Nógrád Megyei Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-19 / 193. szám

30 esztendő a 80 éves városban Salgótarján szellemi életének nagy jelentőségű esemé­nye volt 1972-ben a Pénzügyi és Számviteli Főiskola kihelyezett ta­gozatának megnyitása. Az intézmény színes, változatos programso­rozattal emlékezik meg a három évtizedes évfordulóról Egyszerűen nagyszerű a palóc szoba A népi iparművészet három nógrádi képviselője - Pethőné Szabó Piroska hímző Nemtiből, Szepesi János fafaragó Sal­gótarjánból és Török János vesszőfonó Balassagyarmatról - orszá­gos első díjat nyert a „Népművészetért” Szakalapítvány pályázatán. 10. I Nagy gólkülönbségű eredmények A labdarúgó megyei I. osztály második fordulójában a Magyargéc hét, a Kisterenye hat, az Érsekvadkert öt gólt rúgott soros el­lenfelének. Sajnos Kecskeméten négygólos vereséget szenvedett az NB I/B-ben a Balassagyarmat is. Az ünnep jegyében adták át a megújult banki tavat Orhalomban a nagy király szobránál augusztus 20-án, kedden dél­előtt tartják a megemlékezést Ezekben a napokban Nógrád megye valamennyi települé­sén megemlékeznek Szent István királyról, az államala­pítás évfordulójáról. (A pro­gramok a 3. oldalon.) A leg­több helyen ünnepségeket tartanak, amelyek kereté­ben igyekeznek valami ma­radandót is létrehozni. A bánkiak úgy vélték, hogy a messze földön méltán híres tó felújításának befejezését ütemezik erre a napra. Kiss Zoltán, a Környezetvé­delmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára adta át vasárnap a felújított bánki tavat. Az üdülő­falu önkormányzata az idegen- forgalom erősödését várja a be­ruházástól, amelynek nettó érté­ke 268 mülió fo­rint volt. Részt vett a bánki ün­nepségen Lo­mén János, a falu korábbi po­lgármestere, a beruházás elin­dítója, Becsó Zsolt, a megyei önkormányzat és a megyei te­rületfejlesztési tanács elnöke, Bállá Mihály és Urbán Árpád országgyűlési képviselők. Ve­lük együtt üd­vözölte dr. Túry Endréné Bánk polgármestere a kivitelező Penta Kft. kép­viselőit is. A polgár- mester asszony ismertette, a tó nettó áron 268 millió forintba ______________ kerülő rehabili­tációját a Föld­művelésügyi és Vidékfejleszté­si, a Közlekedési és Vízügyi Mi­nisztérium, valamint a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ta­nács támogatta. A munka el­nyerte a maximálisan adható 60 százalékos támogatást, ami még mindig azt jelenti, hogy Bánk önkormányzatának 80 millió forintos összeget kell idő­arányosan viszszafizetnie 2004 és 2006 között. Az önkormányzat a Tó motel eladásával teremtette elő a pá­lyázatokhoz szükséges saját erőt. A beruházás során 124 ezer köbméter iszapot távolítot­tak el a bánki tóból, kiépítették a mederrézsűket, felújították a víziszínpadot és a parti sétányt, és korszerűsítették a közvilágí­tást a tóparton. A fejlesztés ré­FOTÓi RIGÓ TIBOR vén nőtt a tó víztömege és javult a víz minősége. A beruházás azt célozta, hogy tovább működ­hessen a tóstrand és bővüljön a község idegenforgalma.- Nagyon jó olyan ügyet látni az országban, amelyből nem csinálunk pártpolitikát - fogal­mazott Bánkon Kiss Zoltán, hozzátéve: a bánki tó rehabilitá­ciója olyan beruházás, amely­ben ellenzéki és kormánypárti politikusok közös érdeke az ide­genforgalom fellendítése. A környezetvédelmi tárca államtitkára ígéretet tett a fej­zett rehabilitáció, amelyért első­sorban a falunak gratulált. Lomén János, a falu előző ve­zetője elmondta: ma valamen­nyien büszkék és boldogok le­hetünk, hiszen hőn szeretett ta­vunk végre újjászületett. Úgy folytatta, 1520-ból való az első feljegyzés a tóról, ami a bánkiak múltját, jelenét és jövőjét jelen­ti. Kitért rá, bízik benne, hogy maximálisan megfér egymás mellett a tavon horgász és nem horgász. Javaslatot tett rá, hogy szeptember végén-október ele­jén közösen ültessenek fákat és A tóavatás alkalmából ismét előkerült a népviselet lesztés folytatására, hiszen az 540 házas üdülőövezet csator­názottsága jelenleg megoldat­lan a faluban. Kiss Zoltán felolvasta a víziszínpadon Ráday Mihály­nak, Bánk egyik patrónusának köszöntőlevelét. Ráday Mihály üdvözletét a kórházi ágyon ír­ta, mivel nemrégiben autóbal­esetet szenvedett. Becsó Zsolt a beruházás tu­risztikai jelentőségét értékelve azt mondta, hagyományai és környezete sikerre ítéli Bánkot, pozícióját pedig erősíü az elvég­cserjéket a bánkiak a tó partján, ehhez cége nevében 100 ezer forintot ajánlott fel. Túry Endréné az önkor­mányzat nevében emléklapot adott át elődjének, amelyben Bánk képviselő-testülete köszö­netét fejezi ki Lomén Jánosnak a tó rehabilitációjában végzett munkájáért. Az átadó ünnepség végén Bánk polgármestere és a kör­nyezetvédelmi tárca államtitká­ra közösen bocsátott a felújított tó vizére egy jelképes csónakot. □UDEIXAI ILDIKÓ Vidékfejlesztési modell a herencsényi falunapokon A Földművelésügyi és Vidékfej­lesztési Minisztérium szervezé­sében zajlik az a vidékfejleszté­si modell program, amely azt célozza, kapjanak nyilvánossá­got a bemutatásra érdemes vi­dékfejlesztési projektek. A herencsényi Agroherba Kft., szombaton második alkalommal adott helyet ilyen programnak, mi­vel a gyógynövényeknek nagy sze­repük van a vidékfejlesztéshez kö­tődő programok szempontjából. A szombati téma az ott folyó ter­mesztés, kutatásfejlesztés és szak- tanácsadás volt. E találkozót júni­usban 120 fős konferencia előzte meg a tárca illetékes főosztályának támogatásával.- A herencsényi Agroherba Kft. profiljába már a termeltetés is be­került a termesztés mellé - ismer­tette Praszna Lajos ügyvezető igaz­gató. A héj nélküli tökmag, az édeskömény, a levendula, az orvo­si zsálya, a szurokfű mellett egy­két ipari növényt is termesztenek már, köztük a mustárt. A cég har­minc alkalmazottal működik. Az igazgató elmondta, jelenleg a szá­rításig és a tisztításig jutnak el a fel­dolgozásban, de az a céljuk, hogy minél magasabb feldolgozottsági szinten értékesítsenek. A kft. bemutatókertjében több mint 200-féle gyógynövény látha­tó, van kísérleti területük a kutatá­si pályázatokhoz és a 200 hektáros termesztési terület. Az Agroherba Kft. a gödöllői egyetem mezőgaz­dasági és környezettudományi ta­gozatával közös pályázatot adott be a Széchenyi-tervre, amelynek témája a legeltetéses állattenyész­tés és a gyógynövénygyűjtés. A vidékfejlesztési modell bemu­tatása a hét végi falunap keretében zajlott. A további programok (Folytatás a 3. oldalon) 9 "771215'9 010 0 0" 02193 Hálaadó istentisztelet a százhúsz éves salgótarjáni evangélikus templomban (Cikkünk a 3. oldalon)_______________________ _________fotói g. é. ___________ Lottószámok Ö TÖSLOTTÓ: HATOSLOTTÓ: 52, 55, 60, 67, 81 5, 8, 16, 26, 43, 44 Jokerszám: 3 2 6 7 5 6 Pótszám: 30 Az ősök szíve dobbanását őrzik Lépcsőt avattak a domgházai templomnál és temetőnél A templomhoz és a temetőhöz vezető lépcsőt avatták fel vasárnap az első falunap keretében Dorogházán. A fejlesztést a Nógrád Me­gyei Területfejlesztési Tanács támogatta. Balról jobbra: Usák Tibor főépítész, Bakos Tibor kivitelező és dr. Pilmayer Nándomé polgármester Szentmisével kezdődött a Hősök terén tartották a lép- Dorogháza első falunapja, majd csőavatási ünnepséget. Dr. Pilmayer Nándomé, a község polgármestere úgy fogalmazott: - Arra a helyre jöttünk, amely számunkra a legszentebb. Év­századokon keresztül e köve­ken jártak őseink élve és itt vit­ték őket halva is. Az ő lábnyo­maik tesznek számunkra szent­té itt minden rögöt. E templom és temető őrzi őseink minden szíve dobbanását, itt keresztel­ték, itt eskették és itt is temet­ték el őket. A dorogházai lépcsőt két és fél millió forintból, a Nógrád Megyei Területfejlesztési Ta­nács támogatásával építették meg. A falunap a hősi emlékmű­nél tartott koszorúzás után kul­turális műsorral folytatódott, majd utcabállal és tűzijátékkal végződött Dorogházán. BRAZIL ÖRÖM MOGYORÓDON. A Ferrari pilótája, Rubens Barrichello (képünkön) rajt-cél győzelmet aratott tegnap a 17. Forma-1 Magyar Nagydíjon márkatársa, Michael Schumacher előtt, s a maranellói istálló ezzel zsinórban negyedszer megnyerte a konst- ruktőrök világbajnokságát (RÉSZLETEK A 12. OLDALON) ______________________fotói ga 977121590100002193

Next

/
Thumbnails
Contents