Nógrád Megyei Hírlap, 2001. május (12. évfolyam, 100-125. szám)

2001-05-04 / 102. szám

Nyugdíjasok fogyasztói kosara Vizsgálat az idősügyi tanács kérésére- A Szociális és Családügyi Minisztérium felmérése egyszá­zaléknyi különbséget mutatott a nyugdíjasok és az aktívak fo­gyasztói kosara között - közölte Harrach Péter a napokban, az MTI-vel. A szociális és családügyi mi­niszter hangsúlyozta, hogy a nyugdíjasok között rétegződést tapasztaltak: találkoztak olya­nokkal, akiknek külföldi nyara­lásra is futotta, és voltak, akik egyáltalán nem tudtak üdülni. A felmérés szerint a nyugdíja­sok az aktívaknál többet költe­nek gyógyszerekre, egészség- ügyi szolgáltatásokra, nyers élelmiszerekre és háztartási energiára. A nyugdíjasok ugyan­akkor mintegy 40 százalékkal kevesebb pénzt szánnak alko­holra és cigarettára, mint az ak­tívak. A nyugdíjas férfiak fele annyit költenek ruházkodásra, mint aktív korú társaik, a nők esetében viszont nem tapasztal­tak jelentős különbséget ebben a kategóriában. A miniszter sze­rint a nyugdíjasok fogyasztói ko­sarának jellemzői elsősorban a kisnyugdíjasokra érvényesek. Harrach Péter megjegyezte, hogy a svájci indexálás követ­kezményeként - amely fele-fele arányban veszi figyelembe a fo­gyasztói áremelkedést és a nettó keresetnövekedést - az 1 száza­lékos különbségből fél százalék­nak kell megjelennie a nyugdíj- emelésben. Hozzátette: az-idén reálértékben 5,2 százalékkal emelkednek az ellátások. A mi­niszter jelezte, hogy az Idősügyi Tanács kérésére a Központi Sta­tisztikai Hivatal is végzett a nyugdíjasok fogyasztói kosará­ról vizsgálatot, amelynek ered­ménye hamarosan nyilvános­ságra kerülhet. Konfliktusokkal terhelt idősellátás Nyugdíjak régen és ma. Tartalmi és reálérték­beli különbségek. A rendszerváltás előtti idős­ellátás szinte kizárólag állami feladat volt, ki­épült intézményrendszerrel. A rendszerváltás után nőtt az ellátásra szorulók száma. Több- szereplőssé vált a szociális ellátóhálózat. Nö­vekedett és napjainkban is folyamatosan nö­vekszik a rászorulók aránya. Ugyanakkor szá­mos jel és tapasztalat arra utal, hogy az idős­korúak szociális helyzete drasztikusan rom­lott. A társadalomkutatók és a szociális mun­kások jelzései egyenlőre mintha süket fülekre találnának, igazán hatékony intézkedésre nem került sor. K orábban már utaltunk a nyugdíjak szerepének szocializmusbeli értel­mezésére-, nevezetesen arra, hogy az államilag garantált nyügdíjak a maitól lényegesen eltérő szociális struktúrában és társadalmi viszonyok között, merőben más ár- és bérkonstel­lációban kerültek megállapítás­ra. így a szociális ellátás formá­ját öltötték inkább, semmint egy olyan járandóságét, ame­lyet az ember élete munkájával, bérével arányos jutalék befize­tésével megszerzett. AZ ÉRTELMEZÉS SMAFU A fentiekkel kapcsolatban ki­fejtette egy nyugdíjas olvasónk is az álláspontját. Véleménye annyiban .összegezhető, hogy őt a legkevésbé sem érdekelte - s nem foglalkoztatja most sem - ki, hogyan fogja fel, magyaráz­za a nyugdíjakat, mert az értel­mezés smafu. Az számít, ho­gyan lehet belőle megélni a hó végéig, s hogy telik-e belőle a tisztességes megélhetéshez. A lényeg, hogy a múlt rend­szerben, rendszerekben, a nyugdíj a legtöbb időskorú megélhetését biztosította, ma pedig ezt egyre kevesebb nyug­díjas mondhatja el magáról. Er­ről beszéljünk, írjunk inkább (ajánlotta olvasónk), meg arról is, hogyan működik, működik- e egyáltalán az időskorúak szo­ciális ellátórendszere, amely­nek javításáról a szavazások előtti kampányokon olyan sok ígéret elhangzott. Megértjük a realitásérzékről és társadalmi igazságérzetről is tanúskodó véleményt, mert va­ló igaz, hogy a nyugdíjak olyan nagymértékű reálérték-veszte­séget szenvedtek el az elmúlt évtizedben, amely szinte példa nélküli. A helyzet súlyosságát csak fokozza, hogy az idősko­rúak más ellátási formái - ame­lyekről az alábbiakban szó lesz - sem az elvárásoknak megfele­lően szolgálják az idősek érde­keit, igényeit. TÖBBSZEREPLŐS RENDSZER A rendszerváltás előtti idősellátás szinte kizá­rólagosan állami (taná­csi) feladat volt. Alapstruktúrá­ja csak a '80-as évek közepére alakult ki. Kiépültek a területi gondozási központok, amelyek irányították és összefogták az idősekkel kapcsolatos ellátási tevékenységet. A kezdetben öregek napközi otthonának majd nyugdíjas klubnak neve­zett intézmények ugyancsak a területi központok irányítása alá tartoztak. Inkább csak mu­tatóba, épültek garzonlakások­ból álló nyugdíjasházak is, de így is örökös férőhelyhiánnyal küszködtek a szociális ottho­nok. Az idősotthoni ellátás a 60 éven felüliek mindössze két százaléka számára volt elérhe­tő, személyes szolgáltatásban is csak négy százaléka részesült. E z a tarthatatlannak tűnő helyzet a rendszerváltás után sem javult számot­tevően. A változás annyiban fel­tétlenül tetten érhető, amennyi­ben egyrészt tovább növekedett az ellátásra szorulók száma, másrészt az ellátórendszer, a gondozás intézményrendszere többszereplőssé vált. Ha terüle­tileg egyenlőtlen elosztásban is, de beléptek a jótékony célú, ka­ritatív szervezetek, alapítvá­nyok, amelyek közül talán leg­ismertebb a Magyar Máltai Sze­retetszolgálat. A közelmúltban pedig a nonprofit szervezete­ken kívül az idősgondozásban is megjelentek, még ha nem is nagy számban a piaci szerep­lők, a magánszektor. DE, KI FIGYEL ODA? A változás az idősellátás rendszerében már érzékelhető, többszereplős struktúrája figye­lemre méltó, csak éppen a várt, megnyugtató megoldás nem következett be a mai napig sem. Sajnos, egy nemrégiben napvilágot látott tanulmányban csak azt olvashatjuk, hogy az idősellátás ma is súlyos konflik­tusokkal terhelt. Az önkor­mányzati intézményeket példá­ul olyan aprólékos, időigényes adminisztrációra kötelezik - ol­vasható az említett felmérésben- amely a gondozottakkal való személyes kapcsolatok elől ve­szi el az időt és energiát. Hiába egy és ugyanazon személyről van szó, külön intézményrend­szerbe tartozik az egészségügyi és megint másikba a szociális gondozás - írják a tanulmány szerzői. S zóvá teszik azt is, hogy a közelmúltban megszün­tették az ápolási tevé­kenységet a kórházi belgyógyá­szati osztályokon, s közben még nem mindenütt épült ki, vagy még nem működik haté­konyan, olajozottan az otthoni ellátáshoz, gondozáshoz szük­séges hálózat. Mindez oda ve­zetett, hogy a szociális térkép az eleve rossz szociális helyzet erőteljes romlását jelezte. A fel­mérések szerint az idősek nyugdíjuk nagy részét rezsire és gyógyszerre fordították, ez az arány életkörülményeik ra­dikális rosszabbodásához veze­tett, amit súlyosbított, hogy so­kuk szorult valamilyen egyéb szociális segítségre is - így a ta­nulmány. A z időskorúak ellátásá­val kapcsolatban tehát a társadalomkutatók, szociális munkások és más szakemberek - szociológusok, orvosok - is felemelik szavukat, feltárják a hiányokat, bemutat­ják a konfliktushelyzeteket, ja­vaslatokat tesznek a megoldás módozataira is. A nagy kérdés az, hogy ki figyel oda, ki figyel arra, amit mondanak, ajánla­nak. Kormányok jönnek, men­nek, s az időskorúak jajkiáltásai süket fülekre találnak. Meddig még - kérdi a nyugdíjas-társa­dalom. A kompenzációk, toldo- zások-foldozások csak félme­goldások, átfogó reformra, megnyugtató megoldásokra lenne szükség, mielőbbi kiszá­míthatóságra - egy nyugodt nyugdíjasélet érdekében. B.0 Klári néni születésnapja Klári néni reggel arra ébredt, hogy nyolcvanöt éves. Az első ka­kaskukorékolást félálomban hal­lotta, mert éppen Szent Péterrel' volt elfoglalva. A hófehér szakállú öreg arról kérdezte, hogy mikor ér­kezik már meg hozzájuk. Termé­szetesen a mennyországba. Klári néni először végig tekintett magán, lesimogatta hálóinge ráncait, s megilletődve válaszolta, hogy nem sokára. Péter apó mosolygott, in­tett feléje, majd eltűnt a felhők kö­zött. A szomszédék érces torkú ka­kasa akkor szólalt meg másodszor. Az idős asszonyban még élt az álom. Intő jelnek vélte, hiszen élt ő már eleget. Sosem gondolkodott az álmain, megfejtésükkel meg nem bajlódott. Vallásos ember lé­vén mindig rábízta magát az egek urára. Azt tartotta, hogy valahol minden megvagyon írva, s aho­gyan az írás szól, úgy kell annak beteljesülni. Keresztet vetett, s félig felemel­kedve elmondott egy imát, megkö­szönve a mindenhatónak, hogy is­mét felvirradt a napja. Odakintről már kopogtak a kelő nap sugarai a lazán leengedett re­dőny rései között. Az éjjeliszekré­nyen ketyegő vekkerre pillantott. A fakó foszforos mutatók szerint hat óra volt. Vigyázva lépett a papucsába és az ágy szélén ülve letekerte a fáslit beteg lábairól. Kitipegett az apró fürdőszobába és óvatos aprólékos­sággal megmosakodott. Kifésülte ősz haját, miközben azon gondol­kodott, hogy mit hozasson a szom­szédasszonnyal a boltból. Igyekez­nie kellett, mert Tercsiké mindjárt kopog és kéri a vásárolni valóra a pénzt. Az ám! - jutott eszébe. Ma gaz­dag lesz. Hiszen hozza a fiatal pos­tás a nyugdíjat. Miért ne engedhet­ne meg magának akkor egy kis de- likáteszt, incselkedett benne a gon­dolat. Már már hajlott a bensőjéből fakadó csábításra, amikor megzör­gették a konyhai ablakot. Klári néni, mit hozzak magá­nak? - hallatszott odaldntről Tercsiké jól ismert hangja. Ő pedig az éjjeliszekrényhez ment, a kis fi­ókból kivette az öreg pénztárcáját és szétnyitotta. A redőny által szűrt fényben is látta, hogy egy árva öt­százas lapul benne. Azt már teg- ,nap elhatározta, hogy bablevest főz, meg egy kis krumplistésztát. Bab is, krumpli is van itthon. .Olaj még fél flakonnal, de széles rtietél- tet hozatni kell. Meg tejet és egy kevés kenyeret. Tercsiké újabb kopogására riadt fel elmélázó gondolataiból. Ajtót nyitott és a fiatalasszony kezébe adta az ötszázast. Elmondta, hogy mit kér, mire a szomszéd bólintott, sietve indult, de még vissza szólt, hogy jól érzi-e magát. Szerette ezt a piros pozsgás, élettől kicsattanó falusi menyecs­két. Kevés olyan kérése volt neki, amit ne teljesített volna. Járt neki bevásárolni. Ha gyengének érezte magát teát készített számára. S ha főzni ném tudott, étellel is megkí­nálta. Klári néni szégyellte is, hogy rá szorul, hiszen a szom­szédban lakott a fia is a családjá­val. Jó, jó - mentegette őket - mind a ketten dolgoznak. Gyere­keik vannak, akiket óvodába kell hordani, majd naponta bejárni a húsz kilométerre lévő városba. Nem könnyű az életük, oldozta fel őket valahányszor másokra szorult segítségért. Kinyitotta a szoba ablakát, hadd szellőzzön az ágynemű. A konyhában a régi kredencből elő­vette kedvenc csészéjét, s leült a hokedlira. Szeme ekkor tévedt rá a falinaptárra. Hirtelen belévillant, hogy ma van a születésnapja. Kö­zelebbről is megvizsgálta, nem té­ved-e, de a naptár nem hazudott. Istenem! ’ Hiszen már nyolc­vanöt éves vagyok - futott végig benne a felismerés. Mindjárt az édesanyja jutott eszébe. Délceg, szépasszony volt. Valamikor náluk népes csa­lád élt együtt. Többen voltak gyerekek, az édesapja üzlettel foglalkozott, volt szőlő, gyümöl­csös. Jutott elfoglaltság minden­kinek. Kibúvó nem volt, erről a délceg, katonás mama gondos­kodott. Korán megtanult ő is főz­ni, mosni, vasalni, a kisebb test­véreket gondozni. Persze tanulni is kellett, ahogyan azt elvárták egy iparos család gyerekeitől. A papa mesterien szabott és varrt. A szabók céhében is volt valami tisztsége, pontosan már nem emlékszik, hogy milyen rangot viselt. A lányok, meg a fi­úk mindegyike vitte valamire. Egyikükből sem lett milliomos, de.korán megtanulták, hogyan lehet tisztességes munkával megélni a jég hátán is. Kesernyé­sen elmosolyodott erre az em­lékre, s arra gondolt, hogy ma­napság jég is ritkán van, munka pedig még ritkábban. A tisztességről meg jobb nem beszélni. Fiatalon összekötötte életét egy hozzájuk hasonló iparos ember­rel. Nagyon nehezen kezdték az önálló életet, de kemény munká­val évről évre sikerült előbbre jut­niuk. Sok-sok nehéz esztendőt él­tek meg, a történelem vihara bele­söpört az egyéni életükbe is, majd teljesen szétválasztotta őket. Csa­lódott, de nem adta meg magát. Önmagának is és másoknak is be­bizonyította, hogy gyémántke­ménységű az akarata. Ilyenné igyekezett nevelni a gyerekét is. Noha egy házban laktak, férjé­vel már soha többet nem talált hangot vele. Nem tudott mit kez­deni a talajt vesztett emberrel, sem szép szóval, sem akarattal. Bekö­vetkezett az is, hogy kénytelen volt elköltözni a közös házból, hogy fenntartsa önmagát. A gye­rek már korábban másutt talált munkát, s csak ritkán találta meg az elhidegült családi házat. A fővá­rosban kapott munkát. Olyan em­berek között, akik a szellemi élet elitjéhez tartoztak. Számára ez a folytonos együttlét új és új erőt adott neki a fennmaradáshoz. Évek teltek el így. Volt férje meg­halt, tisztességgel eltemette, s a gyerekkel is szorosabb lett a kap­csolata. S végül hosszú évek után újra egy fedél alatt vannak - már unokákkal együtt. Arra riadt, hogy Tercsiké meg­érkezett és hozta a bolti holmit. Megköszönte. Felforralta a tejet, majd megreggelizett. Elmosogatta a szennyes edényt, hűtőbe tette a kihűlt tejet, s beágyazott. A mele­gítő kora nyári napfény dagadtra duzzasztotta a párnákat, s jó illat áradt az egész lakásban. Tizenegy órára harangoztak a közeli templomban, s ő várta a postást. Ekkor jutott eszébe, hogy micsoda figyelmetlen lett már vén korára. Hozatni kellett volna édes­séget a Tercsikével, mert az uno­kák bizonyára felköszöntik őt a születésnapján, s mit ad majd ne­kik. Haragudott önmagára a fele- dékenységéért, s azt mondogatta, hogy már nem a régi. Bezzeg vala­mikor egy listányi ismeretet is fej­ben tudott tartani. Majdnem dél volt, amikor ko­pogtak az ajtón. Megérkezett a postásfiú, aki mint mindig, most is félszeg mosollyal adta át a három darab tízezres, meg a két darab ez­res bankót Klári néninek. Ebben a félszegségben ott lapult a kimon­datlan kérdése, hogy miként is le­het ennyi pénzből megélni egy embernek? Klári néni bizonyára megválaszolta volna, de a kérdés mindig csak a levegőben maradt. Klári néni ezen a napon, eltérve a megszokástól nem tíz forintot adott a postásfiúnak, hanem egy százast nyomott az álmélkodó fiú kezébe. _______________ PADÁR ANDRÁS H onfoglalás kori őspark A földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter avatta fel kedden a nyíregyháza-sóstó­gyógyfürdői állatkertben a hon­foglalás kori ősparkot, amely a Kárpát-medence egykori állatvi­lágát és az új hazát kereső ma­gyarok életkörülményeit mutat­ja be. A tárca vezetője avatóbeszé­dében hangsúlyozta: a nyírségi állatkertben az állattartási körül­mények megfelelnek az Európai Unió követelményeinek. A most létrehozott őspark pedig az első olyan magyarországi lé­tesítmény, ahol élethű körülmé­nyek között örökítették meg a honfoglalás korát. Az újjáépített jurtában láthatóak a honfoglaló magyarok ruhái, használati tár­gyai, fegyverei, valamint megta­lálhatók a valamikori íj- és szíj­gyártók, illetve nyeregfaragók eszközei is. Az őspark 2 hektá­ros területén pedig természetes élőhelyet hoztak létre a korszak állatainak, így például a lónak, az európai bölénynek, a kőszá- li kecskének, a borznak, a fekete . gólyának, a pusztai sasnak és a hiúznak. Az őspark kialakításá­hoz a Millenniumi Kormánybiz­tosi Iroda 3 millió forint támo­gatást adott, míg a többi költsé­get, 10 millió forintot saját bevé­teleiből fizette az intézmény. A nyíregyházi állatkertben, amely a főváros hasonló létesít­ménye után a második leggaz­dagabb gyűjteménnyel rendel­kezik, jelenleg már 248 féle állat mintegy 1500 egyede látható. A vastagbőrűeket leszámítva a sóstói erdőben lévő állatkert az állatvilág teljes keresztmetszetét bemutatja az alsóbb rendűektől a főemlősökig. A nyíregyházi önkormányzat közhasznú társa­ságaként működő intézmény az utóbbi évek fejlesztései révén rendelkezik trópusi házzal, ahol az Egyenlítő környékének állatai, illetve tengeri akvárium­mal, amelyben az óceánok vízi állatai ritkaságai is láthatóak. A madagaszkári makimajommal Magyarországon csak Nyíregy­háza-Sóstógyógyfürdőn lehet találkozni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents