Nógrád Megyei Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-19 / 193. szám

SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖRKÉP PÁSZTÓ 2002. AUGUSZTUS 19., HÉTFŐ Harmincéves főiskola a nyolcvanéves városban Nem is olyan régen még csak szép elképzelésnek tetszett, hogy Salgótar­jánban is legyen felsőfo­kú tanintézet, s immár harminc éve, hogy a terv megvalósult. A zeneisko­lának szánt - és ma ak­ként funkcionáló - épü­letben 1972 őszén meg­kezdte tevékenységét a Pénzügyi és Számviteli Főiskola kihelyezett tago­zata. Azóta mintegy 2500 hallgató szerzett itt - il­letve az 1978 óta a saját épületében működő inté­zetben - diplomát. Nem véletlen, hogy az idei ősz - mint arról dr. Rozgonyi József igazgatóval beszél­gettünk - a három évti­zedről való megemléke­zés jegyében is telik.- Értelemszerűen már a szep­tember 9-i tanévnyitó ünnepsé­gen is szó esik majd e jubileum­ról. Annál is inkább, mert ekkor köszöntjük a legrégebben - hu­szonöt éve - nálunk dolgozókat egy - erre az alkalomra alapított - emlékplakettel. Ezenkívül szá­mos más rendezvényt is abból a célból rendezünk, hogy jobban megmutassuk, megismertessük magunkat, az elmúlt harminc év értékeit - mondta Rozgonyi Jó­zsef. - E rendezvények mottója kifejezi törekvéseink lényegét: „A főiskola a városban és a me­gyében, a város és a megye a fő­iskolán”. Kiadunk egy emlék­könyvet, amelyben jelenlegi és volt dolgozók, hallgatók emlé­keznek vissza a korábbi évekre. Három évtizedes történelmünket egy fotódokumentációs tárlattal is megidézzük. További kiállítá­sokat rendezünk a számítástech­nikai eszközeink fejlődéséből és a hallgatók hobbitevékenységé­nek termékeiből. A Hegedűs Morganról elnevezett galériánk­ban Sziljei Zo/íán-emlékkiállítást tervezünk bemutatni. A könyv­tárosok és az úgynevezett doku­mentációs munkatársak számára- összfőiskolai szinten - szerve­zünk tanácskozást. „A 30 éves főiskola köszönti a 80 éves vá­rost” címmel rendezünk terület- fejlesztési konferenciát, amelyen a város vezetői, intézményünk oktatói és hallgatói egyaránt el­mondják véleményüket Salgótar­ján és térsége jövőjéről. A gólya­bál időszakában találkoznak egy­mással az öregdiákok a maiak­kal, de szervezünk olyan progra­mot is, amely keretében a megye meghívott középiskolásait látjuk vendégül vetélkedőn és sportta­lálkozón nem titkoltan olyan szándékkal, hogy kedvet teremt­sünk körükben a hozzánk való jelentkezéshez.- E gazdag rendezvénysoro­zat méltó a harmincéves múlt­hoz, amely során a főiskola meggyökeresedett, kiteljesedett a városban.- Én is úgy vélem, bár azt is vallom, hogy bennünket első­sorban az minősít, hogy három évtized során mit tettünk le az asztalra, milyen tanulmányi munkát végeztünk. Jó érzéssel mondhatom, hogy a két és fél ezer hallgató mintegy 10-15%-a- azaz hozzávetőlegesen három­száz fő - volt nógrádi. Jó részük itt is maradt a megyében, bár­merre járok találkozók velük. Ezért mondhatjük azt, hogy közgazdász szakemberekben nem állunk rosszul, elérjük az országos átlagot.- Esetenként találkozni olyan vélekedésekkel is, hogy a főisko­la nemcsak térben magasodik a város fölé, hanem olykor mintha a mindennapokban is távol ma­radna az itteni szellemi közélet­től. Ön hogyan látja ezt a kér­dést?- Összetett problémáról van szó. Egyrészt sok mindenről azért nem tudunk, mert - nem lévén megyei vagy városi intéz­mény - nem kapunk értesítést, nem szerepelünk az úgyneve­zett információs láncban. Kö­szönet néhány intézménynek, amelyik soha nem feledkezik meg rólunk. Másrészt a hallga­tók mentalitása igencsak átala­kult: döntő többségük nem él itt a hét végeken, péntekenként ro­han haza. Végül, de nem utolsó­sorban meg kell említeni azt is, hogy az öt munkanapon a főis­kolán igencsak intenzív munká­ban van részük, nem sok szabad idejük marad. Ettől függetlenül jó néhányan figyelemmel kísé­rik a város kulturális életét, van színházbérletük, részt vesznek más művészeti - főként képző- művészeti - rendezvényeken is. Ünnepségeinkre rendre a helyi zeneiskola tanulóit hívjuk meg, „cserébe” biztosítjuk számukra a főiskola autóbuszát. Ugyan­csak jó példaként mondhatom el azt a találkozót, amelyet az el­múlt 3-5 évben végzettek szer­veztek az elmúlt hetekben, s amelyre - szinte spontánul - mintegy kétszáz volt hallgatónk látogatott vissza a főiskolára. A városhoz kötődést illetően mindez nagyjában-egészében vonatkozik a tanári karra is, az­zal a kiegészítéssel, hogy a kis létszámú oktatói kar egy részé­nek idejét - túl a kötelező felada­tokon - lekötik a publikációk, igénybe veszi a jegyzetírás, a doktori szigorlatokra való felké­szülés is.- Az ön által irányított inté­zetben közismerten nem könnyű eleget tenni a szakmai követel­ményeknek. Talán az is a feszí­tett tempóra vezethető vissza, hogy a sporttal a hallgatóság nincs a legjobb viszonyban, ho­lott a testmozgás segíthetné a szellemi koncentrációt?- Valóban így van, csak keve­sen ismerik fel, hogy a teljes, az értelmes emberi léthez hozzá­tartozik a test folyamatos edzése is. Nálunk legalább kötelező a testnevelési órákon részt venni, de még így sem könnyű a szem­léletformálás. Ha már korábban nem alakult ki a mozgás igénye, húszéves korban már nehéz ezt pótolni. (Egyébként ugyanez vo­natkozik a kulturális igényekre, a művészi ízlésre is.) Ugyanak­kor azért minden évfolyamon akadnak valamilyen sportágban - főként labdajátékokban - ki­emelkedő képességű hallgató­ink, akik méltóképpen képvise­lik intézményünket a különbö­ző megmozdulásokon. Diákja­ink egész tanévben ingyen vehe­tik igénybe az uszodabérletet, telente pedig az érdeklődők sítáborban vehetnek részt.- Hogyan jellemezhető a kollé­giumiélet?- Kétszázötven helyünk van a kollégiumban, ahová az igény­lőknek csak mintegy fele nyer felvételt. Ezért úgy érzem, hogy a kollégistáktól joggal várhatunk el kulturáltabb magatartást.- A.közeljövőben köztudottan emelkedik a felsőfokú oktatás­ban dolgozók bére is. Mennyiben befolyásolja ez a hangulatukat?- Természetesen senki szá­mára sem közömbös, hogy a munkáját anyagilag hogyan mi­nősítik. Oktatóink komoly lé­pésnek érzik e fizetésemelést a felzárkózás útján, örülnek neki és úgy érzik, hogy az új besoro­lással egy tisztességes szintre jutnak el. Némelyek azonban úgy fogalmaznak, hogy már ép­pen ideje volt emelni a béreket. Miután a pályakezdő diplomá­sok bére amúgy is nagyjában- egészében a helyére került, a fő­iskolákon most a figyelem a kö­zépkorú, úgynevezett derékhad­ra esik. Csak a példa kedvéért említem, hogy egy nyugdíj előtt álló főiskolai docens bruttó fize­tése 208 ezer forint lesz. Mi ve­zetők különösen azért tartjuk je­lentősnek ezt a béremelést, mert így nehezebb lesz tőlünk a jó szakembereket más pályára, mondjuk a versenyszférába, vagy a bankszektorba csábítani.- Az ünneprontás szándéka nélkül kérdezzük: mi manapság a legnagyobb megoldatlan gond a főiskolán?- Nincs elegendő pénzünk a létesítmények állagának megőr­Dr. Rozgonyi József igazgató zésére, javítására. Még az inf­rastruktúra szinten tartására sincs elég keretünk. A maguk idejében korszerűnek számító épületeink felett lassan-lassan eljár az idő, sok a pótolnivaló...- Végül, de nem utolsósorban szóljunk az alig néhány nap múl­va induló új tanévről is. Hány hallgatóval - köztük mennyi gó­lyával - kezdik a 2002/2003-as tanévet szeptember 9-én?- Csaknem kilencszáz beirat­kozott, felvett hallgatónk van. Közülük hétszázhúszan nappali tagozatra járnak. Ez a létszám a hetedik félév bevezetése miatt ilyen nagy. Távoktatásban het­venen vesznek részt, az úgyne­vezett akkreditált szakképzés­ben - amely átmenet a közép- és felsőfokú oktatás között - mint­egy százan tanulnak. Őket is megilletik a főiskolai státussal járó jogok. A jól végzők felvételi vizsga nélkül juthatnak be a fő­iskolára.- Mennyi a gólyák, azaz az első évfolyamosok száma?- Szeptemberben 328-an kez­dik meg nálunk tanulmányaikat. A nappali tagozaton rendelkezé­sünkre álló maximálisan 250 helyből 229-et töltöttünk be.- Köszönjük az ünnep előtti részletes helyzetelemzést és továb­bi sok-sok eredményes évet, évtize­det kívánunk a jubiláló város ju­biláló főiskolájának! CSONGRÁDY BÉLA Az intézmény 1978 óta funkcionáló főépülete _____________________fotó: gócs N em unatkozik a volt „kormányforgató” Félig kész a segítségadás bázisa Képzési központot és önkéntes irodát alakít ki a Vöröskereszt MAGYARNÁNDOR Ha lehet, korkedvezménnyel en­gedjék nyugdíjba - kérte Kiss Mihály gépkocsivezető Mikus Andrástól, a helyi szövetkezeti és kereskedelmi rt újabb öt évre megválasztott ügyvezető igazga­tójától. Elhatározását megbeszél­te feleségével, aki azt gondolta, hogy ha a férje otthon lesz, min­dent elvégez a ház körüli mun­kában.- Salgótarjánban a Volánnál kezdtem, utána barátom révén átke­rültem a helyi mezőgazdasági ter­melőszövetkezethez, majd az akko­ri áfész-elnök Hrappán Mihály köz­benjárására átkerültem a vezetésé­vel működő szövetkezethez - mondja Kiss Mihály, aki csaknem negyven évet töltött el gépkocsive­zetéssel.- Hány elnököt szolgát ki?- Négyet. A jelenlegi különösen előnyös, jó emberi tulajdonságokkal rendelkezik. Nem udvariasságból mondom, ez a meggyőződésem. Az áfésznél tehergépkocsira ke­rült. Az akkori tüzép-telepekről szál­lította az építőanyagot, a téglát és egyéb, az építkezésekhez szükséges anyagot Skoda típusú darus gépko­csijával.- Nemcsak vezettem, hanem ha kellett, rakodtam is. Ez a munka sem okozott gondot. Természetesen pluszpénz járt érte. A galgagutai és az aszódi tüzép-telep megszűnése után kerültem az áfész-központba. 1964 óta áfész-tag, most pedig részvénytulajdonos. Ót Kiváló Dol­gozó, egy Szövosz Kiváló Dolgozója kitüntetéssel ismerték el munkáját, lelküsmeretes, felelősségteljes tevé­kenységét, a kollégáival jól együtt­működő „kormányforgatót.”- Örömmel mondhatom, minden tekintetben megbíztak bennem, mindenkivel kijöttem, jól éreztem magam az áfésznél.- Mivel tölti nyugdíjas szabad ide jét?- Hál' Istennek nem unatkozom. Amikor a rokonok hívtak segíteni, egyiküknek sem mondtam nemet. Többen azt mondják, hogy amit el­vállalok, amire megkérnek, ahhoz nagyon értek. Vannak akik azzal kö­szönnek rám: - Nyugdíjas vagy, ne­hogy unatkozzál, gyere el hozzánk is segítkezni. Az előbbi mondásért nem haragszom, mert tudom, hogy a tréfálkozás mögött valóban értéke­lik a munkámat. Az egyébként szerény és csendes szakember 32 éve házas. Egy gyer­mekük született.- Jól vagyunk a feleségemmel. Az időközben apává lett fiuk Kétbodonyban a polgármesteri hi­vatalban dolgozik. Általában busz- szal jár munkába, de van, amikor előveszi gépkocsiját. Fia hívó szavá­ra rögtön megjelenik az édesapa.- Lakásunkat egy konyhaszerű­séggel toldottuk meg közreműködé­semmel. Fiam felesége a helyi áfésznél, pontosabban a Coop-üzlet- ben eladó. Még néhány szót váltunk, aztán Kiss Mihály újra megfogja a dolog végét kedves ismerősénél. ______________ V.K. S ALGÓTARJÁN Az érintettek bevonásával a kétezredik év­ben indult az a nemzetközi kísérleü munka Nógrád megyében, amely megyeszékhelyi fo­gyatékkal élőkön és hugyagi rászorulókon kí­vánt, illetve kíván segíteni. Megvalósítását a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének anyagi támogatá­sával a Vöröskereszt megyei szervezete vállal­ta. Az „Együtt a jövőért közösségfejlesztő prog­ram” az első nagy fejezetén már túljutott, s túl­zás nélkül mondható, hogy nagyon komoly szellemi teljesítmény áll mögötte. Mindenek­előtt ugyanis személyes megkeresésekkel, kapcsolatba kellett lépni azokkal a társszerve­zetekkel, amelyek a segítségadásra szorulókat tömörítik, ezzel együtt tagjaikat meg kellett nyerni lényegében a saját ügyüknek, jobb jö- vőjüknek, s annak is, hogy ők maguk is próbál­HÍREK LEGKÖZELEBB SZERDÁN Lapunk legközelebbi száma az augusztus 20-i ünnep miatt - au­gusztus 21-én, szerdán jelenik meg. SALGÓTARJÁN FILOZÓFUSVENDÉG. A Nógrád Liberáüs Kör vendégeként augusztus 23-án, pénteken 18 óra­kor a Nemzeti Család- és Szociál­politikai Intézetben (Kossuth L. u. 8. sz. B épület, Eötvös József-te- rem) Heller Ágnes filozófus tart előadás „Újpopulizmus nálunk és más nemzeteknél” címmel. janak helyzetükön változtatni. Ezzel (továbbra is a fogyatékkal élők aktív részvételével,) meg­kezdődött az általános szükségfelmérés, amely a személyes helyzetek, sorsok alakulá­sának legfontosabb tudnivalóit is összegezte, majd az okok, a háttér feltárása következett. A következetes elemzések során a hátrányos helyzetűek számára világossá vált, hogy életük milyenségét az adott egészségi problémán túl számos tényező határozza meg, illetve befo­lyásolja kedvezőtlenül. A városban egyrészt a szóban forgó réteg képzési hiányosságai, illet­ve a foglalkoztatásuk iránti csekély hajlandó­ság komoly hátráltató tényezőnek bizonyult, ezért a következő lépésben a lehetséges mun­kaadókkal, ilyen jellegű támogatásra kész szer­vekkel, szervezetekkel „randevúztak,” közö­sen keresték a lehetőségeket a program fősze­replői. A képzés, ráképzés szükségességével teljes mértékig egyetértettek a rászorulók, akik Versengő vadászok egyúttal kinyilvánították készségüket a képes­ségeiknek megfelelő tanulásra. A Vöröskereszt megyei vezetősége a salgótarjáni Bartók Béla úton (a volt MHSZ-székházban) kialakított er­re a célra egy képzési helyet. Közvetlenül mel­lette pedig úgynevezett önkéntes irodát nyit­nak, ahol (mint a neve is jelzi), a fogyatékkal élőknek lesz módja önkéntes segítő munka végzésére. Helyiségeinek akadálymentesítése folyamatban van. A segítségadás két létesítmé­nyének működéséhez, szolgáltatásainak vég­zéséhez már a Vöröskereszt rendelkezésére áll egy ajándék gépjármű, amelyet a bajorországi, landsbergi testvérszervezetének, vagyis baráti kapcsolatának köszönhet. A-Landsbergben mentési munkára használt gépkocsit nemrégi­ben a megyeszékhelyen járt bajor delegáció adta át a segélyszervezet megyei vezetőinek. Az iroda és a képzési központ a tervek szerint szeptember végén nyűik meg. ___________nu B ÁTONYTERENYE Augusztus 31-én, szomba­ton a kastélykertben ren­dezik meg a nógrádi vadá­szok ünnepét, a megyei va­dásznapot. A programban számos be­mutatón és versenyen mérhe­tik össze tudásukat a felnőt­tek és az ifjúságiak is. A szer­vezők két versenyszámban, kispályás labdarúgásban és horgászversenyben várják az érdeklődők jelentkezését. A kispályás labdarúgáson a jelentkezés sorrendjében 8 csapat vehet részt. A csapat maximális létszáma 12 fő, a nevezési díj: 5000 forint. A mérkőzéseket 9 órától 13 óráig tartják. A horgászversenyre a nevezés reggel 6 órakor a maconkai víztá­rozónál kezdődik, ahol felnőtt, egyéni ée háromfős csapatver­senyre, illetve ifjúsági egyéni ver­senyre is sor kerül. Nevezési díj: 1000 forint. Az eredményhirde­tés és az értékes díjak átadása a vadásznap zárásakor lesz. A labdarúgó- és horgászver­senyre jelentkezni lehet augusz­tus 22-ig a vadászkamara irodá­jában a 32/314-929-es telefonszá­mon, ahol a versenyről részletes felvüágosítást adunk. Újabb áruház SZÉCSÉNY A városban az önkor­mányzati képviselő-testület kevés vita után elfogadta a Plusz áruház építési tervét. A vitát az váltotta ki, hogy az épület hány szintes legyen. A képviselők bizonyos vál­toztatást javasoltak az építte­tőnek, hogy az új létesít­mény illeszkedjen a kisváros képébe. Az épület a Rákóczi és a Petőfi út sarkán, a volt bölcsőde és a mellette lévő két ház helyén lesz. NÓGRÁD f, HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelősszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére a KER-T.O.M. Bt. munkatársai kézbesítik a lapot. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-30-908-77-71, Pásztó térségében a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. A2ú)Sága „ * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. í az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ! szerkesztőségi rendszerrel készült. KÖZÉLETI NAPILAP

Next

/
Thumbnails
Contents