Nógrád Megyei Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-23 / 196. szám
2. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MEGYEI SZOL GÁLTATÁS 2002. augusztus 23., péntek KORKÉP Második út festőecsettel A tanári, igazgatói után az alkotói pályán a szügyi Nagy Pál Kezdetben rajzolgatva próbálkozott, aztán egy másféle indíttatásnak engedve a tanári pályára lépett, majd iskolát vezetett egészen a nyugdíjazásáig. Életének ez az állomása csaknem új fejezetet nyitott: az alkotás, a festészet fejezetét. A Szügyben élő Nagy Pál képeiből pár napja Kétbodonyban, a művelődési házban nyílt kiállítás. Az érdeklődők két hétig láthatják. A hatvanhat éves Nagy Páll nagyon jól ismerik Szügyben, '65-ben telepedett le itt a családdal. Azok a tanárok, diákok, akik a legközelebb kerültek hozzá, bizonyára érzékelték, milyen sokat jelent számára a „vonalak és vonások” művészete, a látvány, a fantázia alkotta kép, a gondolat megjelenítése. Többek közt ezt bizonyítják a volt tanítványok, akik a nyomdokaiba léptek, a rajznak, a rajz tanításának szentelve pályájukat, jövőjüket. Nagy Pál tanítóként kezdte, aztán a rajz, földrajz szakot választva szerzett tanári diplomát, dolgozott Terényben és más településen, ezek után következett Szügy, az ottani általános iskola, ahol 1974 és 1992 között töltötte be az igazgatói állást. Talán kicsit szokatlan, hogy a nyugdíjaskora egyben az alkotókorszaka legyen valakinek, de az ő esetében sokkal inkább arról van szó, hogy két hivatást, egy második utat is szánt neki a sors... Kétbodonyi bemutatkozása kapcsán nagyon szerényen jegyzi meg, hogy nem igazán törekszik műveinek széles közönség előtti megismertetésére, s hozzáteszi: stílusára a folyamatos formálódás jellemző, szeret többfélét kipróbálni, belekóstolt az absztrakt ábrázolásba, készített bibliai témájú képeket, de tájképeket és életképeket fest a legszívesebben. A bodonyi tárlatot (amelyet Markó Antal, Szügy polgármestere nyitott meg) megelőzően festészetéből kiállításokon kapott ízelítőt a salgótarjáni, a magyarnándori, cserhátsurányi, mohorai, sőt budapesti közönség is. __________________________IMHALIKJ.) Ö nmegismerés: növekvő magabiztosság A rétsági holland tulajdonú Ten Cate Enbi Kft. megrendelésére készítette el az ezzel foglalkozó cég vezetőképző tréningprogramját. Elsődleges célul a termelési, műszaki vezetők készségfejlesztését jelölték meg. A cégtől három napig 12 férfi és 3 nő vett részt a tréningen. Három blokk köré csoportosították a témákat, utalva a várható eredményekre. A résztvevők között volt Urbán Ottó, akit laboránsnak vettek fel, majd felajánlották neki a szervezési vezetési területet, amit rövid gondolkodás után elvállalt.- Úgy érzem, jól döntöttem. Ezt megelőzően testnevelő tanárként dolgoztam. A kevés fizetés miatt jöttem ide.- Mit adott önnek a háromnapos tréning?- Olyan emberekkel hozott össze, akikkel együtt, egy cél érdekében dolgozok és most ismertük meg egymást. A tréning után már jobban figyelünk egymás munkájára, tudatosabban tevékenykedünk egymásért. Az önmegismerési tréning maga- biztosságot sugárzott, amely magába foglalja a cél érdekében a szigorúságot, annak felismerését, hogy állásával játszik az, aki felületesen dolgozik. A sikeres munka fegyelmet és koncentrációt követel. Csak így válik az ember javára, ekkor érzi, hogy számára nem nyűg a vállalt feladat, hanem ezzel a jövőjét kovácsolja. Szerintem a részt vevő vezető beosztásúak biztos alapot kaptak ahhoz, hogy a fejlődő gyárunkba érkező új kollégákkal ne csak megértessék, hanem gyakorlattá tegyék a kifogástalan munka követelményrendszerét, megismertessék a gyártás egymásra épülő folyamataival. Régiónkban sok a hozzánk jelentkező. Tesztek készítésével szelektáljuk őket. A végső döntés a termelési egység irányítóié, a vele járó felelőséggel együtt.- Nekem bizonyos döntések meghozatalában segített, növelte biztonságérzésemet, - folytatja Gyurcsok Enikő, aki gépkezelő operátorként szerepel, de mindenesként ott tevékenykedik, ahol a legnagyobb szükség van rá. Harmincöt munkatársának kifogástalan termeléséért felel, aki közül négy úgynevezett beállító.- A munka, az munka. Ez mindennek az alapja. Én szeretek bejönni dolgozni, szeretem az új dolgokat megismerni. Ebben segített a háromnapos tréning, ahol jól éreztem magam. Az előadások és a gyakorlat után áttekintettem, milyen a kapcsolatom a feletteseimmel, a kollégáimmal. Rájöttem, hogy mindenkivel kijövök. Az elméleti ismeretek után a gyakorlatban az élet problémás dolgainak megoldására vállalkoztunk. Bányai Tibor, a cég humánum-erőforrás menedzsere igen fontosnak tartja e programot. Ezért a vezetőképző tréningeket - újabb résztvevőkkel - ezentúl rendszeresen megrendezik. V.K. A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Mérlegen a falunap Az előző években Hasznoson megrendezett falunap, valamint a szüreti felvonulás és bál pezsdítő hatással volt a városrész közösségi életére. Még az ősz folyamán összejött néhány helyi lakos a klubkönyvtárban, ahol elhatározták, hogy valamilyen kereten belül megpróbálják összefogni a városrészért tenni akaró lakókat Kezdetben a Pásztón működő városi művelődési központ részéről Huberné Bognár Edit irányította a szerveződést. Jó példaként a Mátrakeresztesi Szabadidős Társaság állt előttük. A szerveződés híre futótűzként terjedt a faluban. Az egyesületté válásban a művelődési központ részére helyi koordinátorként Antalné Prezenszky Piroska vette át a stafétát. Munkaköréből adódóan és a városi civil kerekasztal ügyvivőiéként, valamint az egyesületünk alapító tagjaként lelkesen és kitartóan egyengette az utat, amit a május 27-én 34 alapító taggal megalakult Hasznosi Szabadidő Egyesület tűzött ki maga elé. Taglétszámuk folyamatosan bővült. Szívesen láttak bárkit, aki az alapszabályt megismerve és elfogadva úgy döntött, hogy az egyesületi tagok sorába kíván lépni. Az alapító tagok között jelen van Sánta Kálmánná városrészi képviselő, aki sok éves tapasztalatával, valamint egyhavi tiszteletdíjának felajánlásával támogatta a falunap megvalósítását. A vezetőség előzetes kérésére Sisák Imre polgármester - a jelentős anyagi hozzájáruláson kívül - a taggyűlésen való személyes megjelenésével, hasznos tanácsaival, sőt az utolsó napokban felmerülő nehézségek gyors elhárításával is készségesen segítette az egyesület munkáját. A kétnapos Magdolna-napi falunap komolyan lekötötte valamennyi szervező idejét és energiáját. Legnagyobb örömünkre azonban nem kellett megkeresni a támogatókat, ellenkezőleg: sorra jöttek a helyi vállalkozók, A felajánlások közül kiemeljük a tűzijátékot, ami valóban elkápráztatta a jelenlévőket, de még az otthonról figyelőket is. Szintén nélkülözhetetlen és igencsak jelentős támogatás volt a sátrak biztosítása, hiszen védelmet nyújtottak eső és erős napsütés ellen egyaránt. Ami az elektromos áram bekötésével járó szervezési, kivitelezési és anyagi nehézségek megoldásának átvállalását illeti, szintén nem kíván magyarázatot. A főzés ugyancsak vállalkozói felajánlás eredménye, nem különben a gyermekprogramokhoz és a rétessütéshez felajánlott tejtermékek, egyéb alapanyagok, édességek és üdítőitalok. Az egyesület vezetősége a falunapot a lakossági visszajelzéseket is alapul véve sikeresnek nyilvánítja. Köszönettel tartozunk a kétnapos rendezvény előkészítésében és megszervezésében közreműködő valamennyi támogatónak, és azoknak is, akik idejüket, erejüket nem kímélve, kétkezi munkájukkal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. Az egyesület jelenleg bejegyzés alatt áll. Az alapszabály hiánypótlása után remélhetőleg elfogadásra kerül a Nógrád Megyei Bíróságon. Vezetőségünk köszönetét fejezi ki azoknak a személyeknek, akik szakmai hozzáértésükkel önzetlenül biztosítják az alapszabály jogszerűségét. A kétnapos falunap Pásztó Város Önkormányzata, a városi művelődési központ és a Hasznosi Szabadidő Egyesület példaértékű összefogásának eredményeként, a vállalkozók felajánlásának köszönhetően jött létre. HASZNOSI SZABADIDŐ EGYESÜLET Hét végi ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján: a hét végi orvosi, (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek) az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt bőr- és nemibeteg-gondozó épületében lévő egészségügyi létesítményben kereshetik fel a fenti napokon. Telefon: 32/410-853. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - a fenti napokon reggel 8-9 óra között veszik át a tejet. Balassagyarmat: a Rákóczi fejedelem út 66. szám alatt, a 6. sz. rendelőben - péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig - lesz ügyeleti ellátás. Telefon: 35/301-621. Bátonyterenye, Rétság: a megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás, péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig. Bátonyterenyén: az Ózdi út 60. szám alatti rendelőben, tel.: 32/353-344; Rétságon: a József Attila út 13. szám alatti rendelőben, tel.: 35/350-561. Szécsény: a Rákóczi út 113. szám alatt - péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig - lesz az ügyeleti ellátás. Telefon: 32/370-432. Pásztó: a gondozóházban, a Hársfa utca 1. szám alatt (a rendelőintézet mögötti Semmelweis utcai bejáratnál) péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig tart a háziorvosi ügyeleti ellátás. Tel.: 32/561-020, vagy 32/561- 000/2191-es mellék. Lelkisegély-telefonszolgálat: Salgótarjáni körzet: 32/311-600. (Este 18 órától reggel 6 óráig ingyenes!) Balassagyarmati körzet: 06-80/505-502. (Ezen szám csak a 35-ös körzetből hívható!) Gyógyszertárak nyitva tartása Hét végi ügyeleti ellátást - péntek 16.30 órától hétfő reggel 7.30 óráig - az alábbi gyógyszertárak tartanak megyénkben: Salgótarjánban az Úttörők útja 1. szám alatti Margaréta gyógyszertár; Balassagyarmaton a Rákóczi út 51. szám alatti Szent György patika; Bátonyterenyén a bányavárosi, Ózdi út 31. szám alatti Elixír gyógyszertár; Pásztón a Semmelweis út 9. szám alatti Gyógyír patika; Szécsényben a Rákóczi út 67. szám alatti Szentháromság gyógyszertár; Rétságon nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógyszerrel a fenti napokon. Állatorvosi ügyeletek Magyar Állatorvosi Kamara Nógrád Megyei Szervezetének magán-állatorvosi (betegbejelentés) ügyeleti szolgálatán a hét végén - péntek 14 órától hétfő reggel 6 óráig - az alábbi orvosok tartanak ügyeletet: Balassagyarmat és Szécsény ügyeleti körzet (B.- gyarmat, Szécsény, Szügy, Rimóc, Terény működési területei): dr. Renner Károly Őrhalom, Ifjúság u. 2., tel.: 06-35/370-081; Rétsági ügyeleti körzet (Rétság, Romhány, Diósjenő, Dejtár, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk működési területei): dr. Silverió András Dejtár, Rákóczi út 4., tel.: 35/346-108, mobil: 06- 20/384^460; Salgótarjáni ügyeleti körzet (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Bátonyterenye, Mátraterenye működési területei): dr. Papp Tamás, 3078 Bátonyterenye, Munkácsy út 4., tel.: 32/350-616, mobil: 06-20/9367-370; Pásztói ügyeleti körzet (Pásztó, Kálló, Alsótold, Ecseg, Palotás, Márkháza működési területei): dr. Brenda Péter, Márkháza, Rákóczi u. 70„ tel.: 32/390-003. A Nógrád Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás hatósági állatorvosi ügyelete a hét végén (péntek 14 órától hétfő reggel 8 óráig) az alábbiak szerint lesz: Rétság és környékén (Rétság, Romhány, Diósjenő, Dejtár, Nézsa, Nagyoroszi, Érsekvadkert, Drégelypalánk működési területei): dr. Kása Géza, 2651 Rétság, Rákóczi u. 34., tel.: 06-35/350-852; Balassagyarmat, Szécsény és környékén (B.-gyar- mat, Szécsény, Szügy, Rimóc, Terény működési területei): dr. Érsek Ervin, 2660 Balassagyarmat, Óváros tér 22., tel.: 06-30/9498-676; Salgótarján és környékén (Salgótarján, Cered, Litke, Karancslapujtő, Bátonyterenye, Mátraterenye működési területein): dr. Mag Gyula, 3100 Salgótarján, Kővár u. 4., tel.: 32/421-307, mobil: 06-20/936-7370; Pásztó, Palotás és környékén (Pásztó, Kálló, Alsótold, Ecseg, Palotás, Márkháza működési területei): - dr. Baboss Csongor, 2175 Kálló, Kossuth u. 4L, tel.: 32/477-033. Miserendek és istentiszteletek Salgótarján: Római katolikus templom: Főplébánia: szombaton reggel 7.30 órakor, vasárnap de. 10 órakor, este 17.30 órakor kezdődik a szentmise. Szent József-templom: szombaton 18 órakor, vasárnap 8.30 és 10 órakor lesznek a szentmisék. Forgách-telepi kápolna: havonta vasárnap reggel 7 órakor tartják a szentmisét. Szent Lázár Kórház kápolnájában vasárnap 16 órakor van a szentmise. Zagyvapálfalván: szombaton 18 órakor, vasárnap 11 órakor lesz szentmise. Baglyasalja: vasárnap 8.15 órakor tartják a szentmisét. Zagyvaróna: szombaton 18 órakor, vasárnap 10 órakor kezdődik a szentmise. Somoskőújfalu: vasárnap 8.15 órától lesz a szentmise. Rónafalu: vasárnap de. 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap a Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapálfalván 13.30 órakor. Baptista imaház: istentisztelet 9.30 órakor. Református templom: istentisztelet vasárnap 10 óra. Adventista egyház st.-i gyülekezete (Munkásotthon tér 5., SZÜV mögött): istentisztelet pénteken 18 órakor, szombaton 10.45-12, 14.3015.30 órakor. Fiit Gyülekezet: istentisztelet a városi sportcsarnokban minden vasárnap 15 órától. Sí. Ezüstfenyő otthonban: minden hónap első péntekén 10 órától kezdődik az istentisztelet. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szombaton este 19 órakor, vasárnap 7, 8.30, 11, és 19 órakor kezdődik a szentmise. Új templomban: minden vasárnap 9.45 perctől lesz a szentmise. Evangélikus templomban: istentisztelet vasárnap 9, 10 és este 18 órakor. Református templom: istentisztelet minden vasárnap 10 órakor, alkalmi ünnepeken úrvacsorái szolgálat. Bosco Szent János szalézi plébánia- templomban: vasárnap 7.30, 9, 11.30 és 18 órakor kezdődnek a szentmisék. Hit Gyülekezet istentisztelete minden vasárnap 16 órától a balassagyarmati művelődési és oktatási központban, Balassagyarmat, Rákóczi F. u. 50. szám alatt. Balassagyarmati kórház kápolnájában: minden vasárnap 15.30 órakor istentisztelet. Szécsény Római katolikus templom: szombaton reggel 7 órától, este 19.30 órától, vasárnap 7, 9.30,11 és este 19 órától lesznek a szentmisék. Református istentisztelet: minden hónap 3. vasárnapján 17 órakor az evangélikus templomban. Evangélikus istentisztelet: minden hó 3. vasárnap reggel 8.30-tól az evangélikus templomban. Pásztó: Római katolikus templom: szombaton este 18.30 órától, vasárnap 9.30-kor, este 18.30 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus templomban: vasárnap 9 órakor kezdődik az istentisztelet. Hit Gyülekezet: istentisztelet a gyülekezeti házban (volt áfész-épüJet) vasárnap 15 órakor. Rétság: Római katolikus templom: szombaton 18 órakor, vasárnap 9.30 órakor kezdődnek a szentmisék. Evangélikus imaház: vasárnap 8.30 órától evangélikus Istentisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 8 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony falu: szombaton 18 órakor, vasárnap 11.00 órakor lesz a szentmise. Bányavárosban: szombaton 16 órakor tartják a szentmisét. Maconka: vasárnap 8.30 órakor kezdődik a szentmise. Kisterenye: szombaton 18 órakor, vasárnap de. 8.30 órakor lesz az ünnepi szentmise. Ezüstfenyő otthonban: (Bátonyterenye) minden szombaton 16 órakor az intézmény könyvtárában: katolikus szentmise. Mizserfai otthonban: minden héten szombaton, 14 órától van szentmise. Szentkút: A kegytemplomban: szombaton és vasárnap 9 és 10.30 órakor kezdődnek a szentmisék. Skandináv lottó Nyerőszámok A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az augusztus 21-én megtartott 34. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: Első számsorsolás: 1,4, 7,17,20,24, 25 Második számsorsolás: 2,5, 7,9,10,21,25 Nyeremények 7 találatos szelvény nem volt. A 6 találatos szelvényekre 197 ezer 562, az 5 találatosokra 3981, a 4 találatosokra 686 forintot fizetnek. NÓGRÁD É HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelősszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében * * a 06-30-908-77-71, Pásztó térségében a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítöknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. toíjsá88 » * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. .VA az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. «»tea&ägi k Közt Lm NAPILAP