Nógrád Megyei Hírlap, 2001. november (12. évfolyam, 254-278. szám)
2001-11-24 / 273. szám
2001. NOVEMBER 24., SZOMBAT ,4 SZÉCSÉNY MEGYEI KÖRKÉP BÁTONYTERENYE RÉTSÁG 3. OLDAL Továbbra is válságban a vasút A jövő héten országos üzemitanács-választások lesznek a MÁV-nál Történetének talán egyik legsúlyosabb válságát éli át a MÁV Rt., ezért legfontosabb és tovább nem halasztható kérdés a régóta húzódó átalakítás, valamint a jövő évi bérek kérdése - mondotta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke tegnap a salgótarjáni külső állomáson megtartott munkásgyűlésen abból az alkalomból, hogy november 27-28-29-én a MÁV Rt. nél országos üzemitanács-vá- lasztásokra kerül sor. A három reprezentatív szakszervezet egyik legerősebb láncszeme a VDSZSZ, minden remény megvan ahhoz, hogy jelöltjei eredményesen szerepeljenek majd a jövő heti megmérettetésen - tette hozzá az elnök. Gaskó István a legsúlyosabb helyzetet a személyszállítás, a teherfuvarozás és a vagyongazdálkodás folyamatosan halmozódó deficitjében látja. A személyszállításban nem a piaci törvények, hanem a szociális megfontolások alakítják régóta a tarifaárakat, miközben az állam, mint tulajdonos ennek csak egy részét pótolja. A különböző kedvezmények rendszere, „két kézzel szórt” sok száznyi szabadj egy, közöttük 270 darab olyan, amely egyenkénti éves költsége 1 millió forintot tesz ki, nagyvonalú és oktalan mértékben csökkentett árufuvarozási tarifák tovább gyengítik a személy- és áruforgalom eredményességét. Gaskó István a vagyongazdálkodásról is súlyos kritikával szólt, szerinte abban a korrupció számos jele a mindennapi életben tetten érhető. Sürgette a MÁV Rt. gazdálkodásának átalakítását, de az 500 milliárd forintos vagyonnal kapcsolatban felhívta a figyelmet a majdani privatizáció veszélyeire: a jövedelmező üzletágakat mindenki akarja, a sok munkával járó, fontos, ám kevés bevételt hozó feladat megmarad, ráhárul a dolgozók közösségére. Az ország egyik legjelentősebb cége megfelelő átalakítással, ésszerű, takarékos, fegyelmezett gazdálkodással, racionális vezetéssel eredményessé tehető - jelentette ki Gaskó István. Munkatársunk érdeklődésére a VDSZSZ elnöke közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva elmondta: a vasutas-társadalom 80 százaléka elégedetlen a bérével, hasonló arányban a MÁV Rt. felső vezetésének stílusával, irányítási módszereivel, s a vasút körül kialakult helyzettel. Reményét fejezte ki, hogy a kormány nem engedi meg, hogy ebből a helyzetből - példa már volt rá a korábbiakban - az idei télen is súlyos nézeteltérés alakuljon ki a MÁV Rt. vezetése és a dolgozók érdek- védelmi szervezetei között.-SZGYSPillanatkép a pénteki sajtótájékoztatóról _______________________________fotó; cyurián tibor H ÍREK NÓGRÁDSÁP BÉRLAKÁSOK. A Széchenyi-terv keretében a községi önkormányzat két 74 négyzetméternyi bérlakás felépítéséhez 560 ezer forintot nyert lakásonként. Az új otthonok az Alkotmány úton kerülnek tető alá, az ön- kormányzat építőbrigádja munkájaként. A bérlakásokat december 15- én veszi birtokába a polgármesteri hivatal és pedagóguslakásként szerepelteti majd. A képviselő-testület lakásonként egymillió-négyszázezer forinttal járult az építési költségekhez. MÁTTtASZEUE ÉPÜL A SZENNYVÍZHÁLÓZAT. Három község és Salgótarján összefogásával épül ki Mátraszele térségében a települési szennyvízhálózat. A tervnek megfelelően a községben a Dózsa György úton kezdték meg az ezzel kapcsolatos munkát. Addig dolgoznak itt a kivitelezők, amíg az időjárás megengedi. A munkálatokat a jövő évben tovább folytatják. KARANCSALJA MEGÚJULÓ KÖZVILÁGÍTÁS. A közvilágítás korszerűsítéséhez szükséges pénzt az önkormányzat több forrásból kívánja előteremteni. Amennyiben ez sikerül és az egyéb feltételeket is megteremtik, akkor a tervek szerint még ebben az évben megvalósítják a korszerűsítést. _____ KÁRÁNCSKESZi/MARAKODIPUSZTA ___ ÚJRA EGYÜTT. Tizenhat évi „pihenő” után szombaton, november 24- én újra megrendezik az idősek napját Marakodipusztán, a régi általános iskolában. A karancskeszi önkormányzat által szervezett találkozóra a pusztán élő 200 lakosból 25-öt hívtak meg. Az egybegyűlteknek az óvodások műsorral kedveskednek, az amatőr tánccsoport, ami unokatestvérekből áll, ugyancsak szórakoztatja a megjelenteket. A keszi Őszirózsa klub tagjai énekszámokkal teszik kellemesebbé a találkozót. Koszorúzás Karancslejtősön Ötvenhét évvel ezelőtt történt eseményre emlékeztek tegnap az Etes és Karancsalja között található Karancslejtősön. A nógrádi ellenállási mozgalom 1943 őszétől megerősödött, a szénmedence bányászai és munkásai 1944-től pedig, a felvilágosító munka hatására is, egyre inkább szembefordultak a nácizmussal. A lejtősakna mélyén is a német megszállók ellen harcolók adták életüket egy szebb és jobb jövőért. Az áldozatok emlékét az utódok megőrzik.______________fotó: rigó tibor S zeptember 11-e után... A világ, s benne mi - Fórum a könyvtárban Akár harmincféleképpen is meg lehet határozni azt, hogy ki is a terrorista, mi a terrorizmus, mégsincs könnyű dolguk a nemzetközi jogászoknak, mert a különböző nézőpontoknak megfelelő definíciót kell kidolgozniuk. Ezután lehet igazán eredményesen fellépni „a közös ellenség” ellen. Az Egyesült Államok sérthetetlenségének mítosza dőlt romba szeptember 11-én, az események gazdasági, politikai és lélektani hatása volt terítéken azon a péntek délutáni, salgótarjáni fórumon, amelynek dr. Simicskó István, a Nemzetbiztonsági Hivatal politikai államtitkára és Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, a megyei védelmi bizottság elnöke volt a vendége. A Fidelitas salgótarjáni csoportja és a Fiatalok Együtt Salgótarjánért Egyesület „Beszélgetések" címmel most indított sorozatának első rendezvényén a szeptember 11-i eseményekre tekintett vissza bevezető előadásában a titkosszolgálati államtitkár. Emlékeztetett az amerikai titkosszolgálatok felelősségével kapcsolatos, joggal feltett kérdésre, s ezzel összefüggésben azt mondta: a világ egyetlen ilyen szervezete sem lett volna képes pontosan kideríteni, mire készültek a terroristák. Csak annyit tudtak, hogy lesz valami... Az államtitkár a szeptember 11-i eseményekre adandó politikai válaszok között említette a terrorizmus elleni széles körű összefogást, az országok összehangolt fellépését, a terroristák anyagi bázisainak csökkentését. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a történteket nem szerencsés a vallásháború, az iszlám elleni háború kifejezésekkel, a terrorizmust az arab világgal azonosítani. Népfőiskola Vadkeiten Visszavezető „út” a közösségbe Népfőiskolái képzés kezdődött e hét elején Érsekvad- kerten. Az első foglalkozáson csaknem harmincán vettek részt. A 200 órás, ingyenes tanfolyamot elsősorban azoknak szánják, akik már hosz- szabb ideje otthon vannak munka nélkül, s változtatni akarnak helyzetükön. A népfőiskolái oktatást a nemzetközi Socrates-Grundvig program támogatja. Kísérleti céllal indul, a szervezők látni szeretnék, mennyire használható ez a fajta képzés hazánkban, ezen belül is a halmozottan hátrányos helyzetű Nógrád megyében. A program 200 órás, teljesen ingyenes, a foglalkozásokat kedden és csütörtökön reggel 9 órától a könyvtárban és a közösségi házban tartják. Az előzetes felmérés szerint a tananyagot azoknak az igénye szerint állították össze, akik valamilyen oknál fogva már több éve otthon vannak, s úgy érzik, egy kis plusztudásra, gyakorlásra lenne szükségük ahhoz, hogy újra magabiztosan mozogjanak az emberek között és munkahelyet találjanak maguknak. A képzés során a résztvevők az ehhez szükséges tudásra és készségekre tesznek szert, s az sem elhanyagolható szempont, hogy olyan közösségben vannak, ahol jól érzik magukat. A tanfolyamot Kelemen Istvánná könyvtáros vezeti, a szaktantárgyakat külön előadók tartják. A tananyag jogi, társadalmi, történelmi, tanulástechnikai ismereteket egyaránt magában foglal. Olyan kommunikációs gyakorlatokat is tanítanak, amelyek az önbizalom erősítését, a konfliktusok helyes megoldását szolgálják. A gyakorlati programokban közös üzem-, múzeum-, könyvtár-, mozilátogatások, kirándulások szerepelnek. Sikeres audit a Nyugat-Nógrád Vízműnél Megközelítőleg egyéves felkészítőmunkát követően november közepén sikeres auditot tett a ISO 9001-es minőségbiztosítási rendszer bevezetésében a balassagyarmati székhelyű Nyugat-Nógrád Vízmű Kft. Mint azt Vogel Csaba, a társaság ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, cégük a közműépítő és -karbantartó tevékenységeit a XXI. század színvonalán kívánja végezni, amihez jó alapul szolgál a megszerzett tanúsítvány. Felkészítő szervezetük, a MÉRA Kft. hatékony és segítőkész munkájára támaszkodva alakították ki minőségirányítási rendszerüket, amelyet 2001. november derekán auditált a DET NORSKE VERITAS Magyarország Kft. A minőségirányítási rendszer bevezetéséhez a Széchenyi-terv keretéből támogatást nyertek el. Az igazgató elmondta, hogy az MSZ EN ISO 9001:2001 szabvány követélményeit mind az alap-, mind pedig a kiegészítő tevékenységeik kielégítik, így a minőségirányítási rendszer hatálya kiterjed a víztermelésre és -elosztásra, a szennyvízelvezetésre és tisztításra, valamint a víziközművek építésére és karbantartására. Mindez remélhetőleg találkozik fogyasztóik, megrendelőik megelégedettségével - adott hangot reményének Vogel Csaba. _______________________________________________________(NÉMETH) OPEL-©- KENDERESI Év végi megtakarítás az OPEL Kenderesinéi! ASTRA CLASSIC már 1 999 900 Ft-tól! Cserélje fíatalabbra, használt gépkocsiját rendkívül kedvező áron beszámítjuk! OPEL KENDERESI 3100 SALGÓTARJÁN, Rákóczi út 135. Tel.: (32) 441-255, Tel./Fax: (32) 440-539, www.opel.hu Szabályozás, vezetőségválasztás KÍVÁNCSISKODÓ _______________________________________________________________________Mihalik Júlia rovata Á polja, de nem kapja - Ha nincs már hely több pecsétnek Rovatunk naponta várja kedves olvasóink közérdekű vagy magánjellegű problémákkal kapcsolatos kérdéseit, felvetéseit, észrevételeit. Kereshetik szerkesztőségünket személyesen, levélben (címünk: Salgótarján, Erzsébet tér 6. postafiók 96.) vagy telefonon, a 32/416-455-ös számon. A Nógrád Megyei Agrárkamara szervezésében csütörtökön, a kamara tanácskozótermében tartott agrárfórumon dr. Csapó Mihály, az FVM közgazdasági főosztályvezető-helyettese a mezőgazdaság szabályozására vonatkozó főbb elemek várható alakulásáról tájékoztatta a jelenlévőket. Előtte vezetőségi tagokat választottak. A növénytermesztési, a kertészeti és ipari növények feldolgozási osztályának elnöke Forgács Ákos, a patvarci Palócgazda Mezőgazdasági Kft. ügyvezető igazgatója lett. Alelnök Oszkó Andor, az Agrobuda Kft. ügyvezető igazgatója. Vezetőségi tagok: Kacséra Antal, az Agro- Produkt Kft. képviselője, Tóth József, a Frigoland Kft. ügyvezetője, Cellahó Gábor, a Globál Vép Kft. ügyvezetője. Az állati és állati termékek előállításának és feldolgozása osztályának elnöke, Velkovics Mihály, a szügyi Madách Szövetkezet elnöke. Alelnök Győri Nándor mezőgazdasági vállalkozó. Vezetőségi tagok: Gyepesi Béla, a méhészszövetség megyei elnöke és dr. Kálvin Mihály állatorvos, a NETAK Kft. ügyvezetője. Az erdőgazdálkodási és elsődleges faipari termékek osztályának elnöke Tóth Gábor, az Ipoly Erdő Rt. vezérigazgató helyettese. Alelnök Tóth Csaba, a Cambium Ipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. Vezetőségi tagok: Sógor László, az Ipolymenti Vízgazdálkodási és Talajvédelmi Társaság igazgatója, Kardos Ferenc egyéni vállalkozó, Lakó Gábor, a Szondi Ve- Fa Kft. ügyvezető igazgatója. m IGAZSÁGTALAN... Balassagyarmati olvasónk rokkant nyugdíjas felesége a súlyos állapotú, ágyhoz kötött édesanyját ápolja. Tudnak arról, hogy létezik az ápolási díj, ám ezt a juttatást olyan feltételekhez kötik, amelyet ők - s talán más olyanok is, akik hozzájuk hasonló cipőben járnak - joggal tartanak igazságtalannak. Az önmaga ellátására képtelen, tartósan beteg vagy fogyatékos személy gondozásáért ugyanis nem kaphat ápolási díjat például az, aki valamilyen jogcímen részesül rendszeres pénzellátásban. Ez a kizáró ok áll fenn a balassagyarmatiak esetében, csakhogy a dolgok ámyal- tabbak ennél. A betegápoló feleség rokkant nyugdíja ugyanis olyan csekély, hogy ha nem lenne házastársa, kénytelen lenne - megváltozott munkaképessége ellenére - munkát vállalni, hogy meg tudjon élni. így viszont a fekvő beteg hozzátartozója állandó ellátását másra kellene bíznia, intézetbe kellene őt adnia (ha találna helyet!). Fogalmazhatnánk tehát úgy is, hogy számára a „nem jogosult” kategória szinte felér egy büntetéssel... S tegyük hozzá, nem csak az ő számára, mert az esetek túlnyomó részében nincs jobb annál, ha a felnőtt gyereke gondoskodó közelségét tudja maga mellett a nagybeteg szülő. Nagyon elkelő lenne ezt meglátniuk azoknak, akik a szociális rendelkezéseket meghozzák, vagy módjukban áll a rájuk vonatkozó változtatásokat kezdeményezni. MÉG ÉRVÉNYES LENNE... Szlovákiába gyakran utazó olvasónk a következőket jelezte: az útlevelében feltüntetett érvényességi idő még nem járt le, azonban a határon figyelmeztették, hogy másikat kell váltania, mert már nincs több hely benne a határátlépést igazoló pecsételésre. Ezek szerint az ilyen útlevél valóban cserére szorul annak ellenére, hogy még nem járt le? Igen, ilyen helyzetben új útlevelet kell igényelni, jelezte a salgótarjáni okmányiroda helyettes vezetője. Személyi okmányokkal kapcsolatos alapvető tudnivalókért gyakran fordulnak hozzánk, s ez arra enged következtetni, hogy sokan tájékozatlanok, ami lényegében érthető, hiszen kevesen forgatják a közlönyöket. Megbízható információkért legtöbben az okmányirodákat keresik fel, ahol tájékoztató plakátok is segítik az eligazításra szoruló betérőket.