Nógrád Megyei Hírlap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-01 / 76. szám

2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI KÖRKÉP 2003. ÁPRILIS 1., KEDD Európa egységéért Szakmai napok, szórakozással fa A magyar és az uniós himnusz eléneklésé- ' v vei kezdődött az Együtt az egységes Európá- ^ ért című programsorozat országos kőrútjá­vá nak pásztói rendezvénye. A fórum a magyar v mezőgazdaság esélyeit elemezte az Európai Unióban. Az összejövetel házigazdája a körzet ország- gyűlési képviselője, Juhász Gábor volt, aki megnyitóbeszédé­ben kiemelte: hogy ezúttal egy cél érdekében, az eredményes uniós csatlakozás érdekében ültek egy asztal­hoz. Kiemelte, hogy Sisák Imre, Pásztó város polgármestere a Magyar Demokrata Fórum színeit képviseli a rendezvényen. Dr. Magda Sándor (MSZP), a mezőgazda- sági bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdaság 1990-ig a világ példa­képe volt és úgy gondolja, hogy 2003-tól is­mét fejlődésnek indul. A mezőgazdaság nem bírja el a két-három évente bekövetkező válto­zásokat, ugyanis az elmúlt 12 évben ez volt a jellemző. Az unióban általában tizenkét évben gondolkodnak és nem a politikusok, hanem az adott mezőgazdasági ténye­zők határozzák meg a mezőgazdaság fejlődését. Jelen hely­zetben újból a vidék felé megyünk, a méret és tudás együtt je­lenti a haladást. A magyar mezőgazdaság elmúlt időszakáról alkotott véle­ményeket félre kell tenni, és előre kell nézni, az uniós csatla­kozással a mezőgazdaság csak nyertes lehet, 2004-ben már egy pozitív irány lesz majd tapasztalható és ebben két érték, a természeti és a nagyszerű emberi érték. Az unió tehát számunkra nyereség lesz mert nem felejtettünk el dolgozni, csak lehetősé­gek nem voltak a mezőgazdaságban. Dr. Surján László (Fidesz) beszédében a 25 százalékos mezőgazdasági támogatás körül kialakult helyzetet elemezte, kiemelte, hogy ez nem a nyugatiak bűne. A továbbiakban az Európai Unió mezőgazdaságának 40 éves múltjáról adott áttekintést, hogy alakult a ter­melés, a piac és az ellátás. Szólt a közös agrár- politikai változásokról, az árakról, a költségek alakulásáról. Végezetül személyes indokait adta közre miért fog igennel szavazni az uniós tagságra. Sisák Imre (MDF) a területfejlesztési és szociális bizottság tagja arról beszélt, hogy a rendszerváltást követő 13. évben Magyaror­szágnak nem lehet más útja mint az igen. Ki­emelte, hogy szűkebb hazánk, Nógrád megye a hátrányos helyzetű térségek közé tartozik. A csatlakozást követően mintegy 660 milliárd forint odaítélésére kerülhet sor Magyaror­szágnak, ha kellőképpen felkészülünk. Ugyanis rendkívül sok feltétele van annak, aminek alapján döntenek. A mezőgazdasági támogatások helyzetét elemezte, hogy ott is vannak lehetősé­gek, szólt a Sapard pályázaü lehetőségekről is. Végezetül vá­zolta, hogy milyen kihatásai lehetnek, ha netán kimaradunk az unióból. Gusztos Péter (SZDSZ), a környezetvédel­mi, valamint az oktatási és tudományos bi­zottság tagja ecsetelte, hogy nagyon fontos számára, hogy itt lehet Pásztón, és mivel nem mezőgazdasági szakember, inkább az ifjúság helyzetét elemezte, hangsúlyozva, azt, hogy az uniós csatlakozás ennek a generációnak hozhat újat, A csatlakozás után a magyar fia­talok ugyanolyan követelmények alapján fel­vételizhetnek az uniós országok felsőoktatási intézményeibe. Az ott megszerzett tudást, szemléletet aztán visszahozzák, tehát élni kell a lehetőséggel. Ezt követően általánosságban szólt a különböző uniós támo­gatási rendszerekről, majd elmondta, hogy hazánkban mint­egy 13 nemzetiség él jelenleg és ez azt jelenti, hogy egy kis unió már jelen van az országban. A beszédek elhangzása után a jelenlévők szerteágazó kér­désekkel bombázták a megjelent politikusokat, akik igyekez­tek minden kérdést legjobb tudásuk, ismeretük alapján meg­válaszolni. KEREKES LAJOS­Sisák Imre Gusztos Péter A salgótarjáni Stromfeld Aurél Gépipari és Építőipari Szakközépiskola diáksága és nevelőtestülete az idén is megemlékezik a nagy múltú intézmény névadójáról. A huszonnegyedik Stromfeld-napok rendez­vénysorozat tegnap kezdődött, és közel száz szakmai, szórakoztató és sportprogram színesíti a hetet. A nyitónap egyik érdekes és látványos előadását, Gulyás András tartotta, napjaink legkorszerűbb vízvezeték- szerelési technikájáról. ___________________________________________________________________________■ Z árszámadók Bátonyterenye A kisterenyei házasságkötő te­remben április elsején 15 órakor kezdődik a képviselő-testület ülé­se. Egyebek mellett megtárgyal­ják az önkormányzat 2002. évi zárszámadását, módosítják a tér­ségi szennyvízcsatorna-projekt címzett támogatási pályázatát. Tájékoztató hangzik el a gyer­mekvédelmi és gyermekjóléti fel­adatok ellátásáról, a városi gyám­hivatal tevékenységéről. A képvi­selők döntenek a lakáscélú támo­gatásokról, valamint megválaszt­ják a szavazatszámláló bizottság új tagjait, póttagjait is.________■ G azdit keresnek Salgótarján Árva kutyáknak keres gazdát az állatvédő és segítő egyesület, így felnőtt németjuhász és dog keveréknek, felnőtt, fajtatiszta németjuhászoknak, fiatal kö­zéptermetű keverékeknek és kölyök németjuhásznak. Érdek­lődők hívják a 06-30-275-2499 vagy a 06-70-278-1147-es tele­fonszámot. ■ A haza és a környezet szeretete Volek György, a pásztói Dózsa iskola igazgatóhelyettese magas állami kitüntetést kapott „A Magyar Köztársaság elnöke Volek Györgynek érdemes és ered­ményes munkássága elismeréseként a Magyar Köztársasági Ezüst Érdem­kereszt kitüntetést adományozom. Kelt Budapesten 2003. évi március hó 15. napján. Mád! Ferenc" Volek Györggyel, a Dózsa György Általános Iskola általános igazgatóhelyettesével az in­tézmény tanári szobájában beszélgettünk.- Úgy hallottam, az ünnepségen a Néprajzi Múzeumban megkérdezte kísérőitől: „Mit ke­resek én itt?" Ennyire hihetetlen volt, hogy ki­tüntetik?- Senki nem szólt, hogy felterjesztettek erre a kitüntetésre. Négy nappal az ünnepség előtt kaptam egy meghívót - „gyanús” volt, hogy saját kezemhez címezték. Nagyobbik lányom és Szivük Ilona, a Dózsa Iskola igazgatónője kísért el az átadásra, de egészen addig, amíg a nevemet fel nem olvasták, nem tudtam, mit kapok. Lélegzetelállító helyzet volt: sorban szólították a professzorokat, sok nagy nevet, magas rangú személyeket - valóban arra gon­doltam, mit is keresek itt közöttük?- Mit csinál az „áhalános igazgatóhelyettes"?- Az iskolai élet megszervezésének minden területén dolgozik. Én főleg a gazdasági ügyekkel foglalkozom, ami nem egyszerű fel­adat. Nagyon fontos a kollégák megértése, se­gítsége, hogy közösen valósíthassuk meg az iskola pedagógiai programját.- Mióta dolgozik Pásztón?- 1974-ben jöttem ide, előtte Szirákon és Ta­ron tanítottam. Mindig megvolt a közös hang a kollégákkal - enélkül nem ment volna a kö­zös munka. Igyekeztem másokban a jót meg­látni, a jó tulajdonságokat az oktató-nevelő munka hasznára fordítani.- Miért a földrajzot választotta szakjának?- Volt két fantasztikus tanárom, Szombathy Zoltán és Posta István, biológia-földrajz illetve történelem-földrajz volt a szakpárjuk. Ők a tanórákon kívül is sokat voltak velünk, renge­teget kirándultunk a környéken, a Mátrában - számomra egyértelmű volt, hogy csak a föld­rajzot választhatom. Sokszor mehettem volna más, jobban fizető szakmába, de az öröm, amit akkor érez az ember, ha a tanítványai si­keteket étnek el, ha látja, hogy politikai, gaz­dasági, pedagógiai vagy más pályákon elisme­rést vívnak ki maguknak, az az öröm semmi­vel nem hasonlítható össze. És a tanítványok sikerei mindig újabb lökést adnak, hogy az ember másokat is ebbe az irányba tereljen.- Nagyobbik leánya is a Dózsa György Álta­lános iskolában tanít, egyik szakja éppen a földrajz.- Három éve vagyunk egy tantestületben, és jólesik, hogy gyakran kéri a véleményemet szakmai kérdésekben - bár most történelmet tanít, nem földrajzot. jó, szívszorító érzés. Hiszem, hogy Pásztó Nógrád megye egyik legszebb, ha nem a leg­szebb városa és nagy jövő előtt áll, mert egy­szer bizonyosan felfedezik. Érdekes, sokan megkérdezik, megbántam- e hogy pedagógus lettem. Máig vallom, hogy ez a legszebb pálya - de nagyon aggaszt, hogy a mai fiatalok értékrendje más, mint a miénk, felnőtteké. Büszke vagyok arra, hogy a gyere­kek az utóbbi években jó eredményeket értek el a különböző tanulmányi versenyeken, de ez nagyon évfolyamfüggő, nagy eltérés van az egyes évfolyamok hozzáállása között. Sok a jóeszű, de lusta gyerek - és ezen változtatni kellene, mert nem csak a saját sorsukat, de az egész nemzet sorsát befolyásolhatja az, aho­gyan a tehetségükkel bánnak. A lengyelek megkaparják a földet és ott a feketeszén, az oroszoknak az olaj - mi magyarok nem va­gyunk bővében a természeti kincseknek, ná­lunk egyetlen dolog van, ami a nemzetet nagy- gyá teheti: a kiművelt emberfők sokasága, ahogy Széchenyi mondta - ezt kellene fölis­merni.- Mi a legfonto­sabb, amit igyek­szik átadni a diák­jainak?- A hazaszeretet és a közvetlen kör­nyezet szeretete. Időnként megkér­dezem tőlük, mit éreznek, mikor hosszabb utazásról hazatérve megpil­lantják a 21-es útról a templomtornyot, a várost - és örülök, ha azt hallom, hogy GONDOLATOK A KOLLEGÁRÓL így látják Volek Györgyöt Begai Vilmosné: emberszeretet, segítőkészség, békítő szándék. Kosa György: megbízható barát, mindig lehet rá számítani. Figyel­mes férj és családapa, nagyszerű az embersége, segítőkészsége. Alapos szakmai ismeretekkel rendelkezik és örömét leli a munká­jában. 1986 óta igazgatóhelyettes, pályázhatott volna az igazgatói székre is, de ő nem szeret látványosan dolgozni. Mindenben lehet rá számítani és mindenhez, mindenkihez van türelme. Szivák Ilona: szerénység, alaposság, igényesség. Mindig tud olyat mondani, amin az ember elgondolkodik. Óriási a munkabí­rása, gyakran hét végén is bent van az iskolában. Kerüli a konf­liktusokat, illetve igyekszik emberi módon kikerülni belőlük. Polgárőrök Nagylóc A helyi polgárőrség létszá­ma hamarosan újabb nyolc személlyel bővül - tudtuk meg Lázár Istvántól, a pol­gárőrség vezetőjétől. Az 1991 januárjában alakult egyesület 38 fővel indult, jelen­leg 67 a taglétszáma. Idén nyolc személy kérte a felvételét, akik között öt roma származású fiatal is van. Az egyesület elnöke el­mondta: örül, hogy végre roma tagjai is lesznek a polgárőrség­nek. A következő lépés az együttműködési megállapodás megkötése lesz a helyi kisebbsé­gi önkormányzattal - tette hozzá Lázár István. Az új tagokat hiva­talosan - a polgárőr-közgyűlés­sel egybekötve - május 17-én ve­szik fel, ezután pedig a faluban már hagyománnyá vált polgárőr- bállal zárják a napot. _________■ Ma gyarország legdinamikusabban fejlődő, piacvezető médiavállalata, a KISOKOS MÉDIA KFT. ■ ÜZLETKÖTŐKET KERES ■ Salgótarján vonzáskörzetébe. Elvárás: Előny: Juttatás: • jó megjelenés, • értékesítési • nyugati • jó kommunikációs tapasztalat, színvonalú készség, • médiapiac fizetés, • vidámság, ismerete, • vonzó • önállóság, • közép-, vagy juttatáscsomag • nyugati felsőfokú • előrelépési munkatempó, végzettség, lehetőség • teljesítmény­• jogosítvány, • hosszú távú orientáltság. • saját autó. munkalehetőség. Fényképes önéletrajzát az alábbi címre várjuk: „Európa” 1307 Budapest, Pf. 44. Sztárok a STAR-ban! Salgótarján Ismét meglepeté­sekre számíthat az, aki betér a salgó­tarjáni Star Áru­házba: április 3- án, csütörtökön a vM| Big Brother való-* ságshow első nyerte- i sét, Évit és a vele igen közeli kapcsolatba keveredett Renátót látja vendégül az áruház csapa­ta. A legegyszerűbben úgy jut­hatnak be a fergetegesnek ígér­kező programra, ha március 31- én, hétfőn reggel 9 órától április 3-án délután 16 óráig - legalább ezer forint értékben - vásárol­nak a Starban. Aki ezt te- i ugyanis, annak egy belépőjegy lesz a ju­talma. Figyelje a Star Áruház hirdetése­in a fantasztikus napi akciókat! Minden nap újabb meglepetésekre számíthat! Esélyt a jövőnek Mátraverebély Az „Esélyt a jövőnek” prog­ramban az Informatikai és Hír­közlési Minisztérium által kiírt „Esély a felzárkózásra” című pá­lyázaton a mátraverebélyi Ma­dách Imre Általános Iskola 2 millió 200 ezer forint összegű vissza nem térítendő támogatást kapott. A pénzből hat számító­gépet vásárol az iskola könyvtá­ra, és egy éven keresztül Internet-hozzáférésük is lesz. ■

Next

/
Thumbnails
Contents