Nógrád Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 277-300. szám)

2003-12-09 / 284. szám

2003. DECEMBER 9., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal Dóra Ottó, a megyei közgyűlés elnöke (jobbról az első) és Ercsényi Ferenc az SZDSZ nevé­ben tiszteleg az áldozatok emléktáblája előtt Dr. Angyal Dávid, az SZDSZ városi elnöke emlékezett az áldozatokra Emlékezés az áldozatokra (Folytatás az 1. oldalról) most Stolmark G. Ilona Emléke­zés Salgótarjánnak című versét szavalta el.- Hosszú évek múltak el az­óta a nap óta, amit mi jelenleg is Salgótarján történelmében a leg­tragikusabb gyásznapként tar­tunk nyilván - fogalmazott Steigerwald Ottó, az '56-os Nóg­rád Megyei Munkástanácsok el­nökhelyettese. - Sokan ezt a szörnyű eseményt nem tudták magukban feldolgozni, mert a kádári rendszer tudatosan köd­fátyolba borította. Dénes János '56-os forradal­már, a Központi Munkástaná­csok tagja, aki közel hét évet töl­tött börtönben a „félelem váro­sának ” nevezte Salgótarjánt, s emlékezett a „vérrel kirobban­tott és vérrel kioltott” forrada­lomra. Steigerwald Ottó, az ‘56-os Nógrád Megyei Munkástanács elnökhelyettese szintén em­lékezett _ Kövér László, a Fidesz-MPSZ alelnöke egy francia kommunis­ta költő szavaival köszöntötte a kegyelettel adózó tömeget, melynek mondanivalója: „Nem lehet addig üdv a földön, míg bocsánat terem a gyilkosok­nak”. - Bár mi ma önként jöt­tünk ide, mégis szeretnénk nem itt lenni. Szeretnénk, ha decem­ber 8-a egy szokványos, unal­mas nap lehetne - mondta Kö­vér László. - Ha érdekelne min­ket, hogy mi történt a múltban ezeken a napokon, akkor olvas­hatnánk az újságban, hogy ezen a napon született Horatius és halt meg John Lennon. Ennyi is volt, mit e napról tudni szabad volt. Szeretnénk nem itt lenni, de tudjuk, hogy itt a helyünk minden év december 8-án - mondta Kövér László. FISSZA Dénes János ‘56-os forradalmár, politikai fogoly, aki hét évet volt börtönben, ezeket az éveket is felidézte _ A Fidesz-MPSZ es az MDF együtt vonult gyertyákkal a December 8. térre Kövér László, a Fidesz-MPSZ alelnöke (balról) Becsó Zsolt országgyűlési képviselő tiszteleg­tek az emlékműnél Lobogó gyertyák a kioltott életekért FOTÓK: GÓCS ÉVA A többség elégedett (Folytatás az 1. oldalról) tehát 5 percen belül kiért a rend­őrség a helyszínre - ismertetett néhány érdekes adatot a felmé­rés eredményéből dr. Havasi Zoltán. - 40 százalékhoz 5-15 perc alatt, 24 százalékuk 16-30 perc között ka­pott rendőri segítsé­get és 12 százalék 1 állította azt, hogy fél ' órán túl érkezett a segítség. Ez termé­szetesen attól is füg­gött, hogy az adott vá roson belül kellett hívni rendőrséget, vagy 30-40 kilométerrel távolabbról egy kis faluból. Az elmúlt két év során a rendőrséggel kapcsolatba kerültek közül a megkérdezettek 9 százaléka na­gyon elégedett, 50 százaléka elégedett, 26 százaléka közepe­sen elégedett, 13 százaléka elfo­gadhatóan elégedett, és mind­össze három százalékuk mond­ta azt, hogy elégedetlen volt a rendőrség tevékenységével. Amint azt a rendőrfőkapitány elmondta, a megkérdezettek a rendőrök, a rendőri fellépés jel­lemzőiként a legfontosabb té­nyezőként emelték ki a jó meg­jelenést, a jogszerűséget, a hatá­rozottságot, a fizikai durvaság mellőzését. Javításra szoruló té­nyezőként a rugalmasság, a pontosság, a precizitás és a gyorsaság szerepelt az élen. A válaszadó állampolgárok elége­dettek voltak azzal, ahogyan az pEudorség POLICE eljárás során védték a magánéle­tüket, tájékoztatták jogaikról, ügyükről az eljárás befejezése­kor. Kevésbé voltak elégedettek az eljárás gyorsaságával, vala­mint az eljárás során kapott tájé­koztatással. .- Az ország köz- biztonságát a meg­kérdezettek 48 szá­zaléka tartja elfo­gadhatónak, 27 szá­zaléka jónak, 5 szá­zaléka kiválónak - emelte ki Havasi Zol­tán. - A megye közbiz­tonságának megítélése jobb: 42 százalék sze­rint elfogadható, 41 szá­zalék szerint jó és 5 százalék szerint kiváló. A válaszadók sze­rint a rendőrség szolgáltató sának javításához első sorban a technikai fel­tételeket kellene javí­tani, nagyobb hatás­kört biztosító jogsza­bályokat kellene élet­be léptetni, illetve a rendőrök illetményét kellene növelni. A terű- 7 j*’*” f leti és helyi szervek bűn- és baleset-megelőzési tevékeny­ségét a megkérdezett állampol­gárok 11 százaléka •kiválónak, 37 százaléka jónak, 41 százalé­ka elfogadhatónak minősítette. A megkérdezettek 11 százaléka mondja azt, hogy a rendőrség ez irányú tevékenysége rossz. A rendőrfőkapitány kitért ar­ra is, hogy arra a kérdésre, mely szerint a lakókörnyezetében mennyire nyújt védelmet a rendőrség a bűnözőkkel szem­ben, 6 százalék szerint tökéle­tesen, 45 százalék szerint jól, 37 százalék szerint átlagos mér­tékben, 9 százalék szerint elfo- gadathatóan véd, míg 3 száza­lék szerint egyáltalán nem nyújt védelmet a rendőrség. A kérdőívek összegzése minden rendőrkapitányságon elkészült. Ebből megállapítható, hogy a rétsági rendőrkapitányság terü­letén megkérdezettek ítélik a legjobbnak településük közbiz­tonságát: 60 százalékuk szerint jó, 22 százalékuk szerint kiváló a közbiztonság a városban és környékén. A közbiztonságot legrosszabbnak a Bátonytere- nye vonzáskörzetében élők tartják: 5 százalé­kuk szerint nagyon rossz, 10 százalék szerint rossz, 37 százalék szerint elfogadható, 36 százalék szerint jó és 12 százalék sze­rint kiváló.- A felmérés eredmé­nye a már elvégzett társadalmi hatásvizsgálatok és a még érté­kelés alatt álló dolgozói önérté­kelések eredményeivel együtt hasznos alapot nyújt a rendőri tevékenység jobbításához, a jö­vő évi fejlesztési feladatok kitű­zéséhez - mondta végezetül dr. Havasi Zoltán. HEGEDŰS ERZSEBET Képzési tájékoztató ___________Balassagyarmat A balassagyarmati rendőrkapitányságon de­cember 9-én 14.30 órától, január 6-án 14.30 órától várják azokat a fiatalokat, akik érdeklődnek a rendőri pálya iránt. A rendészeti szakközépiskolá­ban 2004-ben induló rendőrszakképzésről szóló tájékoztató után jelentkezési egységcsomagot a helyszínen lehet igényelni. HÍREK Salgótarján JOGSEGÉLY. A Nógrád Me­gyei Munkástanácsok ingyenes jogsegélyszolgálatot tart decem­ber 10-én 14 órától a Bajcsy-Zsi- linszky út 7. szám alatt (MDF- székház). MODELLEK. A Salgótarjáni Modell és Makett Klub, valamint a Balassi Bálint Megyei Könyvtár megnyitotta a 12. modell- és makettkiállítást a könyvtár gyer­mekkönyvtári részében. A kiállí­tás nyitva tartási időben díjtala­nul megtekinthető január 3-ig. CÍMERTAN. Dr. Szvircsek Ferenc lesz az előadó az idősek népfőis­kolája december 10-i, a József At­tila Művelődési Központban 14 órakor kezdődő foglalkozásán. A történész-muzeológus segítségé­vel a magyar címer történetét is­merhetik meg a hallgatók. NYILVÁNOS FÓRUM. Lovas István publicista december 9-én 18 órától nyilvános fórumon vesz részt Salgótarjánban, a Nemzeti Család- és Szociálpoli­tikai Intézet képzési központjá­ban, a Szövetség a Városért Pol­gári Kör vendégeként. ELMARAD A FOGADÓNAP. A december 10-én 8-12 óráig meg­hirdetett, Puszta Béla polgár- mester, országgyűlési képviselő fogadónapja egyéb elfoglaltság miatt elmarad! Endrefalva KERÁMIÁK TÁRLATA. Az álta­lános iskola galériájában tegnap nyitották meg Antal Gergely tari művész kerámiáinak kiállítását. A művész a hagyományokhoz híven rendhagyó rajzóra kereté­ben találkozik az iskola diákjai­val. A tárlat egy hónapig látható. Gála a fogyatékkal élőkért Salgótarján Jótékony célú gálaműsort rendeznek a fogyatékkal élő fiatalokért december 10-én este hat órától a József Attila Művelődési Központban. A rendezvényen több mint húsz műsorszámot láthatnak és hallhatnak az érdeklődők. Ezek között szerepel a Roll Dance Kombi táncegyüttes, Zsámboki Marcell, a Princess, a Főnix táncklub, a Nógrád táncegyüt­tes, a Gagarin és Illyés Gyuláné iskola tanárainak kórusa és az adventista kórus műsora is. A gála zárása annak a szakmai konferenciának, melyet a Nem­zeti Család- és Szociálpolitikai Intézetben tartanak szerdán a fogyatékkal élők munkába állá­sáról. Jegyeket a JAMK-ban vagy a Vöröskereszt salgótarjáni iro­dájánál lehet igényelni. A belé­pés díjmentes, a vendégek a helyszínen ajánlhatják föl támo­gatásaikat. Mikulás-délután A színvonalas műsor is hozzájárult az ünnep emlékezetessé tételéhez Balassagyarmat Hagyományosan Mikulás lá­togat a Balassagyarmati Ha­tárőr Igazgatósághoz decem­ber elején, hogy kiossza a csomagokat az összegyűlt gyerekseregnek. A Télapó most is tömött put­tonnyal érkezett az igazgatóság nagytanácstermébe, ahol sok ap­róság várta már jövetelét. A nagyszakállú hűséges segítőjé­vel, „Piskótával” színvonalas műsorral kedveskedett a csöpp­ségeknek, melyből nem hiá­nyozhattak az ilyenkor aktuális dalok sem, melyeket az egybe­gyűltek együtt énekelhettek. A program csúcspontja azonban maga az ajándékozás volt, min­denki átvehette a saját csomagját és nekiállhatott az édességek, cukrok, csokoládék majszolásá- nak. így az arcokból ítélve min­denki elégedetten távozhatott, hiszen mindenkinek volt kedvé­re való a csomagocskákban.------—------*— —.Z r ... -------------------------------1 Vt . ff .érá/ A Szabad Demokraták Szövetségének képviselői meggyújtják az emlékezés gyertyáit

Next

/
Thumbnails
Contents