Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)
2001-08-29 / 200. szám
2. OLDAL SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT MEGYE KORKÉP PÁSZTÓ >' xv C N\ \ A A \ V.S V A \* A A 20ÖI. AUGUSZTUS 29., SZERDA Jó érzés volt magyarnak lenni Az elmúlt időben néhány napot töltöttem turistaként Finnországban. Gondolni sem mertem volna, hogy oly távoli országban a hazámtól mekkora felemelő érzésben lesz részem a füleki férfikórus ottani fellépésének köszönhetően. Ritkán adódnak az ember életében hasonló események és ezt a helyszínen személyesen megélni. Egy távoli nép mérhetetlen érdeklődése, rajongása hazánk kultúrája iránt, szavakkal szinte lehetetlen leírni azt a légkört, amit a férfikórus fellépése során teremtett az ott megjelent nagyszámú közönség előtt. Történt mind ez 2001. augusztus 19-én. Finnországnak egy gyönyörű parkot felidéző városától tíz kilométerre lévő szép környezetben lévő épületben. Kezdésre teljesen megtelt a terem, ahová a nagy érdeklődésre való tekintettel pótszékeket kellett betenni. A magyar és finn nyelven Fehér Miklós karnagy vezetésével profi szinten előadott műveket a hozzáértő igényes közönség minden esetben szűnni nem akaró tapssal, hatalmas ovációval köszönt meg. Kérem a tisztelt szerkesztőséget, tegye lehetővé számomra, hogy e felejthetetlen érzést ezúton is megköszönhessem a füleki férfikórus minden egyes tagjának. Szép ajándék volt számomra nemzeti ünnepünk alkalmából. _________________________BERTA SÁNDOR Sa lgótarján „Csak saját magát képviseli...” Tisztelt Nagy János elnök úr! Újra tollat kell, hogy ragadjak, mert úgy érzem, hogy ön félreértelmezte az írásomat. Menjünk sorjában: Én Szorospatakon töltöttem be a 17. életévemet, nem Petőfibányán. 1956-ban már feleség és anya voltam. A másik az, hogy nem a rendezvény ellen van/volt kifogásom, sőt jónak tartom, hogy visszahozzák ezeket a napokat, hanem ami ott történt. Nekem az egyik bizalmi 270 jegyről beszélt ott aznap a találkozón, ön pedig 1000 jegyet említ + 254-et, de kik kapták meg ezeket? Melyik az igaz? Ahogy azt már megírtam, mi négyen kaptunk egy jegyet, de a bizalmi a fiának oda adta a jegyet, de miért nem felezte meg vele az adagját? Inkább más jegyét adta neki. A bizalmink azzal dicsekedett a hátunk mögött, hogy a lányunknak nem adott jegyet, aki jelen volt a találkozón, de a fiának adott. Ön szerint az ülőhely nem fontos? A magas szintű műsorról azért nem írtam, mert semmit nem láttunk belőle azért, mert iszonyúan éreztem magam, amiért a bizalmi így megalázott, ezért hazajöttünk, de ő tele hozta a szatyorját haza, mint mindig. Mert ő csak saját magát képviseli mindenhol, nem pedig a tagokat. Nagyon szeretnék egy komoly gondolkodású szakszervezeti vezetővel elbeszélgetni, aki meghallgatna és elébe- vagy utánanézne a dolgoknak. Sokat tudnék mondani, de mindent nem lehet a nyilvánosság elé tárni. Nagyon köszönjük a bányásznapi meghívást, de nem tudunk elmenni, mert gyalog messze van, busz meg nem megy. Tisztelettel: _______________________________________________FARKAS BÉLÁNÉ Bátonyterenye, Hold út 6. Alkotótábor Hollókőn A salgótarjáni Madách Imre Gimnázium IV. nyári alkotótáborát augusztus elején Hollókőn rendezték meg. A tábor résztvevői az iskola rajz és műalkotások elemzése fakultációs tanulói voltak. A hagyományos technikák mellett lehetőség nyílt egy-egy különleges eszköz - akvarell-ce- ruza, porpasztell - illetve eljárás kipróbálására, papírkészítésre. A falu történelmi múltjának, néprajzi, földrajzi jellegzetességeinek megismerése után tanulmányrajzokat, illetve festményeket készítettek a résztvevők házakról, utcarészletekről, a várról, s a környék dombjairól. Bercsényi Péter fazekasmesternél a korongozást is kipróbálták. A videofelvételekből egy 5-10 perces mozgóképes tábori beszámoló készül majd. A rajzos, kézműves programokon kívül jutott idő és lehetőség egyéb szórakozásra is. Nyár- salásos gyalogtúrát szerveztek Rimócon keresztül Nógrád- sipekre, megnézték és később elemezték az „István, a király” című musical szabadtéri előadását. A tábor zárásakor, a szakmai értékelést követően szavazással döntötték el, hogy ki érdemli a legkiválóbb grafika, festmény, tanulmány, memo, cserép készítőjének járó díjakat. A táborban készült alkotások kiállítása októberig lesz látogatható a Madách Galériában. (Ugyanott láthatók a megyei millenniumi fotópályázat legsikeresebb alkotásai is.) A táborozás a Nógrád Ifjúságáért Gyermek és Ifjúsági Alapítvány, Nógrád Megye Önkormányzata, Salgótarján polgár- mesteri hivatala, a Lucem Contra Noctem Alapítvány és egy jó barát-támogatásával jött létre. KELESZABÓ Az egyéni vállalkozók jövedelmének és adókötelezettségének alakulása 2000-ben Az egyéni vállalkozók adókötelezettségét érintő szabályok - az előző évhez hasonlóan - 2000. évben sem változtak jelentősen. A tételes költségelszámolást alkalmazó egyéni vállalkozók 2000. évre vonatkozó szabályozó módosításai közül említést érdemel, hogy kedvezőbbé váltak a tárgyi eszközökkel kapcsolatos költségelszámolási lehetőségek 2000 január 1-jétől lényegesen kibővültek az átalányadózás választásának lehetőségei. A vállalkozói adminisztrációs terhek csökkentését szolgáló tételes átalányadózási mód további egy évvel meghosszabbodott, így 2000. évben is alkalmazható. Fontos változás, hogy 2000. évtől a társadalombiztosítási járulékra is az önadózás szabályait kell alkalmazni, melynek következtében a bevallási és megfizetési előírások is önálló adónemként kezelik ezt a köztehertípust. ADÓALANYOK SZÁMA Nógrád megye gazdasági tekintetben továbbra is a hátrányos helyzetű régiók közé tartozik. A vállalkozási kedvet meghatározó módon a munkanélküliség alakulása és a felkínált álláshelyek száma befolyásolják. A nehezedő gazdálkodási körülmények hatására megállt a gazdálkodók számának növekedése, és az 1996-97-es években csökkenéshez vezetett. Ez a folyamat azonban átmenetinek bizonyult, az 1998-2000. években ismét emelkedésnek indult az egyéni vállalkozók száma. Az elmúlt években az országos átlagot rendre meghaladó vállalkozási létszámnövekedés a megye lassú felzárkózási folyamatának kezdetét jelzi. A kistérségeket tekintve megállapítható, hogy Nógrád valamennyi körzetében nőtt a vállalkozási tevékenységet végző magánszemélyek száma A VÁLLALKOZÓK SZAKMAI ÖSSZETÉTELE A Nógrád megyében 2000. évben feldolgozott és értékelhető bevallások 95 százalékát a költségeikkel tételesen elszámoló egyéni vállalkozók, 5 százalékát pedig az átalányadózók nyújtották be. Továbbra is az egyéni vállalkozók kétharmada végzi tevékenységét főállásban, nyugdíj mellett valamivel több mint egy- tized, kiegészítő tevékenység keretében pedig egynegyedük folytatja vállalkozását. Ezek az arányok az országos megoszlásnak megfelelőek. A vállalkozók szakmai ösz- szetételében lényeges arányeltolódás az előző évihez képest nem következett be. Továbbra is a kereskedelemben és vendéglátásban, valamint a szolgáltatásban tevékenykedő vállalkozók súlyaránya meghatározó. TÉTELES KÖLTSÉGELSZÁMOLÁST VÉGZŐ VÁLLALKOZÁSOK BEVÉTELEK Az egyéni vállalkozók 2000. évi gazdasági teljesítményeit döntően a tételes költségelszámolást választó egyéni vállalkozók tevékenysége határozta meg. Egy főre jutó bevételük 8,1 százalékkal nőtt, ami az országos átlagbevételtől, több mint 4 százalékponttal elmarad. A jövedelmezőségi pozíciók szerinti létszámmegoszlás 1999. évhez képest nem változott érdemlegesen. 2000. évben is a bevétel közel 60 százalékát a nyereséges, 31 százalékát a veszteséges, a közel 10 százalékát az eredményt nem valló vállalkozók mutatták ki. Szakmánkénti bontásban vizsgálva továbbra is a kereskedelem és vendéglátás területén működők, valamint a szállítási és raktározási tevékenységgel foglalkozó egyéni vállalkozók vallották a legmagasabb, a megyei átlagot több mint 50 százalékkal meghaladó fajlagos bevételt. Az előző évhez viszonyítva a legmagasabb egy főre jutó bevétel-növekedést az építőiparban érték el a vállalkozók, ami a beruházások más forrásból származó adatokkal is alátámasztott növekvő tendenciáját igazolja. A mezőgazdaságon belül a legmagasabb részarányt kitevő növénytermesztési ágazat közel 25 százalékos átlagbevétel-növe- kedést ért el, viszont a mezőgazdasági vállalkozók döntő része továbbra is veszteséggel zárta az évet. A szolgáltatás területén dolgozó egyéni vállalkozók átlagbevételei a korábbi éveknek megfelelően a megyei átlagnak csupán egyharmadát teszik ki. A szakmán belül némileg csökkenő mértékben ugyan, de a legmagasabb árbevételt továbbra is az egészségügyi és szociális ellátás területén realizálták. A legnagyobb részarányt képviselő gazdasági szolgáltatással, ingatlanügyleti tevékenységgel foglalkozók átlag feletti fajlagos bevételt könyveltek el. Nógrád megye körzeteiben tovább nőttek a földrajzi elhelyezkedéséből adódó teljesítménykülönbségek. Kiugró növekedést értek el a bátonyterenyei kistérség vállalkozói, viszont az utolsó helyről ennek ellenére sem sikerült előbbre lépniük a térségek rangsorában. Nógrád megyében a legmagasabb fajlagos bevétellel évek óta a balassagyarmati egyéni vállalkozók büszkélkedhetnek. Vezető pozíciójukat 2000. évben tovább erősítették. KÖLTSÉGEK A Nógrád megyei egyéni vállalkozók költségei átlagosan 7,9 százalékkal nőttek. Az átlagos költségszint - a fajlagos bevételeknek a költségekét meghaladó növekedése következtében - kéttized százalékponttal csökkent. Ráfordítást szinte valamennyi bevallási adó tételes költségelszámolást alkalmazó megyei vállalkozó feltüntetett. A költségek összetételében továbbra is az anyag- és árubeszerzésre fordított összeg a meghatározó, melynek szintje az előző évhez képest nem változott. Vállalkozói kivétet elszámolók részaránya előző évhez viszonyítva számottevően nem változott, az ily módon érvényesített, összevonandó adóalapot képező vállalkozói jövedelem átlaga azonban 15 százalékkal nőtt. Kedvezőnek tekinthető, hogy az előző évekről áthozott és adóalap-csökkentő tételként érvényesített veszteség mértéke és aránya is csökkent. A ráfordítások nemzetgazdasági ágak szerinti összetételében lényeges arányeltolódás nem következett be. JÖVEDELMEZŐSÉG Az egyéni vállalkozók összesített bevallott jövedelme 2000. évben - az előző két évvel ellentétben - negatív egyenleget mutat. A veszteség összege azonban nagyságrendjénél fogva - a realizált bevételek mindössze tíz ezreléke - gyakorlatilag nullszaldót jelent. A feldolgozóiparban tevékenykedők jövedelmezősége jelentős mértékben romlott. Ezen belül jelentős jövedelemcsökkenést szenvedtek el a fémfeldolgozók és a gépgyártó üzletágba tartozó egyéni vállalkozók. Az építőipar átlagnyeresége több mint háromszorosára nőtt. A kereskedelem átlagos vesztesége az előző évi tendenciával ellentétben némileg csökkent, a mezőgazda- sági tevékenységet folytató egyéni vállalkozók 1999. évben elért szerény fajlagos nyeresége 2000. évben veszteségre változott. Mind 1999-ben, mind 2000-ben nyereséges évet zártak a szállítással és a szolgáltatással foglalkozó egyéni vállalkozók. 2000. évben Nógrád megy minden körzetében növekedett a veszteséget kimutató gazdálkodók száma, a nyereséggel zárók létszáma Balassagyarmat és Bátonyterenye vonzáskörzetében csökkent. A GAZDÁLKODÁS EGYÉB JELLEMZŐI Az egyéni vállalkozók által kimutatott átlagkészlet év végén 11 százalékkal haladta meg az előző évit. Jelentős készletnövekedés következett be a mezőgazda- sági ágazatban a gabonatermesztéssel foglalkozó egyéni vállalkozóknál, valamint az iparban. Alkalmazottat és kisegítő családtagot 15 százalékkal kevesebben foglalkoztattak, mint egy évvel korábban. Az átlagosan foglalkoztatott alkalmazottak és se- -gítő családtagok száma 2,5 fő volt, az alkalmazottak részére kifizetett munkabér a minimálbér szintje körül alakult. ÁTALÁNYADÓZÓ EGYÉNI VÁLLALKOZÓK Az átalányadózási szabályokat választó vállalkozók száma emelkedett. Ez az adózási mód az egyéni vállalkozók összlétszá- mának nem egészen 5 százalékát teszi ki. Tételes átalányadózási formában az előző évi 7 fővel szemben 2000. évben egyetlen vállalkozó sem működött Nógrád megyében. A tételes költségelszámolást alkalmazó vállalkozók veszteségével szemben a diktált jövedelemhányad alapján átalányadózó forma között megnyilvánuló különbségre vezethető vissza, hogy még mindig nem történt áttörés a kisebb adminisztratív terhekkel járó átalányadózás választásában. ADÓKÖTELEZETTSÉG Az egyéni vállalkozók általános forgalmi adó fizetési kötelezettsége mind 2000-ben, mint az előző évben pozitív egyenleget mutatott. Összességében a nettó áfa-fizetési kötelezettség másfélszeres növekedéssel zárt. Az egyéni vállalkozók személyi jövedelemadó kötelezettsége bővült, ugyanakkor a vállalkozás eredménye után fizetendő saját jövedelemadó-kötelezettség 3 százalékkal csökkent. Az egy főre jutó vállalkozói jövedelemadó Nógrád megye minden kistérségében növekedett. A támogatások jelentős, közel 50 százalékos bővülése elsősorban az agrártermelés költségeit csökkentő és az új mező- gazdasági gépvásárlási támogatások emelkedésével függ össze. Az egyéni vállalkozók által Nógrád megyében befizetett adók és a részükre kiutalt támogatások nettó egyenlege 13 százalékkal magasabb az előző évi kötelezettségnél. APEH NÓGRÁD MEGYEI IGAZGATÓSÁGA ITATtn i TV TTTTVT Á TV ttiädja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Posta\j I II U \ I I |-| I I \ Iß fiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi igazgató: PLACHY GYÖRGY. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy., Kossuth út 15. 1 I Vz VJ IvJTD megyei llllMjill Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére Salgótarján vonzáskörzetében a Célvonal Bt. (tel.: 30/9433-548, 30/9951-279), Balassagyarmat és Pásztó vonzáskörzetében a Karton Kft. (tel.: 30/34-70-864, 32/475-727) juttatja el a lapot.------------------------------------k '•------------------------------- Terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó saját teijesztési hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, a balassagyarmati szerkesztőségben, a hírlapkézbesítőknél és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 sz ámú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 995 Ft, negyedévre 2985 Ft, fél évre 5970 Ft, egy évre 11 940 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: vezérigazgató. HU ISSN 1215-9042. , . * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülneic. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j .*.*« az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. ! szerkesztőségi rendszerrel készült.