Nógrád Megyei Hírlap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-03 / 2. szám
12. oldal - Nógrád Megyei Hírlap SPORT TÜKÖR 2002. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK SPORTTURMIX SAKKVERSENY NAGYLÓCON Az elmúlt év utolsó napjaiban rendezték meg Nagylócon a helyi egyéni sakkbajnokságot, amelyen tizenhat igazolt játékos vett részt. A verseny előtt Gyebnár Sándor, a nagylód egyesület szakosztályvezetője köszöntötte a résztvevőket, és megerősítette, hogy a csapat célja az új évben az ob II-ben való szereplés. Mivel a játékosállomány négy mesterjelölt leigazolásával jelentősen erősödött, valamint az anyagi feltételeket a helyi önkormányzat és szponzorok segítségével sikerült biztosítani, minden remény megvan az eredményes szereplésére. A rövid bevezető után kezdődhetett a viadal, melyen a játékvezető Lengyel István, a megyei sakkszövetség elnöke volt. A hétfordulós, svájd rendszerben bonyolított versenyt színvonalas küzdelemben Koltányi Imre nyerte hat ponttal, megelőzve az egyaránt öt-öt pontot gyűjtő, Gál Gábort és Halaj Andrást. A helyezettek mellett különjutalomban részesült a legidősebb résztvevő, a nyolcvanhárom éves Miklós Antal, valamint a két legifjabb induló, Kottáin Martin (7) és Szabó Zoltán (11). A legeredményesebb helyi sakkozónak Gyebnár Gyula bizonyult. MÁR KAPHATÓK A „GABORA-BELÉPŐK” Megkezdődött a jegyek árusítása, a tizenegyedik nemzetközi Gabora jótékonysági teremlabdarúgó-gálára, amelyet január tizenkettedikén és tizenharmadikán rendeznek a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. A belépők Salgótarjánban, a Volán távolsági buszpályaudvar jegypénztárában vásárolhatók meg, az egynapos tikettek hétszáz, míg a kétnaposak ezer forintba kerülnek. ÉVNYITÓ FUTÓVERSENY Szentendrén kerül megrendezésre, január hatodikán, vasárnap tizenegy órától a Téli Cross-5 versenysorozat idei első állomása. A Futapest Klub által szervezett viadalon két számban állhatnak rajthoz a versenyzők: a tizenkét kilométeres Euronova Cross-on korhatár nélkül bárki elindulhat, míg a négy kilométeres Palota Cross versenyszámban tizennégy év alatti, illetve feletti kategóriában mérhetik össze tudásukat a futni vágyók. CSÖKKENNEK A KERESETEK Üli Hoeness, a Bajnokok Ligája- és Klub Világ Kupa-győztes Bayern München menedzsere szerint a jövőben a labdarúgók kevesebbet fognak keresni. - A klubok bevételei csökkennek majd és nem lesz könnyű új pénzforrásokat találni - mondta Hoeness. Az új FIFA-szabály szerint legfeljebb hároméves szerződést lehet kötni egy játékossal és ez óvatosságra fogja inteni a csapatokat. SCHUMACHER BIZTOSÍTÁSA Michael Schumacher anyagilag már felkészült a Forma-1-es versenyzésből adódó veszélyekre: 90 millió eurós (22,5 milliárd forint) biztosítást kötött a 2002-es idényre. A négyszeres világbajnok a londoni Uoyd's-szal kötött szerződést, melynek értelmében végleges munkaképtelenség esetén 22, halálos baleset után pedig 11 millió eurót kap a családja. Ha ki kell hagynia egy futamot, 3,5 millióval lesz gazdagabb. Évi 50 millió eurós (12,5 milliárd forint) jövedelmével a Ferrari pilótája a legjobban kereső sportolók egyike. Eddigi legsúlyosabb balesete az 1999-ben Silverstone- ban elszenvedett lábtörése volt, emiatt a szezon második felében szinte egyáltalán nem versenyzett. HINGIST ÖSZTÖNZI HEWITT „ALKATI” PÉLDÁJA Az egykori világelső Martina Hingis számára ösztönzőleg hat, hogy a 2001-es szezon második felében a hozzá hasonlóan nem erőteniszt játszó Lleyton Hewitt uralkodott a férfiaknál. - Nagyon jó dolog, hogy az alacsonyabbak is sikeresek lehetnek. Hewitt bravúrjai serkentenek - mondta az 1,70 m magas svájci játékos, aki októberi bokaműtéte után a jövő heti sydneyi tornán tér vissza. Hingis legutóbb három évvel ezelőtt nyert Grand Slam-versenyt, azóta elsősorban szerényebb testi adottságai miatt csak döntőig jutott, négy alkalommal (1999: Roland Garros, US Open, 2000: Australian Open, 2001: Australian Open). Korábban sok sikert hozó technikás játéka már kevésnek bizonyult a rendkívül erős amerikaiakkal (Venus és Serena Williams, Lindsay Davenport, Jennifer Capriati) szemben. EDZŐKERESÉS EURÓPÁBAN A három hónapja az 1860 Münchentől menesztett Werner Lorant a török Fenerbahce labdarúgócsapatának első számú kiszemeltje a vezető edzői posztra. Az isztambuli klub alelnöke találkozott az 53 éves trénerrel, és csupán a szerződés időtartamáról nem sikerült megállapodniuk: az ajánlattevő csak fél, Lorant azonban legalább másfél évre kömé a kontraktust. A kilenc évig Münchenben dolgozó mester - aki után az angol Roy Hodgson a második számú jelölt - a karácsony előtt távozott Mustafa Denizlit váltaná a kispadon. A török újságokat máris élénken foglalkoztatja a német edző személye: a Fanatik elmeháborodottként, a visszafogottabb Fotomac túlságosan szókimondóként jellemezte. Az egyesület honlapja agresszív trénernek mutatja be, aki egyszer a volt klubja szakmai igazgatóját - finoman fogalmazva - gyáva nyúlnak nevezte. Tizenöt érem jutott Salgótarjánnak Országos sífutó- és biatlonbajnokság, Galyatető Az elmúlt év elején a bizonytalan hóviszonyok miatt nem tudták megrendezni egy korcsoportban sem az országos sífutó- és biatlonbajnokságot Ezek egy részét pótolta december utolsó napjaiban a Magyar Sí Szövetség. Sokak bánatára a biatlon sprint bajnokságot most sem lehetett - ezúttal a sűrű köd miatt - megtartani. Helyette országos sífutóversenyt rendeztek. A Galyatetőn megrendezett viadalon Salgótarjáni Petőfi DSE versenyzői hét arany, öt ezüst és a három bronzérmet szereztek. A galyatetői ob-től a salgótarjáni Petőfi DSE versenyzői közül néhányan betegség miatt maradtak távol, mások mostanra már felhagytak a kemény munkát és kitartást igénylő sportág űzésével. A még meglévő sífutók, biatlonosok - Vadas István, Vincze István, Máté Csaba, Vadas Szilvia és Földi Kornélia tanítványai - noha néhányan balszerencsésen versenyeztek, így is remekül szerepeltek, s összesen hét bajnoki aranyérem jutott Salgótarjánba: Dénes Bernadett, Verbói Nikolett, Smida Szabolcs, Oravecz Ferenc, Ráduly Dóra és nem utolsósorban Bekecs Zsuzsa jóvoltából. Az olimpiára készülő népszerű Beki biatlonban és sífutásban is magabiztosan nyert a szintén olimpikon miskolci Szőllősi Ivett, illetve a gyöngyösi Barna Márta előtt. A bajnokság érdekessége, hogy először nyert sífutásban országos bajnokságot kaposvári fiatal, a remek adottságokkal és családi háttérrel rendelkező ifjúsági korú Gyenessey Judit, aki a bajnokság előtt hosszú ideig az osztrák és az olasz Alpokban készült, s éppen a mi - szerényebb körülmények között edző - Ráduly Dórinkat szorította le a dobogó legfelső fokáról. Elkerülhető körülmények miatt is veszítettek aranyérmet a salgótarjániak. A tehetséges és szorgalmas Papp Ildikónak a junior biatlon ob-n elszakadt fegyverének hordszíja és vezető pozícióban kénytelen volt feladni a versenyt, míg Oravecz Ferenc az ifjúsági Il-es korcsoportban hosszabb közt teljesített az előírtnál, így megelőzte őt Patkós Zoltán, a Honvéd Zalka SE versenyzője. Ráduly Dóra biatlonban országos bajnok A Petőfi DSE versenyzőinek eredményei. Országos egyéni biatlon, felnőtt nők: országos bajnok: Bekecs Zsuzsa. Ifjúsági Oravecz Ferencz sífutásban lett első nők: országos bajnok: Ráduly Dóra. Ifi II., fiúk: 2. Oravecz Ferenc. Szabad stílusú sífutóbajnokság, felnőtt nők: országos bajnok: Bekecs Zsuzsa. Junior nők: 2. Papp Ildikó. Ifjúsági nők: 2. Ráduly Dóra. Ifi 11, fiúk: országos bajnok: Oravecz Ferenc. Serdülő /., fiúk: országos bajnok: Smida Szabolcs, 2. Reznicsek Balázs, 3. Kis-Simon Zsolt. Serdülő I., lányok: országos bajnok: Verbói Nikolett, 2. Sebó Adrienn, 3. Ruza Krisztina. Serdülő II., fiúk: 5. Molnár Bálint, 6. Juhász Dániel. Serdülő II., lányok: országos bajnok: Dénes Bernadett... 3. Kurucz Krisztina... 6. Sebó Anikó... 8. Bocskai Klaudia. Káosz az úszó maratonin Amikor a jó szándék fordítva sül el Remek hangulatú és jól szervezett versenyeken vettek részt már jó pár éve a salgótarjáni és balassagyarmati úszók a szlovákiai Nagykürtösön. Legutóbb, december végén is örömmel fogadták a Gagarin DSE és a Kék Delfin Úszóegylet tagjai a szives invitálást, és a néhány gyarmatival ellentétben a tarjáinak több mint húsz fővel keltek útra, a korai kezdés, és a csöppet sem kecsegtető útviszonyok ellenére. Az első meglepetés már azonnal a bemelegítés előtt mellbe vágta az érkezőket A - legalábbis a verseny monumentalitásához viszonyítva - parányi uszodában 20 egyesület félezernél több úszója próbált meg elhelyezkedni, és a 25 méteres medencében bemelegíteni. A „he- ringeffektus” miatt ez inkább a versenyzésre szokatlanul langyos víz miatt sikerült, de a neheze csak ezután jött. Az előnevezések ellenére nem volt rajtlista, a gyerekeket a szűk hely, a nyelvi nehézségek! és a szinte szünet nélkül dübörgő diszkómuzsika miatt nehézkesen lehetett a rajtkövekre szólítani. Magának a versengésnek a színvonalát viszont már nem érhette zokszó, és a fentebb felsorolt „hibalistát” sem a túltengő kritikai hajlam motiválta, hisz a házigazdák amit csak tudtak, mindent megtettek versenyük sikeréért, „vesztük” talán az lett, hogy lehetőségeiket messze meghaladó feladatra vállalkoztak. Végül is este 6 körül ért véget a maratoni viadal, és minden gyerek ajándékcsomaggal Vigasztalódhatott. Megyénk úszói közül a legfiatalabb, a salgótarjáni Gérecz Petra bizonyult a legeredményesebbnek, de a balassagyarmati Nagy Alexandra is dobogóra állhatott. A többieknek nem sikerült érmet szerezniük az erős mezőnyben, de a szomszédolás igazán jó felkészülést jelentett a közelgő diákolimpiái döntőkre, és az azt követő Kiss Géza-emlékverseny- re, valamint a Három Város úszóversenyre, melyről nem hiányozhatnak a most vendéglátó nagykürtösiek sem. Néhány elfogadható Nógrád megyei helyezés: Gyorsúszás, 25 m, lányok (1994 és fiatalabbak): 3. Gérecz Petra (GDSE) 21:78 mp. 50 m, fiúk (1992-93-ban születettek): 17. Gordos Péter 42:54, 18. Németh Dániel 43:53, 19. Benyus Marcell 43:66 (mindhárman Gagarin DSE, Salgótarján). Lányok: 19. Mátyus Dóra 44:17, 20, Telek Linda 44:21 (mindketten GDSE) '91-es fiúk: 16. Szalai Gergő 37:75 (Kék Delfin Balassagyarmat), 20. Lichner Ádám (GDSE) 38:34. ‘89-90-es fiúk: 4. Vasas Gábor (GDSE) 33:49. lányok: 14. Czikora Emese (GDSE) 37:18, '87- 88-as lányok: 17. Vasas Viktória (GDSE) 32:73. Mellúszás, 25 m lányok, ‘94 és fiatalabbak: 2. Gérecz Petra (GDSE) 26:55. 50 m fiúk (’92-93): 13. Benyus Marcell (GDSE) 53:12. lányok: 8. Telek Linda 51:27, 14. Tamási Alexa 53:61 (mindketten GDSE). '91-es lányok: 13. Garai Ágnes (GDSE) 46:87, '89-90-es fiúk: 14. Varga Balázs (GDSE) 49:78. lányok: 2. Nagy Alexandra (Kék Delfin, Bgy.) 42,53, 7. Tóth Alexandra (GDSE) 44:94. '87-88-as lányok: 22. Kiss Brigitta (GDSE) 45:37. Pillangó, 50 m lányok (’89-90): 17. Czikora Emese (GDSE) 46:79 Hátúszás, 50 m, lányok ('89-90): 7. Czikora Emese (GDSE) 41:61. '87-88-es fiúk: 22. Molnár Mátyás • (GDSE) 40:23. Vegyesúszás, 100 m (kormegkötés nélkül): 23. Molnár Mátyás (GDSE) 1:26,84 perc. Az összetett csapatversenyben a GDSE 274 ponttal a 12. lett. _____________________[«*T»| m m , ; Húsz magyar induló? Az év első munkanapján gyorspostával megérkezett a MOB-hoz Salt Lake Cityből, a február 8-án kezdődő téli ohm- pia színhelyéről a magyar sportolók és szakvezetők részvételi igazolványa. A jelenlegi helyzet szerint 20 versenyző indulása látszik biztosnak, ők valameny- nyien a selejtező eseményeken elért eredményükkel biztosították rajtjogukat. Tavaly ősszel a bővebb keret nevezésekor a MOB - mindenkire számítva összesen 88 versenyző és szakvezető lehetséges részvételét jelezte a szervezőknek. A hét sportágban most így alakul a magyar csapat összeállítása: alpesi sí 2, biatlon 3, bob 5, északi sí 2, gyorskorcsolya 2, műkorcsolya 1, rövidpályás gyorskorcsolya 5 olimpikon. A létszám visszalépések, módosítások után még változhat. A női bobo- sok, férfi hódeszkások és a jégtánckettős tagjai kerülhetnek még esetleg az indulók közé. Támogatják a csapatot Szimpátiatüntetést tervez péntekre a komoly pénzügyi nehézségekkel küzdő Forma-l-es Prost csapat mintegy kétszáz alkalmazottja. A francia istálló dolgozói a párizsi ipari minisztérium előtt arról szeretnék meggyőzni a közvéleményt, hogy támogatják Alain Prostot és a saját eszközeik- ket mindent megtesznek a talpra állásért. A csapat, amely közel 30 millió dolláros adóságot halmozott fel, január 14-ig kapott haladékot arra, hogy szponzorokat szerezzen, különben felszámolás várrá. O,Weill menne Manchesterbe Martin O'Neill, a Celtic Glasgow vezető edzője szívesen követné Sir Alex Fergusont a Manchester United kispadján, bár skóciai szerződése csak jövő nyáron jár le. A szakember nehezményezi, hogy skót munkaadói még nem keresték meg az esetleges hosszabbítási ajánlattal, míg a szintén 2003-ig szóló kontraktussal rendelkező játékosokkal már folynak a tárgyalások. Sir Alex Ferguson vasárnap az egyik napilapnak kijelentette (talán a sorozatban aratott 5 győzelem hatására is): elképzelhető, hogy megváltoztatja korábbi határozott véleményét. Az MU szóvivője szerdán azonban úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen utódot keresnek, s az egyik jelölt éppen Martin O'Neill. November 26-tól indult nagy nyerenénysorsolásunk. i >rvrT'*pft rrvrt/> Héthétenkcresztamin*nnaPe$y-cgy Wh 1 K I M W I* I jf szerencsés előfizetőnk ajándékot kap. Mai nyertesünk: RIGÓ GYULA Salgótarján, Táncsics út 38/A. Nyereménye: Szakácskönyv-csomag Gratulálunk, ajándékaikat szerkesztőségeinkben vehetik át: Salgótarján, Erzsébet tér 6. - Balassagyarmat, Kossuth út IS..November 26-tól indult nagy nyerenénysorsolásunk. ~ If-rril-ns M-n >P’rTO Hét héten kcrcsztül mi™en nap egv-egy jIJlé i Jr Im Hl' 1 Iv» szerencsés előfizetőnk ajándékot Kap. Tegnapi nyertesünk: r JAKUBOVICS GABOR Mátraverebély, Ady út 20. Nyereménye: Vásárlási utalvány ________________(10.000 Ft)________ G ratulálunk, ajándékaikat szerkesztőségeinkben vehetik át: Salgótarján, Erzsébet tér 6. - Balassagyarmat. Kossuth út 15.. hetet/hetig Mai nyertesünk: „ , HEGEDŰS JÓZSEF Balassagyarmat, Szabó L. út 9. Nyereménye: Szakácsköi^v-csomag Gratulálunk, ajándékaikat szerkesztőségeinkben vehetik át: Salgótarján, Erzsébet tér 6. - Balassagyarmat. Kossuth út I5.^j, November 26-tól indult nagy nyerenénysorsolásunk. Hét héten keresztül minden nap egy-egy szerencsés előfizetőnk ajándékot kap. Négyen a salgótarjániak erősségei közül (balról jobbra): Kiss Brigitta, Mátyus Dóra, Czikora Emese, Telek Linda Bekecs Zsuzsa sífutásban és biatlonban is a legjobbnak bizonyult