Nógrád Megyei Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-29 / 123. szám

1 2. OLDAL SALGÓTARJÁN MEGYEI KÖRKÉP 2002. MÁJUS 29., SZERDA A Kiss Árpád Általános Iskola Balassagyarmat egyik leg­szebb, legfestőibb környezetben lévő tanítási intézmé­nye. Az ide járó tanulók a Palóc liget fái közt töltik gyer­mekéveiket. Azok számára, akik május 25-én 30 éves osz­tálytalálkozóra érkeztek a régi falak közé, azonban mindörökre az egykori „Bajcsy” marad a szívüknek oly kedves épület, gyermekkoruk színhelye. Sokak kedvenc alma matere, a korábbi „Bajcsy" ma Kiss Árpád Általános Iskola Az 1972-ben végzett 8. a Gu­ba Józsefné magyar-történelem szakos tanárnő első osztálya volt, s mint mondta, ez a har­minchárom fős közösség lesz az ő szíve csücske mindig. Jöhet­tek azóta új tanulók, új osztá­lyok az életében - ez az első osztály az igazán feledhetetlen és megismételhetetlen. A kezdeti elfogódottság és a felismerés, megismerés izgal­mai után hamar oldódott a han­gulat. Előkerültek a régi fényké­pek, a kissé megsárgult osztály- napló, s a volt bajcsysok megha­tottsággal vegyes derültséggel szembesültek gyermekkori ar­cukkal, osztályzataikkal, s az apróbb csínytevések miatt ka­pott figyelmeztetőikkel. Negyedóra sem kellett hozzá, hogy eltűnjön az emberöltőnyi idő, amióta a legtöbben nem lát­ták egymást, s szinte gyerme­kekké váljanak megint a padok­ban, a hajdani osztályteremben, Harminc év után a régi falak között Csak a meg nem vásárolható értékek az igazán fontosak ki-ki megkeresve diákköri he­lyét. Megteremtődött az egykori osztály utánozhatatlan légköre, A tanárnő rendkívüli osztály- főnöki órát tartott. Határozot­tan, céltudatosan, mindamellett mély odafigyeléssel és szeretet­tel „vallatta” tanulóit az elmúlt évekről. Hogyan is lehetne el­mondani mi minden történt há­rom évtized során? A gyermekévek tanúi, az egy­kori osztálytársak és tanárok előtt, ha akarnának sem tud­nának hamisan szólni. Talán en­nek is köszönhető, hogy rendkí­vül őszinte, élettapasztalattal teli vallomások születtek, amikor ki­ki számot adott eddigi életéről. Volt, aki szülővárosában maradt, - mint például Bocsa Päer, aki gyermekeit is ebben az iskolában taníttatja - de az osztálytársak közt akadt olyan is - Vidó Zsuzsa személyében - aki huszonhat éve Londonban él. Két éve járt utoljá­ra itthon, s most újra hazahúzta a szíve az egykori iskola, s a lelkes A rendkívüli osztályfőnöki órát is Guba Józsefné tartotta a „fiúk” évődése, Cserháti Ta­más felcsillanó humora, Fásker­ti Éva jóízű nevetése, s előjöttek a régi becenevek - Csoki, Ityu, Cinci - egyszóval a volt diákok újra megtalálták egymást. és fáradhataüan szervező, Nemes Rita hívó szavára. Mosonmagyaróváron, Sziget- szentmiklóson Budapesten, Vá­cott, a megyén belül Salgótar­jánban telepedtek le a volt osz­tálytársak. Szinte minden elkép­zelhető megtörtént a hajdani 8. a tagjaival: hallottunk tragikus fordulatokról, szülők, testvérek korai haláláról, csődbe ment Egy dologban biztos lehet Guba Józsefné osztályfőnöknő, aki útnak indította hajdanán ta­nítványait: minden kudarc elle­nére az osztály tagjai küzdöttek, kis derültséget keltett az, hogy bizonyos öltésekre még a fiúk is emlékeztek a tanárnőnek kö­szönhetően. Kertész Gábor test­nevelő tanár szintén nagy nép­Ai egykori 8. a-sok és tanáraik emlékidézését éjfélig tartó, fehérasztal melleti együttlét követte vállalkozásokról, elvesztett munkahelyekről, gyermekfejjel kötött házasságokról, válások­ról, ugyanakkor szép családi életről, örökös tanulásról, ígére­tes karrierekről is. Tanár éppúgy lett közülük, mint pénzügyőr, hivatásos tűzoltó, számítógépes grafikus, üzletvezető, építésve­zető, kisvállalkozó. Olyanfajta életbölcsesség is megfogalmazódott a szívműté­ten átesett Sisa Péter részéről, hogy a pénzért megkapható dol­gok valójában nem lehetnek drágák. Csak a pénzen meg nem vásárolható értékek az igazán fontosak. küzdenek tovább, az életben helytálló, becsületes emberekké váltak. A tanárnő amúgy is azt vallja, sosem a jegyek, az osz­tályzatok határoztak meg előtte egy diákot, hanem mindig a jel­leme, az embersége. A tanulók beszámolója után a tanároké következett. Sajnos az egykori bajcsys tantestület tag­jai túlnyomórészt már eltávoz­tak az élők sorából. Hemerka Gyuláné, aki a gyakorlati foglal­kozást tanította, viszont meg­tisztelte jelenlétével az osztályt. Mint kiderült, az ő óráin kötött kis sapkát és kis sálat még min­dig őrzi néhány diákja, s nem szerűségnek örvendett, s a sport szeretetét - ahogy Brozsek Zol­tán mondta - éppen az ő órái ré­vén vitték tovább. Az is megfo­galmazódott, jó ha egy tanár szi­gorú, ha követel, ha egy tanár­nak arca van, csakis így őrizheti meg az emlékezet. A beszélgetés végén néma fel­állással az elhunytakra emléke­zett az osztály, s miután a fény­képek elkészültek, már csak úgy rajzottak elő az épülethez, az is­kolához kötődő emlékek. A volt 8. a osztály harminc év távolából legalább egy nap ere­jéig hazatalált. SZABÓ ANDREA „Álnyugdíj” Újságokból, híradásokból ér­tesülhettek a nyugdíjasok az 52 milliárd forint nyugdíjnak ne­vezett összegről, amit az új kormány a nyugdíjasok között eloszt. Erről már megjelentek különböző vélemények az ér­dekképviseletek között. Van ugyanis egy országos nyugdí­jas-képviselet, amit nevezhet­nénk nagynyugdíjasok képvi­seletének is. Az előző kormá­nyok ideje alatt is voltak viták a nyugdíjemelés mértékének fel­osztásáról, de a nyugdíjas-ér­dekképviselet mindig azt kép­viselte, akinek több van, annak még több legyen. Kormányok jöttek, mentek, de az „érdek- képviseleti” személyek mindig maradtak. Szerintük törvény- sértés, ha nem a nyugdíj nagy­ságának arányában osztják fel az 52 milliárdot és az évenkén­ti „nyugdíjemelést”. Szerintük az az igazságos, hogy az egyik nyugdíjas háromszor, négyszer több emelést kap, mint a má­sik. Bolgár György rádióműsorá­ban is túlnyomó többségben nagynyugdíjas telefonált: sze­rintük ők megdolgoztak a kü­lönbségekért. Soha senkitől nem hallottuk viszont a lénye­get, azaz az igazságot, hogy a magasabb, megérdemelt nyug­díjat megkapták akkor, amikor nyugdíjba mentek sok-sok pré­mium beszámításával, de se az évenkénti emelés, se ez az 52 milliárd nem nyugdíj. A min­denkori infláció mértéke sze­rint állapítják meg az emelést, vagyis az áremelés ellentétele­zése, azaz ha áremelés nem volna, nem emelnék a nyugdí­jat. Fogalomtévesztésről van szó. Akadna egy képviselő, aki a parlamentben kezdeményez­né, változtassák meg az elneve­zést, hogy ne tudjanak törvény- sértésre hivatkozni az abban ér­dekelt személyek. Egy kisnyug­díjas az infláció mértékénél jó­val kevesebbet kap, míg a nagy­nyugdíjas indokolatlanul töb­bet. így még jobban eltolódnak a különbségek, s 3-4 év alatt több emelést kap egy nagy­nyugdíjas, mint egy kisnyugdí­jas egész nyugdíja. Többször hivatkoztak arra, azért kicsi a nyugdíj, mert egyesek csak 10-15 évet tudtak csak igazolni. Holott például egy ismerősöm negyven évet ledolgozott egy­folytában fodrászként és még most is csak 26 ezer forint a nyugdíja. Hét éve nyugdíjas, vajon milyen emeléseket kapott évente? De a mezőgazdaság­ban, a szolgáltatóiparban, s más foglalkozásoknál is lema­radtak a nyugdíjak az igazság­talan rendelkezések miatt. A '70-es, 80-as években a trakto­rosok, kombájnosok tavasztól őszig 12, 14, 16, de esetenként még több órát is dolgoztak. So­kakat leszázalékoltak és az ak­kori négyezer forint keresetből vonták az egészségbiztosítást, de csak nyolc órát vettek ala­pul, azaz csak 2200-2500 forint került a nyugdíjalapba, vagyis a nyolc órának arányosan csök­kentett összegből számították ki a nyugdíjat. Elfelejtik a ki­váltságot követelők, hogy tőlük annak idején 2-3% egészség- biztosítást vontak, a többit az állami vállalat fizette. Most a kevesebb dolgozótól hány %-ot vonjanak le, mert jelenleg is legalább hatszor többet von­nak, mint régen a 2-3 százalék volt? Ki tartja igazságosnak, hogy a kézhez kapott 35-40, vagy 50 ezer keresetűektől le­vont magas járulékot odaadják a kétszer, háromszor több pénzt kapó nyugdíjasnak. En­nek az 52 milliárdnak a lehető­sége éppen a nagyszámú kis­nyugdíjas szavazatának az eredménye. A már elhelyezked­ni nem tudó 50-55 évesek ugyancsak a kisnyugdíjasok létszámát növelik. Talán akad olyan képviselő, aki megpróbálja ennek a priva­tizált nyugdíjemelésnek a vál­toztatását kezdeményezni, hogy az irreálisan eltolódott kü­lönbségek tovább ne növeked­jenek! ____________________ howvAth Ágoston n yugdíjas, Karancslapujtő „Egy gyermek - egy kutya” A salgótarjáni páros szépségverseny eredményei JUNIOR KATEGÓRIA! 1. Jonny - west highland white terrier. Felveze­tő: Seprényi Dóra és Dalma 2. Dézi - mopsz. Felvezető: Szarvas Bálint 3. Lili - york shire terrier. Felvezető: Molnár Vanda MINI KATEGÓRIA! 1. Liliké - csivava. Felvezető: Famos Bettina 2. Efi - csivava. Felvezető: Szabina Jones 3. Jedi - west highland white terrier. Felvezető: Herczeg Ágnes MIDI KATEGÓRIA! 1. Fi-fi - törpe Schnauzer. Felvezető: Kebis Nebila 2. Crais vadász Gizella - sima szőrű foxi. Felve­zető: Tóth Béla 3. Jenny - cocker spaniel. Felvezető: Pál Móni­ka NAGYTESTŰ KATEGÓRIA! 1. Alex - skót juhász. Felvezető: Horváth Boglár­ka 2. Leó - ónémet juhász. Felvezető: Fölös Petra 3. Mázli - német dog. Felvezető: Krizs Adrienn KEVERÉK KATEGÓRIA! 1. Marci - Felvezető: Pető Ágnes 2. Betty - Felvezető: Kozma Endre 3. Pepi - Felvezető: Kántor Hajnalka KÜLÖNDÍJAKi A páros verseny legszebb kutyája: Matyi - bischon frise. Felvezető: Kozma Lenke. Tulajdo­nos: dr. Róth Józsefné. A páros verseny korelnöke és a mintaszerű fel­vezetés különdíja: Sólyombükki Daffy - cocker spaniel. Felvezető: Pusztai Patrícia. A legfiatalabb junior kutyus: Rokkó - fekete né­met juhász. Felvezető: Szőke Attila. A legfiatalabb felvezető különdíja: Sabina Jo­nes. A zsűri tagjai: Krajcsi Katalin kutyakozmetikus, Pohiba László kutyatulajdonos. Elnök: Varga Ist­ván, ezüstkoszorús kutya-mesterkiképző. NÓGRÁDÉ HÍRLAP KOZfU-TI NAPILAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Felelösszerkesztő-helyettes: FARAGÓ ZOLTÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótaiján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótaiján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548,30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a KER-T.O.M. Bt. (tel.: 32/463-439, 30/475-83-80) juttatja el a lapot. Terjeszti a BUVIHIR Rt. és a kiadó saját terjesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 1195 Ft, negyedévre 3585 Ft, fél évre 7170 Ft, egy évre 14 340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet.

Next

/
Thumbnails
Contents