Nógrád Megyei Hírlap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-30 / 75. szám
2002. MÁRCIUS 30., SZOMBAT XIII. ÉVFOLYAM, 75. SZÁM KÖZÉLETI NAPILAP ÁRA: 58 FORINT ELŐFIZETVE: 47 FORINT Észak-M agyarország LEGNAGYOBB ruházati áruháza Nem tanították meg másra, csak dolgozni Margit néni, a kilencvenéves, gyermektelen házasságok után kétszer megözvegyülve éli az életét mihálygergei otthonában. Húsvét- ra már februárban kezdte a készülődést. • Gyűjtse össze a Star Áruház elsőoldalas (monoklis) reklámjában talál• ható csillagokat, ragassza fel egy papírra, s az adott hét (ezt római szám • jelzi) utáni hétlön (ezúttal a Húsvét miatt kedden) beválthatja egy vásárlás• nál az áruház bármely osztályán. A kedvezmény mértéke megegyezik a fel• ragasztott csillagokban olvasható arab számok összegével. Gyűjtse össze mind a hat, szlogent tartalmazó szelvényt, így összesen 21 százalékos ked- • vezményt élvezhet a kedves vásárló. A kedvezmény tízezer forint feletti vá- • sáriás esetén egy vásárlásra jogosít (akciós termékekre viszont nem vo- * natkozik!), s mindig a következő hét hétfőjén érvényesíthető, de több csil- • lag kollekció több vásárlást könnyíthet meg, ezért érdemes akár duplán vá- • sárolni a Nógrád Megyei Hírlapot. A Starban mindenkinek van szerencse- * csillaga! Bővebb információ kérhető a 423-174-es telefonszámon. Ne feledje: A minőség garantált • Húsvéti fesztivál Nyári időszámítás Vasárnap, március 31-én kezdődik a nyári időszámítás, hivatalosan hajnali 2 órakor állítják át 3- ra az óramutatókat. Az idén fordul elő hetedik alkalommal, hogy az Európai Parlament és az Európai Unió döntésével megegyezően a korábban szokásosnál egy hónappal tovább, október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás. Az órák állítása nem érinti a MÁV, a Volán és a Mahart menetrendjét. Az óraigazítás éjszakáján a nemzetközi vonatok közül a Dacia expressz mindkét járatát Békéscsabán éri az átállítás, ezért mindkét szerelvény 60 perces várakozás után folytathatja útját. A belföldi forgalomban egy járat érintett: a Füzesabonyból Budapestre éjjel 2 óra 55 órakor induló személyvonat 5 perces várakozás után indul útnak. A Volán nemzetközi járatai közül néhány az átállás időpontjában egy órát várakozik. ■ Az ünnep mindkét napján színes program szórakoztatja a látogatókat Hollókőn, az Ófaluban. Vasárnap fél tízkor szabadtéri misével veszi kezdetét az eseménysor, a fesztivál díszvendége, Écsi Gyöngyi népdalénekes, előadóművész közreműködésével, ételszenteléssel, Vannak, akik nem tartják be az országos tűzgyújtási tilalmat. Nógrád megyében tegnap is több tűzesethez riasztották a tűzoltókat. Litkén 50 hektárnyi fű és bozótos égett, a lángok több telefonoszlopba is belakap- tak. Mihálygergén 8 hektáron száraz fűben és bozótosban pusztított a vörös kakas, hasonló ok miatt riasztották a tűzoltókat körmenettel. Ezután a helybeli, környékbeli, és a megye más részéről érkező hagyományőrző csoportok, együttesek lépnek fel, s természetesen a locsolko- dás, tojásfestés és kézműves foglalkozások sem maradnak el. A rendezvény belépődíjas. salgótarjáni, herencsényi és balassagyarmati esetekhez. A megyén kívülre, Mátraballa és Mátraderecske közötti tűzhöz is kivonultak a salgótarjáni tűzoltók. Bár nem egy esetben tetten érhető a felelőtlenség, akár szándékosság is, felelősségre vonható személyt a - lánglovagok tapasztalatai szerint - tűzesetek helyszínén nem lehet találni. Felelőtlenek, gyújtogatok Nem tartják be a tűzgyújtási tilalmat TEREPJÁRÓ, MÁSKÉPPEN. A salgótarjáni József Attila Művelődési Központban csütörtökön nyílt meg munkatársunk, Faragó Zoltán (képünkön balra) „Négy évszaknyi barangolás” című fotókiállítása. A tekintélyes létszámú vendégsereg előtt lapunk felelős szerkesztője, dr. Csongrády Béla (jobbra) méltatta az alkotásokat. A felvételeket Homoga József, a Nógrád Megyei Fotóklub vezetője válogatta össze a tárlatra. (RÉSZLETEK A 2. OLDALON.) fotói rigót. „Piros tojást várok” Fenti címmel vidám, húsvétvá- ró versenyen mérték össze locsolóvers tudásukat, ügyességüket két napja az egyházasgergei általános iskolások. Áz ezt megelőző nap délutánján ünnepi játszóházban gyakorolhatták a tojásfestés fogásait. A legjobb teljesítményt nyújtó tanulói csoport a textilnyuszi díjat, a tanárok csapata pedig a húsvéti tortát nyerte el. Ma már vállalja, hogy cigány Tanalni akar, hogy maga alakíthassa életét, ne a hagyományok A történet 1996-ban kezdődött, amikor Antalné Prezenszki Piroska népművelő vezetésével eíső ízben rendeztek Pásztón nyári tábort a tehetséges cigánygyermekek számára. A város két általános iskolájától kért javaslatot, kik azok a gyerekek, akik jó tanulók, közösségi munkájuk alapján megérdemlik a jutalomtáborozást. Ezen a listán szerepelt Sárközi Dalma is, aki akkor nyolcadikos volt. Szorgalmas, jó képességű gyermekként jellemezték tanárai, amit a tábor alkalmával be is bizonyított.- Szinte mindjárt első számú segítővé vált - emlékszik vissza Antalné Prezenszki Piroska. - Segédkezett a tízórai, ebéd, uzsonna szétosztásánál, összefogta a kicsiket, a közös programokban aktívan részt vett. Az első tábort követően is rendszeres résztvevő maradt, igaz, már nem mint „táborlakó”, hanem mint kortárs segítő. Dalma nem tanult tovább az általános iskola után, egyfelől a hagyomány, másfelől egészségügyi problémák miatt, egészen pontosan a szemével voltak bajok, csökkentlátó. Barátai - Jusztin Melinda, Vidák Melinda - azonban addig ösztönözték a továbbtanulásra, amíg ráadta a fejét, szerencsére szülei is elengedték. Elvégezte a gyermek- és ifjúság-felügyelői tanfolyamot, és sikerült állást is találnia (Folytatás a 3. oldalon) A lttvIalfimhÁli _ Kampányhajrá: mit mond a szakértő? - Betiltott termékek: az olcsóság bosszúja I28l laiOIIIuDl* - Bérek: az európai átlagtól fényévekre - Foci NB I: eladó-e idén Is a feljutó hely? TnTíTI'plIi'ptíi n lí'fi.ylí'pTiíííiRn'tVl, TIn\/i ár: Ft Színházjárók A becskei Móra Ferenc Általános Iskola és Óvoda 65 ezer forintot nyert az Oktatási Minisztérium által meghirdetett „Kistelepülések tanulóinak színházba utaztatásához nyújtott támogatás” című pályázatán. A pénz valamivel több mint egyharmadából huszonnégy színházjegyet vásároltak, s az alsó tagozatos iskola valamennyi tanulója megtekintette a budapesti Vígszínházban az „Óz, a csodák csodája” című nagy sikerű előadást. Gránátot találtak Feltehetően egy, a második világháborúból visszamaradt, sérült tojásgránátot találtak tegnap délelőtt Szurdokpüspökiben a község külterületén. Egy erdős részben, a remetebarlangként ismert helyen végeztek takarítást, amikor a sérült robbanószerkezetre bukkantak. A munkálatokat azonnal felfüggesztették és értesítették a tűzszerészeket. A szakemberek helyszínre érkezéséig az önkormányzat gondoskodik a terület őrzéséről.