Nógrád Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-26 / 21. szám
I 7. OLDAL A „tűké” egyedülálló pécsi kifejezés. Olyasvalakit jelöl, akinek ősei legalább három generáción át itt élték le életüket, és eközben szőlőt is neveltek. A tüke ugyanis a tőke (= szőlőtőke) szóból származik. Mára az egészséges lokálpatriotizmus szelleme lengi körül mindezt, hiszen az 1997-ben létrejött Tüke Alapítvány azon munkálkodik, hogy a múltat megőrizve és tisztelve adják át Pécs szeretetét az utódoknak. Az I. Tüke Díjat 2004. január 21-én adták át-így a hivatalos közlés - „a magyar orgonák aranykezű mesterének”, Angster Józsefnek. Orsonamuzsika a múltból a mába Fényárban úszik a pécsi szekesegyház (ami már rég bazilika, de mindenld így hívja csak), a Liszt-díjas Király Csaba ujjai (és lábai) alatt zeng az orgona. Természetesen Angster-orgona, ami - bizonyára nem véletlenül - épp a 100. volt a cég orgonáinak sorában. A legelső pad- ban, bal szélen pedig ott ül a 87 éves Angster József, az ugyanezt a nevet viselő cégalapító unokája. Valaha számára is a legtermészetesebb életpályaként kínálkozott az orgonaépítés, amit ki is tanult, ám amitől a történelmi balsors megfosztotta. Ma már biztosan tudjuk: az Angster név legalább annyira egyet jelent Péccsel, mint a Zsolnay, vagy akár a Széchenyi téri dzsámi (ahol, mondani sem kellene, szintén a Mária utcából származó orgona szól). A hangverseny és a hálaadó szentmise után Habsburg György nagykövet elnökletével kivonul a Tüke Alapítvány ötfős kuratóriuma. Temérdek ajánlás érkezett az I. Tüke Díj díjazottjának személyére, ám a választás egyöntetűen esett Angster Józsefre. Az ünnepelt, érezhetően meghatott hangon így szól a sokasághoz:- Az orgonakoncert alatt egy kép járt a fejemben. Az, amikor 1867. augusztus 20- án egy szekér bakján egy fiatalember zötykölődik Pécs felé, ide, az ismeretlenbe, hogy a megrendelésnek megfelelően elkészítse orgonáját. Ahogy Szalánta felöl érkezve kinyílik előtte a panoráma, először meglátja a Mecsek erdeit, majd a székesegyház akkor még csonka négy tornyát, naplójának tanúsága szerint arra gondol: itt fogja leélni élete hátralévő részét. Azóta százötven év telt el, és az orgonagyár rég a múlté. Ám ettől függetlenül én is azon voltam egész életemben, hogy szolgáljam a város történelmévé lett Angster-gyár, s amikor csak lehetett, a meglévő orgonák ügyét. Másnap, immár nappali fényben, az ünnepelt házában nem lehet mással kezdeni, mint megkérdeni, hogy vajon miként fogadta a hírt.- Nem tagadom, tűkének érzem magam, hiszen nekem is van egy kis szőlőm, művelem is. Annak idején, azt hiszem, ez a polgárosodással jött. Amikor a nagyapám az orgonagyár alapítása és kezdeti évei után egy kis levegőhöz jutott, gyarapodott, akkor ő is vett magának szőlőt a Mecsek-oldalban. Szerencsére az első, zsinagógabéli orgonájának olyan híre lett, hogy még a katolikus papok is csodájára jártak, és egyik megrendelés hozta a másikat. Nagyapám irodakönyvekbe vezette be precízen az egyes orgonákról való adatokat, de az egyik ilyen könyv hátoldalán azt találtam: „Recept a tavaszi lemosó permetezéshez a barackfáknál” -, egyszóval a szőlőt, gyümölcsöst is komolyan vette, és eltanulta a szomszéd gazdáktól, mit hogyan kell csinálni - meséli Angster József. Ez az időszak, amiről beszél, az orgonagyár aranykora volt, a legjobb időben: nagyapja 1867-től (a kiegyezés évétől) 1918-ig (az első világháború végéig) vezette a céget, amikor a munkatársak száma százra is felment, holott manapság egy komoly orgonaüzem létszáma sem több 30 embernél. Az unoka Angster Józsefnek tíz év után kényszerből kellett feladni az orgo- nás szakmát. Pedig:- Nekem nagyon komoly elképzeléseim és céljaim voltak az orgonával. Nemhiába vettem rá a szüléimét, hogy taníttassanak. Ugyan apám mellett már 15-16 éves koromtól dolgoztam nyaranta a műhelyben, szakkönyveket is olvasgattam, Az Angster orgonaépítő dinasztia 1. ANGSTER JÓZSEF (1834-1918) - a ma Horvátországhoz tartozó Kácsfalváról származó mester eredetileg asztalosnak tanult, majd több mint 10 éven át tartó nyugat-európai vándordíja során ismerkedett meg az orgonaépítéssel, és sajátította el a mesterség fogásait előbb német műhelyekben, később pedig Párizsban a híres Aristide Cavaillé-Collnál. 1867-ben érkezett Pécsre, hogy elkészítse No.1. orgonáját az akkor felépült zsinagógában. A közelmúltban felújított első Angster-orgona ma is olyan hangszer, hogy aki megszólaltatja, az „fürdik a hangokban” - ahogy az orgona- művész mondta. 2. ANGSTER EMIL (1874-1939) és Angster Oszkár (1876-1941) - apjuk halála után vették át az orgonagyárat, a két világháború között kezük alatt tovább virágzott a cég. de nem akartam csak afféle inasként cseperedni ebben a műszakilag rohamosan fejlődő világban. Elvégeztem hát a Műegyetemet Budapesten, ahol villamos-gépészmérnök diplomát szereztem. Apám halála után tíz éven át vezettem is a gyárat, de aztán minden odalett. Az államosítást követően a két unoka- testvért, Józsefet és Imrét még be is börtö- nözték, majd mire szabadultak (1952-et írt a naptár), az Angster-orgonagyár már nem létezett.- Én először a volt Deutsch-féle téglagyárban kaptam hosszas kilincselés után villanyszerelői állást. A munkába menekültem, mert az vallom, hogy a munka minőségét csak részben határozza meg az, amit el kell végezni, sokkal fontosabb tényező az ember. Ennek a hozzáállásnak meg is lett az eredménye, egy év múlva felfigyeltek a képesítésemre, megtettek főmérnöknek, és ebből a pozícióból mentem nyugdíjba huszonöt évvel később. De vajon mi lett a hosszú évtizedek alatt az Angster-orgonákkal?- Negyven évig alig lehetett beszélni róluk. Azt mondták, Iderikális hangszer, a népi demokráciában ilyesmire nem lesz többé szükség. Meg mertem kérdezni: és Bachra se lesz többé szükség? Ezt nagyon rossz néven vették. Egy biztos, nem sok mindent tudtunk az orgonáinkról. A fiatal szakemberek szétszéledtek, itt-ott dolgozgattak, javítgattak. Igazság szerint egytől egyig príma szakemberek voltak, de hát annak idején nem ők készítették a terveket, a kalkulációkat, ezért volt, amit ők se tudtak megoldani, hiába volt jó a kezük, ha nem volt meg az elméleti tudományuk... Persze azért sokan jártak-keltek az országban, jöttek a hírek, hogy ez vagy az az Angster-orgona elpusztult, vagy jó úton van a pusztulás felé, mert durva keAngster József Ilyen sípokból áll a pompás zengésű hangszer Ódon hangulat az Angster-műhelyben 3. ANGSTER IMRE (1916-1990) és Angster József (1917-) - a történelem balsorsa pályájuk elején elválasztotta őket az orgonaépítéstől, mivel a gyárat 1948-ban államosították, majd módszeresen elpusztították. A leghíresebb Angster-orgon 1867-1948 között összesen 1307 orgonát építettek (nagyságuk szerint) 1. Szegedi Fogadalmi Templom - 5 manuál 136 változat 2. Budapesti Szent István-bazilika - 4 manuál 85 változat 3. Budapesti Zeneművészeti Egyetem- 4 manuál 71 változat 4. Egri Székesegyház - 3 manuál 60 változat 5. Kassai dóm - 3 manuál 55 változat 6. Kalocsai Székesegyház - 3 manuál 50 változat 7. Pécsi Székesegyház - 3 manuál 48 változat 8. Hajdúböszörményi Bocskay téri templom- 3 manuál 47 változat 9. Pécsi Pius-templom - 3 manuál 46 változat 10. Soproni evangélikus templom - 3 manuál 46 változat 11. Pécsi belvárosi templom (dzsámi) - 3 manuál 44 változat 12. Budapesti Dohány u.-i zsinagóga - 3 manuál 44 változat 13. Kecskeméti zsinagóga - 3 manuál 43 változat 14. Budapesti Remete-telepi templom - 3 manuál 43 változat 15. Jászberényi főtemplom - 3 manuál 43 változat zek nyúltak hozzájuk, akik nem értettek a kényes szerkezetekhez. Még egy üyen megjegyzés is visszajutott Angster József, az unoka fülébe: „Nagy művész volt ez az Angster, de ugyanakkor marha is, mert olyan orgonákat épített, amiket nem lehet megjavítani.” Annak, aki nem értett hozzá, nem is. A ’70-es, ’80-as években valamelyest már változott a légkör, s bár nyilvávaló volt, hogy úgy, mint régen, nem lehet visszatérni az orgonagyártáshoz, Angster Józsefet is fel-felkeresték pécsi otthonában bizonyos illetők. Azonban hamar kiderült, hogy a jelentkezőknek leginkább a „titkokra” fájt a foguk, hogy esetleg hozzájuthatnak egy-egy régi szakkönyvhöz, tervhez, leíráshoz. A nyugdíjas téglagyári főmérnök azonban mégis visszatért a családi hagyományokhoz. Egyrészt egy idő után mégis csak segítségül hívták a leghíresebb Angster-orgonák restaurálásához, továbbá külföldi, orgonával foglalkozó összejövetelekre invitálták meg szakértőként, Bécsbe és Brémába is. Annak külön örült, hogy amikor Angster József párizsi mestere, Cavaillé-Coll halálának 100. évfordulóját ünnepelték 1999-ben, az emlékkönyv feltüntette a francia orgonaépítő jeles tanítványait, köztük Angstert, akit nemes egyszerűséggel a „magyar Cavaillé- Collként” emlegetnek. Angster József, az I. Tüke Díjjal kitüntetett pécsi polgár csöndesen él feleségével és emlékezik. Persze ha az orgonához már nem is, szinte naponta odaül a zongorához és játszik Chopint, Beethovent, Rachmaninovot. Vendégét pedig igazi tűkéhez méltó módon még a fagyos januárban is a szuterénben telelő szőlővel tudja megkínálni... MÉHES KÁROLY A legtöbb hangszert Budapestre (33), Pécsre (32) és Győrbe (8) szállították, míg az országon belül a legmesszebbre 1885- ben Sepsiszentgyörgyre került Angster-orgona. Új Suzuki ABS es dupla légzsák nélkül? Ha talál ilyet, az alapárnál 100 ezer Ft-tal olcsóbban elviheti. www.suzuki.hu