Nógrád Megyei Hírlap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-29 / 123. szám
2002. MÁJUS 29., SZERDA, XIII. ÉVFOLYAM, 123 SZÁM KÖZÉLETI NAPILÁP ÁRA: 58 FORINT ELŐFIZETVE: 47 FORINT InöISIp! Harminc év után a régi falak között A Kiss Árpád Általános Iskola Balassagyarmat egyik legfestőibb környezetben lévő tanítási intézete. Azok számára, akik a napokban 30 éves osztálytalálkozóra érkeztek ide, örökre az egykori „Bajcsy” marad. Több zöld és virág Nagylócon Parkosítás, virágosítás kezdődött meg a napokban Nagylócon. A közterületeket érintő munkálatok első szakaszában főként a temetőben dolgoztak, illetve dolgoznak: a bevezető út két oldalán tujákat telepítettek, a kerítés mentén az elkövetkezendő napokban virágosítanak. A falu különböző pontjain edénybe ültetett virágos növényeket helyeznek el, a lakott terület végén pedig (ahol bányai helyreállítási munkálatokat végeztek) kis pihenőparkot létesítenek. A községhez tartozó Zsunypuszta közterületén is lesznek változások: a nagylóci önkormányzat a tervbe vett kopjafa állítását készíti elő, az emlékhelyet az első és második világháború áldozatainak tiszteletére alakítják majd ki. ■ Két súlyos sérült Jobbágyi után, a 21-es főúton súlyos közúti baleset történt kedden délelőtt fél 11-kor. K. László 38 éves zagyvapálfalvai lakos Hatvan felé haladva személyautójával egy kis tehergépkocsit akart megelőzni, ebben megzavarta őt egy szintén előzni szándékozó másik személy- gépkocsi, három jármű ütközött. Az árokba borult K. László és az apci K. Ferencié súlyos, a zagyvaszántói M. Éva könnyű sérülést szenvedett. ■ KÉTSZÁZÖTVEN AJÁNDÉKKOSÁR AZ ÁFÉSZTÖL. Tízezer forint értékű ajándékkosarakat vehettek át tegnap azok a szerencsés vásárlók, akik részt vettek a coop-üzletekben április 5-től május 2-ig meghirdetett országos akcióban, s kétezer forint felett vásároltak, majd blokkjukat bedobták a szerencseládikába. Az „5x50 ajándékkosár Önre vár” szlogennel elindított akcióban a Salgó Center Coop Rt. területén négy szerencsés vásárló nyert gazdagon megrakott ajándékkosarat. Közülük hárman - Marcsok Jánosné, Barna Jánosné és Dobrocsi Zoltánná - az ötéves születésnapját ünneplő zagyvapálfalvai 19. számú maxi coop ABC-ben vehette át megérdemelt nyereményét, amelyet Sisa József, az rt. kereskedelmi és marketing-igazgatóhelyettese adott át. ________________________fotó, cyuriáh tibor K isiskolások remek rajzai Tegnap rendezték meg a József Attila Művelődési Központban az OTP Garancia Biztosító Rt. és a Nógrád Megyei Hírlap alsó tagozatos általános iskolások számára kiírt „Tavaszi rajzpályázat” eredményhirdetését. Kihívás napja tíz településen Nógrád megye az idén is részt vesz a „Kihívás napja” szabadidős sportrendezvényen. A versenyre tíz település nevezett, s ezeken a helyeken ma lehet teljesíteni a negyedórás mozgásokat, amelyek igazolásai később még sokat érhetnek. Kullancsok: Nógrád kiemelt veszélyben A megyében az országos átlagot magasan felülmúlva diagnosztizálnak Lyme-kóros eseteket Világ-képek Egyházasgergén A kiállított gyönyörű alkotások meg is vásárolhatók FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Nem mindennapi eseménynek adott otthont tegnap Egyházasgerge község általános iskolája. Képzőművészeti vándorkiállítást nyitott meg Kéri Zoltán, az intézmény igazgatója, aki különösen aktuális kérdéseket vetett fel nem mindennapi megnyitó beszédében. „Más képek - képmások”. Ez szinte mottója lehetne annak a tárlatnak, ami az iskola folyosóinak falát díszítette. A látványos kiállítás célja kettős: egyrészt vándorkiállítás keretében minden részt vevő településen arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a hátrányok megfelelő lehetőségek biztosítása esetén akár előnyökké kovácsolhatok. Másrészt a képek értékesítéséből származó bevételt a részt vevő intézmények támogatására fordítják. Minden kép gyermekek alkotása, tevékeny fiatalok munkája. Ez a kiállítás egy kicsit mégis más A másság miatt különleges. A különlegessége miatt más. Hisszük, hogy a személyre szabott oktatás érvényre juttatja és kibontakoztatja a gyerekek alkotó fantáziáját és tehetségét - mondta Kéri Zoltán. A kiállításra az Ec-Pec Alapítvány azon speciális iskoláknak és normál iskolák kis létszámú osztályainak alkotóit hívta meg, akik az alapítvány közoktatási, illetve Phare-programjában együttműködő partnerek. Ezen iskolák a kiállítás sorrendjében a következők: Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Szakiskola, Pécs, Kiskőrös speciális óvodája és általános iskolája, a Gárdonyi Géza Általános Iskola Debrecenből; a Napköziotthonos Óvoda és Általános Iskola .Pocsajról, a Fazola Henrik Általános Iskola Miskolcról és az otthont adó Egyházasgergei Általános Iskola. A megnyitó után Balázs János verseiből az iskola diákjai adtak elő, majd a kis Cinege néptánc- csoport palóc táncokkal szórakoztatta a megjelenteket, ezután pedig Czemy Zsuzsa, az alapítvány hálózati menedzserének kiállításköszöntő gondolata hangzottak el. A szakemberek szerint a késő tavasz, az első nyári hónapok a kullancsok által okozott betegségek abszolút szezonja. Nógrád az ország lefertőzöttebb megyéjének tekinthető: az országban itt regisztrálják a legtöbb Lyme-kóros pácienst.- Nógrád megye mind a kullancs által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás, mind a Lyme-kór tekintetében kifejezetten fertőzött - mondta el lapunknak dr. Pálosi Béla, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Nógrád megyei intézetének főorvosa. A problémát idén tovább fokozza, hogy a megyében ennek ellenére nem zajlik szervezett, „intézményes” kullancsirtás. Mint a főorvos hozzáteszi, a kockázat csökkentése érdekében a megyei nyári ifjúsági táborok szervezőit a tisztiorvosi szolgálat rendszeresen felszólítja az irtásra. Pálosi Béla szerint egyébként a táborvezetők minden bizonnyal el is végzik feladatukat, mivel a táborokkal kapcsolatban mindeddig nem jeleztek fertőzéseket. Mindezek mellett azonban tény, hogy az ÁNTSZ kimutatásai szerint Nógrádban országos szinten messzemenően a legtöbb Lyme-kóros esetet regisztrálják: a megyében az országos átlag háromszorosát éri el a betegség előfordulási gyakorisága. A népességhez arányítva ugyancsak a negatív csúcstartók között szerepel Nógrád a kullancs által okozott vírusos agyvelőgyulladások előfordulási számában is. A kullancsok által okozott megbetegedések szezonja elsősorban a késő tavasz és a nyár időszakára tehető, a legtöbb esetet június-július hónapokban jelentik. Ennek ellenére nem árt tudni azt sem, hogy a kullancsok aktivitása már a tavaszi hónapokban (március-április) megkezdődik és egészen az első őszi fagyok beálltáig tart. A kullancsot - tanácsolják a szakemberek - annak csípése után minél rövidebb idő alatt el kell távolítani. A korábban megfelelőnek tekintett módszereket - a kártevő olajjal, vízzel való bekenése - kifejezetten nem ajánlják, mivel ilyen esetekben a haldokló állat fertőzött béltartalmát is a szervezetbe juttatja, jelentősen növelve ezzel a fertőződés veszélyét. (Folytatás a 3. oldalon) GYERMEKRAJZOK ÁRUHÁZAKBAN. Még megtekinthetők Salgótarjánban, a Pécskő Áruházban, Balassagyarmaton pedig az Ipoly Áruházban a legjobbnak tartott gyermekrajzok, melyeket az áruházak vezetése választott ki a több mint 370 beérkezett pályázatból - tájékoztat- ta munkatársunkat dr. Institórisz András, a Nógrádker Kft, ügyvezető igazgatója. ________________________________________________■ K üldöttközgyűlés A Nógrád Megyei Mezőgazda- sági Termelők Érdekvédelmi Szövetsége május 31-én, pénteken délelőtt 9.30 órai kezdettel Salgótarjánban, a Technika Házában (MTESZ-székház) tartja küldött- közgyűlését. A megjelenőket Deák Pál, a szövetség titkára tájékoztatja a mezőgazdasági szövetkezetek, gazdasági társaságok, valamint a szövetség 2001. évi tevékenységéről. Hasonlóképpen tájékoztatót tart a felügyelőbizottság is. A küldöttek megtárgyalják még a szövetség ez évre szóló munka- programját, a munkatervet és a költségvetést. Hunyadi-nap Varsányban A királyi névadó emlékére az első Hunyadi-napot rendezi meg május utolsó napján, pénteken a varsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola. A reggel nyolckor kezdődő, lovagi játékokat, versenyeket a már jó előre megválasztott királyi pár, Mátyás és Beatrix nyitja meg apródjai, udvarhölgyei jelenlétében. Ezután naphosszat tart a nemes megmérettetés - Mátyás-kép színezése, a róla szóló monda, jelenetek bemutatója, kő- és nyíldobáló verseny, rajz készítése - melyek során Kinizsi Pál megszemélyesítője is próbára teszi erejét. A versenyzők tánctudása is megmé- retteük, majd udvari bál szórakoztatja a jelenlévőket.