Nógrád Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-28 / 50. szám
2003. FEBRUÁR 28., PÉNTEK Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal SPORT TŰKOR Ellenfelek: a SMAFC és a vírus Kosárlabda, NB I/B, B I-csoport, férfiak, -1. forduló A GloboNet-Fekete Sasok együttese ahogy esztendeje, úgy ezúttal is a SMAFC elleni mérkőzéssel kezdi meg rájátszásbeli szereplését. A feljutásra aspiráló, pillanatnyilag a B I- csoport negyedik helyét elfoglaló tarjáni kosarasok, s a jelenleg ezüstérmes pozícióban feszítő soproniak ma este fél hétkor kezdő összecsapásán a tavalyihoz hasonló eredménnyel (88-80) vélhetően ezúttal is kiegyeznének a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokba minden bizonnyal szép számmal kilátogató drukkerek.- A rájátszás „előestéjén" miként értékeli csapata eddigi bajnoki szereplését? - faggattuk Farkas Attilát, a GloboNet- Fekete Sasok csapatának szakvezetőjét.- Tulajdonképpen nem lehet sok panaszom, két dolog bánt csupán, nevezetesen a gyenge idegenbeli szereplésünk és a zóna elleni játék, amely szintén hagyott kívánnivalót maga után. Ezenkívül fejlődnünk kellene tudatosságban, koncentrációban is, mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken, mert csakis ez adhat önbizalmat, s ez biztosíthatja, hogy a gárda fejlődő- képes és eredményes lesz. Megítélésem szerint ezen a téren már sokat léptünk előre, ám még mindig nem eleget. Már többször mondtam, hogy egy csapat felépítése hosszabb folyamat, de úgy gondolom mindenképpen jó úton járunk.- Az alapszakaszból talán a vártnál gyengébb mérleggel léptek tovább, így a rájátszásban már nem sok hibázási lehetőségük maradt. Ami mindenképpen reményt adhat, s gondolom ezzel ön is egyetért, hogy a csapatban és az egyes játékosokban is maradtak még mozgósítható tartalékok.- Én is ebben bízom és ha ehhez egy jó mentális ráhangolódás, pozitív csapatszellem és küzdeni akarás is párosul, akkor sikeresek lehetünk a folytatásban. Persze nem lesz könnyű dolgunk, ám most majd eldől, hogy valójában mennyi van ebben a csapatban. Nehéz jósolni, de nagyon bízom benne, hogy összeáll a játékunk és sikerül beverekednünk magunkat a négy közé. A sorsolásunk véleményem szerint jó, s attól nem félek, hogy hazai pályán bárki is meg tudna verni bennünket, ugyanakkor most már idegenből is el kellene hoznunk egykét győzelmet.- Korábban utalt rá, hogy lehetőség szerint igyekszik minél alaposabban feltérképezni a leendő ellenfelek játékát. Mennyire sikerült ez, s tapasztalatai alapján mely együttesek lehetnek a legfőbb vetély- társak a rájátszásban?- Szerencsére minden ellenfelünkről rendelkezünk videó- anyaggal, amit már el is kezdtem kielemezni, így azt mondhatom, hogy egyik csapat játéka sem lesz számunkra meglepetés, s úgy érzem maximálisan fel tudunk készülni riválisaink erősségeiből és gyengéiből. Azt persze nem tudhatjuk, hogy ők időközben menynyit változtatnak, mi mindenesetre mind védekezésben, mind pedig támadójátékban új dolgokat is be fogunk vetni, ugyanis vélhetően ellenfeleink is „naprakészek” a mi játékunkból, s szeretnénk nekik meglepetésekkel szolgálni. A kérdés második felére válaszolva úgy vélem, hogy a Pécs és a Nagykanizsa egyaránt komoly játékerőt képviselnek. Az ellenük vívott ösz- szecsapásokon rengeteg fog múlni azon, hogy az adott időben és helyen melyik csapat lesz jobban felkészülve, mentálisan ráhangolódva a mérkőzésre és melyik gárda akarja jobban a sikert.- A tavalyi szezon rájátszásában úgy tűnt, a dunántúli élgárdák előbbre tartanak keleti riválisaiknál, hiszen a Élcsoport négy továbbjutója közül három is az alapszakasz Zöld csoportjából továbblépő együttesek közül került ki. Idén változhat ez a felállás?- Véleményem szerint mindenképpen, hiszen én mind a Nyíregyházát, mind pedig a mi együttesünket tartom any- nyira jó csapatnak, mint az előzőekben említett nyugati gárdákat. Sőt nyugodtan állíthatom, hogy egyikük sem rendelkezik jobb játékosokkal, nem képzettebbek, nem erősebbek és nem jobbak nálunk.- Az első ellenfél a SMAFC Pojbics és Rasics személyében meghatározó kosárlabdázókat veszített el a szezon előtt. Jelenlegi csapatuk milyen játékerőt képvisel?- Ez a csapat már kétségtelenül gyengébb mint az előző évi, a fő erősségüket jelentő gyorsaság és játékosság a korábbinál már kevésbé jellemzi őket. Egy videón látott mérkőzés alapján persze nehéz messzemenő következtetéseket levonni, de úgy gondolom, nem szabad, hogy a pénteki összecsapás gondot okozzon számunlüra, feltéve, ha minden játékosom bevethető lesz. Sajnos az influenza „kerülget” bennünket, elsősorban Ughy, Böszörményi, Puskás és Kiss küzd a kórral, ami tekintve, hogy nem tudták kellően kipihenni magukat vissza-visz- szatér. Ezenkívül Hartvich porckorongsérülése is kiújult, a keret összetétele tehát nagyban függ attól, hogy a fiúk milyen egészségi állapotban lesznek pénteken, s közülük kire tudok számítani - zárta szavait Farkas Attila. HORVÁTH PÉTER Előkészületi mérkőzés GloboNet-Fekete Sasok - ESŐ Luéenec 84-108 (28-29, 11-25, 30-31, 15-23) Salgótarjáni Városi Sport- csarnok, 100 néző, vezette: Orbay, Grosch. GloboNet-Fekete Sasok: Ughy 24/9, Válek 19, Major 14, Tiba 8, Puskás 8/3. Csere: Böszörményi 2, Kiss K. 2, Kollár 3/3, Zsemlye 4. Edző: Farkas Attila. ESŐ Luéenec: Azacis, Lake 27/3, Csurovics 15/12, Laco 8/6, Tarabus 7/3. Csere: Ceman 19/15, Snopko 10/6, Lehner, Svitek 7/3, Kocani 2, Suja 4, Melus 6, Kernelük 3/3. Edző: Tibor Jány. Több van a csapatban- Nem titok, hogy a bajnokság következő, nagyon fontos része előtt terveztük a csapat megerősítését, ami azonban végül nem sikerült - tudtuk meg Dániel Tamás ügyvezetőtől. - Ennek legfontosabb oka, hogy Farkas Attilával megbeszélve a csapat helyzetét, lehetőségeit, amellett döntöttünk, hogy az elmúlt hónapokat becsülettel végigdolgozó játékosokra építjük a további munkát is, mert abban egyetértettünk, hogy lényegesen több van a játékosokban és a csapatban is, mint amit eddig mutattak. A másik ok egészen prózai, ugyanis nem találtunk olyan szabad játékost a piacon, aki azonnali és számottevő segítséget jelentett volna, azért pedig, hogy egyel többen legyünk, nyilván nem igazolunk. Ráadásul ez további kiadásokat is jelentett volna, amellett, hogy a rájátszás eleve többe kerül mint az alapszakasz. Egyébként az elképzeléseinket, mint ahogyan mindig, úgy ezúttal is egyeztettük a főtámogatónkkal, illetve a város és a megyei első embereivel. Itt kell megköszönnöm Puszta Béla polgármesternek, hogy helyzetünkből adódóan gyors segítséget ígért még a rájátszás előtt. Az esélyekről talán annyit, hogy ha a csapat ki tudja hozni magából valós tudásának nagy részét, akkor esélyesként küzdhetünk a legjobb négy közé kerülésért. Ebben külön fegyverünk a hazai szurkolótábor, akiknek ezúton is köszönöm az eddigi segítséget és remélem továbbra is mellettünk állnak majd. Giggs boldog Boldog vagyok Manchesterben, nem akarom elhagyni a klubot - szögezte le újra Ryan Giggs, akit az elmúlt napokban újra hírbe hoztak az Internazionale labdarúgócsa- patáyal.- Örülök annak, hogy a Manchester Unitedben szerepelhetek, s még évekig itt is akarok maradni. Tudom, hogy formahanyatlás esetén bárkit szóba hoznak egy új klubbal, de ez engem nem érdekel különösebben - érvelt a manchesteri szurkolók egyik nagy kedvence. A walesi futballista 1990- ben került a Manchester Unitedhez, jelenlegi kontraktusa 2006-ban jár le. Hűsége most sokat ér! E heti nyertesünk: Szűcs István \ boroqháza, Szt. István út 18. A nyeremények szerkesztőséyeinkben Vehetők át! PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ pályázatot hirdet a fogyatékos és a megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációs foglalkoztatásának elősegítését, megtartását szolgáló beruházások támogatására a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló, többször módosított 1991. évi IV. törvény 19. §. (1) bek., 21.§ (2),(4) bek., valamint a módosított 6/1996. (VII.16.) MŰM rendelet 19. §., 19/B.§., 20. §., 21.§-a alapján. A pályázat célja: A fogyatékos, és a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítése, munkavállalási esélyeinek növelése, a már dolgozók munkahelyének megőrzése. Pályázatot nyújthatnak be: ♦ jogi személyek, ♦ jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok, ♦ egyéni vállalkozók, akik legalább egy naptári éve, azaz 2002. január 1. óta folyamatosan működnek és amelyek/akik nem esnek az államháztartás működési rendjéről szóló, többször módosított 217/1998.(XII.30.) korm.-rendelet kizáró hatálya alá. A támogatás forrása: a Munkaerő-piaci Alap megyére decentralizált Rehabilitációs Alaprésze. A támogatás igénybe vehető azon megváltozott munkaképességű személvek foglalkoztatásához: a. ) akinél a munkaképesség - csökkenés mértéke - az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Országos Orvosszakértői Intézetének, vasutas biztosítottak esetében a Magyar Államvasutak Orvosszakértői Intézetének igazolása szerint - legalább a 40%-ot eléri, b. ) aki a munkaképesség csökkenésének mértékéről az a.) pontban meghatározott igazolással nem rendelkezik, de- foglalkozás-egészségügyi szakellátó hely szakvéleménye alapján - megállapítható, hogy munkavállalási és munkahely-megtartási esélyei testi vagy szellemi károsodása miatt csökkentek. Támogatás nyújtható: a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő beruházáshoz, felújításhoz, illetve tárgyi eszköz bővítéséhez, amely a. ) normál üzemi körülmények között létesít rehabilitációs foglalkoztatáshoz munkahelyet, vagy a már meglévő ilyen munkahelyek korszerűsítését, fejlesztését, bővítését célozza, vagy b. ) külön jogszabály szerint meghatározott védett munkahely létesítésére, célszervezet létrehozására, fejlesztésére, bővítésére irányul,'vagy c. ) a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő eszközök beszerzését, fejlesztését, korszerűsítését biztosítja. Támogatható az a pályázó:- aki vállalja a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását az 1991. évi IV. tv. /Fit./ 58.§ 5. a. pontja szerinti jogviszony keretében a teljes létszámfelvételt követő 3 évig, illetve fennálló foglalkoztatás estén a pályázat benyújtási határidejét követő 3 évig a továbbfoglalkoztatást fenntartja, és tudomásul veszi, hogy a foglalkoztatási kötelezettség időtartamába a kirendelés időtartama nem számit bele (Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII.törvény 106. §-a, 150. §-a alapján) és a foglalkoztatás ideje alatt a megváltozott munkaképességű személyeket nem Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII.törvény 193/C.§-ában meghatározott munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatja,- aki a foglalkoztatást minimum napi 4 órában vállalja,- aki nem áll felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás alatt,- aki rendelkezik a bejegyzést igazoló cégbírósági végzéssel, vagy egyéni vállalkozói igazolvánnyal, vagy egyéni vállalkozói tevékenység végzésére jogosító egyéb dokumentummal, vagy a megalakulásról szóló közgyűlési határozattal,- aki a pályázatban megjelölt tevékenység folytatására vonatkozóan rendelkezik okirattal (cégkivonattal igazoltan a cég tevékenysége bejegyzéssel, vállalkozói igazolványban tevékenységi körbe történő bejegyzéssel)- akinek nincs a pályázat benyújtását megelőző 30 napnál régebbi befizetési hátraléka az APEH, valamint a VÁM és Pénzügyőrség felé,- akinek a Munkaerő-piaci Alappal szemben nincs lejárt tartozása,- aki vállalja, hogy a beruházás legkésőbb 2004. március 31-ig befejeződik,- aki vállalja a többletlétszám felvételét legkésőbb 2004. április 01-ig,- aki vállalja, hogy a beruházást Nógrád megyei telephelyén, vagy székhelyén valósítja meg és a munkahelyeket a támogatott telephelyen hozza létre, illetve őrzi meg,- aki nyilatkozik arról, hogy 2003. évben mely más megyei munkaügyi központokhoz adott be, illetve kíván benyújtani pályázatot a decentralizált rehabilitációs alaprészből nyújtható támogatásra és azokat rangsoroltan feltűnteti,- aki a pályázat benyújtását követően kezdi meg a beruházását,- aki rendelkezik legalább a vállalt beruházás nettó értékének 20%-át kitevő saját forrással, és a beruházás áfa-tartalmának for- rásával/áfa visszaigénylésére nem jogosult szervezet esetén rendelkezik a vállalt beruházás áfa-jának forrásával./- aki rendelkezik anyagi biztosítékkal az igényelt támogatás fedezetéhez. Fedezetként ingatlan, vagy már meglévő gép, berendezés, jármű, vagy bankgarancia fogadható el. A fedezet mértéke- gép, berendezés, jármű felajánlása esetén a támogatási összeg 150%-a, /csak a pályázó saját tulajdonát képező gép, berendezés, jármű fogadható el fedezetként, melynek egyedi nettó értéke eléri a 100 000 Ft-ot/- ingatlan felajánlása esetén a támogatási összeg 100%-a,- bankgarancia felajánlása esetén a támogatási összeg 100%-a. A zálogszerződés megkötése során felmerülő költségeket a támogatott viseli.- aki vállalja, hogy a megvalósított beruházást a megvalósítást követő 3 évig nem idegeníti el, és 3 évig a beruházási célnak megfelelően használja. Támogatás formája: Vissza nem térítendő támogatás. Támogatás mértéke: A vállalt nettó beruházási költségösszeg max. 80%-a, áfa-visszaigénylésre nem jogosult szervezet esetén max. 100%-a, de a. ) munkahelyteremtés esetén 1 fő munkahelyének megteremtéséhez max. 1 500 000 Ft, b. ) munkahelymegőrzés esetén 1 fő munkahelyének megőrzéséhez max. 700 000 Ft. / A Munkáltató ezt a támogatási formát azon személyiek) esetében már nem veheti igénybe, aki(k)re vonatkozóan a Munkaerő-piaci Alapból már egyéb támogatásban is részesült./ Előnyben részesül az a pályázó, aki: 1. foglalkoztatás bővítését vállalja, 2. munkanélküliek foglalkoztatását vállalja, 3. nagyobb létszámban vállalja a 40%, vagy efölötti mértékben megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását, illetve továbbfoglalkoztatását, 4. a rehabilitációs munkahelyteremtésben magasabb technológiai szintű, piacképes foglalkoztatást vállal, 5. a tervezett beruházási tartalommal a tevékenység technológiai sorába illeszthető fejlesztést valósít meg, 6. a pályázat termelőtevékenységet erősít meg, vagy többletértéket előállító, szolgáltató tevékenységet valósít meg, 7. a megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatásához kedvező foglalkoztatási körülményeket biztosít 8. az előírtnál nagyobb támogatáson kívüli forrásbiztosítást vállal, 9. a mindenkor érvényben lévő minimálbértől magasabb személyi alapbérrel vállalja a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását, 10. vállalja a beruházás, a létszám-foglalkoztatás 2003. évben történő megvalósítását Nem részesülhet támogatásban az a vállalkozó/víllalkozás/szervezet, aki/amely • csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt áll, • a támogatás iránti pályázat benyújtását megelőző három naptári éven belül a költségvetés alrendszereiből juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésben, megállapodásban vállalt kötelezettségét nem vagy csak részben teljesítette, • a tevékenység folytatásához szükséges hatósági engedélyekkel nem rendelkezik, • 60 napot meghaladó, nem vitatott vagy bíróság által megállapított jogerős adó- vagy adók módjára behajtható köztartozása van, kivéve, ha az adóhatóság a pályázó számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett és a részletfizetések törlesztése az adóhatóság által meghatározottak szerint történik. A pályázatokat a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ munkaerő-piaci programok osztályán, humánszolgáltatási osztályán /Salgótaiján, Alkotmány út 117 és városi kirendeltségein igényelhető „ÚTMUTATÓ” alapján, az abban szereplő mellékletek becsatolásával kell elkészíteni. A pályázat legkésőbbi benyújtási határideje: 2003. április 18. A pályázatokat a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ munkaerő-piaci programok osztályára kell 4 példányban benyújtani. A pályázatok elbírálására a benyújtás végső határidejétől számított 60 napon belül kerül sor. Határidőn túl benyújtott pályázatok esetében a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ az államigazgatási eljárást megszünteti. Ha a pályázat nem az “Útmutató” alapján készül el, nincs felszerelve az “Útmutató”-ban kért összes melléklettel, illetve hiányos, egyszeri hiánypótlásra biztosítunk lehetőséget. Ha ennek a pályázó nem tesz eleget, a pályázat érdemi bírálat nélkül elutasításra kerül. A támogatásról a Nógrád Megyei Munkaügyi Tanács Rehabilitációs Szakbizottságának javaslatát figyelembe véve a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója dönt. A döntés az igényeiméi kevesebb összeg odaítélését is jelentheti. A Nógrád Megyei Munkaügyi Központ igazgatója mérlegelési jogkörében elutasítja a pályázatot, ha a pályázó személygépkocsi vásárlásához, italbolt, kocsma létesítéséhez, fenntartásához, illetve olyan beruházáshoz igényli a támogatást, ahol a létszámfejlesztés nem kapcsolódik a fejlesztéshez (pl. gépbeszerzésnél ne takarítói munkakörben kívánja alkalmazni a többletlétszámot). A szerződésszegés jogkövetkezményei: A támogatás elnyerése esetén, ha a támogatási megállapodásban foglaltak megszegésre kerülnek, a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ a felhasznált támogatást a visszakövetelés időpontjában hatályos jogszabályok alapján visszaköveteli. Nógrád Megyei Munkaügyi Központ