Nógrád Megyei Hírlap, 2001. március (12. évfolyam, 51-75. szám)

2001-03-03 / 53. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap MŰSORAJÁNLAT 2001. MÁRCIUS 3., SZOMBAT NEGYVEN ÉVE Negyedszer is teljesítette az élüzem cím feltételeit a múlt év má­sodik felében a kisterenyei fűtőház. A dolgozók a múlt évben több mint 3 ezer tonna szenet takarítottak meg. Ennek értéke meghaladja az 1,8 millió forintot. Kiváló eredmény született a mozdonyok gazdaságos felhasználásában is. Nógrádi Népújság, 1961. máráus I, 3. o. Az acélárugyárban mintegy 680 lány és asszony talált képzettsé­gének, kedvének megfelelő munkát. Ezen belül 4-6 órás műszak­ban fiatal lányokat is alkalmaznak. 72 fiatal lány is dolgozik így jelenleg a gyárban. Az asszonyok fele maga is termelő szakmun­kás, 350-en állítanak elő különféle árucikkeket. Nógrádi Népújság, 1961. március 4., 4. o. HARMINC ÉVE A szügyiek szeretik a népi játékot. Azt jelenti számukra, hogy a fonó újra él. Szlovák és magyar népszokások elevenednek fel, s alig fél óra alatt sok-sok tréfajáték, tánc, dal. Hajnal Sándoméval, a néptánccsoport vezetőjével arról beszélgetünk a Szügyi Általá­nos Iskola nevelői szobájában, hogy tavaly Magyarnándorban is bemutatkoztak - nagy sikerrel. Nógrád, 1971. február 28., 5. o. Szociális otthont alakítanak ki a mizserfai bányaüzem volt mun­kásszállójából és irodahelyiségeiből. A három épület átalakításá­val 150 idős ember elhelyezésére nyílik majd lehetőség. A szobá­kon kívül szép társalgót és étkezőhelyiséget képeznek ki az öre­gek számára. A központi fűtéses, szép otthon előreláthatóan még ebben az évben elkészül. Nógrád, 1971. március 4., 3. o. HÚSZ ÉVE A statisztika lenyűgöző: a pásztói Lovász József Művelődési Köz­pont a múlt esztendőben csaknem félezer saját rendezvényt bo­nyolított le - többek között műsoros esteket, kiállításokat, társa­dalmi ünnepeket, koncerteket - 30 ezer látogatóval. Az intéz­mény eredményes munkájára utal több kezdeményezés. Ősztől tették rendszeressé a komplex játszóházi programokat. Nógrád, 1981. február 26., 4. o. Okos ember volt annak idején, aki több mint ötven esztendővel ezelőtt kitalálta, hogy Mátrakeresztesen fakanalat kellene farag­ni. Termőföld, kert, szinte semmi. Van viszont erdő, méghozzá karnyújtásnyira, jobbnál jobb fák. Habók József keze alól húsz esztendeje kerülnek ki a fakanalak. A kanalasmester szakértel­mét bizonyítja, hogy tíz esztendeje exportra dolgozik feleségével együtt, az Erdei Termék Vállalat munkásaként. Nógrád, 1981. február 26., 8. o. Végre bekövetkezett a várva várt pillanat, s Bátonyterenye 560 előfizetéses telefonkészülékét és a meglévő 12 nyilvános telefon- fülkét bekapcsolták az országos és nemzetközi távhívóhálózat­ba. Az eseményről, a telefonszámok változásáról, az igénybe ve­hető szolgáltatásokról a Nógrád Megyei Távközlési Üzem ad tájé­koztatást. Új Nógrád, 1981. március 2., 1. o. TÍZ ÉVE Jó hangulatú, végig tárgyilagos mederben tartott gazdasági (regi­onális) fórum színhelye volt az elmúlt héten a salgótarjáni város­háza tanácskozóterme. A Magyar Demokrata Fórum parlamenti képviselőcsoportja és az MDF városi rendezvényén Szabó Iván, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke szólt az ország gazdasági helyzetéről. Új Nógrád, 1991. március 4., 1. o. Összeállította: Bódi Györgyné dr. A Salgótarjáni Városi Televízió filmajánlata ___________________Máptjii« Sém, NÉTFÓtla______________ V ér és fegyverek (amerikai filmdráma] A mexikói forradalmat követően három férfi sorsa misztérikusan összekapcsolódik... Cápmtadész (amerikai film) Mike repülőgéppel lezuhan, a gép a tenger mélyére süllyed, ő az egyetlen túlerő. A repülőn óri­ási aranykészlet volt, melynek pontos helyét csak ő tudja egyedül. Búvárkodni kezd a Cápa­öbölben, mint cápavadász. Azonban a biztosító társaságnak és a helybeli gengsztereknek is feltűnik különös ténykedése és az arany nyomába erednek. ók kattan (magyar film) Mária egy női munkásszállás vezetője. Védelmébe veszi Julit, aki minden szabály ellenére gyermekével együtt költözik be a munkásszállásra, mert alkoholista férjétől szolgálati lakásá­ba is utánuk megy és ostromolja az asszonyt. Az önUg kísértése, (francia-jugoszláv film) A film egy olyan kopár, elhagyott helyen játszódik, ahol még a vérbosszú a megoldás eszkö­ze. Két család között folyik a harc egy házért, amely akkor ér a tetőpontjára, amikor a faluba egy külföldi érkezik. A feldolgozás a komor téma ellenére komikus elemekkel átszőtt. Megbundázott mérkőzések (angol film) Izgalmas helyzetjelentés a foci világából, egy olyan sportdráma, amelyben az első futballcsa- lást leplezik le. __________________MÁHCtUS 1Q-ÉH, nznuMTOM.__________________ A bolhák is tudnak ugatni, ugye? (norvég film) Megható, vígjátéki elemekkel tarkított történet egy fiatal lányról, akit súlyos testi fogyaté­kosságából adódó problémáinak leküzdésében egy nagypapa szerepet betöltő öreg barát­ja segíti. Brátunk szerelmem? (amerikai film) Mulatságos és érzelmes történet három asszonyról, akik nem találják férjeik mellett a boldog­ságot, s ezért hozzáfognak, hogy közösen javítsanak életükön. Szombati rádió* és televízióműsorok M1,21.05: Istent játszva - Dr. Eugene Sands híres sebész, ám a drogfüggősége miatt veszélyezteti a betegei életét. Kirúgják az állásá­ból, összeomlik az élete. El is süllyedne az ingoványbán, ha a pénz- hamisító Raymond nem látna benne fantáziát. Láthatatlan sebész lesz: az alvilág sebesült tagjait kezeli. Ebben az új közegben a szak­mája révén újra megbecsült és nélkülözhetetlen ember válik belőle. El­követi azonban a végzetes hibát: szemet vet a főnöke barátnőjére. KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 4.33 Hatá­rok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.40 Kertbarátok. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Közlekedés. 7.00 Krónika. Sport. 8.00 Krónika. Sport 8.06 Ko­pogtató. 8.53 Fúvóm az énekem... 9.00 Közlekedés. 9.05 Családi tükör. 9.35 Kézjegy. 10.00 Közlekedés. 10.05 Szombat délelőtt. 10.35 Rádió­kabaré. 12.02 Déli krónika. 12.30 Éléskamra. 13.00 Közlekedés. 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Világstúdió. 14.05 Oxigén (magazin). 15.04 Irodal­mi újság (irodalmi hetilap). 16.00 Ti­zenhat óra. 17.30 Népzenei portré. 18.00 Esti krónika. 18.20 Előfutam. 18.25 Szemle, 19.05 Sportvilág. 19.29 Ötöslottó. 19.30 Esti mese. 19.40 Miska bácsi levelesládája. 20.00 Közlekedés. 20.12 Rádiószínház - Hubay Miklós: Hová lett a rózsa lel­ke? 21.00 Közlekedés. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 A 23. óra. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Muzsikáló nagyvi­lág. 24.00 Közlekedés 5.55 Körzeti magazinok. 18.20 Köny- nyüzene. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC magyar műsora PETŰFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dalla­mok. 5.00 Hírek. Időjárás. 5.55 Állo­máskereső. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 A szeretet közösségei. 6.35 Sport- szombat 7.00 Hírpercek. 8.00 Hazai slágerkívánságok. 9.00 Hírek. Időjá­rás. Közlekedés. 9.05 Parti. 11.00 Hí­rek Időjárás. Közlekedés. 11.07 Csú­cson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek Vízállásjelentés, sport és közlekedés. 13.15 Daráló. 13.45 ízes történetek. 14.00 Szív kül­di... 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Operettparádé. 17.00 Hírek Időjárás. Közlekedés. 17.05 Segíthetünk? 17.30 Varázsnaptár. 18.28 Közleke­dés. 18.30 Sportkoktél. 19.00 Hírek. Időjárás. 21.00 Hírek Időjárás. 21.04 Énekszóval, muzsikával. 22.00 Rádió- színház - Pacskovszky Zsolt: A sze­relem hangja. 22.52 Zene. 23.00 Hír­percek. 23.15 Zene. 24.00 Éjfél után... 6.30 Agrárvilág - válogatás 6.45 Ma reggel - válogatás 7.40 Kukori és Kotkoda 7.45 Feodor 7.50 Magyar népmesék 7.55 Feodor 8.05 Az én nevem Jimmy (ifjúsági tévéfilm -1.) 8.30 Jövő-menő 8.55 Jó reggelt adj, Istenem! 9.05 Zanzibár 10.25 Aranyfüst 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 BravoTv 13.10 TS-Forma-1 Ausztrál Nagydíj Időmérő edzés 14.30 Delta 15.00 Századunk 15.25 1100 év Európa közepén (56.) 15.55 Jani házhoz megy... 16.30 TS - FTC-Dunaferr NB l-es labdarúgó­mérkőzés 19.00 Lottóshow 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 Szatelit (kabaré) 20.35 Uborka (bábkabaré) 21.05 Istent játszva (amerikai film) 22.40 60 éves lettem Benkó Dixieland Band- koncert 23.35 A mi történetünk (francia film) 7.25 Kék Eg Légitársaság 8.10 Agrárvilág 8.25 Roma magazin 8.50 Nemzetiségi mag. 11.25 Rondó 11.50 Néprajzi értékeink 12.05 Mienk a vár... (9.) 13.00 A féltékenység tangója (olasz film) 14.55 TS - Bajnokok Ligája női kézilabda-mérkőzés 16.35 Kisváros 17.25 Azerac (sorozat-12.) 18.15 Extrém koktél 18.25 Hovatovább! 19.20 A zongora ünnepe Keleten 1. 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este. Sport 20.30 TS - Cselgáncs 21.00 Minifesztivál, 2001 21.55 Shakespeare: Tévedé­sek vígjátéka 23.35 Csodavilág 0.25 BravoTv 6.00 Gyökereink 6.30 Repülő ház 7.00 TV2-matiné 9.00 Cartoon Network 11.00 Sabrina, a tini boszorkány 11.25 Party Tv 12.25 Vadvilág 13.15 Széllovagok 14.10 Baywatch- Forró éjszakák 15.10 Egyről a kettőre (amerikai vígjátéksor.) 15.35 Jó barátok 16.00 Conan, a kalandor (am. fantáziasorozat) 16.50 Szindbád kalandjai (am. fantáziasorozat) 17.40 Herkules (am. fantáziasorozat) 18.30 Tények (hírműsor) 19.00 Légi zsaruk (német akciófilm-sor.) 20.00 Atomvonat (amerikai vígjáték) Engedély nélkül halad Denver felé a gyanútlan utasokkal és nukleáris fegyverekkel megra­kott vonat. Egyetlen, ám nem túl biztonságos terve van a rendőr­ségnek: legjobb emberüknek, John Segernek helikopterről a vonatra kell ugrania, hogy meg­állíthassa a szerelvényt. Nem sikerül... 22.55 Végtelen határok (amerikai sci-fi sorozat) Testen kívül 23.45 Az operaház fantomja (amerikai horror) 1.25 Vers éjfél után DUNA TV 5.30 Hírek 5.35 Legjava - Indul a nap 7.10 Papírsárkány 8.40 Az én kis városom (11.) 9.05 Isten hozta szigetünkön! (26/14.) 9.30 Ami igaz, az igaz 9.45 Hej... helyes beszéd! 9.55 Nyelvőrzo 10.10 Heuréka! Megtaláltam! 10.40 Heuréka diákkör 11.05 Hungária Litterata 11.50 Híradó 12.05 Nótacsokor 12.25 Isten kezében 13.30 Cadet Rousselle kalandjai (francia film) 15.15 Duna-sport 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó. Sport 18.30 Mesefilmek 19.00 „100 éve történt” (magyar animációs film) 19.05 Kis hazugságok (angol film) 20.40 A világörökség kincsei 21.00 Híradó. Sport 21.30 Te nevetsz! (olasz film) A filmet Pirandello három novel­lája ihlette. Az első a pályáját el­hagyni kényszerülő operaéne­kes tragikus sorsáról szól, a má­sik kettő a korabeli Szicíliába vezet el, de oly módon, hogy a mitikus Szicília elemei korunk olasz délvidékének kegyetlen­ségével keverednek. 23.10 Friderick Chopin: e-moll zongoraverseny 23.55 Híradó. Vers 0.05 Az aranykezű férfi (amerikai film) Frankié drogos volt, de meg­gyógyult. Új életet akar kezdeni. A felesége, akit tolószékbe kényszerített az autóbalesetük, vegyes érzelmekkel várja a fér­fit. Frankié zenélni szeretne, ám a pénztelenség nagy úr, és elő­kerülnek a régi haverok is. 6.30 Ünnepnaptár 7.00 Kölyökklub 9.55 Disney-rajzfilmek 10.45 Csőrre töltve 11.20 Joker 11.25 Az első csók 11.55 Jesse 12.25 Autómánia (ismétlés) 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.10 Hatosfogat 13.35 Mortal Kombat Conquest (5.) 14.20 Babylon 5 (77.) A főnix feltámadása 15.05 Idegenek (6.) 15.55 A hét merész kaszkadőr (amerikai kalandfilm) 17.35 Az elveszett világ (am. kalandfilmsor. - 21.) A kiválasztott 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.50 Fókusz-plusz 19.10 Pasik 19.50 Gálvölgyi-show 20.30 Kész átverés show 21.45 Heti hetes Vidám talkshow 22.50 Poltergeist - Kopogó szellem (am. horrorsor. - 7-8.) 0.25 Híradó Késő esti kiadás 0.40 Fókusz-plusz (ismétlés) Időjárás-jelentés 1.10 Divatklip I HB0 6.30 Viharfelhők (am. akc.) 8.05 Újra a régi (angol vígjáték) 9.45 Zűrös família (ausztrál film) 11.25 A tarifa (rövidfilm) 11.55 Hazugságok labirintusa (am. vígj.) 13.35 Carla új élete (amerikai vígjáték) 15.40 Reszkessetek, betörők! 3. (am. vígj.) 17.20 Macskajaj (jugoszláv vígjáték) , 19.30 Jó barátok (amerikai sorozat) 20.00 Első látásra (amerikai dráma) Virgil vak, még soha életében nem látta szeretteit. A kísérleti sebészetnek köszönhetően visszanyeri szeme világát. A lá­tás, a világ színgazdagsága le­nyűgözi, de el is bizonytalanba a férfit. A személyiségének is meg kéne változnia ahhoz, hogy boldog legyen. 22.10 Kísérleti patkányok (amerikai thriller) 23.35 Kuki (am. vígjáték) 1.05 Az isten háta mögött 2.40 Első látásra 4.50 Rossz vér (dán dráma) TARJÁN! TV 18.05 Gyermeksarok 18.15 Tarjáni Tátika (1. rész) 18.45 Visszatekintő- Farsangi bál a Kodály és a Gagarin iskolában- Sítábor Szlovákiában- Hegedűs Morgan-em- lékkiállítás- „így fújunk mi" című ki­állítás- Polgári védelmi nap -Télbúcsúztató 19.20 20 éves az Akkord fúvóskisegyüttes 19.40 Vendégünk dr. Giczy György, a KDNP elnöke 20.00 Különjárat 20.30 Az ördög kísértése (fr.-jugoszláv film) RTL Klub, 22.50: Poltergeist - Kopogó szellem - Biztos halál vár mindenkire, aki a holt-tengeri tekercs birtokába jut. Harper tisztában van az ősi átokkal, igyekszik elkerülni a halált. Hitchcock, aki Harpert a te­kercs felkutatására biztatta, megmutatja a ritkaságot Dereknek, egyko­ri kollégájának. Dereket nem hagyja nyugodni egy régi tragédia emléke. Növekvő aggodalma ellenére nem akarja komolyan venni Harper figyel­meztetését. Aztán rádöbben, hogy Harpemek bizony igaza volt. — Vasárnapi rádió* és televízióműsorok KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. 6.00 Vasár­napi újság. 7.00 Közlekedés. 8.25 Édes anyanyelvűnk. 8.30 Magyar mil­lennium. 9.00 Közlekedés. 9.05 Világ­óra. 10.04 Római katolikus szentmi­se közvetítése. 11.05 Gondolat-jel. 12.02 Déli krónika. 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül (nemzetközi magazin). 12.55 Vasárnapi levél. 13.00 Közlekedés. 13.05 Névjegy. 14.00 Közlekedés. 14.04 Szonda. 14.35 Mit üzen a rádió? 15.00 Közle­kedés. 15.04 Művészlemezek. 16.00 Közlekedés. 16.04 Dokumentummű­sor. 17.00 A mi időnk - Értékes per­cek és népszerű dallamok. 18.00 Es­ti krónika. 19.00 Közlekedés. 19.04 Sportvilág. 19.25 Műsorismertetés. 19.30 Esti mese. 19.40 Kikli Tihamér és Petró István nótáiból. 20.00 Közle­kedés. 20.04 Archívumok mélyéről. 21.00 Közlekedés. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 Közvetítés a Veszpré­mi Játékszínből - Gáli József: Sza­badsághegy. 23.43 Zene. 23.43 Gershwin-Grofé: Kék rapszódia, 24.00 Hírek. Totó 6.00 Körzeti magazinok. 9.00 Világ­óra. 18.30 Nemzetiségi műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Állomáske­reső. 6.08 Jó reggelt, Európa! 7.00 Hírpercek. 8.45 Sportreggel. 9.00 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés. 9.05 Em­bermesék. 10.00 Gordiusz magazin. 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 11.07 Slágerrandevú. 12.00 Jó ebéd­hez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. Víz­állásjelentés, sport és közlekedés. 13.15 A királyfi papagája - Bakó Ág­nes rádiójátéka. 14.15 Hangenciklo­pédia. 14.45 Memoriter. 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 15.08 Emberek és egyéb állatfajták... 15.30 Daráló. 16.00 Poptarisznya - B, Tóth László műsora. 17.00 Hírek. Időjárás. Közle­kedés. 17.08 Sporthírek. 18.00 Közle­kedés. 18.30 Sportösszefoglaló. To­tó. 19.00 Hírek. 19.30 Kerengő. 20.00 Gyurkovics-szalon. 21.00 Hírek. 21.03 A Rádió Dalszínháza: Johann Strauss operettjeiből. 22.00 Latin klub. 23.00 Hírpercek. Sporthíradó. 23.15 Arcok, emlékek. 24.00 Épéi után... 1.00 Hírek. 2.00 Hírek. 3.00 Hí­rek. 3.03 Zene. 4.03 Nóták RTL Klub, 20.00: Sivatagi lavina - Rendőrgyilkosság vádjával áll bí­róság elé az egyszerű autótolvaj. Hiába bizonygatja ártatlanságát, minden ellene szól. A védőügyvédje is tehetetlen. A bíróság életfogy­tiglani szabadságvesztést ró ki rá. Az elítélt férfi a börtönbeszállítás közben megszökik. Menekülés közben túszul ep egy nőt, akiről hama­rosan kiderül, hogy maga is rendőr. A szökevényt a bosszúvágy vezér­li: csapdába akarja csalni azt a nyomozót, aki a börtönbe juttatta... ST~I 6.15 Gazdatévé 6.40 „így szól az Úr!” 6.45 Kukori és Kotkoda 6.55 Magyar népmesék 7.00 Az én nevem Jimmy 7.20 Vasárnap-sziget 9.00 TS - Forma-1 Ausztrál Nagydíj 11.05 A debrecen-nyíregy- házi egyházmegye az ezredfordulón 12.00 Hírek. Időjárás 12.10 Szerencsepercek 12.40 Tv-klinika 13.10 Főtér 14.45 Extrém koktél 15.00 Cimbora 15.30 Örömhír 16.00 Ars Hungarica 16.30 Horvátország nemzeti parkjai 17.30 Sikkes (divatmagazin) 18.00 Madagaszkár állatparadicsoma 19.00 A Hét 19.45 Híradó. Időjárás 20.05 Slágertévé 21.05 Rögtön jövök! 22.00 TS-Gól! Az NB l-es mérkőzések összefoglalója 23.05 Hölgyvalasz 23.30 Pláne! Hí ..I 6 .30 Ma reggel - válogatás 7.25 Gazdatévé 7.50 Egyházi műsorok 10.05 Magyar Ház 10.30 Zanzibár 11.30 Jövő-menő 12.00 Lurkó Kupa 12.30 íz-leiő. Automobil 13.00 Érintő 13.25 Gaia 13.50 Tanuljunk Európát! 14.20 Jani házhoz megy... 14.45 Vivaldi: F-dúr szonáta 15.00 TS - Bajnokok Ligája női kézilabda-mérkőzés 16.35 Szatelit (kabaré) 17.10 Uborka (bábkabaré) 17.30 Dankó Pista (magyar film) 19.00 Szimonov-koncert 22.00 A Hét 22.50 Nekem ne lenne...? 23.05 TS 23.50 Körhinta (sor. -10/8.) 0.20 Főtér - Hajdúböször­mény és vidéke 6.00 Reggeli gondolatok 6.30 Szemtanú (angol ism.-terjesztő sor.) ®,v-2 7.00 TV2-matiné 9.00 Cartoon Network 11.00 Sabrina, a tini boszorkány 11.25 Dumagép (amerikai ifjúsági film) 11.45 Sport2 12.10 Észak és Dél (amerikai kalandsor.) 13.05 Blue (amerikai western) 15.10 MacGyver (amerikai krimisorozat) 16.00 Xena 16.50 Sentinel - Az őrszem 17.40 Száguldó vipera 18.30 Napló 20.00 Követségi hadszíntér (amerikai akciófilm) Szupertitkos feladatot kap Steve Parker komputerprogramozó és Erica Long különleges ügynök: Bukarestbe kell repülniük, hogy semlegesítsék az amerikai nagykövetségen elrejtett atom­bombát. A követség egyik szo­bájában dolgoznak, amikor fegyveresek támadják meg az épületet. 21.40 Columbo (amerikai krimisorozat) 23.10 Börtönvilág 23.40 Magyarország holnap 0.10 Fekete angyal (francia film) DUNA TV 12.50 Nem élhetek muzsikaszó nélkül (magyar film) 14.20 Millenniumi krónika 14.50 Árpád-házi szentek 15.15 Tűzzel-vassal (4/3.) 16.10 Lyukasóra 16.55 A derű órája 18.00 Heti hírmondó 18.35 Híradó. Sport 19.00 Mesefilmek 19.25 Talentum Demény Attila (dok.-film) 20.00 Soha, sehol, senkinek (magyar film) 21.30 Stúdióbeszélgetés a korszakról 22.30 Duna-sport 22.45 íratlan törvények (lengyel sorozat) OH? kl» a 5.30 Hírek 5.35 Kalendárium 7.10 Papírsárkány 8.35 Az én kis városom (12.) 9.00 Hej, helyes beszéd! 9.10 Táncház 9.40 Magyar történelmi arcképcsarnok 9.55 Rendhagyó történelemóra (40.) 10.35 A világörökség kincsei 10.55 Reggeltől hajnalig Válaszúton (dok.-film) 11.50 Híradó 12.05 Nótacsokor 12.25 Emlékképek 6.30 Az érzékszervek birodalma 7.00 Kölyökklub (rajzfilmsorozatok) 10.25 Csőrre töltve 10.55 Az első csók 11.20 Joker 11.25 A mi huszadik századunk 12.20 Receptklub 12.55 Joker 13.00 Híradó. Déli kiadás 13.10 Egy szeleburdi aranyásó kalandjai (4.) 14.50 Hazárd megye lordjai 16.30 Nehéz napok egy Föld nevű bolygón (7.) RTL Klub, 22.00: A végtelen szerelmesei... -Tizenkilenc hónappal az első próbálkozás után szakemberek százai dolgoznak a következő kísérleten, amely igazolhatná az Apolló létjogosultságát. A kilövés előtti órákban a parancsnok félelmei egyre erősödnek, mert a szél nagy veszélyt rejt magában. A világűr meghódításáért vívott verseny­ben Amerikának szinte behozhatatlan előnyt jelentett, amikor az Apollo-8-on emberek jutottak fel a Holdra és sétáltak a felszínén. 17.25 Amazon- Az őserdő foglyai (am. kalandfilmsor.-3.) 18.20 Hatoslottó-sorsolás 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.50 Akták 19.10 Az igazságosztó (5.) Korrupció 20.00 Sivatagi lavina (amerikai akciófilm) 22.00 A végtelen szerelmesei Az Apollo-program (am. sorozat - 3-4.) Túl a gravitáción A Hold árnyékos oldala 24.00 Híradó HB® 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! 7.00 Görzsaruk (am. akc.) 8.30 Görmenők (amerikai kalandfilm) 10.05 Babar (rajzfilmsor.) 10.30 Jó barátok (amerikai sorozat) 11.00 Az óriás (am. dráma) 12.45 A három évszak (amerikai film) 14.35 AWinsIowfiú (amerikai filmdráma) 16.20 Karantén (amerikai akció-thriller) 17.50 Üzenet a palackban (am. romantikus film) 20.00 A Thomas Crown-ügy (amerikai akciófilm) 21.55 Irodai örömök (angol dokumentumfilm) 22.50 54 (amerikai zenés film) 0.30 Még egy nap a Paradicsomban (amerikai krimi) 2.10 Zsaruszerencse (amerikai krimi) 4.00 Három a nagylány (amerikai film) 5.45 Hollywoodi csemegék Kasszasikerek TARJÁNI TV 18.00 Gyermekvilág­mesevilág 18.10 Tarjáni Tátika (2. rész) 18.50 Visszatekintő- a heti események összefoglalója 19.25 Fiatal közgazdászok országos találkozója 19.45 Utazzunk Afrikába! 20.30 A hold sötét oldala (amerikai sci-fi)

Next

/
Thumbnails
Contents