Nógrád Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-08 / 157. szám

■ 10. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT T 0 K Ö R 2002. JÚLIUS 8., HÉTFŐ Szurdokpüspöki a győztes 10. palóc községi sportnap, Salgótarján Az elmúlt hét végén immár tizedik alkalommal rendezték meg a megyei sportszervek a palóc községi sportnapot. A községi versenyek legjobbjai - tíz település közel négyszáz versenyzője - ezúttal is Salgótarjánban mérték össze tudásu­kat, felkészültségüket. A férfiaknál a hugyagi focicsapat a harmadik, a dorogházi a hatodik helyen zárt A részt vevő csapatok szom­baton reggel a salgótarjáni vá­rosi sportcentrumban sora­koztak fel az ünnepélyes meg­nyitóra. A rendezők nevében Praznovszky György köszön­tötte a megjelenteket a jubile­umi sporteseményen, majd Répdssy László megyei sport- igazgató nyitotta meg a sport­napot. A sportági viadalok többsé­ge ezúttal is a salgótarjáni Lé­tesítmény és Sport Kht. jól elő­készített pályáin zajlott, míg a tekeversenyeknek a Volán-bá­zis szabadidős létesítménye adott otthont. A kora délutánig tartó ver­senyek ezúttal is az egykori fa­lusi szpartakiádok hangulatát idézték, mivel a lelkes résztve­vők nem csak a győzelemért és a helyezésekért küzdöttek, hanem szerettek volna a tele­pülések közötti pontverseny­ben is minél előkelőbb pozíci­óban végezni. A Wesselényi Sportalapítvány támogatásával lebonyolított tizedik megyei sportnap győztes községe vé­gül igen szoros versenyben is­mét Szurdokpüspöki csapata lett. Az élen végzett települések sportolói részére az elismeré­seket és a díszes serlegeket Páles Lajos, a Nógrád Megyei Szabadidős Clubok Szövetsé­gének elnöke adta át. ASZTALITENISZ Nők: 1. Oravecz Rózsa (Szurdokpüspöki), 2. Kiss Pet­ra (Mátraszőlős), 3. Buda Ni­koletta, 4. Papp Anita (mind­kettő szurdokpüspöki), 5. Ledeczkyné Varga Zsuzsa (Pa­lotás), 6. Tímár Anett (Szur­dokpüspöki). Férfiak: 1. Pintér Tibor, 2. Hegedűs Tibor, 3. Kerekes Mi­lán, 4. Bohati József (mind­annyian szurdokpüspökiek), 5. Bogár Sándor (Karancsalja), 6. Varga Attila (Karancslapuj- tő). SAKK Nők: 1. Tóth Krisztina, 2. Tóth Szilvia, 3. Varga Anett (mindhárman karancslapu- jtőiek), 4. Lazók Brigitta (Szur­dokpüspöki), 5. Nagy Miklósné (Mátraszőlős), 6. Kiss Vilmosné (Szurdokpüspöki). Férfiak: 1. Serfőző László (Karancslapujtő), 2. Németh László (Szurdokpüspöki), 3. Berta István (Karancslapujtő), 4. Kapuszta Mihály (Palotás), 5. Hegedűs Sándor (Szurdok- püspöki), 6. Jónás József (Palo­tás). TEKE Nők: 1. Húber Katalin (Mátraszőlős), 2. Jakubovics Józsefné (Karancsalja), 3. Pásztor Judit (Mátraszőlős), 4. Szabó Andrea (Karancslapuj­tő), 5. Benusné Pápista Beáta (Mátraverebély), 6. Balázsné Szabó Andrea (Palotás). Férfiak: 1. Húber István (Mátraszőlős), 2. Benus György (Mátraverebély), 3. Szabó Géza (Mátraszőlős), 4. Nagy József (Etes), 5. Szőke Tibor (Mátraszőlős), 6. Szalai András (Palotás). LÁBTENISZ Férfi páros: 1. Jele Zoltán, Kresák György (Palotás), 2. Tóth János, Trepinszky Zoltán - Szemesi Zsolt (Ipolyszög), 3. Beke Jenő, Jakus József - Za­gyi Tamás (Ipolyszög), 4. Kiss Csaba, Varga János - Bazi Já­nos (Palotás), 5. Kelecsényi Tamás, Boóc Martin (Hugyag), 6. Verebélyi Zsolt, Mátrai György (Mátraverebély). KISPÁLYÁS FOCI Nők: 1. Palotás, 2. Etes, 3. Dorogháza, 4. Mátraszőlős, 5. Karancslapujtő, 6. Szurdok- püspöki. Férfiak: 1. Mátra­verebély, 2. Karancslapujtő, 3. Hugyag, 4. Palotás, 5. Karancsalja, 6. Dorogháza. A KÖZSÉGEK KÖZÖTTI PONTVERSENY VÉGEREDMÉNYE 1. Szurdokpüspöki 47 pont, 2. Karancslapujtő 45, 3. Palo­tás 42, 4. Mátraszőlős 37, 5. Mátraverebély 23,6. Ipolyszög 13, 7. Etes 13, 8. Hugyag 12, 9. Karancsalja 11, 10. Dorogháza 10. Totóeredmények 1. Sochaux - Z. Vilnius 2. Coleraine - Troyes 2-0 1 1-2 2 3.1860 Münch. - B.Boriszov lapz. után 4. Villarreal - Hafnarfjord 2-0 1 5. Fulham - Haka 0-0 x 6. Gent -St. Patrick's 2-0 1 7. Stuttgart - Lokeren 8. Torino - Bregenz lapz. után lapz. után 9. Krilja - Dinaburg 3-0 1 10. Teplice - S.Clara lapz. után 11. Willem II-St. Gallen 12. Zürich - LMaardu 1-0 1 1-0 1 13. Synot - Helsingborg +1. S. Belupo - Belenenses lapz. után 2-0 1 Első győztesek A férfiak között a Gubik János, Forgó Nándor, a nőknél a Mátra Bea, Selmeczi Zsuzsa páros nyerte a 2,5 millió forint összdíjazású strandröplabda országos bajnok­ság első tornáját, Tiszaújvárosbai. Folytatás Hajdúszoboszlón (július 12-14.), majd Dombóváron (július 26-28.), döntő Siófokon (aug. 34.). EUROIOURf a sainocnal... LAST MINUTE AKCIÓK! Utatás autóbusszal É *r«?»sa( 07.16.. 07.23.. 10 nap. ÍJ.*te I! 508 R/li Ksrtí 07.15., 07.22., 10 np. B ♦ lesz PS 100 Fi/S CM km 07.12.. 10 lap.h. *lp.*Paa 69108 R/tü ffissrsós 07.13., 10 nap. ap. * MS3CR;ía tasras 0713.. 0720.. 07.27.. STálláftiiK 15 Miteiraij»1 Utazás repülővel fertő 07.10., 1 tel. apartman»reiiSió S48fi8R/S tiása 07.10,07.17., I tál, haléi * Ip. ♦ rap. IS 980 F1/15 Rtte 07.14.. tbit.ap.Mip. 64 380 Ft/ic 07.14. I lm. Palit • rap * tép. S9 990FI/I» OaStita 07.15., 11ái, Italéi ♦ Ip. • táp. 18S 980 fl/fa 07.22.. Hál, told • Ip.«rap. IOSSOOF1/IS Cssta sei Sei 07.13., 1 hét, apartman«ipp. 109 390 Fi/fa ftiarosas 07.10., I Pál. telel -Ip. «rap. SS 810 Ft/ä 07.17., I tiel, tatai * Ip. * rap. 8S 980F1/II Körutazások: Ftapa 07.10.. 4 nap. tonl, lepjM 34 900 Fi/0 3100 Salgótarján, F6 tér 6. Tel.: 32/421-077 www.eurotours.hu a-oi42/»i/«7 Répássy László megyei sportigazgató megnyitóját (bal oldali képen mikrofonnal) tíz település lakói hallgatták a salgótarjáni sportcentrumban ________________fotóki oócs éva B SE-ötös a junioroknak Labdarúgás, előkészületi mérkőzés MTK junior - Balassagyarmat 0-5 (0-3) Hungária körút, 100 néző, ve­zette: Klejber. Balassagyarmati SE-Nógrád Volán: Vámos (Földi) - Csatlós, Lenkey, Gáspár - Mohácsi (Kómár), Schuchmann, Morvái, Dudás (Baranyi T.), Forgó (Galbács) - Zolnyánszki, Havrán. Edző: Gergely Károly. GL: Morvái (2), Mohácsi (tizenegyesből), Csaüós, Havrán. Az Ipoly-partiak fővárosi edzőmérkőzésén sérülés miatt nem léphetett pályára Palaticzky Szabolcs, Baranyi Mik­lós és Ivttz Zoüán. Bemutatkozott viszont a csapatban több új, a hé­ten a balassagyarmatiakkal tárgya­ló játékos. A BSE ezen a héten két edző­mérkőzést játszik: szerdán, illetve szombaton a Soroksár, valamint a Csepel gárdája lesz az ellenfél, mindkétszer idegenben. Ezt nem hagyhatja ki! Szeretne látni egy jó labdarúgó-mérkőzést? Kíváncsi a megyei első osztályú foci ünnepére? Ha igen, akkor várjuk Önt és családját is július 13-án. szombaton Mátranovákon, a futballpályán A II. Nógrád Megyai Hírlap Válogatottak Tornáján! Az egész napos falunapi rendezvények programjában 14.30 órától Mátranovák — SBTC öregflúk-mérkőzés 15.50 órától tizenegyesrúgó-verseny 16 órától A-válogatott - B-válogatott gálameccs. A-válogatott B-válogatott Bózsár Attila (Pásztó) Pintér László (Babcsán Müvek) Peredi Balázs (Romhány) id. Szúnyogh János (Berkenye) Köházi Tibor (S. Öblös) Kisbali Gábor (Mátranovák) Birinesik Dániel (S. Öblös) Lipták Zoltán, id. (SBTC) Simon László (Nagybátony) Stark János (Mátranovák) Almási László (Pásztó) Csatlós Tamás (Pásztó) Szűcs Balázs (Pásztó) Jeney Gyula (SBTC) Botos Attila (SBTC) Laczkovich Péter (S. Öblös) Mátyus Sándor (S. Öblös) Kövesdi Péter (S. Öblös) Pintér Norbert (Mátranovák) Lipták Zoltán, ifj. (S. Öblös) Bozsó János (Babcsán Művek) Bóta Zoltán (Babcsán Müvek) Bognár Attila (Kisbágyon) Lichy László (Diósjenő) Kovács György (Kisbágyon) Molnár József (Szécsény) Földvári Ákos (Romhány) Molnár Csaba (Romhány) Váradi Gábor (SBTC) Gulyka Zsolt (Kisterenye) Kakuk Tamás (Mátranovák) Gyimesi Gábor (Babcsán Művek) Szőke Szabolcs (Karancsberény) Kéri Tamás (Kisbágyon) Kresák György (Kisbágyon) Hadusovszki Norbert (Nagybátony) Edző: Simon Attila Edző: Jeck Ferenc A mórlözósiik megtekinté se Ing yenes. SALGO VAGYON Kft. (3100 Salgótarján, Munkásotthon tér I.). pályázatot ír ki Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat tulajdonában lévő, Salgótarján északi részén, a Beszterce-ltp. szomszédságában található 2296/2. helyrajzi számú ingatlanból kialakuló cca. 3300 mz nagyságú rész tulajdonjogának versenytárgyaláson történő értékesítésére. Induló ár: 30 millió Ft. A területen kereskedelmi, szolgáltatási funkciójú épület építhető meg, melyhez szükséges valamennyi közmű megoldása, ezen munkák költségeinek viselése, valamint a parkolófelújítási költségek felvállalása a beruházót terheli. A pályázati anyagok átvételére 2002. július 8-tól 2002. július 31-én, 10 óráig van lehetőség. A pályázati anyag átvehető a Salgó Vagyon Kft., Salgótarján, Munkásotthon tér 1. sz. alatti székházának 11. emeleti műszaki, illetve vagyonhasznosítási csoportjánál 5 000 Ft+áfa összegért. A pályázat beadási határideje: 2002. július 31., 12 óra. A pályázattal kapcsolatos kérdésekre személyesen ügyfélfogadási időben az előzőekben felsorolt csoportoknál, illetve az 521-350 telefonszámon lehet felvilágosítást kérni 2002. július 31-éig. c

Next

/
Thumbnails
Contents