Nógrád Megyei Hírlap, 2004. január (15. évfolyam, 1-26. szám)
2004-01-26 / 21. szám
8. oldal - Nógrád Megyei Hírlap VILÁG TÜKÖR Hírek Bojkott Összhangban a kormánytöbbség pénteki házbizottsági döntésével, hétfőn a kormánypárti képviselők nem vesznek részt a költségvetési bizottság rendkívüli ülésén - áll az MSZP költségvetési bizottságának elnöke által kiadott közleményben. Szabó Lajos szerint a múlt hétfői bizottsági ülésen, a gazdaság tavalyi teljesítménye és jelenlegi helyzete részletes szakmai megvitatásra került. EUROPRESS Időközi választások Időközi önkormányzati választást tartanak február 1-jén Császlón, és április 4-én Nyírbátorban. Császlón a polgár- mester halála miatt, Nyírbátor 10-es számú szavazókörzetében pedig a korábbi közgyűlési tag, Lehoczky Péter (MSZP) alpolgármester halála miatt kell választásokat tartani, mti Új kihívások A jóléti célok megvalósításához új eszközökre van szükség. Magyarországon sok vonatkozásban új helyzet állt elő, amelyekre megoldást kell találni - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter szombaton, a szocialista párt baloldali tömörülése által rendezett tanácskozást követően. Kiss szerint választ kell adni többek között arra a kérdésre, hogyan képzeljük el Magyarország új európai szerepét, mti Jog-folytonosság Tavaly folytatódott az igazságszolgáltatás reformja, új intézmények jöttek létre, elkezdődött a közjogi törvényalkotás és folytatódott a jogharmonizáció - mondta vasárnap Vastagh Pál (MSZP), az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának elnöke. A változások között kiemelte a három új ítélőtábla létrejöttét, a bírák erősödő függetlenségét, és az emelkedő költségvetési támogatást, mti Robbantások A hétvégén is folytatódtak Irakban az amerikai hadsereg elleni támadások, amelyek hat katona és számos iraki polgári személy életét oltották ki. A fővárostól 180 kilométerre északra rakétagránát sebesített meg szombaton egy katonát, aki egy nappal később belehalt sérüléseibe. A nap folyamán a Bagdadtól északra lévő, az iraki fegyveres ellenállás központjának tartott úgynevezett szunnita háromszögben egymást követték a robbantásos támadások, mti Fogolycsere A jövő hét közepén kerül sor a fogolycserére Izrael és a Hezbollah között - erősítette meg Hasszán Naszrallah sejk, a libanoni székhelyű szélsőséges szervezet vezetője, valamint korábban Ariel Sáron izraeli miniszterelnök, mti Amerikai nyitás Héttagú amerikai küldöttség érkezett vasárnap Tripoliba. Előző nap Tom Lantos demokrata párti képviselő kezdett tárgyalásokat a líbiai fővárosban. Az amerikai delegáció három napot tölt Líbiában, fogadására líbiai törvényhozók jelentek meg a repülőtéren. Tom Lantos kaliforniai demokrata párti képviselő szombaton már tárgyalt a líbiai-amerikai baráti társaság elnökével és találkozójuk után kijelentette: reméli, hogy látogatása hozzájárul a két ország kapcsolatainak javulásához. A vasárnap érkezett demokrata és republikánus képviselőkből áŰó delegációt a republikánus Curt Weldon vezeti, mti 2004. JANUÁR 26., HÉTFŐ TANÁCSKOZÁS ÉS DEMONSTRÁCIÓ DAVOSBAN. Könnygázt is bevetettek a rendőrök szombaton a svájci üdülőhelyen, a világgazdasági fórum ellen tüntető antiglobalisták ellen. A nagyszabású tanács- kozáson főként a közel-keleti helyzetről és a fejlődés további útjáról esett szó. fotó: europress/epa ___________96 NAP A CSATLAKOZÁSIG_______________ Ú jra alkotmányoznak Az EU-tagállamoknak és a csatlakozó országoknak a decemberi brüsszeli csúcs kudarca óta hétfőn először nyílik alkalmuk arra, hogy felmérjék az átmenetileg megakadt alkotmányozási folyamat kilátásait. Brüsszel A 25 ország külügyminiszterei az EU általános ügyek és külkapcso- latok tanácsának ülését használják fel arra, hogy munkaebéd keretében kötetlen megbeszélést folytassanak a továbblépés lehetőségeiről. A kötetlenség azt jelenti, hogy az EU soros ír elnöksége ezúttal nem terjeszt elő dokumentumokat, és hivatalos ösz- szefoglaló következtetések levonására sem készül. Szándékai szerint a tanácskozás elsősorban annak jelzésére szolgál majd, hogy nem szakadt félbe az alkotmányos szerződés véglegesítésére irányuló munka. Az ennek hivatalos keretét adó kormányközi konferencia (IGC) további menetrendje azonban változatlanul bizonytalan. A brüsszeli csúcson Írország azt a megbízatást kapta, hogy mérje fel a helyzetet, s ennek alapján az Európai Tanács márciusban esedékes következő értekezletén tegyen részletes jelentést. Az ír vezetők legutóbbi nyilatkozatai szerint az elnökség azt szeretné, ha az IGC még mandátuma idején, vagyis ebben a fél évben lezárulhatna; tisztában van azonban azzal, hogy ezt nehéz lesz elérni. Mindenesetre ha úgy látja, hogy valódi alkalom nyílik a megállapodásra, habozás nélkül meg fogja azt ragadni. Írország ideális helyzetben van ahhoz, hogy elősegítse a kompromisszum létrejöttét a legtöbbet vitatott és legnehezebb kérdésben, a szavazási rendszer ügyében, amely decemberben holtpontra juttatta az IGC-t. Ebben a vitában ugyanis semleges álláspontot foglal el, a maga részéről a javasolt megoldások bármelyikét elfogadhatónak tartaná. A tanács hétfői ülésének legnagyobb részét azonban az Unió kül- kapcsolataival összefüggő kérdéseknek szentelik, s ezek többségében összegző következtetések levonása is várható. A miniszterek nyilvános vitát folytatnak az EU első átfogó biztonságpolitikai stratégiájáról, amelyet Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főképviselő jelentése alapján a decemberi csúcson hagytak jóvá. AZ EURÓPAI UNIÓ KÖLTSÉGVETÉSE (millió euró 1999. éri árakon) 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 Mezőgazdaság 40920 42800 43900 43770 42 760 41 930 41 660 Strukturális és kohéziós alapok 32045 31455 30865 30285 29595 29595 29170 Belső politikák 5 930 6 040 6150 6 260 6370 6 480 6600 Külső akciók 4550 4 560 4 570 4580 4 590 4 600 4610 Adminisztráció 4560 4600 4700 4 800 4900 5000 5100 Tartalékok 900 900 650 400 400 400 400 Előcsatlakozási alapok 3120 3120 3120 3120 3120 3120 3120 Összesen 92025 93475 93955 93 215 91735 91125 90660 Új tagországok csatlakozásának esetére elkülönített források 4140 6710 8890 11440 14 220 Kiadási plafon 89600 91110 98360 101590 100800 101 600 103840 ÁLLÁSPONT RÉNES MARCELL Nevet a gyereknek A hírek szerint nő az engedély nélkül bejegyezhető nemzetiségi utónevek száma, és saját nemzetiségi nevet adhatnak a gyermeküknek azok a szülők, akik a Magyarországon lévő tizenhárom nemzetiség bármelyikéhez tartozónak vallják magukat. Az önkormányzatokat tavaly kérte fel a belügyi tárca, hogy állítsák össze saját utónévlistáikat. A német kisebbségi önkormányzat kétezer utónevet sorolt fel, ezek után a többi között a Stefan, a Franz, a Karin vagy a Lili név is gyakrabban felbukkanhat. Az Országos Cigány Önkormányzat szerint a roma gyerekek tulajdonságuk alapján eddig is kaptak roma keresztnevet. Most ezeken a neveken anyakönyvezhetik szüleik a gyerekeket, így jöhetnek a Bíbice, a Lolo és a Maca nevű kislányok. A Lolo pirosat jelent, a Maca pedig a Mária cigányul becézett megfelelője. A fiúkat pedig Vesónak (erdő) és Parnónak (fehér) is hívhatják majd. Jelenleg ugyanis az MTA Nyelvtudományi Intézete dönt az olyan nevek engedélyezéséről, amelyeket nem lehet az utónévkönyvben megtalálni. Az utónévtár egyébként a szülők találékonysága miatt folyamatosan bővül, legutóbb a Bársony és a Támár neveket javasolta bejegyzésre az intézet. Megoldódott hát minden? Majdnem. Az említett névadási lehetőség kedves gesztus, bizonyára élnek is majd vele az érintett szülők, ám azért akad még itt egy-két problematikus dolog. Például a hazai nemzetiségek parlamenti képviselete - nem csupán egy-két „díszvendég” valamelyik nagyobb párt választási listáján -, amelynek hiányáért a rendszerváltás óta szégyellhetjük magunkat. Vajon a kellő anyagiak híján mennyire működőképesek az egyes településeken a kisebbségi önkormányzatok, amelyeknek tagjaira ráadásul a többség is szavazhat, kvázi dönthet a kisebbség feje fölött? És akkor még nem beszéltünk a kétségkívül meglévő előítéletekről a „primitív személyiségű” romákkal, vagy éppen „a galíciai jöttmentek hadával” szemben... EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Az olvasó mondja ÉS A RENDŐRÖK CSAK NÉZNEK - JANUÁR 16. Férfi: „Az igazságszolgáltatásban addig úgysem lesz változás, amíg Polt Péter a vezetőjük, mint a pénzügyi oldalon sem, amíg Járay Zsigmond a vezetőjük.” Férfi: „A rendőröknek most olyan nagy gondjuk van, ha most beavatkoztak volna, az újságírók azért orroltak volna rájuk. Azonkívül van ott egy rendezőség, azt nem az ország csinálta, hogy az ország rendőrsége őrizze, ezt egy kis klikk csinálta, és igenis ők vigyázzanak a rendre.” Nő: „Hogy idáig elfajult a dolog, ez csak az Orbán Viktornak és a bandájának köszönhető. Egyébként ők azok, akik kettéválasztották az országot, és ezek a mocskos fiatal szemetek, akik soha életükben nem dolgoztak, ezek csak hergelik az ország népét.” SZEREPTÉVESZTŐ ORVOSOK - JANUÁR 16. KÖKÉNY ÉS A HÁLAPÉNZ - JANUÁR 22. Nő: „Álláspontom szerint az orvosok mint a hiénák, úgy csapnak le a beteg ember pénzére. Undorító a viselkedésük, visszaélnek a beteg ember kiszolgáltatottságával.” A TAKARÉKOSSÁG VONALA - JANUÁR 17. Nő: „Milyen ötletes a Pénzügyminisztérium! Ötlet jöhet, sőt, jöjjön tőlünk. Ha sikeres lesz a program, a babér az övék, ha nem, megindokolják a lakosság javaslataként.” JUPITER ÉS AZ ÖKRÖK - JANUÁR 22. Férfi: „Magyarországon ma már ott tartunk, hogy nemhogy igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás sincs, annyira elharapódzott az a jelenség, hogy mindenkinek meg kell keresnie a megfelelő szintű patrónusát.” MDF: bejött a papírforma Budapest Ellenszavazat nélkül hét tartózkodással az MDF Országos Választmánya jóváhagyta a párt európai parlamenti listáját, amelynek első helyén Dávid Ibolya pártelnök áll. A várakozásoknak megfelelően Dávid Ibolya pártelnök az első az MDF európai uniós választási listáján. A második helyet Olajos Péter foglalja el, aki megalakulása óta vezeti az MDF európai uniós integrációs irodáját, a harmadik helyet az FKGP által delegált személy tölti be, a negyedik helyen Ékes József MDF-es országgyűlési képviselő szerepel, aki megfigyelőként már eddig is képviselte a pártot az Európai Parlamentben, az ötödik helyre az Ifjúsági Demokrata Fórum delegál jelöltet.- Az MDF és a vele együttműködő Magyar Demokrata Néppárt és a Vállalkozók Pártja a kisgazdákkall kötött megállapodást, amelyet az FKGP elnöke pártja képviseletében írt alá - jelentette ki Dávid Ibolya. Az MDF elnöke Balogh Gyulának arra a közleményére reagált, amelyben a független országgyűlési képviselő felszólította, hogy „az MDF-FKGP között létrejött választási paktumot tekintse semmisnek, mivel az FKGP tagsága soha nem támogatott bűncselekményekkel gyanúsítható személyeket”. Balogh Gyula szerint a megállapodást aláíró Deák József jogszerűtlenül lett az FKGP elnöke, és azok az iratok, amelyek alapján képviseleti jogát a bírósági nyilvántartásba vette, csak alakilag voltak megfelelők, tartalmilag hamisnak bizonyultak. ■ Nincs roma egység Budapest Nem foglalkozik a Cigány Szervezetek Országos Szövetségének (CSZOSZ) az Országos Cigány Önkormányzatot (OCÖ) érintő kritikájával, bíráló beadványaival és „alaptalan rágalmaival” a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának frakciója (MCF). Kolompár Orbán, az OCÖ és a fórum elnöke elmondta: az országos kisebbségi önkormányzat elnöksége megvitatja, érvényesnek tekintik-e még a CSZOSZ és az MCF közötti megállapodást. Kolompár Orbán arra kéri fel a CSZOSZ-színekben az OCÖ-beri tevékenykedő - becslése szerint tucatnyi - tagot, nyilatkozzon arról, fenntartja-e mandátumát. Mint mondta: „nem lehet pontosan most megállapítani, ki a CSZOSZ vezetője, s ki irányítja a csapatot". _________________■ H álás téma a hálapénz Budapest Lehet-e úgy egészségügyi reformot csinálni, hogy a rendszer egyik legfontosabb szereplői, az orvosok tiltakoznak ellene? - tették fel a kérdést az előadók az SZDSZ vasárnapi szabad tanácskozásán. Béki Gabriella szabad demokrata országgyűlési képviselő szerint bármilyen reformba kezdett az egészségügyi kormányzat az elmúlt években, az az orvostársadalom nemtetszésébe ütközött. A kórháztörvény hatályon kívül helyezése visszalépés. A szocialista vezetés az egészségügyben apró, észrevehetetlen korrekciós lépéseket tett, ahelyett, hogy nagyobb ívű reformokat hajtott volna végre. Az SZDSZ-nek mindenképpen feladata lenne, hogy lépéseket sürgessen, és négypárti megbeszéléseket kezdeményezzen az egészségügy reformjával kapcsolatban. Molnár Lajos, a párt egészség- ügyi szakértője szerint kettősség bénítja az egészségügy területét: pénzt nem ad a kormányzat, és a privatizációt is csak ígérgeti. Az egészségügyi reform soha nem fog támogatást kapni a kiváltságos orvosrétegtől, amely illegális jövedelméből nyugati színvonalon él, és senki nem kéri számon rajta, hogy balkáni színvonalú szolgáltatást nyújt. Mihályi Péter, az SZDSZ szakértője úgy fogalmazott: nem igaz az, hogy a hálapénz működteti az egészségügyet, hanem éppen ellenkezőleg, rombolja. Az Európai Unió legutóbbi országjelentése „kemény korrupciónak” nevezte az orvosoknak adott hálapénzt. ■