Nógrád Megyei Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-15 / 190. szám

8. oldal - Nógrád Megyei Hírlap 2002. AUGUSZTUS 15., CSÜTÖRTÖK SPORT TÜKÖR Új nevet kaptak a kosarasok Kosárlabda - GloboNet-Fekete Sasokként az NB I/B-ben A HungaroTel Rt. salgótarjáni székházában sajtótájékozta­tó keretében írták alá a távközlési vállalat, valamint a Sal­gótarjáni Fekete Sasok kosárlabdacsapata közötti, a 2002/2003-as bajnoki szezonra vonatkozó névadó főszpon­zori megállapodást. A szerződés értelmében az NB I/B Piros csoportjában érdekelt együttes a szeptember végén rajtoló pontvadászatban GloboNet-Fekete Sasok néven szerepel. kőzések látogatottsága és ter­mészetesen a minél eredmé­nyesebb bajnoki, illetve kupa­szereplés is plusztámogatást von maga után. Emellett a cég egy kiskaput is nyitva hagyott az egyesület számára: ameny­A Hungaro- Tel Rt. székhá­zának tanács­termében meg­jelenteket Tajti Endre, értékesí­tési és marke­tingigazgató köszöntötte, aki elmondta, hogy cége, illet­ve annak előd­je, a KNC és a salgótarjáni ko­sárlabdaklub együttműködé­se immár tíz­éves múltra te­kinthet vissza, azaz folytonos­ságával a válla­lat az egyesület legjelentősebb támogatójának számít. A város labdajáték­együttesei kö­zül pillanatnyi­lag a kézilabdá­zókkal együtt D legmagasabb osztályban szereplő Sasokat az teszi érdemessé a támogatásra, hogy évek óta stabil tagjai az NB I/B-s mezőnynek és a szurkolók körében is nagy népszerűség­nek örvendenek, tehát jó rek­lámhordozók. Szintén megtudhattuk, hogy a négy éve meglévő névadó szponzori együttműködés tör­ténetében először nem a cég, hanem annak egy olyan termé­ke, a GloboNet internetes szol­gáltatás szerepel majd a Fekete Sasok nevében, amelyet szeret­nének minél jobban megismer­tetni és elterjeszteni a vásárlók körében. A főszponzor részéről a csa­pattal szemben támasztott elvá­rásokról Tajti Endre a követke­zőképpen szólt:- A szerződés aláírásakor azt a célt fogalmaztuk meg, hogy ha a csapat az előttünk álló idényben nem is jut fel a legma­gasabb osztályba, mindenkép­pen egy újabb előrelépésre, va­gyis minimálisan az osztályzó elérésére számítunk. Bízunk benne, hogy a gárda meg tud fe­lelni ezeknek az elvárásoknak. Ezzel át is adta a szót Dániel Tamásnak, a Fekete Sasokat FOTO: RIGÓ TIBOR működtető gazdasági társaság ügyvezetőjének, aki mindenek­előtt leszögezte: természetesen minden erejükkel azon vannak, hogy méltók legyenek a biza­lomra, hiszen az elmúlt tíz év is erre kötelezi őket.- Az utóbbi három évben a csapat fejlődése töretlennek mondható - tette hozzá az ügy­vezető - s ennek folytatására készülünk idén is. Nem emlék­szem rá, hogy az utóbbi időben ilyen korán összeállt volna a csapat, hiszen jelenleg már csu­pán egy hely kiadó a keretben. Pillanatnyilag egy szlovák ko­sárlabdázó vesz részt próbajáté­kon, akinek szerződtetéséről ké­sőbb születik döntés. Mindezek fényében reálisnak ítélem a cél­kitűzést és úgy gondolom, hogy ennek a gárdának elérhető a dobogós helyezés. A szerződés részleteiről Dá­niel elmondta, hogy igen jelen­tős, a csapat éves költségvetésé­nek mintegy negyedét fedező összegről van szó. A megállapo­dásban több olyan elem is meg­található, amely motivációt je­lenthet a csapat számára. így például egy fix összeg mellett arra is bónusz jár, ha nő a mér­nyiben a vezetőknek sikerül egy másik jelentős szponzort találni, akkor a HungaroTel Rt. nem zárkózik el az elől, hogy tovább bővüljön a gárda neve. Ezt követően sor került arra, ami az összejövetel apropóját adta, vagyis Tajti Endre és Dá­niel Tamás kézjegyükkel látták el a megállapodást, melynek ér­telmében a salgótarjáni kosár­labda-együttes neve tegnaptól immár hivatalosan is GloboNet- Fekete Sasok. * * * Keddtől egy szlovák kosár­labdázó látogatja a Sasok edzé­seit: Jozef Valeknek hívják, hu­szonöt esztendős, két méter magas és az elmúlt hat évben északi szomszédunk legmaga­sabb osztályában szereplő Vahostav Zilina csapatában ját­szott. Az igen erős felépítésű csatár remek védekező és lepat­tanózó hírében áll és hogy az ellenfél palánkja alatt is ottho­nosan mozog, jól mutatja az előző szezonban elért tizenhat pontos átlaga. Farkas Attila edző egyelőre teszteli az ide­genlégiós-jelöltet, akinek sorsá­ról később születik döntés. HORVÁTH PÉTER David Beckham a Vodafone reklámembere lett A Zalaegerszeg elleni BL- mérkőzés napján hozta nyil­vánosságra a Vodafone, hogy a jövőben nem csak a Man­chester United labdarúgócsa­patát, hanem személyesen David Beckhamet is szponzo­rálja. A sztárral kétéves meg­állapodást kötöttek, de az ügy anyagi vonzatai titkosak.- Beckham nem csak sport­ember, hanem egy stílus meg­testesítője, a fiatalok példaké­pe. Az egész világon jól isme­rik - mondta Peter Harris, a mobilszolgáltató egyik igaz­gatója. A tegnap Budapesten pá­lyára lépett válogatott közép­pályás örömét fejezte ki, hogy most már nem kizárólag csa­patemberként, hanem egyé­nileg is kapcsolatban áll a céggel. A Vodafone és az MU 2000- ben kötött négyéves, 30 millió fontos szerződést. Csak Magyargéc jutott tovább Labdarúgás, Magyar Kupa az 56 közé jutásért Magyargéc - Monor 2-2 (0-1,2-2,2-2) tizenegyesekkel: 5-4 Magyargéc, 300 néző, vezette: Nyekita, (Száva, Borbély L.). Magyargéc: Ficsúr - Tarlósi, Jenei, Nagy P. - Ökrös (Petrovszki), Németh T., Kecs­kés, Berki K. (Oláh R.), Oláh B. (Oláh S.) - Fischer, Sárdi. Edző: Pénzes István. Monor: Kisnémet - Csőke, Zi­lahi - Tejnóra, Mihalik - Matheisz (Bokros), Varró, Lász­ló, Siklósi (Danyis) - Lengyel, Füle (Balatoni). Edző: Varga Károly. GL: Sárdi, Németh T., ill. Len­gyel, Füle. Sárga lap: Németh, Tarlósi, Fischer, ül. Siklósi. Jók: Jenei, Németh, Sárdi, Fischer, ill. Lengyel, Füle, Tejnóra. 8. perc: Varró jobb oldali indí­tása után a labdát üresen kapó Lengyel egy igazítás után tíz mé­terről kilőtte a jobb alsó sarkot. 0-1. 68. perc: Kovács I. Péter 20 méteres lövése egy hazai védőn irányt változtatva került a kapu­ba. 1-3. 80. perc: Horváth 16 méterről mesterien csavart a jobb sarokba. 2-3. Jeck Ferenc: - Játékban egyen­lőt nyújtott a két csapat, ám mi hat százszázalékos ziccert és egy tizenegyest hibáztunk, míg a vendégek értékesítették lehetősé­geiket. Gratulálok a csapat hoz­záállásához! Koleszár György: - Remek mérkőzésen a helyzetek alapján megérdemelten győztünk. NAGY TAMÁS Pásztó - Diósgyőr 0-6 (0-3) Pásztó, 400 néző, vezette: Vilá­gosi (Herbály, Takács). SOLE-Pászó: Bózsár Vincze, Aranyi, Kürti, Batta - Kasza (Bacsa), Dancsok (Domo­kos), Maksó V., Bárány - Szűcs, Mátranovák - BKV Előre 4-8 (1-4) Mátranovák, 300 néző, vezet­te: Veres (Takács A., Takács J.). Mátranovák: Juhász - Csikós G., Nádasdi, Tábori, Pintér - Csi­kós Á„ Kakuk, Csikós A., Stark, Garami - Kisbali. Játékos-edző: Stark János. BKV Előre: Fülöp - Csordás, Varga, Szekeres, Horváth - Ruppert (Vörös), Kozma, Disztl M„ Bánka - Ruzics (Bene F.), Bene G. (Molnár). Edző: Disztl László. GL: Kisbali (3, egyet tizen­egyesből), Csikós A., ill. Bene G. (2), Horváth (tizenegyes­ből), Ruzics, Molnár, Bánka, Bene F., Disztl. Kiállítva: Mol­nár (80.). Jók: Nádasdi, Csikós A., Kisbali, Stark, ill. Bánka, Bene G„ Horváth, Disztl M., Szekeres. 14. perc: Disztl indításával Bene Gábor kilépett és a jobb sa­rokba helyezte a labdát. 0-1. 56. perc: Lengyel jobb oldali beadását Füle közelről gurí­totta a'kapu közepé­be. 0-2. 58. perc: egy le­pattanó labdát Sárái nyolc méterről nagy erővel vágott a ka­puba. 1-2. 88. perc: a ven­dégvédőkről kipat­tanó labdát Németh 16 méterről, kapás­ból a kapu közepé­be lőtte. Az elvetődő Kisnémet még bele tudott ütni a labdá­ba, majd az fölötte pattant a gólvonalon túlra. 2-2. A találkozó elején gyorsan vezetést szerzett a Monor, ami megfogta a magyargécieket, ám fokozatosan maguk­ra találtak, s a 88. percben szerzett gól­jukkal a sírból hoz­ták vissza a mérkő­zést. A hosszabbítás­ban a hazaiak két al­kalommal is eldönt­hették volna a mér­kőzést, ám a lehető­ségek kimaradtak. Rácz István, a Magyargéc elnöke: - A mérkőzés elején kicsit görcsö­sen játszottunk, de látva, hogy van keresnivalónk a csapat önbi­zalma megjött, s a tizenegyesek­ben kiharcoltuk a továbbjutást. FOTÓ: R. T. BARTUS ATTILA Kisbágyon - Kazincbarcika 2-3 (1-1) Kisbágyon, 200 néző, vezette: Farkas B. Kisbágyon-Karton: Kresák - Kovács Gy. (Maksó B.), Kéri, Kodák, Tóth - Bognár, Pisák, Hor­váth, Gulyka, Proksza - Burik. Szaktanácsadó: Jeck Ferenc. Kazincbarcika: Nagy G. - Ko­vács Roland, Bányai (Kovács II. P.), Kovács Richárd, Hanász - Harnócz, Engi (Orosz), Deák, Kerekes - Kovács I. P. (Bari), Fe­kete. Edző: Koleszár György. GL: Proksza, Horváth, ill. De­ák, Fekete (tizenegyesből), Ko­vács I. P. Sárga lap: Tóth, Hor­váth. Jók: az egész hazai csapat, ill. Nagy G„ Deák, Kovács IP. 25. perc: Tóth mintaszerű ke­resztlabdája után Proksza 18 mé­terről lőtt a léc alá. 1-0. 35. perc: a hazaiak tizenhato­sánál Kovács Gy. nem szabadított fel, a keresztbe passzolt labdát Deák helyezte a kapu jobb olda­lába. 1-1. 43. perc: Gulykát lökték fel a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Burik lőtte a kapu jobb oldalába, ám a barcikai kapus gyors vetődéssel hárított. 55. perc: egy vitatható tizen­egyes után Fekete helyezett a jobb sarokba. 1-2. Nagy I. (Alapi G.). Edző: Hor­váth Gyula. Diósgyőr: Nagy Z. - Szakos, Vámosi (Horváth T.), Kovács, Virág - Dobos, Ulveczki, Daró, Vén (Nagy Á.) - Binder (Ba­lázs), Horváth 1. Edző: Pajkos János. GL: Binder, Kovács, Dobos, Ulveczki, Balázs, Horváth T. Jók: Aranyi, Batta, Bárány, ill. Kovács, Dobos, Binder. 10. perc: egy beívelés után Binder tíz méterről passzolta a labdát a kapuba. 0-1. 38. perc: jobb oldali vendég­akció végén Kovács talált a kapu­ba. 0-2. 40. perc: kapu előtti kavaro­dás után Dobos lövése a kapufá­ról pattant a hálóba. 0-3. 48. perc: Ulveczki közelről lőtt a kapuba. 0-4. 75. perc: Balázs egy előreívelt labdát helyezett a jobb sarokba. 0-5. 90. perc: Horváth T. szöglet után fejelte a labdát a léc alá. 0-6. Horváth Gyula: - Úgy gondo­lom, hogy tisztességesen leját- szottuk a mérkőzést, helyzeteket alakítottunk ki, ám a csapatok között meglévő háromosztálynyi különbség meglátszik az ered­ményen. Pajkos János: - A mérkőzésen az történt, amit vártam, jó felké­szülés volt a bajnoki összecsa­pásokra. Ellenfelünkben egy na­gyon szimpatikus, fiatal és sportszerű csapatot ismertem meg. KEREKES LAJOS 16. perc: Kozma labdáját Bene G. helyezte a hálóba. 0-2. 21. perc: egy kezezés után megítélt büntetőből Horváth volt eredményes. 0-3. 31. perc: Csikós Attilát buktat­ták a tizenhatoson belül, a bünte­tőt Kisbali értékesítette. 1-3. 43. perc: egy bal oldali beadás után Ruzics fejelte a hálóba a lab­dát. 1-4. 56. perc: Kisbali és Csikós At­tila kényszerítőzése után az utóbbi a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. 2-4. 59. perc: Csikós Ádám a kifu­tó kapusba lőtt, a kipattanó lab­dából egy gyors indítás után Mol­nár szerzett gólt. 2-5. 65. perc: Bánka lefutotta vé­dőket, és kifutó kapus mellett a hálóba helyezett. 2-6. 72. perc: Bene Ferenc hagyta faképnél a védőket és közelről passzolt a hálóba. 2-7. 75. perc: szép hazai támadást Kisbali góllal fejezte be. 3-7. 86. perc: Disztl húzott el a bal oldalon és a hosszú sarokba lőtte a labdát. 3-8. 90. perc: egy kapuskirúgást Kisbali elcsípett és a hálóba lőtte a labdát. 4-8. Stark János: - A mérkőzésen végig nyíltan játszottunk, és 2-4- nél nekünk kellett volna gólt lő­ni, de helyette mi kaptuk. Egy kis szerencsével szorosabbá tudtuk volna tenni a találkozót. Disztl László: - Jó pályán, lel­kes ellenfél ellen, izgalmas mér­kőzésen biztos volt a továbbjutá­sunk. S.J. A magyargéci Nagy Péter (a földön) és társai mindent megtettek a továbbjutásért Dániel Tamás (balra) ás Tajti Endre a szerződés aláírása után

Next

/
Thumbnails
Contents