Nógrád Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-03 / 2. szám
2002. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK SPORT TÜKÖR Nógrád Megyei Hírlap - 11. oldal A harmadik helyről várják a tavaszi folytatást Mérlegen a Salgótarjáni Építők KC NB Il-es férfi kézilabdacsapata A férfi kézilabda NB II Északi csoportjában a Salgótarjáni Építők KC csapata a harmadik helyen zárta a 2001-2002-es bajnokság őszi szezonját. A harmincegyedik NB-s bajnokságában remek őszi eredményt elérő együttes szerepléséről Szabó Attila edzővel beszélgettünk. senyben hátrább végzünk, akkor még jobb eredményt érhettünk volna el.- Mely játékosok teljesítményével vagy elégedett? denki igyekezett. Közülük a legegyenletesebb teljesítményt Berta Sándor nyújtotta, aki visszatérte után a bal szélen jól helyettesítette Rácz Viktort. Sok gólt szerzett Lőrik Tamás, Márta Ferenc és Petrecz- ky Tibor. Továbbá meg kell említeni még Molnár Ferencet, aki szintén nagy hasznára volt a csapatnak, s nagy rutinjával jól összefogta a társaságot.- Az ifjúsági csapat szintén a te vezetéseddel az első helyről várja tavaszi folytatást.- Augusztus 21-én kezdtük el a felkészülést - kezdte Szabó Attila. - Elsőként heti négy, majd szeptember elejétől három foglalkozást tartottunk a városi sportcsarnokban. A bajnokságra való ráhangolódás nem volt zökkenőmentes: elsősorban munkahelyi elfoglaltság és üdülés miatt, illetve voltak olyanok, akik akarat hiánya miatt nem vettek részt a közös munkában. Ezért csak csapatrészekkel gyakoroltunk és csak kevés edzőmérkőzést tudtunk játszani.- Milyen céllal vágott neki a csapat a 2001-2002-es bajnokságnak?- Ismerve ellenfeleink játékerejét, úgy gondoltam, hogy a mi játékosállományunkkal a középmezőnyben való szereplésre van reális esélyünk. Célunk volt a jó középcsapattá válás, valamint a fiatalok beépítése a csapatba.- Az együttes eddig túlteljesítette a tervet. Miként értékeled az elért harmadik helyet?- Úgy gondolom, hogy a csapat erőn felül teljesített. Jóval jobb teljesítményt nyújtott a gárda, mint amilyenre az előjelekből számítani lehetett. A realitáshoz hozzátartozik az is, hogy az ellenfelektől is többet vártunk. A három idegenbeli vereségünkből a Gyöngyös- solymos elleni első mérkőzés hozható lett volna, de itt jelentkezett a felkészülésnek a hiányossága. A másik két vereségünket (Solymár, Mogyoród) a kishitűségünk okozta, vagyis nem hittük el, hogy akár nyerhetünk is. A tíz bajnoki mérkőzés nagy részében támadásban mutattunk többet, ezt mutatja, hogy mi lőttük a mezőnyben a legtöbb gólt. A védekezésünk viszont tócsit gyengébbre sikeredett a vártnál. Erre jellemző, hogy régen fordult elő, hogy sportszerűségi versenyben elsők legyünk, amit nem biztos, hogy én pozitívumként élek meg. Ugyanis ez azt mutatja, hogy nem voltunk mindig elég kemények védekezésben. Talán ha a sportszerűségi ver- Az ősz folyamán a pályára lépett játékosok közül min- Igen, mely nagy öröm számomra. Tavasszal is hasonlóan szeretnénk szerepelni, és bajnoki címmel ünnepelni. Tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű feladat, de bízom a fiúkban, hogy mindent megtesznek majd a sikerért. Ez egy olyan egységes együttes, amelyre lehet építeni a következő években. Persze ehhez az szükséges, hogy továbbra is jó legyen a hozzáállásuk az edzéseken és mérkőzéseken, valamint megmaradjanak a csapat mellett.- Mikor kezditek el a felkészülést a március 10-én induló bajnoki rajtra?- Január közepén kezdjük az alapozást az ifjúsági csapattal együtt. Fokozatosan térünk át a labdás technikai-taktikai feladatok összecsiszolására. A körülményeinkhez képest szeretnénk minél több edzőmérkőzést játszani, hogy mindkét csapatunk meg tudja őrizni az őszszel megszerzett pozícióját. Végezetül ezúton is szeretném megköszönni minden támogatónknak, hogy hozzájárultak csapataink eredményes szerepléséhez, remélem, hogy tavasz- szal is számíthatunk a segítségükre. A SZAMOK TÜKRÉBEN Felnőttek 3. St. Építők 10 7 0 3 269-255 14 Otthon 5 5 0 0 157-12610 Idegenben 5 2 0 3112-127 4 A mezőnyben az Építők lőtte a legtöbb gólt (269), míg a kapott gólok tekintetében (255) a kilencedik helyet foglalja el. A mérkőzésenkénti lőtt gól átlaga 26,9, a kapott góloknál pedig 25,5. Összesen 53 hétméterest ítéltek javukra, ebből 41-et értékesítettek, míg ellenük 31-ből 25- ször voltak eredményesek az ellenfelek. Sokat javultak sport- szerűségben, ezt mutatja, hogy a legkevesebb hibaponttal (154) az első helyen állnak a versenyben. A játékosok 24 sárga lapos figyelmeztetésben részesültek, 23 kétperces kiállítást kaptak és két játékos került a kizárás sorsára. Az őszi szezonban az alábbi húsz játékos lépett pályára (zárójelben a mérkőzések száma): Kongorácz Tamás (6), Fürjész Ádám (8), Igliczki Róbert (4), Kiss János (2) - kapusok, Berta Sándor (10), Kecskés József (10), Lőrik Tamás (10), Riba Róbert (10), Petreczky Tibor (10), Kisbalázs Tibor (10), Farkas Róbert (9), Márta Ferenc (8), Szabó Sándor (8), Molnár Ferenc (7), Pálfi Gábor (7), Molnár Károly (5), Bognár Attila (3), Komendánt Sándor (2, Pádár Tibor (2), Szummer Károly (2). A megszerzett 269 gólon az alábbiak osztoztak: Lőrik Tamás 65, Márta Ferenc 43, Petreczky Tibor 39, Berta Sándor 38, Molnár Ferenc 37, Riba Róbert 21, Kecskés József 11, Pálfi Gábor, Farkas Róbert 5-5, Kisbalázs Tibor 4, Bognár Attila 1. Ifjúságiak 1.a Építők 98 1 0 337-226 17 Otthon 54 1 0 175-123 9 Idegenben 4 4 0 0162-103 8 Az őszi szezonban az alábbi tizennégy játékos lépett pályára: Fürjész Ádám, Letovai Szabolcs - kapusok, Bognár Attila, Szabó Sándor, Pálfi Gábor, Molnár Károly, Szabó Aladár, Bobrovics" Ádám, Kajsza Tamás, Bognár Péter, Lilinger Balázs, Varga Gábor, Kovács Gergő, Áfra Gábor - mezőnyjátékosok. A megszerzett 337 gólon az alábbiak osztoztak: Bognár Attila 85 gól, Szabó Sándor 79, Pálfi Gábor 67, Molnár Károly 39, Szabó Aladár 24, Bobrovics Ádám 14, Lilinger Balázs 12, Bognár Péter, Kajsza Tamás 5-5, Varga Gábor 3, Kovács Gergő 2, Áfra Gábor, Fürjész Ádám 1-1. SPORTTURMIX ROMEO A LEGDRÁGÁBB A spanyolországi edzőtábor kezdetéig, azaz január 9-ig vár Bemardo Rómeóra a Hamburger SV. Amennyiben sikerül 11,5 millió euróért leigazolni az argentin csatárt, ő lesz a német klub történetének legdrágább játékosa. - Romeo azt mondta, hogy szívesen jönne hozzánk, de ehhez szükség van a San Lorenzo beleegyezésére is - nyilatkozta Holger Hieronymus sportigazgató. - A menedzsere az elmúlt napokban tárgyalt jelenlegi klubjának vezetőivel, ám ennek a megbeszélésnek az eredményét nem ismerjük. A 24 éves támadóra hároméves szerződés és évi 1,7 millió eurós fizetés vár Hamburgban. Romeo az elmúlt két idényben egyformán 28-28 gólt szerzett a San Lorenzo színeiben. TYSON BOTRÁNYA Újabb tettlegességbe bonyolódott Mike Tyson, az egykori világbajnok nehézsúlyú profi ökölvívó. A botrányairól (is) elhíresült amerikai ezúttal egy havannai szállodában randalírozott. Tyson dührohamot kapott, amikor a liftből kilépve meglátta a rá váró újságírókat: felemelt ököllel, ordítva indult meg feléjük, s a hall díszleteként szolgáló üveggolyókkal dobálta meg őket. A Kubában nyaraló Tyson korábban három évet ült börtönben, sőt jelenleg is eljárás folyik ellene, mivel július 16-án állítólag megerőszakolt egy 50 éves nőt. MIKROFON MÖGÖTT Ötödik olimpiájára készül Gunda Niemann-Stimemann, de Salt Lake City-ben - mivel anyai örömök elé néz - csak kommentátorként lesz jelen a gyorskorcsolyázás német „nagyasszonya”. - Teljesen más a riporterállásból követni az eseményeket. Egyelőre nem kívánok szakmát váltani, de a pályafutásom befejezése után elképzelhető, hogy elszegődöm majd valamelyik tévéhez - mondta a háromszoros olimpiai és 19-szeres világbajnok, aki a ZDF munkatársaként utazik az ötkarikás játékokra. A 35 éves klasszis azt is elárulta, hogy ha terhessége miatt éppen gyengébbnek érzi magát, nem kell majd kamera elé állnia. Ez azonban nem tűnik valószínűnek, hiszen mindennap 10 kilométert fut, hogy megőrizze formáját. Szlovákiában is „császárok” Losonc villámbajnoka lett Egyed András Valóságos sakkdömping folyik az utóbbi hónapokban, tornáról tornára járnak megyénk, azon belül is elsősorban Salgótarján „gondolkodóművészei”. A megyei és országos sikerek mellett most a szomszédos Szlovákiában is letették névjegyüket városunk legjobb „schnellezői”. Losoncon szomszédolt a 2001-es év utolsó vasárnapján a Garancia Salgótarján ob lies csapatának három erőssége, a megyebajnok Egyed András, egyetlen FIDE-meste- rünk Istvanovszki Kálmán és a hasonló címekkel egyelőre még nem rendelkező, ám egyszerűen csak jól sakkozó Szabó Ervin. Nem akármilyen „spílerek” áhítoztak skalpjaikra Losonc nyílt villámsakkbajnokságán, hisz a város csapata több éve a szlovák szuperligában szerepel, és néhány játékosa nálunk sem ismeretlen, ugyanis rendszeresen besegítenek a „garanciások” bajnoki csapatküzdelmeibe. Egyszóval nem akármilyen 5-5 perces párharcok vártak a 14 résztvevőre a körmérkőzések során. Ennek ellenére sima vendégsiker született, mert a bombaformában játszó Egyed úgy lett bajnok, hogy mindössze fél pontot engedett át másnak, azt is a 12 ponttal második helyen végző, és nála egyszer többet remiző Istvanovszkinak. A már fent említett, és a Salgótarján csapatában is légióskodó Szamos Sándor (10,5 pont) valamint Pál Péter (9,5) lett a harmadik és negyedik, Szabó 7,5 pontot szerezve hatodik- ként zárt. ___________^ satis R ogge mindent támogat, ami hasznos A doppingolást nem lehet megszüntetni ______Labdarúgó-történetek Salgótarjánból (5.)______ „A fondorlatos folytatás...” A doppingellenes harcban nem lehet győzni, ennek ellenére folytatni kell a küzdelmet. Ezt Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke mondta.- A sport soha nem lesz teljesen tiszta, a mainál azonban tisztábbá válhat. Ha a háborút nem is, több csatát azért megnyerhetünk - jelentette ki. A világ első számú sportdiplomatája szerint a sport a társadalom tükörképe, így nem meglepő, hogy ezen a területen is előfordul csalás. A teljesítményfokozó szerek használata ellen, mint mondta, mindenképpen küzdeni kell. A legjobb módszer pedig a kutatások folytatása, az ellenőrzések szigorítása, illetve a felvilágosítás lehet.- Mindent támogatok, ami hasznos - jelentette ki. A NOB- elnök a Salt Lake City-i játékokkal kapcsolatos félelmeit is megosztotta az olvasókkal. Szerinte az amerikaiak ugyan mindent elkövettek a biztonságért, így sem lehet azonban garantálni, hogy problémamentesen zajlik le az olimpia. - Csak remélni tudom, hogy minden rendben lesz. ...Szabó Albin számára folytatódott, aki komoly atrocitásoknak lett kitéve a későbbiek során. Gyanússá vált a hatóságok szemében. A belügyi szervek - Szabó Elemér cselekedete, valamint az ő jugoszláviai útjának okán és ürügyén - letartóztatták, vádolták, meghurcolták. Annak ellenére élt vele szemben a gyanú és a bizalmatlanság, hogy teljesen legálisan - a Magyar Népköztársaság érvényes úüevelének birtokában volt a szomszédos Jugoszláviában. * * * Hazatérte után az ÁVH kezére került, s hat hónapot töltött annak Liget utcai fogdájában Salgótarjánban, méghozzá teljesen „szabályos” ítélet alapján. Feleségével csupán annyit közöltek az illetékesek - Szabó Albin szavaival élve: „eléggé képmutató módon” - hogy a férje már nincs Magyarországon. Elszökött, megszökött, Jugoszláviába távozott. Követték, üldözték, „de nem érték utol”. így hát „odavan”. Pedig itt volt Salgó- tarjánban a Liget utcai fogdában, közel a családjához. * * * Szabó Albin letartóztatása szervezetten, az akkori idők konspirá- ciós szabályainak megfelelően történt, akár egy izgalmas krimit lehetne belőle szerkeszteni. Szabó Albin ennek a napnak a reggelén is pontosan érkezett munkahelyére. Alig foglalta el azonban a helyét, máris hívatták. Főnöke közölte vele, hogy berendelték a miskolci területi központba, azonnal indulnia kell... Furcsállotta nagyon a dolgot, mégpedig azért, mert aznap hétfő volt és nem szerda. Merthogy mindig szerda volt az a nap, amikor jelenteni és elszámolni kellett a területi központnak. Rossz előérzettel indult útnak, de fegyelmezett ember lévén tudta, ha menni kell, akkor menni kell! Ment a szokásos módon, vonattal. Előbb Hatvanba, majd átszállás után tovább a borsodi megyeszékhelyre. * * * A vonaton semmi különös nem történt. Csupán annyi, hogy felfigyelt egy ismerős ÁVH-s katonára, aki állandóan fel-alá mászkált és tüntetőén elnézett a feje felett. Mikor azonban Hatvanban elhagyta a szerelvényt, s az állomás épületének irányában indult, egy ismeretlen civil ruhás férfi lépett mellé és egészen halkan a fülébe súgta:- Jöjjön az állomás mögé, beszélni akarunk magával! Ment. Az állomás épülete mögött egy autót látott a fal mellett közvetlenül.- Szálljon be! - szólt rá most egy másik ismeretlen, aki elöl, a- jármű kerekénél állt és várakozott. A nyitott hátsó ajtón át szó nélkül a gépkocsiba lépett. A nagyon sötét színű, talán fekete autóba, amelynek ablakaiból nem lehetett kilátni. „Ugyan hová visznek?” - futott át agyán a kérdés, még mielőtt elindultak volna. Azt sejtette, hogy nem Miskolcra, a területi központba vezet majd az útjuk. Igaza lett. Salgótarjánba vitték vissza a Liget utcába, az ÁVH-s központba, ahol megindították és lefolytatták ellene az eljárást, ahol hat hónapig ette a fogva tartottak keserű kenyerét. *** A hat hónap eltelte után kiszabadult, és élte a magyar - a salgótarjáni - állampolgárok átlagos, mindennapi életét. Élt és dolgozott, nagyon-nagyon észrevéfie- nül. A történteket soha nem feledte, de mindenkinek hamar megbocsátott. Látszott ez akkor is, mikor az eseményeket e sorok írójának részletezte, taglalta a kiskocsmában, az egyik ablak melletti kerek asztalnál fröccsét kortyolgatva. Szabó Albin talán ekkor búcsúzott el végleg múltjától. (Vége!) ____ BOZÓ GYULA A Salgótarjáni Építők KC felnőttcsapata (állnak, balról): Harmos László elnök, Bognár Attila, Petreczky Tibor, Mulicza Ferenc technikai vezető, Kecskés József, Riba Róbert, Kisbalázs Tibor, Lőrik Tamás, Szabó Attila edző. Guggolnak: Igliczki Róbert, Farkas Róbert, Molnár Károly, Márta Ferenc, Berta Sándor, Pálfi Gábor, Fürjész Ádám, Molnár Ferenc.