Nógrád Megyei Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-29 / 123. szám

2002. MÁJUS 29., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 4 fffiP BÁTONYTERENYE 3. OLDAL Nógrád Megyei Hírlap Barát« Ottó jegyzete Lépés az egészség irányába _ft van egy nap, amely mozgás- Ira szólít, egy kis kocogásra hív, 1.játékos sportvetélkedőkre invi­tál, és remélhetően jó néhány em­bernek, fiatalnak és idősebbnek kedvet csinál a rendszeres moz­gáshoz, az egészségesebb élethez. Mert - valljuk be-ez bizony na­gyon ránk férne. Ez a nap a „Ki­hívás napja”, amely a tengeren­túlról indult hódító útjára (Challange Day néven), s immár nálunk is tizenkettedszer kerül megtartásra, s amelynek célja, hogy mind több településen mi­nél többen mozogjanak egy idő­ben folyamatosan legalább tizen­öt percet. Megyénkben is kedvező fogad­tatásra talált ez a mozgalom, minden évben tucatnál is több te­lepülésünkön ezrek vettek részt benne. Erről a napról nekem a sport és az egészség összefüggései jutnak eszembe, jelesül legalább úgy, hogy mennyire fontos lenne életünkben a rendszeres testmoz­gás, testedzés, testépítés. Meg az, hogy ebben is van mit tanulni, te­szem azt, az amerikaiaktól vagy a fejlettebb nyugati országok pol­gáraitól, akik jóval több időt for­dítanak testük edzésére, s ezzel lelki egyensúlyuk megőrzésére, egészségük javítására Ugyanakkor az is eszembe jut, hogy a rendszeres mozgást soha nem késő ugyan elkezdeni, de a sportszerű aktivitás nem csak fegyelmet és időt követel, de bizonyos szakszerűséget is, hogy hatékonynak is bizonyuljon. Ér­demes talán olvasóink figyelmé­be ajánlanom Kenneth H. Coo­per amerikai sportszakember al­kalmazott elveit, ezek közül is je­lesül az úgynevezett aerob gya­korlást. Ez olyan tevékenységre utal, amelynek során fokozott oxigénfelvételre kerül sor és javul a szervezet oxigénhasznosító ka­pacitása. Kedvező változások áll­nak elő a tüdőben, a szívben és a keringési rendszerben. (Gyakor­latilag ilyen folyamatok játszód­nak le minden szakszerűen vég­zett intenzív testedzés során és következtében.) Cooper második alapelve a po­zitív étkezési program bevezetése, amely egész életre szóló étkezési szokások kifejlesztését jelenti és tételezi, amelyben legfontosabb a mértékletesség és az ideális test­súlymegőrzése, illetve elérése. Vé­gül az érzelmi egyensúly fenntar­tásának szükségességére apellál a szakember, amelynek révén el­érhető a tartós belső nyugalom, a stresszmentes élet. A három elvet együtt célszerű alkalmazni és szakember segítségével betartani, hogy hatékony legyen. S hogy mi­lyen sportágat válasszunk? ízlés dolga, de a legfőbb elv, hogy az feleljen meg az életkori sajátossá­goknak, a fizikumnak. Ám az úszás, a kocogás, a gyaloglás, a kerékpározás jószerivel minden­kinek ajánlott. _ersze a „Kihívás napján” sem lóridul el mindenki a sport- JL karrier útján, de hát nem is ez a mozgalom célja és hivatása. Utóbbit már akkor is betölti, ha ezen a napon jó néhányon egy- egy lépést tesznek a rendszeres mozgás és ezen keresztül az egészségesebb életmód irányába HÍREK ERDŐTARCSA SÁRKÁNYKÉSZÍTŐK. Avasár napi gyermeknap keretében sár­kánykészítő és -eregető versenyt rendeztek a faluházban, majd a kész sárkányokat a gyerekek a határban engedték az ég felé. Ti­zennégy csapat (3-5 főig) mérte össze tudását. A résztvevők kö­zött ott volt a kállóiak csapata is. A népes rendezvény hálás kö­zönség előtt zajlott le nagy siker­rel. Az első három helyezettet a község szabadidős társasága dí­jazza majd. A vasárnapi ese­ménnyel nem zárult le a gyer­meknapi eseménysorozat. Május 30-án a faluházban 16 órakor a Vidám Vándor színjátszók egy- felvonásos darabbal kedvesked­nek a gyerekeknek. Az előadás ingyenes. KOZÁRD POLGÁRŐRÖK TALÁLKOZ­NAK. Június 1-jén a kultúrház- ban Csonka Ferenc polgárőrpa­rancsnok beszámol elmúlt évi munkájukról. Erre az eseményre a 20 főből álló csapat meghívta a pásztói rendőrkapitányság és a balassagyarmati határőrség kép­viselőit. SALGÓTARJÁN KÉMIAVERSENY. Jakab Anita, az Arany János iskola hetedikese és Bakos Sándor, a Kodály iskola nyolcadikos diákja képviselte megyénket a napokban Nyíregy­házán megtartott Hevesy György országos kémiaversenyen. Bár kiemelkedő helyezést nem értek el, szép teljesítménnyel zárták versenyzésüket. PALOTÁS TESTÜLETI ÜLÉS. Május 28-án tartotta ülését a képviselő-testü­let a polgármesteri hivatalban. A pásztói rendőrkapitányság elő­terjesztésében a közbiztonságról és a tennivalókról tárgyaltak. A helyi polgárőrség működéséről tájékoztatót kapott a testület. Ugyancsak tájékoztató hangzott el a hatósági tevékenységről. Kisiskolások remek rajzai Gálaműsor keretében rendezték meg kedden a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ szín­háztermében az OTP Garancia Biztosító Rt. és a Nógrád Megyei Hírlap alsó tagozatos általános iskolások számára kiírt „Tavaszi rajzpályázat” eredményhirdeté­sét. A 113 nógrádi tanintézetből együttvéve 350 alkotás érkezett, a legjobbakból kiállítás nyílt a „Józsi” üvegcsarnokában, s a díj­átadón a hat legnagyszerűbb mű szerzője értékes tárgyjutalom­ban részesült. Az OTP Garancia Biztosító Rt. ha­gyományosan minden évben kiírja a „Tavaszi rajzpályázat”-ot, s az idén a Nógrád Megyei Hírlap is a rendezők sorába lépett. A rendezvényt a Karancs Épker Kft., az St. Glass Rt., a salgótarjáni McDonald's étterem és a salgótarjáni önkormányzat is támo­gatta. A mostani gálaműsorral egybekö­tött díjkiosztó a Gagarin Általános Is­kola gyermekkórusának műsorával kezdődött, majd eredményhirdetés következett. Az első korcsoportosok (1. és 2. ------­osztályosok) versengésében Oláh Richard, a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Általános Isko­la másodikosa érdemelte ki az első díjat. Má­A Nógrád Megyei Hírlap ajándékát Karnis Erika gazdasági igazgató nyújtotta át Pádár Fanninak _______________________________________________________________________________________FOTÓ. GYURIIM TIBOR lint, a nagybárkányi is­kola másodikosa vég­zett. Ezután a salgótarjá­ni Főnix Táncklub SE négy táncospárja lé­pett a színre, s pezsgő ritmusú produkciójuk méltán kapott hatal­mas tapsot. A második korcso­portosok (3. és 4. osz­tályosok) díjkiosztóján Soós Roxána, a bátonyterenyei Erkel Ferenc Általános és Alapfokú Művészeti Is­kola 4. osztályosa ve­hette át a győztesnek járó tárgyjutalmat. Má­sodiknak Farkas Esz­ter, a Váczi Gyula Mű­vészeti Iskola somosi csoportjának negyedi­kesét, harmadiknak Ozsvárt Dóra, a Váczi Gyula Művészeti Isko­la somosi csoportjának harmadikosát rangso­rolták. A gálaműsort és díj­kiosztót a gödi Maszk Bábszínpad vidám előadása zárta. Eltérő nagyságú fagykár a gyümölcsösökben Közlekedni tanultak Urbán Imre, a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium Nógrád Megyei Hi­vatalának vezetője tájékoztat­ta lapunkat a tavaszi fagykár következményeiről, s a várha­tó kárpótlásról.- Megyénk egész mezőgazda­ságára, vagy csak a gyümölcsö­sökre vonatkozott a kárfelmérés?- Csak a termő ültetvényekre.- Mit mutatnak az eddigi fel­mérések?- Megyénkben a falugazdá­szok mérték fel a termelőkkel együtt a fagykár nagyságát. Ez a munka helyenként reprezentatív jellegű volt, de az egész megye árutermelő gyümölcsöseire is ki­terjedt. A mintegy 1800 hektár gyümölcsös területből a 40% alat­ti fagykár a terület 18%-át érintet­te. A 40-60% között a termő gyü­mölcsös terület 46%-át, a 60-80 %-os fagykár 24%-ot képvisel, a 80% feletti pedig 12%-ot.- Milyen mértékben érintette ez a különböző gyümölcsfajokat?- Eltérően. A megyénkben meghatározó 560 hektár bo­gyósból a terület 75%-án átlag­ban 50%-os a fagykár. A másik meghatározó bogyós gyümöl­csösben (fekete-piros ribizli) az 550 hektárt képviselő termőterü­let 44%-án csaknem 70%-os fagykárt állapítottak meg falu­gazdászaink. A törzses gyümöl­csösök (alma, körte, cseresznye, meggy, szilva) esetében a korai érésűeket, mivel előbb virágoz­tak, nagyobb kár érte. Például az almaterület kétharmadán 50%- os a fagykár, a cseresznyénél a terület 80%-án az átlagos fagykár 70%-ra tehető. Nógrádban kis te­rületen található kajszi és őszi­barack majdnem teljes mértékű fagykárt szenvedett.- Az említett felmérés végleges?- Az eddigiek arra irányultak, hogy megállapítsuk, mennyiség­ben müyen terméskiesés várható, a segítség nagyságrendjének meghatározása céljából. Fagy­kárbejelentések továbbra is ér­keztek hivatalunkhoz, melyek je­lenleg 138 hektárt képviselnek.- Előzetes információnk szerint csak azok a megyei termelők szá­míthatnak a kormány anyagi se­gítségére, ahol a kár meghaladta az 50%-ot. Ezzel kapcsolatban mit tud mondani az érintett me­zőgazdasági termelőknek?- Jelenleg konkrét számaink nincsenek a kár enyhítésére. Amennyiben az erre vonatkozó jogszabályok megjelennek, az el­járási rendnek megfelelően a nyilvántartásunkban lévő terme­lők részére intézkedünk.- Ezek szerint a termelők csak később tudják meg, mikor kap­hatnak kárenyhítést?- E tekintetben mi is várjuk a választ, hogy mielőbb meglehes­sük a szükséges intézkedéseket. V.K. A hatodikosok két héttel ez­előtti országos fináléja után, május 24-26-a között, Salgóbányán rendezte meg a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet a másodikosok köz­lekedésre nevelési versenyé­nek ugyancsak országos döntőjét. Az eseményről Buttyán Sándor igazgató tá­jékoztatta lapunkat. A Közlekedési és Vízügyi Mi­nisztérium által meghirdetett háromfordulós erőpróbán csak­nem 43 ezer tanuló vett részt, s a megyei és a fővárosi fordulók győztesei (összesen húszán) ju­tottak országos döntőbe. A jó szereplés a gyermekektől szé­les körű ismereteket és ügyessé­get kívánt. Az elméleti rész négy feladat­sorát képességfelmérő gyakorlat követte. A szigorú számonké­rést szórakoztató szabadidős programok (rendőrségi bemuta­tó, mesejáték, múzeumi látoga­tás, néptáncbemutató, túrák) ol­dották. A tanulók a négyórás megmérettetésen alapos felké­szültségről tettek tanúbizonysá­got, 70-90 százalék közötti összteljesítményüket a zsűri is elismeréssel nyugtázta. Az első helyen végzett Erdős Gergelynek (Zala megye) 28 ezer forint értékű rádiós magnó lett a jutalma. Tanintézménye (nagykanizsai Zrínyi Miklós Ál­talános Iskola) megkapta „A közlekedésre nevelés kiváló is­kolája” címet, amelyhez kis­plasztika, valamint 250 ezer fo­rint összértékben színes televí­zió és videomagnó társult. A második helyezést elért Szabó Bence (Komárom megye) 19 ezer forint értékű CD-leját- szóban részesült. Iskolája (tata­bányai Bolyai János Általános Iskola) 150 ezer forint értékű színes televízióval és videomag­nóval gazdagodott. A harmadik helyezett Bujdo­só Benjámin (Bács megye) 12 ezer forint értékű walkmant, is­kolája (dunavecsei Petőfi Sán­dor Általános Iskola) 93 ezer fo­rint értékű színes televíziót ve­hetett át. A Közlekedési és Vízügyi Mi­nisztérium különdíjait Taffemer Tamás minisztériumi szakrefe­rens nyújtotta át Fészki Barna­básnak (Békés megye) és isko­lája (gyulai Bay Zoltán Általános Iskola) képviselőjének. A drégelypalánki Csósza Do­minikát a Nógrád Megyei Bal­eset-megelőzési Bizottság nevé­ben Hegedűs János főkapitány­helyettes különdíjjal jutalmazta. A nem díjazott versenyzők­nek dr. Angyal Dávid alpolgár­mester Salgótarján megyei jogú város ajándékával kedveske­dett. A színvonalas rendezés, a tar­talmas verseny, a kényelmes el­helyezés, a kulturált szórakozás tovább öregbítette a rendezők és a közreműködők jó hírnevét. KÁVÉHAZAK MÚLTJA ÉS JELENE. Stílusos témát tűzött napirendjére a minap Salgótarjánban a me­gyei könyvtárban működő Gerelyes Endre irodalmi kávéház. A bevezető előadást dr. Saly Noémi iroda­lomtörténész, kávéházológus (balra) tartotta. Jobbra Nógrádi Béláné, az irodalmi kávéházi rendezvé­nyek főszervezője. ______________________________________________________________________^6,^^ N ógrád kiemelten kullancsveszélyes (Folytatás az 1. oldalról) feje beszakad, célszerű gyorsan A védekezéssel kapcsolatban A javasolt módszer a kullancs ki- felkeresni a legközelebbi orvosi a hozzáértők azt ajánlják, a sza- húzása, amennyiben a kártevő rendelőt. badba, erdőkbe induló kirándu­lók zárt ruházatuk­kal eleve védekezze­nek a kullancscsípé­sek ellen. Célszerű hosszúnadrágot vi­selni, az inget, trikót betűrni, sőt, lehető­ség szerint sapka vi­selése is ajánlott. Ja­vasolt a különféle ro­varriasztó szerek használata is, me­lyek dezodor vagy krém formájában egyaránt kaphatók. A kirándulás, sza­badban tett séta után elengedhetetlen a teljes testfelület - el­sősorban a hajlatok - ellenőrzése. T. G. KIÖILILÄK) Vírusos agyvelőgyulladás: 1-2 hét lappangási idő után jelentkeznek a tüne­tek: láz, fejfájás, rossz közérzet, hányás, gyengeség. Jellegzetes tünet a nyak­izmok elmerevedése. Szélsőséges esetben szívelégtelenséget és halált is okoz­hat. A betegség ellen többlépcsős védőoltást kérésre a háziorvosok adnak. Lyme-kór: Jellegzetes tünete a csípés helyén keletkező kör alakú bőrpír, melyet influenzás tünetek kísérhetnek. Fontos korai felismerése, mivel kezdeti stádi­umban antibiotikumos kezeléssel jól gyógyítható. Kezeletlenség esetén króni­kus lefolyásúvá válhat, szív- és idegrendszeri, ízületi problémákat okozhat. Barbesiosis: Magyarországon elenyészően ritka, a Balkánon jóval gyakoribb kullancs által terjesztett betegség. Magas lázzal, fejfájással jár, elsősorban a vö- rösvérsejteket károsítja. Ehrlichiosis: Szintén rendkívül ritka, lázzal, idegrendszeri tünetekkel járó be­tegség. Az esetek 2 százalékában halálos kimenetelű lehet. sodik helyen Pádár Fanni, a bátonyterenyei Erkel Ferenc Általános és Alapfokú Művé­szeti Iskola elsőse, harmadikon Boros Bá-

Next

/
Thumbnails
Contents