Nógrád Megyei Hírlap, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-16 / 191. szám
Horgászsarok: verseny Palotáson Hét nap, hét éjjel vetélkedtek ötvennégyen a palotási horgásztó partján egymással, igazi nagy halakkal az elemekkel, az esővel, a viharos széllel. Az eredményt a falu egyik vendéglőjében hirdették ki... Újra Egyed a megyebajnok Amikor a salgótarjáni Karancs Szállóban zajló sakktorna félidejében Tomás Likavsky, az idei szlovák bajnok úgy a tizedik hegyen állt, nem sokan fogadtak volna arra, hogy nyerni fog... Végzetes kapufák Levél a kormányfőnek - Hiába kong a vészharang Négy salgótarjáni civil szervezet - élen a helyi környezetvédelmi egyesülettel - egy súlyos közérdekű probléma megszüntetése érdekében pár napja levélben fordult a kormányfőhöz. Soraik lényege: általános intézkedéssel meg kell előzni a balesetveszélyes kapufák okozta további tragédiákat. A levél írói (a Társadalmi Egyesülések Szövetsége, a Megoldást a Jobb Létért Magyar- Roma Szövetség, a Salgótarjáni Környezetvédelmi Egyesület és a város cigány kisebbségi önkormányzatának vezetője) a legutóbbi, egri haláleset kapcsán jutottak arra az elhatározásra, hogy - mert véleményük szerint nem is egy tárcát érintő az országos ügy rendezése - a legfelsőbb fórumot keresik meg. Mélységes aggodalommal és egyben a végzetes balesetek újbóli előfordulása miatti felháborodással hívják fel a figyelmet a sok kispályán, (Folytatás a 3. oldalon) Útépítéstől közbiztonságig Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet az MSZP polgármesterjelöltje SZÉCSÉNY Az MSZP városi szervezete dr Serfőzőné dr. Fábián Erzsébetet indítja Szécsényben polgármesDr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet tenni akar a városért _________________________________________fotói moó S zínes forgatag a búcsún Immáron 12. alkalommal szervezi meg a kazári búcsút a község önkormányzata. A hagyományokhoz hűen a háromnapos rendezvény első napján, augusztus 18-án kiállításmegnyitókkal indul a program. A kiállítóházban 10 órakor Cene gál István tárlatát Tajti László, a Medves Kistérségéért Egyesület elnöke nyitja meg. KAZÁR Kazár vendége lesz ifj. Fazekas István népi iparművész, nádudvari fazekasmester, akinek munkáit a búcsú ideje alatt láthatják az érdeklődők. A tavalyi sikeren felbuzdulva ismét bemutatkoznak Kazár tehetséges (Folytatás a 3. oldalon) ÁLLAMALAPÍTÓNK PÉLDÁJA, INTELMEI. Nógrád Megye Közgyűlésének drégelypalánki kihelyezett ülésén díjakat is átadtak az arra méltó személyiségeknek. CIKKÜNK A 3. OLDALON_______fotói rigó t. E gy szobrász- és festőművész szobra Nagyjai iránti tiszteletét emlékállítással is igyekszik kifejezni a várossá nyilvánításának 80. évfordulóját rendezvénysorozattal ünneplő Salgótarján. Ennek jegyében avatták fel tegnap a panteonban elhelyezett hetedik alkotást, a város egykori, jeles művészét, a 125 éve született Bátki Józsefet ábrázoló mellszobrot, Molnár Péter salgótarjáni alkotó munkáját. SALGÓTARJÁN Puszta Béla polgármester, országgyűlési képviselő az avatóünnepség résztvevői között külön köszöntötte Tőkés Ferencnét, Bátki József festő- és szobrászművész lányát, valamint a család más megjelent tagjait. Elmondta: az évforduló ünneplését előkészítő bizottság javasolta, a panteonban állítsanak szobrot a Zagyvarónán született festő- és szobrászművésznek, s az ötlet széles körben támogatásra talált. Puszta Béla ezután Bátki József pályájának állomásait ismertette: tehetsége korán, már rozsnyói diákévei alatt megmutatkozott. Ösztöndíjjal Párizsban, azután Gratzban tanult, az első világháború végén egyik alkotója volt az Uzsoki áttörés című festménynek, amely ma a Hadtörténeti Múzeumban látható. Salgótarján templomi freskókkal, oltárképpel, faragványokkal, homlokzati szoborral és más művekkel gazdagodott művészete által. Dombormű, festmények, szobrok, nagydíj, emlékérem és más elismerések fémjelzik munkásságát 1948-ban bekövetkezett haláláig. ■ Molnár Péter (balra) Puszta Béla polgármester gratulációját fogadja FOTÓ; RIGÓ Egyed' lakossági számlabetét. Kiemelt kondíciók! Tel.: 32/521-248. Együtt tovább Q Posta Bank Bankkártya és SMS akció 2002. július 26-tól október 31-ig. Információ: 06 40 44 22 00 Mi jut megyénknek? Nagy Imre szocialista ország- gyűlési képviselőt, Eger polgár- mesterét nevezte ki az Észak-magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság (ÉMRIB) elnökévé a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. Nagy Imre tegnap elmondta: a jövőben nagyobb önállóságot kell kapniuk a regionális idegenforgalmi bizottságoknak (rib). Álláspontja szerint ez erősítené a régiók önállóságát is, ami az uniós csatlakozás egyik feltétele. A túlzott centralizálás példájaként említette, hogy a pályázati alapok támogatásainak elosztásáról döntő bizottságokban túlsúlyba kerültek a helyi döntéshozókkal szemben a minisztériumi delegáltak. Nagy Imre a tervei között említette a Borsod-Abaúj- Zemplén, Heves és Nógrád megye alkotta régió történelmi borvidékeinek együttes marketingjét és a gyógy-idegenforgalom fejlesztését. ■ Határőrök „ár ellen” BALASSAGYARMAT Az elmúlt időszak időjárása miatt a folyók, patakok vízszintje jelentősen emelkedett. A Balassagyarmati Határőr Igazgatóság illetékességi területén több helyen is a víz már az árterületekre lépett, noha kimondott vészhelyzet még nem következett be. Az elmúlt évi tapasztalatok okán a határőr-igazgatóság még szorosabbra fűzte együttműködését a Nógrád és Pest Megyei Védelmi Bizottsággal és a katasztrófavédelmi igazgatósággal. Az állandó kapcsolat mellett az igazgatóságon olyan operatív törzset hoztak létre, melynek feladata az esetleges árvízvédelmi munkálatokban való részvétel - emberek és eszközök - megszer- vezése, irányítása. __________■ S zövetség Tegnapi, ugyanezen a helyen megjelent, „Választási szövetség a sikerért” című, Reviczki László (MSZP) pásztói polgármesterjelöltet bemutató írásunk utolsó sora technikai okok miatt lemaradt a hasáb aljáról. A mondat helyesen: A polgármesterjelölt a legfontosabb feladatok között jelölte meg egyebek mellett a város jelentős hiányának csökkentését, a középa sikerért távú fejlesztések (piac, infrastruktúra, vendéglátás) megvalósítását, amely a várost gazdasági, kereskedelmi és kulturális központtá teheti, a szennyvízhálózat teljes kiépítését, kapcsolatteremtést a kis- és középvállalkozásokkal. 9 "7 71215"9 010 0 0H 02191 Hogy is van ez, Képviselő Úr?! A Pásztói Fiatal Baloldal Szervezetének kérdése Sisák Imréhez Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon örülünk, hogy lehetőséget adott arra, hogy végre tisztán lássunk néhány fontos kérdést, térségünket illetően. Ahhoz viszont, hogy ezt megtehessük, tekintsünk vissza egy kicsit a múltba! Persze, csak négy évre kell visszatekintenünk, arra, hogy miként is kezdődött ez a bizonyos négy év? Még jól emlékszünk arra, amikor Ön, mint polgármester, megnyerte az önkormányzati választásokat Pásztón. Már csak azért is, mert bár függetlenként indult, főként az úgynevezett „baloldaliak”, azaz az MSZP-s szimpatizánsok és MSZP-sek segítségével és támogatásával sikerült eddig eljutnia. Most pedig, négy év elteltével az MDF padsoraiban láthatjuk a Parlamentben. Hogy is van ez? Nem értjük! A cikkében arra kéri a nógrádi honatyákat, hogy fogjanak össze a megye érdekében, félretéve eddigi elveiket és pártállásukat. Mi úgy érezzük, hogy ezt Ön sem gondolta komolyan, viszont nagyon jól hangzik és nagy (Folytatás a 3. oldalon) Teljes gázzal az üdítő ajándékért! Tankoljon 2002. augusztus 1. és 31. között egyszerre legalább 30 liter MÓL eco+ Autógázt, és egy 2 d!-es gyümölcslevet adunk ajándékba! MÓL ecp+ Autógáz itt kapható: Pásztó, Fő u. 146/A Salgótarján, Budapesti út eco+ információ: 06 40 455 667 Gázt adunk Autógáz térj előliként az őszi választáson. A jelöltet az SZDSZ, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, és a Fiatal Baloldal Ifjú Szocialisták helyi szervezete is támogatja - ismertette Zsédely Lajos, az MSZP városi elnöke. Zsédely Lajos megfogalmazása szerint eljött a baloldali városvezetés ideje Szécsényben. Az indokok között sorolta, hogy nem állt meg Szécsény eladósodása, nem érzékelhetőek a vállalkozói övezet kedvezményei, nincs számottevő javulás (Folytatás a 3. oldalon)