Nógrád Megyei Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-17 / 192. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2002. AUGUSZTUS 17., SZOMBAT SPORT TÜKÖR Kétbodony vár Tereptriatlon országos bajnokság Triatlonban nagyhatalommá válik Nógrád megye, azaz már az is. Bár a versenyeredmények alapján még messze vagyunk tőle, de versenyrendezés területén biztos az élen járunk. Hollókő, Bátony- terenye Cserhátsurány, Salgótarján, Balassagyarmat és végül, de nem utolsósorban Kétbodony, ahol a tavalyi amatőr országos bajnokság helyett most már „rendes” ob vár az ide ellátogatókra augusztus 19-én. Méghozzá nem is akármilyen, hisz a helyi önkormányzat és a Cserhátvidéke Takarék- szövetkezet jóvoltából 300 000 forint az összdíjazás. Igaz ez a szép summa két napra szól, hisz előző nap szokás szerint a hegyikerékpárosoknak kedveskednek egy szépen dotált „pedáltaposással”. De még ez sem minden, hisz mint Holes Imre a község polgármestere, a rendezvény mentora és „motorja” elmondotta, kulturális és folklórműsorok és természetesen az elmaradhatatlan hagyományos bodonyi szíveslátás várja a versenyzőket, hozzátartozókat és kísérőket. Falusi szálláshelyek, és sátorozási lehetőség várja az érdeklődőket és készülnek a helyi sportolók is, akik eddig igazán kitettek magukért, hisz a közösségek versengésében mindig előkelő helyezést értek el. Ez követendő példának számíthat mindenki számára, aki nem idegenkedik egy kis mozgástól és Révész László versenyigazgató felhívta a figyelmet, a verseny része a Palóc próbák sorozatának is, melyben a jól szereplőkre egy téli sítúra is vár. A rendezők szeretnék, ha megyénkből minél többen ellátogatnának Bodonyba, és megragadnák vagy a (terep) triatlonozás, vagy a mon- tizás lehetőségét, sőt az „én-te-ő” váltó keretében akár a specialistákból összeálló váltókra is van lehetőség. A program. Augusztus 18. vasárnap. 13 óra: Hegyikerékpár, 13.30 óra: Gyermek, hobbi (6 km) 13,40óra: Elit (36 km), haladó (12 km), 16,30 óra: 3x6 km váltó. Augusztus 19. hétfő Tereptriatlon országos bajnokság. 10 óm: Ifi, junior, felnőtt, szenior (0,4-16-4 km). 11.30 óm: Újonc, gyermek, serdülő (0,2-4-1 km). 13 óra: „Én-te-ő” váltó (0.2-4-1 km). (TOMIS) Szerencsés nyertesek Megtartottuk Ünnepeljen Puskás Ferenccel! játékunk sorsolását. Az augusztus 21-i, szerdai Magyarország - Spanyolország barátságos válogatott labdarúgó mérkőzésre két-két belépőt nyertek: Szolnoki Béla (Karancslapujtő, Petőfi út 34.), Nágel István (Salgótarján, Vörösmarty út 64.), Stayer László (Szécsény, Ferenczy T. utca 17.). Gratulálunk, a belépőket augusztus 18-án (vasárnap), 20-án (kedden) és 21-én (szerdán) vehetik át szerkesztőségünk sportrovatán. j Kennük a legszebb i i _ i' I A | A gyermek neve: NÓGRÁD *HÍRLAP ^Stajr I Szavazatát leadhatja kiadónkban: ! 31 OOjpilgótarján, Erzsébet tér 6. Csúcskerékpározás 6. Tarján Szalon hegyi időfutam Igazi kuriozitásra kerül sor augusztus 20-án, kedden 11 órakor Salgótarjánban, klasszikus, egyéni indítású hegyi időfutamot ugyanis nemigen rendeznek hazánkban, kivéve persze a nógrádi megyeszékhelyt Ott pedig már hatodik alkalommal és ez ékesen igazolja vissza a versenyzési forma kigondolóinak - a Salgótarjáni Triatlon Klubnak és a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesületnek - egykori ötletének létjogosultságát, hisz mára már országos, sőt nemzetközi hírűvé vált a rendezvény. megdönteni. A rendőri biztosítás mellett közúton folyó versengésre számos korosztályban, országúti és mountain bike kategóriában bárkinek lehet jelentkezni a rajtnál, a Somoskőújfalui templom mögött. A számos támogató jóvoltából rendkívül - sőt egyedien Alig pár kilométernyi, de annál keményebb felfutó vár az előzetes jelzések szerint mintegy hetvennyolcvan indulóra, de hát, mint ismeretes, a nehézséget nem rő- fökben mérik. A 3,9 kilométeres, Somoskőújfalu és Salgóbánya közötti szakaszon 190 métert emelkedik a szint, ráadásul némi pihenővel megszakítva kétszer kell megtenni a távot, igaz nem mindenkinek. A gyerekeknek, nőknek és szenioroknak elég egyszer feltekerni a meredekre. Szlovák, osztrák és olasz érdeklődés is érkezett a szervezőkhöz és Sipos János, a magyar kerékpáros-szövetség alelnöke, ismert televíziós szakkommentátor is megtiszteli a versenyt, sőt ígérete szerint maga is nyeregbe pattan, lévén egykoron kiváló országúti porlovag. Emlékkép a múltból: a rajt pillanatai Nagy harc várható a másodpercek ellen, hisz a Vinczeffy „Zerge” által tartott 8 perc 56 másodperces pályacsúcsot - melyet tavaly Bakos Gergő 3 másodpercre megközelített - idén többen is szeretnék- gazdagon díjazott viadal 400 forintos nevezési díja magában foglalja a Domyay fogadónál tartandó gulyásparti részvételi költségét is. _______________________(srei M agabiztos Fradi, visszafogott Újpest Labdarúgás, UEFA-knpa-selejtező, 1. mérkőzések KI Klaksvik - Újpest 2-2 (1-1) Toftír, 150 néző, vezette: Byrne (ír). KI Klaksvik: M. Jönsen - Nysted, Djordjevic, R. Elttör, Danielsen - A. Jönsen, H. Elttör, J. Jönsen (Andersen, 75.), A. Mörköre - Lakjuni (Bertholdsen, 80.), Vatlestad (Fles, 63.). Játékos-edző: Kurt Mörköre. Újpest: Posza Korolovszky, Szélesi, Juhár, Tamási - Poljakovic (Móri, a szünetben), Rósa H. (Farkas, a szünetben), Tchur - Sloncik, Kovács Z. - Horváth F. (Tokody, 82.). Edző: Szabó András. GL: A. Mörköre (45., 53.), ill. Juhár (14.), Farkas (68.). Sárga lap: A. Mörköre (10.), ill. Tamási (9.), Móri (79.). Kurt Mörköre: - A magyarok kihasználták hibáinkat. Lett volna esélyünk a győzelemre, hiszen ellenfelünk nem játszott túl jól, de sajnos elszalasztottuk a lehetőségeket. Szabó András: - Irreális körülmények között, viharos szélben született ez az eredmény. Sajnos, a csapatjátékunk továbbra is akadozik és ez aggasztó. Ferencváros - AEL Limasszol 4-0 (2-0) Üllői út, 11 000 néző, vezette: Guenov (bolgár). Ferencváros: Szűcs - Vukmir, Dragóner, Gyepes - Kriston, Kapic (Szili, 85.), Lipcsei, Szkukalek - Gera (Andone, 80.), Tököli (Jovic, 73.), Leandro. Szakmai igazgató: Garami József. AEL Limasszol: Leoni - Krisztofi, Kiriaku, Karalambusz, K. Kriszosztomosz - Garpozisz (Lambru, 61.), Hannah (Konsztantinu, 61.), M. Kriszosztomosz (Krasszasz, 83.), Krisztodulu - Sebők J., Luciano. Edző: Andreas Michaelides. GL: Tököli (10., 11.), Gera (54.), Szkukalek (58.). Sárga lap: Kapic (18.), Gyepes (36.), Leandro (93.), ill. M. Kriszosztomosz (7.), Kiriaku (13.), Luciano (25.), Garpozisz (60.). Garami József: - A két gyors gól meghatározta a mérkőzés képét. Játékosaim megnyugodtak, a ciprusiak viszont megzavarodtak. A folytatásban érvényesíthettük az akaratunkat, de az azért látszott, hogy a vendégegyüttesben is képzett futballisták szerepelnek. Megnyugtató előnnyel várjuk a visszavágót. Andreas Michaelides: - Nagyon csalódott vagyok. A két gól az elején megfogta a csapatomat. A Ferencváros megérdemelten nyert, ekkora hátrányt hihetetlenül nehéz lesz ledolgozni. Sok sikert kívánok a Ferencvárosnak a bajnokságban és az UEFA-kupában is. SPORTTURMIX VASÁRNAP JÁTSZIK A ZTE Péntektől vasárnapig rendezik a labdarúgó NB 1 4. fordulóját, amelyben az előző hetek gyakorlatától eltérően mind a 12 csapat pályára lép. A pénteken lapzártánk után véget ért Kispest-Honvéd - Videoton mérkőzés mellett szombaton két, míg vasárnap három találkozó szerepel a programban. A nemzetközi kupákban érdekelt három együttes egyformán az utolsó játéknapon játszik, a Zalaegerszeg Dunaújvárosba látogat, míg a Ferencváros a Sopront fogadja, az Újpest pedig Debrecenbe utazik. A 4. forduló műsora. Szombat, 18.30 óra: Győri ETO - MTK Hungária. 19.30 óra: Siófok - Békéscsaba. Vasárnap, 17 óra: Dunaferr - Zalaegerszeg. 19.30 óra: Ferencváros - Sopron. 20 óra: Debrecen - Újpest. GELLEI KERETE Gellei Imre, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 20 fős keretét az augusztus 21-i, Spanyolország elleni budapesti barátságos mérkőzésre, a játékosok között nincs újonc. A keret: Babos Gábor (NAC Breda), Király Gábor (Hertha BSC) - kapusok, Bodnár László (Dinamó Kijev), Dragóner Attila (Ferencváros), Gyepes Gábor (Ferencváros), Juhár Tamás (Újpest), Lőw Zsolt (Energie Cottbus), Urbán Flórián (Zalegerszegi TE) - védők, Böőr Zoltán (Debreceni VSC), Fehér Csaba (NAC Breda), Halmosi Péter (Grazer AÉ), Lisztes Krisztián (Werder Bremen), Miriuta Vasile (Energie Cottbus), Pető Tamás (NAC Breda), Sebők Vilmos (Energie Cottbus) - középpályások, Fehér Miklós (Benfica), Gera Zoltán (Ferencváros), Kabát Péter (Denizlispor), Kenesei Krisztián (Zalaegerszegi TE), Tököli Attila (Ferencváros) - csatárok. Tartalék: Szűcs Lajos (Ferencváros), Korolovszky Gábor (Újpest). HA NYERÜNK - FELEZÜNK Játékunkban pénteken Füredi Sándor pásztói olvasónknak kedvezett a szerencse, így az ő szelvényét1 játszottuk meg. Tippjei: 1, 1, 12, 1, 1, 1, x2, lx, 12, x, 12,2, lx, 2. Michael Schumacher: felőlem jöhetne Montoya is! Forma-1, 17. Marlboro Magyar Nagy díj, Hangaroring A Forma-1-es Ferrari-csapat egyik legnagyobb támogatója és technikai partnere, a Shell invitálta meg a sajtó képviselőit csütörtök estére a Grand Hotel Corvinus Kempinskibe, hogy megtudjanak néhány műhelytitkot a kagylós olajipari cég és a pillanatnyilag legjobb FI-team együttműködéséről, s hogy találkozhassanak az olasz istálló immár ötszörös világbajnok pilótájával, Michael Schumacherrel. Kapitány István, a Shell Hungary Rt. elnök-vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd vázolta a Shell és a Ferrari csapat együttműködésének alapjait. Mint elmondta: kölcsönösen előnyös az évek óta tartó közös munka, hiszen a világ leggyorsabb fejlesztőlaborjában tapasztaltakat a közúti autókba szánt termékeknél hasznosítják. Ennek jó példája, hogy akár a kutakon kapható V-Power Racing üzemanyaggal is versenyezhet a Ferrari. A Shell évente 240 000 liter benzint és 40 000 „Hogy átengedem-e Rubensnek az első helyet? Szerinted?" _____________főteret k ilogramm kenőanyagot szállít a maranellói- aknak. A következő percekben Tobias Tasche, a Shell üzemanyag-fejlesztési vezetője vette át a szót, aki tagja azon ötven mérnöknek, akik a versenybenzinek és kenőanyagok fejlesztésén fáradoznak. A cég egy háromtagú teammel minden Fl-hétvé- gén képviselteti magát egy mozgó laboratóriummal, s csúcstechnikájuknak köszönhetően akár verseny közben is tudnak információt adni a kenésről, üzemanyagról, vagy a motor és váltó esetleges hibájáról. A Hungaroringről a budapesti csúcsforgalmon át érkező Michael Schumachert dörgő taps fogadta a teremben. A tavaly háromszoros, idén már ötszörös világbajnokként Magyarországra érkező német készséggel válaszolt a kérdésekre. Megtudtuk, hogy mivel neki és csapattársának, Rubens Barrichellónak is 2004 végéig érvényes szerződése van a Ferrarival, több mint valószínű, hogy kita- láció az a hír, miszerint Juan Pablo Montoya jövőre a Willi- amstől a Scuderi- ához szerződik. Mindemellett neki nem lenne kifogása ellene... Arra a felvetésre, hogy most, amikor már világbajnok, átengedné-e az első helyet Rubensnek, egy hamis- kás mosolya mindent elárult, ám hivatalosan nem akarják még egyszer elkövetni az „ausztriai merényletet”. Megtudtuk, hogy bár rengeteg előnye van ismertségének és népszerűségének (a fejlett világ 90 százaléka tudja, ki ő), magánélete megsínyli azt. Az utolsó kérdés után Schumi két, kézjegyével ellátott Baumgartner Zsolt vasárnap néhány kör erejéig kipróbálhatja magát egy Forma-les Jordan-Honda volánja mögött is Ferrari-sapkát sorsolt ki a megjelent zsurnaliszták között, illetve egy Országház-puzzle-t kapott vendéglátóitól, majd elköszönt - neki e hét végén is a győzelemért kell autóba szállni. ANDÓ ÁKOS Szombat. 9 óra: FI szabadedzés, 10.15 óra: FI szabadedzés, 13 óra: FI időmérés, 15 óra: F-3000 verseny (38+1 kör, Baumgartner Zsolt), 16.45 óra: Porsche Michelin Szuperkupa 2. időmérő edzés. Vasárnap. 9.30 óra: FI bemelegítő edzés, 10.10 óra: Baumgartner Zsolt tesztkörei egy Jordan-Hondával, 10.20 óra: Porsche Michelin Szuperkupa verseny (16+1 kör, Rácz István, Bódis Kálmán, Barta Attila), 11.10 óra: versenyzői parádé, 12.45 óra: rajtrácsünnepség, 14 óra: 17. Forma-1 Marlboro Magyar Nagydíj (77+1 kör). Átvette szerkesztőségünkben Forma-1 játékunk nyertese a fődíjat, két darab, a három napra szóló belépőt a Magyar Nagydíjra. A sóshartyáni Kakuk Jánosnak (jobbra) Karnis Erika, lapunk gazdasági igazgatója adta át a közel százezer forint értékű tiketteket, kíván- va, hogy élményekkel feltöltódve térjenek haza a Hungaroringről _________fotó.b.t.