senyt monstre program kíséri, amelynek csúcsa az este a Salgó­tarjáni Városi Sportcsarnokban megrendezendő polgármesterbál lenne. ó. s. Halálos ütközés Salgótarján-Kishartyán Két halott, három súlyos sé­rült - ez a mérlege annak a köz­lekedési balesetnek, amely teg­nap történt a 22-es főúton. A sal­gótarjáni rendőrkapitányság ügyeletére 13.59 órakor érkezett a bejelentés, hogy a Zsidó-hegy­ként ismert útszakasz 62-es tó- lométerszelvényénél, az úgyne­vezett kőkútpusztai részen összeütközött egy Toyota Avensis és egy Lada típusú sze­mélygépkocsi. A Lada egyik utasa a helyszí­nen meghalt, a mentők négy sé­rültet szállítottak kórházba. Közülük az egyik a kora esti órákban belehalt sérüléseibe, a többiek állapota súlyos. A bal­eset körülményeinek tisztázása érdekében folyik a vizsgálat, a sérültek kora estig nem voltak kihallgatható állapotban. ■ Egyelőre az is tisztázásra szorul, melyik autó milyen irányból érkezett RIGÓ TIBOR FELVÉTELE Felelőtlenségből kegyeletsértés? ^ ” % 2 1-------------* ^1111 ^ !!■! I——III ■ M iklós István lányának sírján sarat, homokot talált, amely belepte az emlék körüli mészkőkavicsot is

Next

/
Thumbnails
Contents