Nógrád Megyei Hírlap, 2003. december (14. évfolyam, 277-300. szám)

2003-12-09 / 284. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2003. DECEMBER 9., KEDD Zökkenőmentes működés, jogharmonizáció és ügyfélközpontúság a cél Új vezető a közigazgatási hivatal élén - Dr. Szandai László a takarékosság elkötelezettje- Túlzás nélkül állíthatom, hogy amióta leérettsegiztem 1981- ben a balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban, azóta kapcsolatban állok a közigazgatással - fogalmazott dr. Szandai László, a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal 2003. október 16-án kinevezett vezetője. NMH-exkluzív Dr. Szandai László az Ál­lamigazgatási Főiskola nappali tagozatán 1984-ben szerzett igazgatásszervezői diplomát és ügyintézőként kezdett el dolgozni Szécsényben, szerve­zési előadóként. Ezután a sor­katonai szolgálat következett, amelyet követően néhány évet töltött a KISZ-ben. 1990 és 1993 között Nógrádsipeken, majd Hugyagon volt jegyző. Később egy időközi választá­son Hugyag polgármesterévé választották. Levelező tagoza­ton a szegedi József Attila Tu­dományegyetemen jogot hall­gatott, ahol 1997 februárjában vette át diplomáját.- Minél előbb jogi szakvizs­gát szerettem volna tenni, amelynek feltétele volt, hogy jogi végzettséghez kötött mun­kakörben dolgozzak - mondta dr. Szandai László. - 1997 ápri­lisától a Balassagyarmati Váro­si Bíróságon kezdtem el dol­gozni, mint fogalmazó. Letet­tem a jogi szakvizsgát és 2000. december 31-én bírósági titkár­ként jöttem el a bíróságról, utána egyéni ügyvédként dol­goztam. 1994-től 2003 szep­temberéig a megyei önkor­mányzat képviselője is voltam. 2003. október 16-i hatállyal ne­vezett ki a miniszterelnök a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal élére. Nem kis kihívás, mikor valaki egy olyan szerve­zethez kerül, amely nagy ha­gyományokkal- rendelkezik^ szellemi kihívást igényel és sok tapasztalatot hordoz ma­gában. A közigazgatási hivatal ilyen.- Beszéljen a hivatal ez évi munkájáról!-----------------------------­- A napokban készült egy ér­tékelés, amely a 2003. évi mun­kát foglalja össze. A feladato­kat stabil hivatali apparátussal láttuk el, változás a hivatalve­zető személyében történt, amely posztra engem neveztek ki. Létszámunk 69 fő, ügyirat­forgalmunk 12 900 darab, amely utóbbi hasonlóan ala­kult, mint 2002-ben. Hivata­lunkban eddig 1653 jegyző­könyv, 792 rendelet és 7705 ha­tározat felülvizsgálata történt meg, amelynek eredménye­ként 99 törvényességi észrevé­telt tettünk. Megjegyezném, hogy erőfeszítéseink ellenére a jegyzőkönyvek 90 százaléka még mindig 15 napon túl érke­zik. Az előforduló ügyek ará­nyát tekintve kiemelkedő a sú­lyos mozgáskorlátozott szemé­lyek szerzési támogatása, szo­ciális intézmények mükodteté- sének engedélyezése, az épí­tésügyi-igazgatási, a honvédel­mi ágazatkörbe tartozó eljárá­sok aránya. A magyarigazolványokhoz kapcsolódó eljárás keretén be­lül jó kapcsolatot sikerült ki­alakítani a losonci és rima­szombati területi irodákkal. A képzések közül megemlítenék néhányat: közigazgatási alap­vizsgát négy alkalommal szer­veztünk és novemberig 80 bi­zonyítványt adtunk ki. Köz- igazgatási szakvizsgát két vizs­gaidőszakban tartottunk és 131 köztisztviselő kapott bizonyít­ványt. Az első negyedévben si­kerrel rendeztük meg az ECDL-képzést 18 fő részére, valamint az Áe. szabályainak feldolgozása című tanfolya- - mot, 115 ügyintéző részvételé­vel. Tavasszal egynapos, ősz­szel kétnapos bentlakásos jegyzői konferenciát szervez­tünk. Egyre nagyobb teret hódít az informatika és szeretnénk mi is kihasználni ezt a térnye­rést: hivatalunk lokális hálóza­tát saját fejlesztésben építettük ki és tartjuk karban. Három sa­ját fejlesztésű szoftver műkö­dik hivatalunkban és honla­punk készítése is folyamatban van, Karácsonyra várhatóan el­készül. Időközi választással, il­letve népszavazással összefüg­gő feladatot öt településen lát­tunk el. A Nógrád Megyei Állam- igazgatási Kollégiumon belül informatikai munkacsoport működik. Ez évben készült el a Nógrád megyei kistérségi in­formációs rendszer projektter- ve, amely célja Nógrád megyé- ben - mintaértékűén - egy szé­les sávú kommunikációs háló­zat kiépítése az elektronikus önkormányzat megvalósítása érdekében. A hivatal feladatá­nak eleget tud tenni az egyre nehezedő gazdasági feltételek ellenére is. Az itt folyó szak­mai munka semmiféle kívánni­valót nem hagy maga után.- Milyen problémák merül­tek fel a hivatal működésében?- A felmerült problémák a gazdálkodással kapcsolatosak. Komoly takarékossági intézke­déseket kellett életbe léptetni. Az átmeneti időszakban, mi- kor megbízott hivatalvezető volt, már akkor is nagyon jól kezelték ezeket az intézkedé­seket. Ennek eredményeként elkerültük a nagyobb problé­gazdálkodásra az elmúlt hóna­pokban is, éppen ezért korláto­zódtak a telefonhasználatok is, amely igen jelentős megtakarí­tást jelent: egy év alatt akár milliós nagyságrendű is lehet. A reprezentációs költségek gyakorlatilag föl vannak füg­gesztve, korlátozva lettek az irodatechnikai eszközök hasz­nálatai, például a fénymáso­lóé. Pénzt takarítunk meg az egyes országos lapok vissza­mondásával. A szakmai anya­gokat tartalmazó kiadványok és a megyei újságok szüksége­sek a tájékozódáshoz, így eze­ket továbbra is megrendeljük. Csökkentettük két autóval a gépjárműparkunkat is. A to­vábbiakban _ áttekintjük majd az elhelyezésünket és valószí­nű, hogy kissé összébbhúzó­dunk majd. Kevesebb helység, kevesebb bérleti díj - ez is to- vábbi költségmegtakarítás. A fénymásolóparkot is átnézet­jük majd, mert egyikük-mási- kuk javítása hosszabb távon többe kerül, mintha új gépeket vásárolnánk.- Érinti a takarékossági in­tézkedés a hivatali létszámot?- Jelenleg 69 fő a dolgozó­ink száma. Közigazgatási hiva­talok esetében a kormány le­építést nem írt elő. Ilyen jelle­gű „megrázkódtatásra” szeren­csére nem kell számítania a hi­vatalnak. Ennek főként az le­het az oka, hogy a közigazga- tási hivatalok egyben megyei koordináló szervek, amelyben minden meglévő ember mun­kájára szükség van.- Melyek az elkövetkezendő időszak legfontosabb felada- 4aU-------------------------­- Mindenekelőtt a működő- képesség megtartása, fenntar­tása, az ügyfelek zökkenőmen­tes ügyintézésének biztosítása és a felmerülő problémák ke­zelése.- Milyen teendők vannak az Európai Unióhoz való csatlako­zásig?- Az elkövetkezendő idő­szakban a helyi önkormányza­ti rendeleteknek az uniós jog­gal való összehangolása a leg­fontosabb feladat. Ez a munka már egy ideje folyik. A köz- igazgatási hivatalban a szak­emberek rendelkezésre állnak, komoly uniós jogi ismeretek­kel rendelkeznek. Ezzel kap­csolatban folyamatban van a helyi önkormányzati jegyzők felkészítése. Számukra voltak már és még lesznek többnapos pályázat tréningek is, hiszen az uniós forrásokhoz pályáza­tok útján férhetünk majd hoz­zá. A jegyzők számára van online angol nyelvi képzés, hi­szen a pályázatok nyelvisme­reteket is igényelnek. Fontos a személyes kapcsolat az önkor­mányzati vezetőkkel és a helyi államigazgatási szervekkel. így alakulhat ki kölcsönös bi­zalom. Együttműködve sokkal könnyebben tudjuk megoldani a problémákat.- Melyek a további terveik?- Össze kellene hangolni a megyében az államigazgatási szervek ügyfélfogadási idejét, hogy ha Salgótarjánba utazik az ügyfél és több hivatalos dol­got szeretne elintézni, azokat egy napon el tudja intézni, ne kelljen többször beutaznia a városba. Jó lenne egy közös ügyfél-tájékoztató is- A-tervek között szerepel egy közigazga­tási portál, ahonnan rá lehet lépni a különböző megyei szervek lapjára és tájékozódni lehet az ügyfélfogadási időről, az ügyintézők munkájáról. A jövő célja, hogy minél több ügyet lehessen akár otthonról, internetről intézni, hiszen a mai világ már erről szól. Lehet, ezt ma még sokan megmoso­lyogják, de néhány év múlva ez lesz a természetes folyamat. Az informatika rohamosan ha­lad előre.- Mi a véleménye a sajtóval való kapcsolattartásról?- Nagyon fontosnak tartom, hiszen az emberek alapvetően a tömegkommunikációból tá­jékozódnak és ebből szerez­nek ismereteket, tapasztalato­kat. Sok esetben az ember ab­ból indul ki, amit olvas. Az ál­lampolgároknak joguk van ar­ról tudni, hogy az adóként le­vont forintjukból kik és mit vé­geznek. Élni fogunk a lehető­séggel, hogy minél több tájé­koztatást adjunk rendszeresen magunkról és a munkánkról - zárta szavait Szandai László. JUHÁSZ ANITA ■■Haw Szeretné rokonait, barátait egy értékes és hasznos karácsonyi ajándékkal meglepni? Ajándékozzon Nógrád Megyei Hírlap előfizetést, és most mi is meglepjük Önt egy ajándékkal! 3 havi előfizetés 6 havi előfizetés (4440 Ft) (8880 Ft) esetén: 1. csomag esetén; 2, csomag 12 havi előfizetés (17760 Ft) esetén: 3. csomag A részletekért hívja ügyfélszolgálatunkat a 32/416-455-ös telefonszamon!|f m 1. csomag: sapka, bögre 2. csomag: sapka, bögre, övtáska, óra 3. csomag: sapka, bögre, övtáska, óra, esernyő’ Nógrádi Média Kiadói Kit. 3100 Salgótarján, EnséDel tér 6. lé!.: 32/116-455, Fa\; 32/312-542

Next

/
Thumbnails
Contents