Nógrád Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-09 / 158. szám
i 2 I Kellett egy hagyományt teremtő csapat —J Salgótarján bűnmegelőzési és közbiztonsági bizottságának képviselői tapasztalatcserén jártak Tatabányán. Évek óta munkálkodnak együtt, így erősödnek az emberi kapcsolatok is. mmipg|8j Diákmunka: itt-ott akad A nyári szünetben egyre több diák, középiskolás és egyetemista fiatal keres munkát azzal a céllal, hogy megkeresse, pótolja a nyaralás költségeit, vagy éppen segítsen a család anyagi terhein, esetleg jó előre a szeptemberi beiskolázás kiadásait előteremtse. Idén nyáron a tavalyinál kevesebb cég foglalkoztat diákmelóst Nógrád megyében - mondta el érdeklődésünkre Horváth Szabolcs, a Nógrádi Diákmeló Iskolaszövetkezet elnöke. Háromszáznegyven ügyfelük közül jelenleg százan-száztízen dolgoznak, a többiek várólistán Nem úgy például áz St. Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt., ahol évek óta foglalkoztatnak nyaranta diákmelósokat, igaz saját dolgozóik gyermekeit, így próbálva segíteni a családok anyagi kondícióján. Visnovszky Zoltánná, a gyár humánpolitikai osztályának helyettes vezetője:- Kéthetes turnusokban foglalkoztatjuk a gyerekeket, természetesen olyan munkára, amely életkori sajátosságaikhoz alkalmazkodik, átnézői betanított munkára, raktárban csoma- golói feladatokra gondolok elsősorban. Nekünk jó tapasztalatunk van ezen a téren, a fiatalok jól és igényesen dolgoznak, a keresményük is tisztes. Kelemen Tímea és Béréi Nagy Éva munka közben FOTÓ: GYURIÁN TIBOR reménykednek, s érdeklődnek naponta, hetente, mikor kerülhet rájuk a sor, miközben a módosabb családok csemetéi úgy készülnek az új tanévre, hogy esetleg több helyen is kinyaralják magukat. A nyár nemcsak a diákmunka-keresés, a kulcsos gyerekek időszaka is. Salgótarjánban is egyre több a csellengő gyerek: gyakran látni őket kóborló falkákba verődve a bevásárlóközpontok és a piac környékén, lakótelepeken kéreget- ve, szemétgyűjtőkben turkálva. A rendőrségi szakember szerint sok veszély leselkedik rájuk. A megelőzésen van a hangsúly, ebben azonban a szülők és a gyermekvédelem munkatársai tehetik, tehetnék a legtöbbet.- Idén nyáron, a tavalyinál mintegy százzal kevesebb diák érdeklődik munka iránt, jelenleg 340 ügyfelük van, közülük csak százan dolgoznak, a többiek várólistán, ugrásra készen várják a „behívót” - tájékoztat Horváth Szabolcs. A Nógrádi Diákmeló Iskolaszövetkezet elnöke a létszámcsökkenést abban látja, hogy a nógrádi cégek elsősorban saját dolgozóik foglalkoztatásával vannak elfoglalva, diákok alkalmazásával nem „bajlódnak”. Horváth Szabolcs szövetkezeti elnök szerint a családok egy jelentős része rászorult arra, hogy a szünidő két hetét, egy hónapját a fiatal munkával töltse, mert szükség van az így szerzett többletpénzre a nyaraláshoz, vagy éppen a szeptemberi beiskolázáshoz. Sok szülő mindezt összeköti azzal a véleményével is, hogy jót tesz a gyereknek az a kis munka, alakul, formálódik a munka világában. Ezért aztán a várólistán levők közül is hamar megtudni, kik azok, akik komolyan akarnak elhelyezkedni, azok gyakran naponta, hetente kétszer- háromszor is érdeklődnek személyesen is, esetleg még a szüleikkel is. A munkaterületek közül továbbra is sláger a szórólapozás - állítja a fiatal elnök. Vannak, ahol szinte hosszú évek óta testvérről testvérre, családról családra öröklődik ez a feladat, ezért aztán igen nehéz bekerülni a „szórólaposok” csapatába... Idén nyáron az öblös- üveggyár mellett nyomdaüzem, számítástechnikai cég, földmérővállalat, de még bank is keresett és talált betanított munkára, adminisztrációs feladatokra diákmelóst - tájékoztat Horváth Szabolcs. Az alkalmazás (Folytatás a 3. oldalon) Szerencsevadászat Ötöslottó: telitalálatos szelvény nem volt. A négyesekre 387 ezer 822, a hármasokra 6 ezer 315, a kettesekre 535 forintot fizetnek. Joker: az első nyerőosztályban nyereményt elért szelvény nem volt. Hatoslottó: telitalálatos szelvény nem volt. A két öt plusz egyes egyenként 4 millió 591 ezer 747 forintot ér. Az ötösökre 229 ezer 587, a négyesekre 4 ezer 553, a hármasokra 916 forintot fizetnek. oldal ■ g I Fiatal langlovagok versengése 1 ■ 1 ■ '* Tolna megye látta vendégül az elmúlt hét végén az ország minden részéből érkező csapatokat az első ifjúsági tűzoltóversenyen; a győztesek majd Ausztriában is bizonyíthatnak. oldal ■ lOj A nagyok árnyékában ott voltunk Triatlon: a győri Eb elit férfimezőnyének versenyében a legjobb helyezést elért hazai versenyző az utolsó métereket kínok között tette meg izomgörcs, vagy rándulás miatt... Bíróság előtt egy falu csapadékvizének ügye A bíróságokon tárgyalják Nógrád község önkormányzatának csapadékvíz-elvezetési ügyét. Arról van szó, hogy e munkálatok következtében a községi víz egy része egy helyi lakos területén áll meg, használhatatlanná téve azt. Az ügyben Molnár Zoltán a felperes, aki múlt év őszéig a falu önkormányzati képviselője volt. A történet legújabb fejleménye, hogy a Nógrád Megyei Bíróság megismételt eljárást rendelt el szakértő bevonásával, addig nem hoznak döntést a felek vitájában.- Az 1994-es tulajdonrendezéskor a tagi földből és a kárpótlási földből úgy vásároltam ki a területeket, hogy azok egységet alkossanak a lakóhelyem környezetében - ismertette a nógrádi Molnár Zoltán. - Ennek egy része értéktelen nádas, más része értékes szántó volt. Lovakkal foglalkozom, ezért a föld egy részét lekerítettem, megoldottam az iszapkitermelést, és a terület jó 50 százalékát használhatóvá tudtam tenni. A többi olyan mély fekvésű volt, hogy nem lehetett beengedni az állatokat. Tavaly a nógrádi önkormányzat az árkok rendberakására kapott pénz egy részéből a területemen elhelyezkedő árokszakasz (Folytatás a 3. oldalon) Nagyitábor”: egyhetes boldog együttlét Az egeszseges eletmod, az aktív elet napjaink egyik legfontosabb kérdésé FOTÓ: GYURIÁN T. a naplóírást. Az egyhetes táborozás élményeit naplóban örökítik meg a résztvevők, s az első nap történéseit a három kislány és pótmamájuk vetette papírra. A három cserfes lány egymás szavába vágva, boldogan meséli, mi mindent csináltak vasárnap. Mint Tóth Gittától, Geczkó Viktóriától és Góliás Orsolyától megtudom, rajz-, arcfestő- és gyöngyfűzőversenyen vettek részt, a tombolán az ő nevüket húzták ki, így értékes ajándékokat nyertek. Azt már Kaszás Lászlóné, a nyugdíjas pedagógusnő teszi hozzá, hogy az egész napos juliálist a Salgóbányai Baráti Kör szervezte. Ismerkedési est, úszás, közös éneklés és séta is szerepelt a „nagyitábor” első napi programjában. Témát váltunk, megkérem a lányokat, mondjanak néhány mondatot magukról.- Nyolcéves múltam, Salgótarjánban, a Beszterce-lakótele- pen élek - kezdi Gitta. - Hárman vagyunk testvérek. Az édesanyám masszőr, az édesapám kőműves.- Kilencéves vagyok, szintén Salgótarjánban lakom - folytatja Viktória. - Két testvérem van. Az édesanyám varrónő, az édesapám már meghalt. (Folytatás a 3. oldalon) Kies környezetben, a salgóbányai Medves Hotelben vasárnap nyitotta meg és pénteken zárja kapuit az idei, immár negyedik salgótarjáni „nagyitábor”. Hagyományaihoz illően ezúttal is nemes a célja: a hét nagymama és az egyszein nagypapa a szeretetteljes, gondoskodó környezetben egyhetes boldog egyiittlétet biztosít a rájuk bízott huszonegy pótunokának. Hétfő délután néhány perccel 2 óra előtt. A gyermekek az ÁNTSZ munkatársainak jelenlétében az egészséges életmódból készülnek vetélkedni, legtöbbjük már összesereglett a második emeleti társalgóban. A 201. számú szobában azonban még ott találom Ica mamit és három „csibéjét”. Éppen befejezték Ica mami és a három pótunokája Kánikulában a fagykárról Bizonyára kicsit furcsának tűnik a cím a nagy kánikulában, de az érintettek nagyon várják, mire számíthatnak idei fagykáruk enyhítése érdekében az FVM részéről. Ennek a számunkra tisztes kötelezettségünknek teszünk eleget Fenes Attila, az FVM Nógrád Megyei Földművelésügyi Hivatal hivatalvezető-helyettese közreműködésével.- Korábban már írtunk a fagykárral kapcsolatban a kárenyhítési lehetőségekről, tennivalókról. Van-e új az újbóli igényléssel kapcsolatban?- Igen, mivel a kárenyhítési igénybejelentés elmulasztása jogvesztő hatályú, Ezt állapítja meg a jogszabály. A határidő elég rövid, 2002. július 20-ig szól. Kérésünk a fagykárban érintett szőlő- és gyümölcsültetvényekkel rendelkezőknek, hogy ügyükben keressék fel a falugazdászokat, akiktől átvehetik az újbóli bejelentést szolgáló lapokat, segítenek annak kitöltésében.- Van-e megbízható kimutatásuk a károkról, károsultakról?- Összegző nincs. Az előzetes fagykárbejelentések nem alkalmasak a reális elbírálásra. Ezért szükséges újbóli benyújtásuk 2002. július 20-ig.- Kik jogosultak a kárenyhítés igénybevételére?- Csak a regisztrált termelők és csak a szőlő- és gyümölcskultúrákban bekövetkezett károk után, de csak 500 négyzetmétert meghaladó belterületi, illetve külterületi földeken, ahol a kár értéke az előző három év átlagához képest meghaladja az 50 százalékot. Fontos tudni, hogy csak azok a termelők kaphatnak kiegészítő jellegű, kárenyhítő földalapú támogatást, akik ültetvényük művelési kötelezettségeinek eleget tettek. Ennek valódiságát hivatalunk dolgozói folyamatosan ellenőrizni fogják. Az időpontról a termelőket értesíteni fogjuk. Amennyiben a jelzett időben nem találjuk otthon az érdekelt termelőt, ebben az esetben nem tudjuk jogosultságát igazolni.- A fagykárt szenvedett termelők visszaköszönő kérdése: a jogosultság megállapítása után mikor juthatnak a kárenyhítési támogatáshoz?- A kifizetés két részletben történik. A jogosult termelők az igénybejelentési határidőt követően (2002. július 20.) 30 napon belül ültetvényeik művelésére, ápolására fordítandó előleget kapnak hektáronként 30 ezer forintot. A másik részlet kifizetése az ellenőrzések lefolytatása után, a tényleges kár mértékének figyelembevételével legkésőbb október 20-ig kell hivatalunknak az igazolásokat kiállítani. Ez alapján a kifizetést legkésőbb november 15-ig lehet igényelni az APEH-től. Még egyszer megkérek minden termelőt, hogy a jogvesztő határidőig (2002. július 20.) éljenek igénybejelentésükkel. ______v. k. 911 77121511901000" 02158