Nógrád Megyei Hírlap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-21 / 67. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap S Z 0 L G Á L T A T Á S 2003. MÁRCIUS 21., PÉNTEK „Szeretném elmuzsikálni, él még a vén cigány” Március elején a Gösser panzióban nagy sikerű nótaesttel, mulatozással egybekötött emlékidézés folyt. Megmutatkozott, mekkora hagyománya volt zenének, zeneszerzésnek az Ipoly- parti városban. S hogy e hagyomány nem tűnt el véglegesen, az a Baranyi Gábor vezette népi zenekarnak, a Gyarmaton oly nagy tradícióval bíró cigánymuzsikának is köszönhető. Balassagyarmat Majdan Béla várostörténész, az ügy egyik patrónusa köszöntőszavaiban a nőket üdvözölte, örömét fejezte ki, hogy ez az ünneplés most igazán nem siváran, hanem méltó dallamokkal kísérve történik. Egyben bemutatta a tereskei származású Nógrádi Tóth István nótaénekest, aki „utolsó mohikánként” a Nótaszót szerkesztette a magyar tv-ben. A várostörténész az egységes magyar kultúrára hívta fel a figyelmet, mint elmondta, ahogy a skót büszke lehet a skót dudára, a német a sramlizenére, úgy nekünk, magyaroknak szinte belső kötelességünk büszkének lenni saját kultúránkra, melynek szerves része a cigánymuzsika. Réti Zoltán zenetörténész, festőművész, egykori zeneiskolaigazgató megemlékezésében kifejtette, hogy mennyire együvé tartozó a cigányzene, a népzene, a népies műdal - mindez nemzeti kincsünk. Nógrád megyének és Balassagyarmatnak nem kell e téren szégyenkeznie. Az egyetemes zenetörténetben Nógrád cigányze- Kondor Ernő nészei letették a névjegyüket. Már 1790-ben a bécsi magyar testőröknek köszönhetően az osztrák fővárosban a színházi előadások felvonásai között magyar cigányzene szólt, óriási sikert aratva az operaházban. Létrejött az énekes és hangszeres verbunkos muzsika, Magyarország zenei csatát nyert. A klasszikus zenében beleférnek a népies magyar műdalok is a bennük rejlő érték folytán. Az élet úgyis kiszűri a giccset, az értéktelent - magyarázta Réti Zoltán. Them Károly az első Gyarmathoz kötődő zeneszerző, aki prágai tanulmányai után Erkel mellé került másodkarmesternek Rózsavölgyi az 1830-as években, “ Gyarmat országosan ismert nőnevelő intézetében tanított zongorát. Egyik leghíresebb nótája az „Ezt a kerek erdőt”, melyet elő is adtak mintegy illusztrációként Baranyi Gáborék. 1842. január 5- e a valódi zenei győzelem. Megszületik a szintén gyarmati Rózsavölgyi Márk Első magyar társastánc című darabja. Egészen addig, 1840-ig a szórakozóhelyeken nem volt magyar tánczene - a tánctermekben'a francia négyes és a keringő dívott. Rózsavölgyi hat hét alatt megírta a kísérőzenét, s farsang idején óriási sikerű táncot hozott divatba Pesten és Budán. 1842 január 12-én a gyarmati megyeházán együtt táncolt polgár, nemes, arisztokrata. A zene hatalom, a közös éneklés, tánc az összefogás eszméjét hozta magával. Ha tovább tekintünk a zenetörténetben, 1946-48 között Balassagyarmaton tanított Szerdahelyi János matematika-fizika szakos tanár, aki zenés darabokat is szerzett. Neki köszönhetjük például a Könnyek nélkül, Szegletes udvar, vagy a Három kislány ül a pádon című nótákat. A minden iránt érdeklődő Kondor Ernő gyarmati banktisztviselő Párizsba kijutva megtapasztalta a sanzonok, irodalmi felolvasások, szellemes beszélgetőhelyek világát, Pesten a Teréz körúton | is létrehozta a Bonboniere-t, ahová többek között Molnár Ferenc, Szép Ernő, Márk ■ Hehai Jenő is be-betért és felolvasott, de itt teremtette meg Nagy Endre konferanszié a kabaré műfaját is. Kondor Ernő Nagyváradon működött tovább és sírba-vigadós nótája, A vén cigány vezette be őt a halhatatlanságba. Egy amerikai zenei pályázaton első helyezést ért el a mű, majd a szerző az Arany Koszorú zenei nagydíjat is elnyerte. Kínából kapta a Vén cigányért a legtöbb pénzt Kondor Ernő. Réti Zoltán alapos zenetörténeti ismertetője után Májdán Béla bejelentette a Baranyi Dezső emlékét idéző „Rekett Alapítvány” létrejöttét, melynek célja a gyarmati cigányzene támogatása, s főként az ez iránt fogékony vállalkozókat szeretnék megnyerni az ügynek. Annyi bizonyos, hogy a szép múltidéző esttel valami új kezdődött el, illetve folytatódott Gyarmaton, ami szerves része a történelmi város kultúrájának. SZABÓ ANDREA ARANY ÁSZOK 2003. március 28-30. Valvoline 26. Salgótarján Rali. Szurkoljon Ön is az Arany Aszókkal Janikának és csapatának! 29-én szombaton nyeremények várják az Arany Aszok sátornál.-ríAK ARANY ASZOK. A legjobb döntés! Hét végi ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján: a hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek), az Ady Endre út 3. szám alatt lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Tel.: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombat, vasárnap reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Balassagyarmat: a Rákóczi fejedelem út 66. szám alatt, szintén a fenti időben tartják az ügyeleti ellátást. Telefon: 06-35/301-612. Bátonyterenye, Rétság: a megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek délután 16 órától hétfő reggel 7.30 óráig.- Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, telefon: 06-32/353-344;- Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, telefon: 06-35/350-561. Szécsény: a Rákóczi út 113. alatt péntek 16 órától hétfő reggel 7 óráig tart az ügyeleti ellátás. Telefon: 06-32/370-432. Pásztó: a gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt (a rendelőintézet mögötti Semmelweis utcai bejáratnál) a fenti napokon lesz háziorvosi ügyeleti ellátás. Telefon: 06-32/561-020, vagy 06-32/561-000/2191-es mellék. Lelkisegély-telefonszolgálat: Salgótarjáni körzet: 06-32/311-600. (Este 18 órától reggel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzetben: a 06-80/505-502-es ingyenes körzeti hívószámon. Gyógyszertárak nyitva tartása Hét végi ügyeleti ellátást - péntek 16 órától hétfőn reggel 7 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban a Főtér 2. szám alatti Kamilla patika tart ügyeletet; Balassagyarmaton a Bajcsy út 20. szám alatti Remény gyógyszertár ügyel; Pásztón a Semmelweis út 9. szám alatti Gyógyír patika tart ügyeletet; Szécsényben a Rákóczi út 94. szám alatti Szent Jób patika ügyel. Bátonyterenyén a kisterenyei, Vasút út 5. szám alatti Kastélykert patika tart ügyeletet. Rétságon nincs ügyelet. Állatorvosi ügyeletek A Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatán a hét végén - pénteken 14 órától hétfő reggel 6 óráig - az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet (B.- gyarmat, Szécsény, Endrefalva, Szügy, Rimóc, Terény, Magyamándor és környéke): dr. Renner Károly Őrhalom, Ifjúság út 2., tel.: 06-35/370-081; Rétsági ügyeleti körzet (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk és környéke): dr. Virsinger Norbert Szendehely, Váci út 32., tel.: 06-35/376-184, mobil: 06-30/244-7976; Salgótarjáni ügyeleti körzet (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke): dr. Papp Tamás Bátonyterenye, Munkácsy u. 4., tel.: 06-32/350-616, mobil: 06-20/9367- 370; Pásztói ügyeleti körzet (Pásztó, Kálló, Cser- hátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke): dr. Osgyán Béla Palotás, Szabadság u. 24., tel.: 06- 32/480.002, mobil: 06-30/384-7288. A Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén (pénteken 14 órától hétfő 8 óráig) az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén (Rétság, Romhány, Diósjenő, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk és környéke): dr. Mácsik László Érsekvadkert, Petőfi út 12., tel.: 06-35/340-015; Balassagyarmat, Szécsény és környékén (Szanda, Érsekvadkert, Terény, M.-nándor, Őrhalom Varsány, Rimóc, Endrefalva): dr . Kecskeméti Nándor Szécsény, Fürst S. u. 3., tel.: 06-32/370-404; Salgótarján és környékén (Salgótarján, Cered, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kishartyán, Bátonyterenye, Márkháza, Mátraterenye, Kazár és környéke): dr. Papp Tamás, 3078 Bátonyterenye, Munkácsy út 4., tel.: 32/350-616, mobil: 06-20/936- 7370; Pásztó, Palotás és környékén (Pásztó, Kálló, Cserhátszentiván, Ecseg, Palotás és környéke): dr. Osgyán Béla Palotás, Szabadság u. 24., tel.: 06- 32/480-002, _____ ______ ■ M iserendek és istentiszteletek Salgótarján Római katolikus templomok: Főplébánia: szombaton reggel 7.30 órakor, vasárnap de. 10 órakor és este 17.30 órakor kezdődik a szentmise. Szent József-templom: szombaton 17 órakor, vasárnap 8.30 és 10 órakor lesz a szentmise. Forgách-telepi kápolna: havonta vasárnap reggel 7 órakor tartják a szentmisét. Szent Lázár Kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor lesz a szentmise. Zagyvapálfalván: szombaton 17 órakor, vasárnap 11 órakor kezdődik a szentmise. Baglyasalja: szombaton 15 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor kezdődik a szentmise. Somoskőújfalu: vasárnap 8.30 órától lesz a szentmise. Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 órakor. Baptista imaház: istentisztelet 09.30 órakor. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 óra. Adventista egyház st.-i gyülekezete (Munkásotthon tér 5., SZÜV mögött): istentisztelet pénteken 18 órakor, szombaton 10.45-12,14.30-15.30 órakor. Hit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15 órától. Sí. Ezüstfenyő otthonban: minden hónap első péntekén 10 órától kezdődik az istentisztelet. Balassagyarmat Római katolikus templom: szombaton este 18 órakor, vasárnap 7, 8.30,11, és 18 órakor kezdődik a szentmise. Új templomban: vasárnap 9.45 órától lesz a szentmise. Evangélikus templomban: isten- tisztelet vasárnap 9, 10 és este 17 órakor. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 órakor és úrvacsorái szolgálat. Bosco Szent János szalézi plébániatemplomban: vasárnap 7.30, 9, 11.30 és 18 órakor kezdődnek a szentmisék. Hit Gyülekezet istentisztelete vasárnap 16 órától a balassagyarmati művelődési és oktatási központban, Balassagyarmat, Rákóczi F. u. 50. szám alatt. Balassagyarmati kórház kápolnájában: vasárnap 15.30 órakor istentisztelet. Szécsény Római katolikus templom: szombaton reggel 7 órától, este 18 órálól, vasárnap 7, 9.30, 11 és este 18 órától lesznek a szentmisék. Református istentisztelet: minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor tartják az evangélikus templomban. Evangélikus istentisztelet: minden hó 3. vasárnap reggel 8.30- tól lesz az evangélikus templomban. Pásztó Római katolikus templom: szombaton este 18.30 órától, vasárnap 9.30-kor és este 18.30 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus templomban: vasárnap 9 órakor kezdődik az istentisztelet. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt áfész- épület) vasárnap 15 órakor. Rétság Római katolikus templom: szombaton 17, vasárnap 9.30 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus Isten- tisztelet. Református Istentisztelet: minden páratlan vasárnap 8 órától lesz a művelődési házban. Bátonyterenye Római katolikus templomok: Nagybátony falu: szombaton 17 órakor, vasárnap 11 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: szombaton 16 órakor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Kisterenye: szombaton 17 órakor, vasárnap de. 8.30 órakor lesz a szentmise. Ezüstfenyő otthonban: szombaton 16 órakor katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: szombaton 14 órától van szentmise. Szentkút A kegytemplomban: szombaton és vasárnap 9 és 10.30 órakor kezdődnek a szentmisék. Skandináv lottó Nyerőszámok Nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a A 12. heti Skandináv lottó nyereményei a kö- március 19-én megtartott 12. heti Skandináv lottó vetkezők: 7 találatos szelvény egy volt, nyeremé- sorsoláson a következő számokat húzták: nye 64 637 226 forint, a 6 találatosokra, egyenként Első számsorsolás: 9,13,15,17,19,28, 31 99 254; az 5 találatosokra 2685; a 4 találatosokra Második számsorsolás: 2, 5, 7,15,18, 33, 35 560 forintot fizetnek.