Nógrád Megyei Hírlap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)

2003-02-17 / 40. szám

2003. FEBRUÁR 17., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Nógrád Megyei Hírlap - 3. oldal A Lókos-völgy legifjabb gyöngyszeme (Folyatás az 1. oldalról)- A kivitelezési munkálatok 1998-99-ben kez­dődtek, majd 2002-ben fejeződtek be - válaszolja a község első embere. A víztározó öntözési valamint a tavaszi árvíz­csúcs csökkentésére épült. Ez a későbbiekben kie­gészült: ma már tűzvíztározóként, horgászati le­hetőségként és természetvédelmi területként szol­gálja a települést. A tározó területe 51 hektár, ebből maga a víz­felület 36,2. Ez áradáskor 42,7 hektár is lehet. Az anyagi ráfordítást tekintve a víztározó és az azt határoló terület mintegy 270 millió forintból valósult meg. A tó 127 magánszemély és az ön- kormányzat tulajdona, melyet a tulajdonosoktól bérel. A polgármester elmondása szerint a halászati jog az állam kezében van, melyet nyílt pályázattal nyert el az önkormányzat 15 évre. A halasítást a te­lepülés finanszírozta. 2002-ben 10 ezer napijegyes horgász látogatta a tavat, az ebből származó bevételek fedezetként szolgáltak a kiadásokra. Ezek körülbelül 10 millió forintot tettek ki. Az önkormányzat célja: a község területének felértékelése, mely részben már megvalósult. A víztározó és a falu között 69 építési telket sikerült kialakítani, melyek három-négy év múlva beépí­tésre kerülnek.- A tó és környéke lakóterület és nem üdülőöve­zet - hangsúlyozta a falu vezetője. A helyszínen már meglevő vendégházon kívül terveznek még néhány komolyabb épületet létrehozni. A település vezetésének komoly munkája van a 10-15 éves jövőt tekintve - nyilatkozta Szegner László. Már megkezdődött a valamikori Szcitovszky-kastély felújítása és a kastélyt öve­ző 3 hektáros terület fejlesztése. A tervek között szerepel turisztikai szálláshely, szarvasfarm, vadaspark létrehozása is. Idén kezdődik a gyer­mek rekreációs és fejlesztő ökocentrum megva­lósítási programja. A gyermekcentrum mellett az önkormányzat jelenleg dolgozik még egy több száz férőhelyes nyugdíjasotthon kialakítá­sán, ez ügyben folynak már tárgyalások a befek­tetőkkel. A tó továbbra is otthont ad horgászversenyek­nek, különböző vízisportoknak. Nőtincs polgár- mestere öt éven belül megvalósíthatónak tartja egy strand kivitelezését. A fürdőhely kempinget és gyermekélményparkot is magába foglalna. Fontos cél a tó melletti 50 hektár erdő parkerdő­ként való hasznosítása is. SZÁVAI ATTILA Ha tudják, viszik a szemetet Csak félig telt meg a kuka - képünk a helyszínen készült FOTÓ: RIGÓ Salgótarján Panasszal fordultak szerkesztőségünkhöz a megyeszékhely Budapesti út 50-56. szám alatti la­kói: a felzúdulás oka az, hogy szerintük a város- gazdálkodás az elmúlt heti nagy havazás óta nem szállítja el a szemetet. Mint mondták, a szemét- szállítási díjat ők is ugyanúgy kifizetik, mint ahon­nan rendszeresen elviszik a hulladékot. A panaszt továbbítottuk a Salgótarjáni Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. illetékeséhez: ott azonban más véleményen vannak.- Az előző héten rendesen elszállítottuk a sze­metet - mondta Bodnár Benedek ügyvezető igaz­gató. - Tény, hogy kedden nem tudott kimenni a szemétszállítást végző autó, de a továbbiakban már nem lesz akadály. Egyébként a probléma jel­zésekor egyik munkatársunk a helyszínre ment, ahol azt látta: az egyik konténer tele van, a másik félig, tehát ez sem arra utal, hogy ne lenne rend­szeres a konténerek ürítése. Az igazgató hozzátette: hasonló helyzetek a nagy mennyiségű hó és a rendkívüli hideg miatt máshol is előfordultak eseti jelleggel, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy a napi mun­kában ne legyen fennakadás. Ennek érdekében gépeket béreltek, jelenleg hat munkagép töri fo­lyamatosan a jeget. Csütörtökön például kényte­len voltak leállítani a közel mínusz húszfokos hi­deg miatt a munkálatokat, mert a munkagépek nem bírtak az összefagyott jéggel. H. E. „Kötelesség a helyi történelem megőrzése” Szokásos évi ünnepségét tartotta tegnap délelőtt a Somoskői Váralja Egyesület és a Somosi Kultúráért Egyesület. Mint ar­ról lapunk korábban beszámolt, a két civil egyesület 1924. február 15-ét a hazatérés napjává nyilvánította, az idei ren­dezvényre és koszorúzásra a lévő emlékparkban került sor. Somoskőújfalu Az összejövetelen az egyesü­leti tagok mellett részt vettek dr. Krepuska Géza orvosprofesszor és Lipthay B. Jenő, a Rimamurá­nyi Vasmű Rt. egykori igazgató­jának hozzátartozó is. Angyal János önkormányzati képviselő megnyitóbeszédében elmondta, hogy Somoskő és So­moskőújfalu bátor visszatérését az anyaországhoz méltatlanul el­hallgatottnak érzi. Ezen a helyze­ten kívánt változtatni, amikor a Somoskői Váralja Egyesület elnö­keként 1999-ben kezdeményezte a települések Magyarországhoz Somoskőújfalu központjában való visszacsatolásának 75. évfor­dulóján a határnyitással egybekö­tött megemlékező ünnepséget.- Akkor, február 14-én hatal­mas hó esett az éjszaka, így nem kis aggodalommal vártam, hogy eljön-e majd valaki másnap az ünnepségre - emlékezett An­gyal. - Szívet melengető érzés visszaidézni a képet, ahogyan az emberek hosszú sorban kí­gyóztak az alkalmilag felállított útlevélkezelő kapunál, hogy magyar oldalról feljuthassanak a somoskői várba, majd részt ve­gyenek a megemlékezésen. Az elnök elmondta, hogy a jö­vőre esedékes hazatérési ünnep­ség nyolcvanéves évfordulójára emlékművet készített az egyesü­let. A Somosi Kultúráért Egyesü­let kezdeményezte a Hazatérés kútjának elkészítését, melyet a Somoson született, és a mai na­pig ott élő szobrászművész, Mol­nár Péter fog megalkotni. Ahogyan 1924-ben, a tényle­ges birtokbavételt követően egy­millió korona gyűlt össze a somosi templom orgonájának ja­vítására, úgy talán napjainkban is sikerül majd nagyobb össze­get szerezni az alkotáshoz. Elő­deink nemes példáját követve Angyal János százezer forintot ajánlott fel a megvalósításhoz. Ahogy a képviselő mondta: „a ma élőknek kötelességük helyi történelmünket megőriz­ni, és a ragaszkodást gyerme­keinknek, unokáinknak is to­vábbadni.” Cél az egységes roma politika Hírek BÁTONYTERENYÉN halálos baleset történt a 21-es főúton szombaton délután. Egy IFA-t vontató Mercedes tehergépkocsi ütközött össze egy Suzukival Bátonyterenye és Mátravere- bély között: mindhárom autó az árokba borult. A Suzukiban egyedül utazó férfi a helyszínen életét vesztette. SALGÓTARJÁNBAN farsangi hangversenyt rendeznek. A Váczi Gyula Művészeti Iskola február 19-én 18 órakor vidám farsangi koncertjére a József At­tila Művelődési Központban ke­rül sor. A nagy érdeldődésre szá­mot tartó rendezvényen fellép a Budapest Saxophone Quartet és a Salgótarjáni Szimfonikus Ze­nekar, vezényel Kökényessy Zoltán. (Folytatás az 1. oldalról) A regionális központokba pe­dig olyan roma politikusokat szervezne, akik a megyét teljes mértékben át tudják fogni, és a települések cigány lakosságának kellőképpen képviselik az érde­keit. - Az EU-s csatlakozás haj­nalán olyan politikusokra van szükségünk, akik munkájukkal előnnyé formálhatják mindazo­kat a hátrányokat, amelyek most helyben járásra kénysze­rítették a cigányságot - véleke­dett Bangó. Terveikről szólva az elnök el­mondta, hogy szeretnének a me­gyében egy úgynevezett civil ro­ma teleházat létrehozni, ami jó irányba segítené a régióban élő romák foglalkoztatását. Ezen be­lül kht. és foglalkoztatási mun­kacsoport megszervezését emlí­tette a képviselő. A Nógrád me­gyei romák helyzetét nagyban javítaná, ha létrejönne egy euró­pai szintű roma gimnázium. Bangó Tamás fontosnak tart­ja, hogy a nem roma civil társa­dalom hozzáállása is pozitív le­gyen, hiszen a célokat csak kö­zösen, összefogással lehet meg­oldani. - Nekünk cigányoknak csak az akaratunk van és a szí­vünk van - tette hozzá - ennek szellemében jelenlegi kampá­nyunkban is magas szintű értel­miségiekkel vagyunk körülvéve, akik azt szeretnék, ha az egysé­ges roma politika megvalósítha­tó lenne - zárta le az elnök. ______________________EURÓPÁRA TEKINTÜNK_______________________ T ársas együttlét az EU-j egyében Február 11-én, a salgótarjáni Európa klub első összejövetelén az unió történetével, az integráció magyar- országi lehetőségével ismerkedhet­tek meg az érdeklődők. A következő találkozáson, március 6-án, a klub­nak otthont adó Balassi Bálint Könyvtárban a 2002. évi országje­lentés lesz a fő téma. Nógrádi Béláné, a klub ötletgazdája és pá­lyázati megalapozója azonban az érdeklődők figyelmébe ajánlja, hogy a havi rendszerességű összejö­vetelek közti időben érdemes a me­gyei könyvtár Gábor Dénes Informá­ciós Kabinetet is magába foglaló ta­nulási forrásközpontjába ellátogat­ni, mert ott nem csupán információs anyagokat, hanem a tudásszerzés­hez partnereket is találunk.- A tanulási forrásközpontunk alapja­it 1995-ben raktuk le, azzal a céllal, hogy az egyetemi és főiskolai hallgatók, dok­torátusira vagy egyéb más tudományos fokozatra készülők, a szakdolgozatukat írók, a középiskolások, a továbbtanulni szándékozók, illetve a különböző képzé­sekben részt vevők a szükséges doku­mentumokhoz, ismeretekhez hozzáfér­jenek. Mindebbe jól illeszkedtek azok az ismeretek, amelyek az Európai Unióval kapcsolatosak - mondja Nógrádi Béláné.- Ezeket az ismeretszerzés gyakorlati igénye hívta életre, s nem egyfajta divat, vagy a közelgő népszavazás kampány­igénye. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az itt található dokumentumok segítenek az eligazodásban, az ismeretszerzésben, sőt, remélhetőleg abban is, hogy európai polgárrá váljunk. Itt, a forrásközpontban aktív közösségi élet zajlik, amiben az utóbbi időszakban felerősödtek az unió­val kapcsolatos kérdések. Könyvtárostól talán furcsa hallani, de talán többet tanu­lunk egymástól, mint a könyvekből. Ta­nulási szokásaink alakítása révén az is­meretszerzés hatékonyabb, maradan­dóbb és személyessé is válik a tudás. A vállalkozásfejlesztési alapítvánnyal, illetve az Európai Információs Ponttal közös pályázati lehetőség ugyanakkor segítséget jelentett ahhoz, hogy a klub­szerű működés kereteit kiterjesszük. A pályázat megírásakor már azokat a szempontokat tartottam magunk elé, amelyeket a forrásközpontban tapaszta­latként megszereztünk: az európai pol­gárrá váláshoz a belső értékek kiteljesíté­sét. Azt, hogy az Európát megélni, meg­érteni, sőt alakítani tudók közösségét al­kossuk tudásszinttől, képzettségtől füg­getlenül. Itt éppen úgy megtalálják he­lyüket a vállalkozók, mint mondjuk a doktori disszertációjukra készülők.- Meggyőződésem, hogy a helyi társa­dalom csak személyes kötődés révén azonosulhat az Európai Unió szellemisé­gével, s magával a taggá válással is. A jó döntésekhez ismeretekre van szükség. A tanulás pedig nem csupán is­meretszerzés, hanem kultúra kérdése is. Ezt pedig közös­ségben lehet elsajátítani, s mi itt erre szövetkeztünk.- Érthető tehát, hogy öröm­mel tölt el az, hogy jóval több mint száz érdeklődő volt ott az alakuló összejövetelen. Legkö­zelebb a Magyarországról adott legutóbbi országjelentés lesz a központi téma. A későb­biekben az oktatást, az európai polgárrá nevelést, a multikulturális nevelést, a fia­talok, a romák helyzetét, az Európai Uni­ón belüli esélyeit elemezzük majd főisko­lai, egyetemi oktatók, minisztériumi szakértők segítségével. Két előadás között azonban érdemes a könyvtár emeleti ré­szében lévő forrásközpontban az Európai Unióval kapcsolatos gyűjteményünket is megismerni. Érdekes, sőt személyre szóló anyagot minden bizonnyal találnak itt az érdeklődők, s olyanokat is, akikkel az ol­vasottakat meg tudják vitatni. Kedves Olvasónk! írásainkat megtalálják az Interneten ( www.nogradme- gyeihirlap.hu ), megfogal­mazhatják kérdéseiket is, melyeket „UNIÓ” jeligére cí­münkre - Salgótarján, Erzsé­bet tér 6. - levélben juttathat­ják el hozzánk. Június végéig minden szombaton szer­kesztőségünk üzenetrögzítős telefonon, a 32/416-455-ös számon vár­ja a témával kapcsolatos véleményüket, észrevételeiket, kérdéseiket, melyeket lapunk hasábjain válaszolunk meg. A ROVAT A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT

Next

/
Thumbnails
Contents